A MISSZIÓ KEZDETE
A MISSZIÓ KEZDETE
István kivégzése – amely talán 34-ben vagy 35-ben történt – üldözési hullámot indított el, sokakat börtönbe vetettek, sőt ki is végeztek a Főtanács ítélete alapján, ezért aki csak tehette a hívek közül, menekült a városból, csupán az apostolok tartottak ki őrhelyükön.
Saul most már nem csak a justizmord végrehajtóinak köpenyét őrzi, ő maga is nekidühödten vadászik az új és veszélyes felekezet híveire, fogságra és halálra juttatja a Názáreti követőit.
Ki ez a vérszomjas fanatikus?
Farizeus és farizeusok fia, a kilikiai Tarzus (Tarszosz) városában született, talán Kr. u. 10-ben. A nagy Gamáliel tanítványa, a törvényért és hagyományokért szíve egész hevével buzgó fiatalember. Amit tesz, azt mindig mély meggyőződéssel és kíméletlen, önmagával szemben is kíméletlen hévvel és kitartással teszi. Utóbb még többet hallunk róla, aki az általa oly ádázul üldözött Jézus legodaadóbb híve lesz, és Pál néven az egyház oszlopai közé emelkedik. A későbbi szakaszokban az Apostolok Cselekedetei középponti alakjává lép elő. Könyvem főrészében, kézenfekvő módon, ennek a szentírási könyvnek az alapján követem végig Pál életének eseményeit. A történetnek azonban vannak hézagai, ezeket Pál apostol leveleiből (esetleg az ApCsel más szakaszaiból) vett idézetekkel egészítettem ki, néha oly módon is, hogy a vallomásos részleteket apró változtatással harmadik személyű előadássá alakítottam át. Az ilyen kiegészítő szakaszokat mindig dőlt betűs szedés jelzi.
A hívők kényszerű kirajzása az isteni tervbe illik: az új hit kilép a szent város falai közül, és eljut nem csak Júdea tájaira, de még Szamáriába is, ennek a félig-meddig tisztátalan népnek a körébe. Itt Fülöp végez eredményes térítést – nem az ilyen nevű apostol, hanem a diakónus –, sokakat megkeresztel, még Simon mágustól is elhódítja Krisztusnak azokat, akik szemfényvesztő praktikáiban hittek volt.
A sikeres térítés hírére az apostolok fejei, Péter és János „lejönnek” Jeruzsálemből, hogy a már megkereszteltekre imájukkal elhívják a Szentlelket. Ez mutatja egyfelelől azt, hogy a kezdeti időben a két aktus, a vízben való megmerítkezés és a Szentlélekben való részesedés együtt jelentette a hívő számára a teljes jogú tagságot a gyülekezetben, másfelől pedig azt, hogy a diakónus is keresztelhetett, a Szentlélek lehívása azonban az apostolok privilégiuma volt, ezért a konfirmáció (bérmálás) szentségét a katolikus egyházban mindmáig az apostolok jogszerű utódai, a püspökök szolgáltatják ki.
Simon mágus esetéből is arra kell következtetnünk, hogy az apostolok kézrátétele s a Szentlélek leszállása a hívekre „nyelveken szólást” és hasonló feltűnő jelenségeket idézett elő a konfirmáltakban, mert csak így érthető, hogy a levitézlett hivatásos varázsló megáhítja a „mutatványt”, és komoly pénzt ajánl fel ezért a hatalomért. Nevéből fogalom lett, azt a középkorban dívott gyakorlatot nevezték szimóniának, hogy a pápák pénz vagy más e világi ellenérték fejében osztogattak lelki (s abban a korban nem csak lelki!) hatalmat, például püspöki kinevezést.
