A SÍRNÁL
A SÍRNÁL
A szombatnak és a húsvétnak ugyan szombaton napnyugtakor vége van, de érthetően már csak vasárnap hajnalban kerekednek fel a jámbor asszonyok, hogy a készület napján kényszerűen félbeszakadt temetési teendőket elvégezzék.
A szinoptikusok szerint hárman mentek, s köztük volt a magdalai Mária is; miután a feltámadás örvendetes hírét meghallották az angyaltól, visszasiettek a városba, s útközben találkoztak néhány pillanatra feltámadt Mesterükkel. Az apostolok azonban nem hittek nekik; egyedül Lukács említi, hogy Péter mégis a sírhoz ment, s azt üresen találván, „igen elcsodálkozott”.
János úgy meséli, hogy a magdalai Mária egyedül ment a sírhoz, s mert üresen találta, azonnal Péterhez és Jánoshoz sietett – ezek ketten tehát nem a többi tanítvánnyal együtt voltak? –, ők pedig futva mentek a sírhoz. Jézus azonban nem nekik mutatta meg magát, hanem csak az utánuk odaérkező Máriának.
Nehéz nem felfigyelni rá, mennyire kitünteti női híveit a feltámadt Jézus: ők jóval előbb láthatják meg, mint apostolai. És méltán, hiszen a nők tartottak ki mellette, egyedül ők utolsó óráiban, és ők sietnek elsőként a végtisztességet megadni neki.
A judaizmus férfivallás volt, az istentisztelet és az áldozat a férfiak dolga; a férjnek Mózes adta joga az egyoldalú válás, azaz feleségét indokolás nélkül elbocsátani.
Jézus tanainak egyik nagy újdonsága: a nő egyenjogúsága. Férfi és nő a házasságban egy test, egy lélek, az asszony nem a férj birtoka. Az asszony házasságtörése nem érdemel súlyosabb büntetést, mint a férfié (a paráznaságon ért asszonyt, emlékezzünk rá, egyedül és nem bűntársával együtt állították eléje a templomban, s Jézus alighanem ezért is mentette meg az életét). Kétségtelen, hogy Jézus apostolai férfiak voltak, de a tanítványai tágabb körében kezdetektől ott találjuk az odaadó asszonyokat, akik gondoskodnak róla és övéiről, szállást és ellátást adnak nekik, és anyagilag is támogatják őket.
Szalóme Jézus két kedves tanítványának, Jakabnak és Jánosnak, a Zebedeus-fiaknak az anyja. A magdalai Mária, mint láttuk, egy csodás gyógyítás (ördögűzés) következtében lett Jézus híve. Máriának hívják Jakabnak és Jozsénak, „Jézus testvéreinek” az anyját is, aki tehát a Mesternek valamilyen fokon rokona, és talán egy bizonyos Kleofás felesége. A harmadik Mária a bethániai, aki János szerint nővérével, Mártával együtt igen bensőséges kapcsolatban áll Jézussal. Lukács megemlít még egy jómódú asszonyt, Johannát, Kuzának, Heródes Antipasz intézőjének a feleségét, aki szintén ott van a sírhoz siető asszonyok között, valamint egy máshonnan nem ismert Zsuzsannát; mindkettőt Jézus gyógyította meg, és ők „vagyonukból szolgálának neki”.
Jézus ezt aggálytalanul elfogadja – hiszen „méltó a munkás a maga bérére”, ahogy apostolainak mondta –, és elfogad ennél még többet is. Nem húzza el kényesen a lábát, amikor a bűnös nő könnyeivel öntözi, hajával törölgeti és csókjaival borítja Simon lakomáján. Jólesik neki, hogy a bethániai Mária csillogó szemmel ül előtte, és issza szavait, s inkább Mártát rója meg szelíden, aki túl sokat töri magát az ebéd előkészületeivel. Ahogy női hívei a lábához borulnak vasárnap hajnalban, ahogy a magdalai Mária a feltámadt Jézus keze után nyúl, mindmegannyi tanújele, hogy földi élete során a Mester nem hárította el az áhítatos rajongás és a női gyengédség gesztusait.
Az evangéliumok nem írnak ugyan róla, hogy a Sátán a testi gerjedelmekkel is megkísértené Jézust, ennek folytán arról sem, hogy ő azt szent borzadállyal elutasítaná, mégsem igazolható az Írásból vagy akár a hagyományból, amit meglódult fantáziájú szerzők írtak, hogy például Mária Magdolna Jézus kedvese lett volna, vagy akár hogy – mint Graves feltételezi – Jézus a bethániai Máriát feleségül vette, még ha a házasságuk szűz maradt is. Nem mintha mindezeknek a puszta gondolata merő szentségtörés volna. Elvégre az Emberfia azért öltött testet, hogy ember voltunk teljességét megélje, és ebben a teljességben igencsak benne foglaltatik az, amitől „férfi és nő egy test lesz és egy lélek”. Egyszerűen evangéliumi tény, hogy Jézus nem házasodott meg, nem létesített nővel testi kapcsolatot, sem nyilvános fellépése előtt, sem azután. A tényt tudomásul kell vennünk, de semmiképp sem helyes túlzó következtetéseket levonnunk belőle. Jézus szűzen élt, de nem volt prűd, nem volt dühös aszkéta; ahogy az étel és ital egyszerű örömeit nem tagadta meg magától és övéitől, éppoly természetesen fogadta el női környezetétől a kényeztetést, a feléje áradó érzelmeket.
