MÓZES BÚCSÚJA ÉS HALÁLA
MÓZES BÚCSÚJA ÉS HALÁLA
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
(Mózes negyedik könyve 27.22)
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Mózes ötödik könyve 34.4
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Mózes ötödik könyve 34.5
)
Ebbinghaus Vilmos: Az Úr megmutatja az igéret földjét (Mózes ötödik könyve 34.4)
A Klasszikus Aranybiblia illusztrációja (1897)
)
Mózesnak pedig megparancsolta az Úr, hogy még egyszer számlálja meg a népet törzsenként és nemzetségenként. A szám kicsiny híján annyit tett ki, mint harmincnyolc esztendővel azelőtt: hatszázegyezer-hétszázharmincat, a leviták nélkül, akiknek a száma nőtt ezalatt, huszonháromezernek találtatott. Meghagyta Isten Mózesnek, hogy ha meghódítják Kánaánt, amelynek határait is pontosan kijelölte, akkor a nagyobb lélekszámú törzseknek arányosan nagyobb örökrészt jelöljenek majd ki, mint a kevésbé népeseknek, de azt, hogy melyik törzs hol kap földet, sorsvetéssel kell eldönteni. Azt is megmondotta az Úr, hogy készüljön fel, mert immár eljött ideje, hogy megtérjen őseihez.
Mózes egybehívta hát Izrael fiait, és így szólt hozzájuk:
– Százhúsz esztendő terhe van vállamon, immár elközelgett az időm, hogy őseimhez térjek. Hiába fáradok és töröm magam értetek több mint negyven esztendeje, az Úr a ti szívetek keménysége miatt tőlem is megtagadta, hogy bemenjek a megígért földre, akárcsak a ti atyáitoktól, akik még felnőtt fejjel hagyták el a szolgaság házát, Egyiptomot. Ők már megadták csontjaikat a puszták homokjának, közületek pedig a legtöbben nem is tudják, milyen csodákat művelt népével az Úr ama napok óta, amikor kimentett a fáraó kezéből, mind a mai napig.
Mózes ezért elébük idézte az egyiptomi csapások és a kivonulás csodáit, a pusztai vándorlás eseményeit, a szövetségkötést a Hóreb hegyénél, a nép számtalan hűtlenségét és elpártolását és az Úr véghetetlen irgalmát, amellyel mindezért megbocsátott. Emlékeztette őket a győzelmekre, amelyeket fegyvereiknek adott az Úr, és mondotta nekik:
– Ahogy eddig veletek volt, úgy lesz ezután is, amíg el nem pártoltok tőle, rettegést kelt tőletek a népekben, és szétszórja őket előttetek. A legyőzött népek leányait azonban el nem vehetitek, isteneiknek és bálványaiknak nem hódolhattok, s nem csinálhattok faragott istenképet az ő példájukra. Oltáraikat döntsétek le, szent fáikat és ligeteiket vágjátok ki, szobraikat zúzzátok széjjel, másképpen megfertőznek és paráznaságra csábítanak benneteket.
Józsuéhoz pedig így szólt:
– Ha én nem leszek többé, te vezérled tovább a népet az Ígéret Földjére, amelyről megesküdött az Úr atyáinknak, és te osztod szét köztük az örökséget úgy, ahogy az ő megbízásából már elmondottam neked. Ne félj, és ne csüggedj, légy erős, mert előtted jár az Úr, és el nem hagy többé!
Elismételte ezután a nép előtt a legfontosabb törvényeket, és esküt vett tőlük, hogy megtartják az Úr rendelését. Ezután áldást mondott külön-külön minden törzsre, és dicső jövőt jövendölt Isten kiválasztott népének.
Mózes legvégül felhágott a Nébó hegyére, a Piszgá-csúcsra, amely a Moáb mezeje fölött emelkedik a Jordán partján, Jerikóval átellenben. Szeme elé tárult innen Kánaán földje, messze délig és északig, a folyó völgye, a napfényben fürdő hegyek, puszták és ligetek, az Úr pedig így szólt hozzá:
– Íme, a föld, amelyet eskümmel ígértem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak. Legeltesd rajta szemeidet, mert lábadat be nem teheted oda!
És Mózes nézte, és szíve megtelt gyönyörűséggel és békével.
Ott érte a halál boldog révületében. Az Úr maga temette el őt, mai napig nem tudja teremtett lélek, hol nyugoszik teteme. Elment őseihez, élemedett korára még derék erőben, szeme fénye el nem homályosult, háta meg nem görbült utolsó napjáig.
Izrael népe harminc napig gyászolta vezérét, a prófétát, Isten szószólóját, akihez hasonlatos nem támadt többé az emberek között.
