DÁVID JERUZSÁLEMBEN
DÁVID JERUZSÁLEMBEN
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Sámuel második könyve 6.16
)
Ismeretlen német mester metszete (1670 körül)
Hét esztendő múltán így szólt Dávid:
– Legyen az én királyi székem Jeruzsálemben, a Sion hegyén!
Jeruzsálem neve még Jebúsz volt ekkor, és lakói, a jebúsziak azt mondták, amikor seregei élén Dávid a város ellen vonult:
– A vakok és a sánták fognak elűzni!
Úgy értették ezt: a város falai annyira erősek, hogy még a vakok és a sánták is meg tudnák védeni bármiféle ellenségtől. Dávid igen megmérgelődött, és úgy mondják, hogy attól fogva nem szívelte a vakokat és a sántákat, és megtiltotta, hogy a templomba belépjenek. Nagy jutalmat ígért harcosainak az első megölt jebúsziért, Joábot pedig biztatta, hogy keresse meg a vízmerítő üreg bejáratát. Ez sikerült is, a Gihon-kút aknáján át néhányan titkon felkúsztak, belülről kitárták a vár kapuit, s Dávid csapatai bevonulhattak rajta.
Dávid a várban telepedett meg a Sion hegyén, és az erődítéseket egészen Millóig kiépíttette. Hirám, az északi Tirusz királya, ácsokat és kőfaragókat küldött hozzá sok értékes cédrusfa gerendával, hogy palotát építsenek neki. Ebből látta Dávid, hogy vele van az Úr, és éneket szerzett, amelyet énekesei adtak elő a palota felavatásán:
„Jobbomra ülj”, mondá az én uramnak az Úr,
„s én ellenségeidet vetem lábadnak zsámolyul.”
Hatalmad pálcáját Sionból kinyújtja messze,
hogy uralkodjál ellenségeid közepette!
Szent öltözékben jön a nép, ha gyűjtesz hadi tábort,
mint hajnal méhéből harmat, olyan a te ifjúságod.
Megesküdött az Úr, s szavát nem másítja meg:
„Pap vagy mindörökre úgy, amiképp volt Melkizedek!”
Királyokat tipor le haragja napján az Úr,
könyörtelen ítélete a pogányok fejére hull.
Mindenfele halomban hever a holttetem,
fejeket zúz széjjel Ő szerte a földkereken.
Patakokból iszik, amerre jár,
és fejét újra felszegi már.
„s én ellenségeidet vetem lábadnak zsámolyul.”
Hatalmad pálcáját Sionból kinyújtja messze,
hogy uralkodjál ellenségeid közepette!
Szent öltözékben jön a nép, ha gyűjtesz hadi tábort,
mint hajnal méhéből harmat, olyan a te ifjúságod.
Megesküdött az Úr, s szavát nem másítja meg:
„Pap vagy mindörökre úgy, amiképp volt Melkizedek!”
Királyokat tipor le haragja napján az Úr,
könyörtelen ítélete a pogányok fejére hull.
Mindenfele halomban hever a holttetem,
fejeket zúz széjjel Ő szerte a földkereken.
Patakokból iszik, amerre jár,
és fejét újra felszegi már.
És valóban megsegítette Dávidot az Úr karja, mert ellene támadtak többször is a filiszteusok, de megverte őket Baál-Perázimban úgy, hogy még bálványaikat is elhajigálták; más alkalommal Refaim síkságán zúzta szét őket, és egészen Gézerig üldözte a menekülőket.
Dávid úgy látta jónak, hogy új székvárosában lakozzék a Szövetség ládája, a frigyszekrény, amelyet Éli halála óta Kirját-Jeárimban őriztek. Összegyűjtötte hát Izrael ifjait, szám szerint harmincezer embert, és elmentek a ládáért Ábinádáb házába, amely egy dombon állt. Újonnan faragott szekérre rakták a ládát, és megindultak vele Jeruzsálem felé. Ábinádáb két fia kísérte a szekeret, Uzza mellette haladt, Ahió pedig az ökröket vezette. Kidon szérűjénél az ökrök megvadultak, a szekér megbillent, és a szent láda kis híján lezuhant. Uzza odakapott hozzá, de az Úr haragja fellobbant a vakmerő ellen, és halálra sújtotta Uzzát.
Ezt látva, Dávidot nagy félelem fogta el, és úgy határozott, hogy mégsem viszi városába az Úr ládáját, hanem a Gátból való Obed-Edom házánál helyezik el. Így is történt. Egy idő után hírül vitték a királynak, hogy Obed-Edomot és egész háza népét megáldotta az Úr, vagyonát megnövelte, és barmait megsokasította. Dávid megörült e hírnek, és újra elment ünnepi menetben a szent szekrényért. Ekkor leviták vették vállukra a frigyládát hordozó rudakat, ahogy a Törvényben írva áll, és alig tettek vele hat lépést, a király egy marhát és egy kövér bárányt áldozott. Citerák, hárfák, dobok és cintányérok szóltak, és a vonulók Dávid ünnepi énekét énekelték:
Nem lépek házamba addig, nyoszolyámba nem hágok,
nem bocsátok pillámra szendert, sem szemeimre álmot,
amíg Jákob Istenének hajlékot nem lelek én!
Hallottunk Efratában róla, ráleltünk Jeár mezején:
menjünk hajlékába hát, vonuljunk zsámolya elébe!
Indulj nyughelyedre, Uram, Te és hatalmad edénye!
Igazságba öltöznek papjaid, ujjong, aki hű Tehozzád,
felkent szolgádtól, Dávidtól el ne fordítsad orcád!
Siont választotta az Úr, lakhelyéül akarta:
„Örökkön itt lakozom, nyugságom leszen rajta,
igazait megáldom, kenyérrel táplálom szegényeit,
papjai üdvömet öltik fel, szentek szíve vígsággal telik.
Fölkentem trónját megerősítem, állítok neki fáklyát,
elleneit szégyennel borítom, s felragyogtatom koronáját.”
nem bocsátok pillámra szendert, sem szemeimre álmot,
amíg Jákob Istenének hajlékot nem lelek én!
Hallottunk Efratában róla, ráleltünk Jeár mezején:
menjünk hajlékába hát, vonuljunk zsámolya elébe!
Indulj nyughelyedre, Uram, Te és hatalmad edénye!
Igazságba öltöznek papjaid, ujjong, aki hű Tehozzád,
felkent szolgádtól, Dávidtól el ne fordítsad orcád!
Siont választotta az Úr, lakhelyéül akarta:
„Örökkön itt lakozom, nyugságom leszen rajta,
igazait megáldom, kenyérrel táplálom szegényeit,
papjai üdvömet öltik fel, szentek szíve vígsággal telik.
Fölkentem trónját megerősítem, állítok neki fáklyát,
elleneit szégyennel borítom, s felragyogtatom koronáját.”
Dávid az ujjongó menet élén haladt, és egy puszta gyolcs-efódba öltözve, szilaj táncot járt az Úr ládája előtt, így vonult be Jeruzsálembe. A ládát ünnepélyesen elhelyezték a sátorban, amelyet a király már felépíttetett neki. Dávid pedig égő áldozatot és hálaadó áldozatot mutatott be, és megáldotta a népet az Úr nevében. Meg is vendégelte Izrael fiait és leányait, mindenki egy-egy cipót, aszalt datolyát és mazsolás kalácsot kapott e napon.
Amikor házába tért Dávid, Mikál jött elébe, és csúfondárosan mondotta:
– Láttam ablakomból, hogy egy szál gyolcsban ugrándoztál végig városod utcáin, szemérmedet mutogatva szolgáid és szolgálóid előtt, mintha egyvalaki lennél az aljanépből. Valóban méltó volt ez Izrael királyához!
Dávid így felelt haragosan:
– Az Úr előtt táncoltam, aki atyád és háza helyett engem tett királlyá Izrael fölött! És még ennél jobban is megalázom magam Őelőtte, ha kell, s szolgáim és szolgálóim csak tisztelni fognak ezért, még ha te megvetsz is érte!
És ama naptól Mikál, Saul leánya nem talált kedvességet ura szemében, és gyermek nélkül szállt sírba napjai végén.
Más feleségei annál több gyermekkel örvendeztették meg Dávidot. Abigail és Ahinoám mellé, akiket még Ciklágból hozott magával, Hebronban nőül vette Maákát, a gesuri király leányát, valamint Haggitot, Abitált és Eglát. Amikor Izrael királya lett, és Jeruzsálembe tette székhelyét, ismét más feleségeket és ágyasokat vett magához. Mindezek az asszonyok számos fiú- és leánygyermekkel ajándékozták meg őt az Úr kegyelméből. Elsőszülöttje Ámnon volt, Áhinoámtól. Harmadik fiát, Absalomot, Maáka szülte, a negyediket, Adoniát pedig Haggit adta neki.
Akkoriban Dávid így szólt az ő prófétájához, Nátánhoz:
– Méltatlan dolog, hogy én cédrusfából épült palotában lakozom, holott az Úr sátorban foglal helyet, amelyen átfúj a szél. Szándékom méltó hajlékot építeni a Seregek Urának.
Nátán pedig álmot látott azon az éjszakán, és álmában az Úrtól üzenetet hallott királya számára. Másnap tehát a király elé állt, és így szólt:
– Ezt mondja általam néked az Úr: amióta kivezette népedet Egyiptomból, és a megígért országba vitte, sátorban lakozott, és sem Mózesnek, sem Józsuének, sem a bíráknak nem mondotta, hogy maradandó házat építsenek neki. Téged kiválasztott, és kiemelt nyájad közül, hogy népe fejedelmévé tegyen, és várost adott neked, és úgy intézte, hogy népednek is hazája legyen végre, ne hányódjék ide és oda. És nemcsak reád árasztja kegyét, hanem magvadra is, és megerősíti házadat Izrael trónján örökkön örökké. A templomot pedig, amely az ő maradandó háza lesz Izraelben, nem te építed meg, hanem a te sarjad és utódod, akinek gondviselő atyja lesz az Úr, akit ha megfenyít is vétkeiért, ahogy ember fenyíti a fiát, irgalmát nem vonja meg tőle, és megtartja őt s utódait királyságukban.
Dávid pedig bement az Úr hajlékába, leborult színe előtt, és így imádkozott:
– Légy áldott, Uram, az ígéretért, amelyet méltatlan szolgádnak és házának tettél! Cselekedj hát a Te tetszésed és nagy irgalmasságod szerint, s én megnyugszom akaratodban, amelyet templomodról kinyilvánítottál nekem!
A király pedig tovább vívta háborúit. A filiszteusok után leverte Moábot, és fiait a földre fektette: akikre kétzsinórnyit mért, azokat megölette, akikre egyet csak, azokat életben hagyta.
Ezután Hadadezer ellen vonult, Cóba királya ellen, aki az Eufráteszig akarta kiterjeszteni uralmát. Dávid leverte őt, és ezerhétszáz lovából, amelyek harci szekérbe valók voltak, elvágatta a lába inát ezerhatszáznak. Amikor az arámok ellene indultak Damaszkuszból, hogy megsegítsék Hadadezert, huszonkétezret megölt közülük, és helytartót rendelt a megmaradt arámok fölé Damaszkuszba. Hazatérte után a Só-völgyben Edomot verte le, tizennyolcezer harcost, és föléjük is helytartót rendelt. A meghódoltatott országok az adófizetői lettek, a tőlük zsákmányolt ezüst-, arany- és bronzedényeket pedig mind az Úrnak szentelte a király.
Hadainak vezére Joáb volt, a Séruja fia. Testőreinek, a kerétieknek és pelétieknek Jójáda fia, Benája parancsolt. Az Úr szentélyében Sádok és Abjátár látták el a főpap tisztét, annak az Áhimeleknek a fiai, akit Saul öletett meg nyolcvanöt papjával egyetemben.
Idő múltán Dávid tudakolni kezdte, maradt-e életben valaki Saul házából, hogy irgalmasságot tegyen vele Jonatán kedvéért, akivel testvériséget esküdtek. A király elé vezették Cíbát, Saul hajdani szolgáját, és neki is feltette a kérdést a király.
– Van, uram – felelte Cíba –, Jonatánnak maradt egy nyomorék fia, Méfibósetnek hívják. Még kicsiny gyermek volt, amikor atyja és Saul király elestek a gilboai csatában. Házuk népe riadtan menekült, a dajka pedig a nagy fejetlenségben elejtette a gyermeket. Azóta embernyi ember már, de mindkét lábára sántít.
Dávid maga elé rendelte Méfibósetet, és így szólt hozzá:
– Ne félj, mert szerettem atyádat, és a kedvéért veled is jót teszek. Visszaadom neked a birtokot, amely nagyatyádé volt, te pedig asztalomnál eszel ezentúl.
– Mi vagyok én, uram, hogy irgalommal tekintesz egy magamfajta döglött ebre! – mondotta Méfibóset alázatosan.
Dávid pedig meghagyta Cíbának, hogy fiaival és szolgáival viselje a birtok gondját, és terméséből tartsa el Méfibóset háza népét – mert amannak felesége és fia is volt már –, de Jonatán fia maga Jeruzsálemben lakott ezentúl.
Történt Dávid uralma idején, hogy nagy éhínség tört ki egész Izraelben, három esztendőn át nem esett eső. Dávid megkérdeztette az Urat, és a felelet ez volt:
– Saul házát vérbűn terheli, mert megölte Gibeon lakóit.
Gibeon lakóival Józsué kötött szövetséget, és megesküdött nekik, hogy nem esik bántódásuk, de Saul ellenük tört, és sokakat megölt közülük. Dávid magához kérette a gibeoniták véneit, és megkérdezte tőlük:
– Mit kívántok engesztelésül, hogy eltávoztassék az átok Izrael felől?
– Nem aranyat és ezüstöt kérünk – felelték a gibeoniták –, sem más kárpótlást azért, amit Saul elrabolt tőlünk. Hanem a kiontott vérért szolgáltass ki nekünk hét férfit az ő nemzetségéből, hogy karóba húzhassuk őket az Úr előtt a mi szent hegyünkön!
Dávid ekkor elrendelte, hogy adják ki nekik Saul ágyasának, Rizpának két fiát, akiket urának szült, valamiképp Saul öt unokáját, akik annak idősebbik leányától, Merábtól születtek. Ezeket magukkal hurcolták a gibeoniták, és mindet karóba húzták a szent hegyen, a város határában az Úr előtt.
Rizpa pedig gyászruhát öltött, és az árpaaratás kezdetétől ott ült a tetemek mellett, és ott hált mellettük éjszaka a sziklákon, hogy az ég madarai vagy a vadállatok kárt ne tegyenek bennük, s őrködött, mígnem megindultak az esők.
Dávid megtudta ezt, ezért Jábes lakóitól kikövetelte Saulnak és Jonatánnak csontjait – az onnan valók temették el ugyanis holttestüket, amikor a vesztett gilboai csata után elhozták azokat Bét-Seánból –, és maradványaikat a Gibeonban kivégzettek tetemével együtt eltemettette Benjámin földjén, Selában, Saul apjának, Kisnek a sírboltjában.
Amidőn mindezt véghezvitték Izraelben, megenyhült az Úr haragja, és megszűnt az éhínség.
