RUT ÉS BOÁZ
RUT ÉS BOÁZ
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Ruth könyve 1.16
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Ruth könyve 2.8
)
Ebbinghaus Vilmos: Ruth Boáz szántóföldjén (Ruth könyve 2.8)
A Klasszikus Aranybiblia illusztrációja (1897)
)
Bibliaillusztráció (Pfeifer Ferdinánd, 1850 körül)
Ruth és Boáz (Ruth könyve 2.8)
)
Ismeretlen német mester metszete (1670 körül)
Történt a bírák idejében, hogy az országban éhínség támadt. A júdeai Betlehemből egy Élimelek nevű ember a feleségével és két fiával elment Moáb földjére, ahol volt bővebben élés, s ott le is telepedett. Később meghalt Élimelek, és a felesége, Noémi egyedül nevelte fel fiait. Azok idővel a helybeliek közül vettek asszonyt maguknak, de egészségük gyenge volt, s hamarost meghaltak ők is. Noémi hallotta, hogy Júda földjén nem látnak immár szükséget, ezért fölkerekedett, hogy visszatérjen szülőföldjére. Menyeihez így szólt:
– Nem akarok idegenek földjén meghalni, elmegyek az én szülőföldemre. Ti azonban atyátok házába térhettek vissza, s ifjúságotokban bizonyára találtok még férjet, és gyermekeket szültök nekik. Áldjon meg benneteket az én Istenem a sok jóért, amit néhai fiaimmal és énvelem tettetek.
Menyei sokáig sírtak, és bizonygatták, mennyire ragaszkodtak hozzá, de Noémi újfent mondta nekik, hogy legjobb, ha földjükhöz és isteneikhez ragaszkodnak. Egyikük, Orpa nevű, sűrű könnyhullatások között búcsút vett hát anyósától, de másikuk, akit Rutnak neveztek, így szólt:
– Ahová te mégy, én is oda megyek, a te hazád az én hazám lesz, és a te Istened az én Istenem!
Noémi szíve megindult menye szavain, és együtt tértek vissza Betlehembe.
Noémi és menye egyetértésben, de szűkösen éltek. Egy reggel ezeket mondotta Rut:
– Árpaaratás van éppen, hadd menjek a mezőre hullott kalászt szedni az aratók után, ahogy a ti Mózestek törvénye megengedi, talán valamelyik gazda előtt kedvet találok.
Noémi beleegyezett, s Rut az aratók nyomába szegődött. A föld pedig, amelyen tallózott, épp Boázé volt, Noémi néhai férjének tekintélyes rokonáé. Boáz kijött aratói közé, és megkérdezte a szolgák elöljárójától:
– Ki ez a fiatalasszony?
– Moábita asszony – felelte amaz –, aki anyósával, Noémival jött ide hazájából.
Boáz odalépett Ruthoz, és mondta:
– Maradj csak az én földemen, leányom, s haladj szolgáim nyomában. Meghagytam nekik, hogy jó szívvel lássanak, s ha megszomjazol, edényeikből ihatsz.
– Minek köszönhetem jóságodat, uram? – kérdezte Rut, és alázatában földig hajolt.
– Hallottam, hogy férjed halála után anyósodat követted – felelte Boáz –, odahagytad szülőföldedet, s egy néphez jöttél, amelyet nem ismertél. Áldjon meg érte Izrael Istene!
Amikor evéshez ültek, Boáz kenyeret adott Rut kezébe, s pörkölt gabonát is öntött eléje, amiből elégségig ehetett. Szolgáinak titkon meghagyta, hogy húzogassanak ki a kévékből is kalászokat, hogy minél többet szedhessen. Amikor munka végeztével Rut kicsépelte a szedett árpát, egy mérőnyi lett belőle. Boldogan vitte haza, és megmutatta anyósának. Elbeszélte, hogy Boáz földjén szedte, s hogy a gazda mily jó szívvel volt iránta. Noémi ezt mondta:
– Boáz rokonunk nekünk, s törvény szerint gyámolítani tartozik minket. Tarts hát szolgáival, amíg le nem aratnak!
Rut úgy is tett. Idő múltával anyósa így szólt hozzá:
– Szeretném, ha életed sora jobbra fordulna. Boáz ma este csépeli és szeleli az árpát embereivel a szérűjén. Ékesítsd fel és illatosítsad meg magadat, s ha éjszaka mindenki lepihen odakinn, te várd meg, amíg Boáz elalszik, akkor pedig hajtsd fel takaróját, és feküdj a lábához! A többit majd eligazítja az Úr.
Rut mindenben úgy cselekedett, ahogy anyósa meghagyta. Éjféltájt felébredt Boáz az éjszaka hűvösére, s meglepve látta, hogy egy nő fekszik mellette.
– Én vagyok az, uram – mondta Rut –, a te szolgálólányod. Terítsd rám, kérlek, köntösöd szegélyét, mert te vagy a mi gyámolítónk!
Boáz pedig így felelt:
– Áldjon meg Isten, leányom, gyermeki ragaszkodásodért, mert nem ifjak után futottál. Megteszem, amit kívánsz, mert igen derék asszony vagy. Tudd azonban, hogy van egy még közelebbi rokonod is, még ma megkérdem, meg akar-e váltani. Ha akar, tegye, ha nem akar, akkor én váltalak meg, ahogy él az Úr!
Rut hajnali szürkületig ott maradt mellette, akkor Boáz az asszony kendőjét telemérte árpával, úgy bocsátotta el. Ő maga pedig elment, és reggel leült Betlehem kapujánál. Hamarost arra jött a férfiú, aki Noémi közelebbi rokona volt. Boáz magához intette, majd odahívott tízet a város tekintélyes véneiből, s amikor mind leültek, így szólt ama férfiúhoz:
– Noémi, aki Moáb földjéről tért vissza, kénytelen eladni a földet, amely néhai férjéről, Élimelektől maradt rá. Úgy illő, hogy ne engedjük a földet idegen család tulajdonába jutni. Mint legközelebbi rokont, téged illet, hogy megváltsd a földet s vele a moábita asszonyt, hogy fiút nemzz neki, s fennmaradjon az elhunyt neve az ő örökrészén. Nyilvánítsd hát ki e tanúk előtt, hogy eleget kívánsz-e tenni rokoni kötelmednek, mert ha nem, én lépek helyedbe.
Az a férfiú pedig így felelt:
– Nem váltom meg, mert akkor a magam örökrészét veszélyeztetem. Lemondok jogomról, legyen a tiéd a föld és az asszony.
Lehúzta saruját, s ősi izraeli szokás szerint átnyújtotta Boáznak, ami azt jelentette, hogy a megváltás dolgában megegyeztek, és az egyezség megmásíthatatlan. Mindez a tíz tanú előtt történt, s amazok ezt mondták Boáznak:
– Az Úr áldása legyen veled, s tegye hasonlóvá a házadba került asszonyt Leához és Ráchelhez, akik Izrael nemzetségét megépítették! Szüljön utódot neked Rut, s tegye házadat olyanná, mint ősünké, Pérecé volt, akit Júdának szült Támár!
Boáz pedig feleségül vette Rutot, aki idővel fiúgyermeket szült neki. Obednak nevezték őt, Obednek pedig Iszai volt a fia, aki Dávidot nemzette.
