1 Kir. 1.
1 Kir. 1.
A királyságra vágyó Adóniának szándéka meghiúsul; Salamon lesz királylyá.
1 Kir. 1,1
Mikor pedig megvénhedt és megöregedett Dávid király, bár leplekkel takargatták be, mégsem bírt felmelegedni.
1 Kir. 1,2
És mondának néki az ő szolgái: Keressenek az én uramnak, a királynak egy szűz leányt, a ki a király körül legyen, és őt ápolja, aludjék karjai között, és melegítse fel az én uramat, a királyt.
1 Kir. 1,3
Keresének annakokáért egy szép leányt Izráelnek minden határiban; és találák a Súnem [Józs. 19,18.] városából való Abiságot, [rész 2,17. 21. 22.] a kit el is hozának a királyhoz.
1 Kir. 1,4
És a leány igen szép volt, és a királyt ápolta és szolgált néki. De a király nem ismeré őt.
1 Kir. 1,5
Adónia pedig, [2 Sám. 3,4.] Haggitnak fia, felfuvalkodék, ezt mondván: Én fogok uralkodni! És szerze magának szekereket, lovagokat és ötven előtte járó férfiakat.
1 Kir. 1,6
Kit az ő atyja soha meg nem szomoríta, ezt mondván: Miért cselekszel így?! Ez is pedig igen szép férfi volt, és őt Haggit szülte volt Dávidnak Absolon [2 Sám. 3,3.] után.
1 Kir. 1,7
És tanácskozék Joábbal, [2 Sám. 8,16. 17.] Séruja fiával és Abjátár pappal, kik az Adónia pártján voltak.
1 Kir. 1,8
De Sádók pap, meg Benája, [2 Sám. 23,20. 2 Sám. 8,18.] a Jójada fia, és Nátán [2 Sám. 12,1-13.] próféta, és Sémei, és Réhi, és a Dávid erős vitézei nem állottak Adónia mellé.
1 Kir. 1,9
Mikor pedig Adónia áldozatot mutatott be juhokból, ökrökből és egyéb kövér barmokból a Zohélet kősziklánál, a mely a Rógel forrása mellett [Józs. 15,7.] volt: meghívá egész rokonságát, a király fiait, Júda minden férfiait, a király szolgáit;
1 Kir. 1,10
De Nátán prófétát és Benáját és amaz erős [2 Sám. 23,8-39.] vitézeket és Salamont, az ő atyjafiát nem hívá el.
1 Kir. 1,11
Szóla akkor Nátán [2 Sám. 11,2-5. 27.] Bethsabénak, a Salamon anyjának, mondván: Nem hallottad-é, hogy Adónia, a Haggit fia uralkodik, és a mi urunk Dávid nem tud róla semmit?
1 Kir. 1,12
Jövel azért, hadd adjak néked tanácsot, hogy megmentsd a te életedet, és a te fiadnak, Salamonnak életét.
1 Kir. 1,13
Eredj, menj be Dávid királyhoz, és mondd ezt néki: Uram király, nemde nem [vers 30.] esküdtél-é meg a te szolgálóleányodnak ilyenképen: Salamon, a te fiad uralkodik én utánam, és ő ül az én királyi székembe? Miért uralkodik hát Adónia?
1 Kir. 1,14
És ímé mialatt még te ott a királylyal beszélsz, én is bemegyek utánad, és kiegészítem a te beszédidet.
1 Kir. 1,15
És beméne Bethsabé a királyhoz a kamarába. És a király igen megvénhedett vala, és a Súnemből való Abiság [vers 3.] szolgál vala a királynak.
1 Kir. 1,16
És fejet hajta Bethsabé, és meghajtá magát a királynak. És monda a király: Mit kivánsz?
1 Kir. 1,17
Felele néki Bethsabé: Édes uram, te [vers 30.] megesküdtél az Úrra, a te Istenedre a te szolgálóleányodnak ilyenképen: Salamon, [1 Krón. 22,9.] a te fiad uralkodik én utánam, és ő ül az én királyi székembe.
1 Kir. 1,18
És ímé mégis Adónia lett királylyá; és ímé, uram király, te nem tudsz erről semmit.
1 Kir. 1,19
Mert áldozott ökrökkel és nagy sok kövér barmokkal bőségesen, és vendégekké hívta a királynak [vers 9. 10.] minden fiait, és Abjátár papot és Joábot, a seregnek hadnagyát, csak Salamont, a te szolgádat nem hívta meg.
1 Kir. 1,20
Még most te vagy, Uram, a király; az egész Izráel népének szemei reád néznek, hogy megjelentsed nékik, kicsoda fog ülni az én uramnak, a királynak székében, ő utána.
1 Kir. 1,21
De ha az én uram, a király, az ő atyáival elaluszik: akkor én és az én fiam, Salamon leszünk bűnösök.
1 Kir. 1,22
És ímé, mikor még a királylyal szólana, Nátán próféta [vers 14.] megérkezék.
1 Kir. 1,23
És bejelenték a királynak, mondván: Itt van Nátán próféta. És bemenvén a király eleibe, meghajtá magát a király előtt, arczczal a földre leborulván.
1 Kir. 1,24
És monda Nátán: Uram király, te mondottad-é: Adónia legyen én utánam a király, és ő üljön az én királyi székembe?
1 Kir. 1,25
Mert ma aláment, és áldozott ökrökkel és kövér barmokkal bőségesen, és vendégekké hívta a királynak minden fiait és a seregnek [vers 7.] hadnagyait és Abjátár papot: és ímé ők esznek és isznak ő előtte, és immár azt kiáltották: Éljen Adónia király!
1 Kir. 1,26
Engem [vers 10.] pedig, a ki a te szolgád vagyok, és Sádók papot és Benáját, a Jójada fiát, és Salamont, a te szolgádat nem hívta meg.
1 Kir. 1,27
Avagy az én uramtól, a királytól lett-é ez a dolog, hogy nem adtad tudtára a te szolgádnak, kicsoda fogna ülni az én uramnak, a királynak székiben az ő holta után.
1 Kir. 1,28
És felelvén Dávid király, monda: Hívjátok hozzám Bethsabét, a ki beméne a király eleibe, és megálla a király előtt.
1 Kir. 1,29
És megesküvék a király, mondván: Él az Úr, a ki megszabadította az én lelkemet minden nyomorúságból,
1 Kir. 1,30
Hogy a miképen megesküdtem néked [vers 17.] az Úrra, Izráel Istenére, ezt mondván: A te fiad Salamon uralkodik én utánam, és ő ül az én királyi székembe én helyettem: ezt ma így meg is teszem.
1 Kir. 1,31
És fejet hajta Bethsabé, arczczal a földre leborulván, és magát meghajtván a király előtt, monda: Éljen az én uram, Dávid király, mindörökké!
1 Kir. 1,32
Azután monda Dávid király: Hívjátok hozzám Sádók [vers 8.] papot és Nátán prófétát és Benáját, [1 Krón. 27,5. 6.] Jójadának fiát. És ezek bemenének a király eleibe.
1 Kir. 1,33
És monda nékik a király: Vegyétek mellétek a ti uratoknak szolgáit, és ültessétek Salamont, az én fiamat az én öszvéremre, és vigyétek alá őt Gihonba;
1 Kir. 1,34
És kenje őt ott Sádók pap és Nátán próféta Izráelnek királyává; és fújjátok meg a harsonákat, és kiáltsátok: Éljen [vers 39. 40.] Salamon király!
1 Kir. 1,35
És jőjjetek fel onnét ő utána; és eljövén, üljön az én királyi székembe, és ő uralkodjék én helyettem; mert immár meghagytam néki, hogy ő legyen fejedelme mind Izráelnek, mind Júdának.
1 Kir. 1,36
Felele akkor Benája, [2 Sám. 23,20.] a Jójada fia a királynak, és monda: Ámen! Így szóljon az Úr, az én uramnak, a királynak Istene is.
1 Kir. 1,37
A miképen vele volt az Úr az én urammal, a királylyal: azonképen legyen vele Salamonnal is, és magasztalja feljebb az ő királyi székét az én uramnak, Dávid királynak királyi székénél.
1 Kir. 1,38
Aláméne azért Sádók pap és Nátán próféta és Benája, a Jójada fia, a Kereteusok is és a [2 Sám. 20,7. 23.] Peleteusok, és felülteték Salamont a Dávid király öszvérére, és alávivék őt Gihonba.
1 Kir. 1,39
És vevé Sádók [1 Krón. 29,22.] pap az olajos szarut az Úr sátorából, és megkené Salamont; [1 Krón. 22,9. 10.] azután kürtölének, és az egész nép ezt kiáltá: Éljen Salamon király!
1 Kir. 1,40
És felvonult utána az egész nép, és a nép sípolt és felette ujjongott, úgy hogy a föld is megrepedne kiáltásuk zajától.
1 Kir. 1,41
És Adónia is meghallotta [vers 7. 9.] és vendégei is mind, a kik nála valának, miután a lakomát már elvégezték; és meghallá Joáb is a kürtölés szavát, és monda: Miért e zaj és mozgás a városban?
1 Kir. 1,42
És a mikor ő még szólana, ímé megérkezék Jonathán, [vers 7. 2 Sám. 15,27.] az Abjátár pap fia. És monda Adónia: Jőjj be, mert megbízható férfiú vagy, és jó hírt mondasz.
1 Kir. 1,43
Jonathán pedig felelvén, monda Adóniának: Igen, a mi urunk, Dávid király, Salamont tette királylyá.
1 Kir. 1,44
És elküldötte ő vele Sádók papot a király és Nátán prófétát, és Benáját, a Jójada [2 Sám. 20,7. 23.] fiát, a Kereteusokat is és Peleteusokat, és őt a király öszvérére ülteték,
1 Kir. 1,45
És Sádók [2 Sám. 15,27.] pap Nátán prófétával együtt királylyá kente fel őt Gihonnál, és onnét vonulnak fel örömmel; ettől zendült meg a város. Ez az a zaj, a melyet hallottatok.
1 Kir. 1,46
És immár be is ült Salamon az országnak királyi székibe;
1 Kir. 1,47
És a király szolgái is bemenének, hogy áldják a mi urunkat, Dávid királyt, mondván: Tegye az Isten a Salamon nevét híresebbé [rész 3,12. 2 Sám. 7,9.] a te nevednél, és magasztalja feljebb az ő székit a te székednél. És meghajtá magát a király az ő ágyán.
1 Kir. 1,48
És ekképen is szóla a király: Áldott az Úr, Izráel Istene, a ki adott e mai napon olyat, a ki szemeim láttára helyettem üljön az én királyi székemben.
1 Kir. 1,49
Akkor megrettenének, és felkelének mindnyájan a hivatalosok, a kik Adóniával valának, és kiki mind dolgára méne.
1 Kir. 1,50
De Adónia félt Salamontól, és felkészülve elfutott, és megragadta az oltárnak [rész 3,28.] szarvait.
1 Kir. 1,51
Hírül adák pedig Salamonnak ilyen szókkal: Ímé Adónia Salamon királytól való féltében megfogá az oltárnak szarvait, ezt mondván: Esküdjék meg ma nékem Salamon király, hogy meg nem öli az ő szolgáját fegyverrel.
1 Kir. 1,52
És monda Salamon: Ha jámbor lészen, egy hajszál [1 Sám. 14,45.] fejéről le nem esik a földre; de ha gonoszság találtatik ő benne, [rész 2,21-25.] meg kell halnia.
1 Kir. 1,53
Elkülde azért Salamon király, és elhozák őt az oltártól; és eljövén meghajtá magát Salamon király előtt; és monda Salamon király: Menj el a te házadhoz.
