Jób. 39.
Jób. 39.
Jób. 39,1
Tudod-e, mikor ellik a kőszáli zerge, megfigyelted-e, mikor borjazik a szarvas?
Jób. 39,2
Megszámoltad-e, hány hónapig vemhesek, tudod-e, mikor ellenek?
Jób. 39,3
Lefekszenek, megellik borjaikat, és megszabadulnak fájdalmuktól.
Jób. 39,4
Borjaik megerősödnek, felnőnek a legelőn, elszélednek, és nem térnek hozzájuk vissza.
Jób. 39,5
Ki bocsátotta szabadon a vadszamarat, ki oldozta el a zebra kötelét?
Jób. 39,6
A pusztát rendeltem otthonává, lakóhelyévé a szikes földet.
Jób. 39,7
Kineveti a városi sokadalmat, nem hallja a hajcsár kiáltozását.
Jób. 39,8
A hegyeken keres legelőt, fölkutat mindenféle zöld növényt.
Jób. 39,9
Hajlandó-e szolgálni neked a bivaly? Ott hál-e jászolodnál?
Jób. 39,10
Barázdába tudod-e fogni kötéllel a bivalyt, boronálja-e utánad a göröngyöket?
Jób. 39,11
Bízhatsz-e benne, mivel nagy az ereje? Rábízhatod-e a munkádat?
Jób. 39,12
Elhiszed-e róla, hogy behordja gabonádat, és szérűdre betakarítja?
Jób. 39,13
A struccmadár vígan verdes szárnyával, nem gólyaszárny és -toll az!
Jób. 39,14
A földön hagyja tojásait, és a porban költeti ki.
Jób. 39,15
Elfelejti, hogy a láb eltiporhatja, és a mezei vad eltaposhatja.
Jób. 39,16
Fiaihoz oly mostoha, mintha nem is az övéi volnának. Nem retteg attól, hogy kárba vész fáradsága.
Jób. 39,17
Mert Isten megtagadta tőle a bölcsességet, nem részesítette értelemben.
Jób. 39,18
De ha nekirugaszkodik, nevet a lovon és annak lovasán.
Jób. 39,19
Te adsz-e erőt a lónak, te ruházod-e fel a nyakát sörénnyel?
Jób. 39,20
Te ugráltatod-e, mint egy szöcskét? Büszke horkantása félelmetes.
Jób. 39,21
Kapálja a csatateret, örvend erejének, és nekirohan a fegyvernek.
Jób. 39,22
Neveti a rettegést, nem remeg, nem fordul vissza a kard elől.
Jób. 39,23
Csörög rajta a tegez, csillog a lándzsa és a kopja.
Jób. 39,24
Dübörögve, reszketve dobog a földön, nem marad veszteg, ha zeng a kürt szava.
Jób. 39,25
Nyerít, valahányszor megszólal a kürt, már messziről megérzi a harcot, a vezérek dörgő hangját és a harci zajt.
Jób. 39,26
A te értelmed műve az, hogy szárnyra kel az ölyv, és kiterjeszti szárnyait dél felé?
Jób. 39,27
A te parancsodra száll-e magasan a sas, és rakja magasban a fészkét?
Jób. 39,28
Kősziklán lakik, ott tanyázik, a sziklafokon és a bérctetőn.
Jób. 39,29
Onnan kémlel ennivaló után, messzire ellátnak szemei.
Jób. 39,30
Fiókái vért szívnak, és ahol sebesültek vannak, ott terem.
