XVI. A LEGSZEBB KÉP
XVI. A LEGSZEBB KÉP
Tizián remekműve ez: Mária mennybemenetele.
Tiszta, fenséges, földfeletti kép. Szellemmé alakuló emberalak. Egyesítve benne a szent, a nő és az anya.
Kiszenvedt fájdalom, előérzete az üdvnek, viszontlátás öröme, megdicsőülés: mind egy női arc vonásaiban, egy nőalak mozdulataiban kifejezve.
A művészet a tökélynek azon a fokán, ahol egy ember egy istent teremt.
Sokáig nem bírtam e képtől megválni. Nézése elfeledteti velünk a külvilágot.
Ha van csodatevő Mária-kép: ez az.
Amit papnak és cathedrának nem sikerült mindenkivel elhitetni, azt elhiteti vele a művész.
E kép előtt nem lehet senki mahomedán.
Velencének már csak azért is fenn kell állni örök időkig, hogy keretül szolgáljon ennek az egy képnek. Drága keret; de a kép még drágább!
Ha még visszatérek Velencébe valaha, csak azért lesz, hogy ezt a képet még egyszer meglássam.
