V. A magyar „vitézlő nép” hadi bíráskodásának megszűnése
167V. A magyar „vitézlő nép” hadi bíráskodásának megszűnése
A XVII. század végén Magyarország visszafoglalásáért indított nagy háború a végvári katonaság átalakulását és fokozatos felszámolódásának megindulását hozta magával. Ez a háború ugyanis már annak a fejlődési folyamatnak az előzménye volt, mely a XVIII. században a korszerű állandó hadsereg kialakulásához vezetett, és feleslegessé tette azt a társadalmi réteget, mely a magyar hadszíntéren szolgáló idegen csapatok mellett százötven esztendőn keresztül vállalt meghatározó szerepet a török elleni védelem biztosításában. Az 1699. évi karlócai békét követően Magyarországon a „vitézlő nép” alkalmazását egykor nélkülözhetetlenné tevő végvári harcok korszaka befejeződött. Az ország déli határainak védelmét a Habsburg katonai vezetés nem a magyar végváriakkal kívánta biztosítani, de maga a „vitézlő rend” sem szívesen hagyta ott egykori lakóhelyét, melyhez már hosszú évtizedek óta folytatott gazdálkodása, a helyi földesúri joghatóság alóli függetlensége és számos egyéb kiváltsága kötötte.1
1 Minderre lásd a III/2. alfejezet 2. jegyzetében idézett műveken kívül részletesen Takáts, é. n./3.; Czigány, 1989. és Czigány, 1991/1.
A török kiűzése után a magyar „vitézlő népre” katonai szempontból már nem volt szükség, hiszen fokozatosan alakultak át, illetve szűntek meg a létrejöttében egykor oly fontos szerepet játszó körülmények. Noha a feleslegessé vált társadalomi csoport megpróbálta megőrizni nehezen kivívott szabadságait, ezeket csupán néhány évtizedre tudta megtartani. A több irányú társadalmi fejlődési folyamat és a magyarországi hadügy Bécsből történő átszervezése a XVI. század második felében kialakult és megszilárdult hadi bíráskodás rendszerét is fokozatos felszámolásra ítélte. Az egykori szolgálati helyükön maradók a XVIII. század közepére önálló bíráskodásukat lassan elvesztették és újra földesúri joghatóság alá kerültek.2 A birodalomi hadseregbe állók pedig immáron az állandó császári hadsereg megreformált katonai igazságszolgáltatási rendszerének átvételére kényszerültek.
2 Erre az olykor fél évszázadig tartó folyamatra lásd Zimányi, 1960. 301–302.: No 10.; Degré, 1964.; Rúzsás, 1966. 246–252. és Szántó, 1984. 18–31.
A XVII. század utolsó harmadában a német hadi bíráskodás – az állandó hadsereg megszületésével párhuzamosan – jelentős mértékben átalakult. A korábbi Artikelbriefek helyébe az úgynevezett Kriegsartikel lépett, mely még egységesebb volt, mint az előző évszázad elején létrejött elődjei. I. Lipót császár 1673-ban kibocsátott, 60 pontból álló hadirendtartásának legfőbb újítása abban állt, hogy már fegyvernemtől függetlenül próbált egységes szolgálati szabályzatot és „haditörvényköny-vet” adni a császári hadsereg minden alakulata számára. A gyalogság és a lovasság eltérő hadi bíráskodása tehát fokozatosan egységesedett, melynek irányítói már nem a Landsknechteknél megismert soltészok, hanem az úgynevezett auditorok (Auditor) lettek.3
3 Erben, 1901. 511–529. és Erben, 1902. 8–9. Vö. Dangelmaier, 1891. 51–52. Kiadása Lünig, 1723. 102–104. Magyarul Fejérpataky, 1877.
168Az új hadbírói tisztséget a XVII. század első felében hívták életre. Gusztáv Adolf svéd király már az 1620-as években egy Generalauditort állított hadserege élére, akinek alárendeltségében az egyes ezredek jogszolgáltatását felügyelő audito-rok tevékenykedtek. A profoszok szerepét az úgynevezett Regimentsgewaltigerek vették át, akik az egykori Oberstprofosnak megfelelő Generalgewaltigernek tartoztak engedelmességgel.4 A svéd reform először porosz területeken fejtett ki jelentős hatást,5 a XVII. század második felében azonban már a bécsi Udvari Haditanács is fokozatosan tért át az új katonai igazságszolgáltatási személyzet alkalmazására. 1657-ben Johann Georg Hohmannt Bécsben „Obrister Veldt Auditor”-rá nevezték ki, 1662-ben pedig már külön Bestallung-mintákat állítottak össze az auditorok kineve-zésének zavartalan lebonyolítása érdekében.6 Az 1670-es években már a magyar hadszíntéren is megtaláljuk a megreformált hadi bíráskodás irányítóit. 1670–1671-ben Szatmár várában Johannes Werther auditor tartott tanúkihallgatást,7 Paris von Spankau generális ezredében pedig ugyanebben az időben Georg Franz Hermann töl-tötte be a Regimentsauditor tisztségét, akit néhány esztendő múlva a Felső-Magyar-országon szolgáló német és horvát csapatok General-Auditor-Leutnantjává neveztek ki.8 Hermann, akinek székhelyét Kassán jelölték ki, szoros kapcsolatot tartott a végvidék magyar hadbírájával, Fodor Jánossal is.9 Tiszte mégsem volt egyedülálló a magyar hadszíntéren. Az alsó-magyarországi – mely alatt jelen esetben a bánya-vidéki és az Érsekújvárral szembeni végek értendők – hét „freÿe Compagnien” feletti katonai igazságszolgáltatás irányítására ugyanis Hermann kinevezésével egyidejűleg a központi katonai vezetés Johann Peielt állította.10 Mindkettőjük bírósá-gáról a Haditanács elé lehetett fellebbezni, mely annak köszönhetően vált lehetővé, hogy Bécsben – feltételezhetően már bizonyos XVI. századi előzmények után – a katonai jogszolgáltatás legfőbb ügyeinek intézésére létrejött az úgynevezett „főhad-bírói hivatal” (General-Schultheiß-Amt, majd General-Auditoriats-Amt), mely azu-tán a XVIII. században a rövid időre önálló „hivatallá” fejlődött.11
4 Dangelmaier, 1891. 49–50.; Schwind, 1966. 9–11. és Wörterbuch, 1985. 581.
5 Hülle, 1971. 25–53.
6 ÖStA KA Best. No 1564. és No 1691.
7 MOL E 211 Series I. Fasc. 20. fol. 93–94. és uo. Series II. 3. t. fol. 114.
8 ÖStA KA Best. No 1984. és ÖStA KA HKR KlA VIII. a. 4.
9 MOL P 1774 26. t. fol. 96–98.
10 ÖStA KA HKR KlA VIII. a. 3.
11 „Appellationes seind Zum Ka˙serlichen HoffKriegsRath Zu dirigiren.” Uo. A bécsi General-Auditoriats-Amt-ra: Bónis–Degré–Varga, 1961. 77. Vö. Firnhaber, 1864. 171.: No XX. 11–12. pont.
Az auditor tisztségének megjelenése a magyar katonai igazságszolgáltatás fejlődésében is éreztette hatását. 1661-ben a nádor lovasezredének törzskarában már megtaláljuk a „Regiminis Auditor” posztját, noha a tisztséget ekkor még nem töltötték be.12 A XVIII. század elején II. Rákóczi Ferenc hadseregében azonban már nem pusztán várakban szolgáló judex bellicusok szolgáltattak igazságot, hanem a híres 1707. évi ónodi országgyűlésen elfogadott kuruc katonai szabályzat,13 a Regulamentum 169Universale alapján magyar „hadi és seregbirák, s regimentbéli auditorok” büntették meg az esküjüket megszegőket és a kihágások elkövetőit. Rákóczi fejedelem a hadi bíráskodás terén tehát kísérletet tett a birodalomi seregben már bevett szervezet és gyakorlat átvételére. 1707. augusztus 21-én kiadott rendeletében Kajali Pálnak adományozta „Magyarországban mind mezei, s mind hüségünkben lévő várbéli egész hadaink között való Generalis Auditorságnak, vagyis minden Magyarország hadai fő hadi biróságnak [kiemelések tőlem – P. G.] tisztit és hivatalját”.14 Kajali alárendeltségében a hadkerületi auditorok és az egyes ezredeknél vagy várakban szolgáló hadi bírák álltak. Mindez már a korszak általános hadügyi fejlődésével és Rákóczi hadseregének a végvári katonaságnál fejlettebb voltával állt kapcsolatban. Az állandó hadsereg 1715. évi becikkelyezését követően ugyanis – mely a magyarországi katonaság beépülésének kezdetét jelentette a Habsburg Birodalom hadigépezetébe – a katonai igazságszolgáltatást a magyarországi haderőben is a kor állandó hadseregének auditor-bíróságai gyakorolták. A „vitézlő rend” megszűntével és átalakulásával, valamint a birodalmi haderő nélkülözhetetlen részévé váló reguláris magyar katonaság létrejöttével a magyar hadi bíráskodás története új korszakába lépett.
12 MOL E 211 Series II. 30. t. (95. cs.) fol. 201–203.
13 A Rákóczi szabadságharc szabályzataira lásd Markó–Tóth, 1954.
14 Heckenast, 1980. 37–38.: No 12. Vö. Iványi B., 1928. 165. és Bónis–Degré–Varga, 1961. 78.
