4. A törökellenes magyar hadszíntéren szolgálatot teljesítő idegen katonaság hadi bíráskodása
454. A törökellenes magyar hadszíntéren szolgálatot teljesítő idegen katonaság hadi bíráskodása
A Habsburg katonai vezetés a birodalom és elsősorban a császári főváros, Bécs védelmének biztosítására már az 1530-as évektől kezdve a számára stratégiailag legfontosabbnak ítélt magyarországi végvárakban jelentős számú idegen, elsősorban német katonaságot állomásoztatott. Már Buda elestét megelőzően nem csekély létszámú német katonaság szolgált a Duna hadfelvonulási szakaszát biztosító komáromi erősségben és a későbbi győri végvidéki generalátus területén, melynek várőrségei Alsó-Ausztria rendjeitől kapták fizetésüket.1 További számottevő csapatokat irányítottak az ország távolabbi területeire is, elsősorban Kassára, a felső részek központjába, illetve a korábbi időben Sáros várába – melyek a keleti részek védelmének biztosítására voltak hivatottak. A XVI. század második felében további kulcsfontosságú magyar véghelyek (Szatmár, Tokaj, Eger, Szendrő, Érsekújvár, Kanizsa stb.) kaptak német őrséget általában idegen kapitányok vezetése alatt.2
1 Alsó-Ausztria szerepének jelentőségére a magyar védelmi rendszer kiépítésében és finanszírozásában alapvető forrásoknak tekinthetők a tartományi gyűlések jegyzőkönyvei, melyeket kronologikus és tematikus bontásban 1970-ben két doktori disszertáció dolgozott fel. Hametner, 1970. és Herold, 1970. (Mivel a győri főkapitányság katonaságát Alsó-Ausztria rendjei fizették, ezek a végvárak a forrásokban gyakran osztrák vagy győri végek (österreichische oder Raaber Grenzen) néven szerepelnek. Lásd például 1568-ból a győri főkapitányság végvá-rainak mustráját ÖStA KA AFA 1568/8/1.)
2 Az egyes végvárak őrségének létszámáról és megoszlásáról kitűnő tájékoztatást nyújtanak a végvidéki főkapi-tányságok várairól, illetve a végvárrendszer egészéről a Haditanács által a birodalmi rendek számára készült várlisták, melyek közül az 1576. és 1582. évi jegyzékek nemrég jelentek meg a Hadtörténelmi Közleményekben. Pálffy, 1995.
A magyarországi erődítményekben szolgálatot teljesítő idegen katonákon kívül egy-egy jelentősebb hadjárat vagy birodalmi vállalkozás alkalmával ugyancsak komolyabb számban fordultak meg külföldi csapatok a magyar hadszíntéren. Az 1550-es évek erdélyi hadjárataiban, majd elsősorban a század végén meginduló hosszú török háború (1593–1606) idején pedig ezek a külföldi ezredek játszották a meghatározó szerepet a hadműveletekben. Mind az erődítményekbe érkező, mind a mezei ütközeteket megvívó idegen katonaság a fentiekben már részletesen ismertetett hadi bíráskodási szervezetet és törvénykezési gyakorlatot hozta magával. Így a most következő fejezet nem az előzőkben leírtakat kívánja megismételni, hanem eddig feltáratlan levéltári források alapján próbál adalékul3 szolgálni a német hadtörténetírás legkiválóbb, de többnyire csak a korabeli hadtudományi írók (mindenekelőtt a sokat emlegetett Leonhard Fronsperger) műveinek felhasználásával készített összefoglalóihoz. Azaz a korszak hadtudósai által bemutatott és az Artikelbriefekben megfogalmazott elméleti alapvetéseknek a magyar hadszíntéren történő gyakorlati megvalósulását és a speciális körülményekből adódó jellegzetességeit igyekszik 46feltárni, felhívva egyúttal a magyar hadtörténetírás figyelmét a hazánkban megfordult idegen katonaság nemrég biztatóan megindított kutatásainak további folytatására.4
3 A téma teljes feldolgozása további szisztematikus kutatást igényel, elsősorban a bécsi levéltárakban és olyan európai archívumokban, melyek a magyar hadszíntéren megfordult hadvezérek egykori iratanyagát őrzik. Vö. Buda expugnata, 1986. I–II. köt.
4 Itt elsősorban Kelenik József kutatásainak eredményeire gondolhatunk: Kelenik, 1990.; Kelenik, 1991/1. és Ke-lenik, 1991/2.
A magyar hadszíntérre érkező idegen mezei csapatok – a birodalom más végein szolgáló társaikhoz hasonlóan – 1570 előtt különféle, de gyakran egymáson alapuló; azt követően pedig elsősorban a speyeri birodalmi gyűlésen elfogadott artikulusokra tették le felfogadásukkor esküjüket. Az ezredek megszervezésekor a soltészok és profoszok beiktatása az Artikelbrifekben előírtak szerint zajlott le. 1562-ben például, amikor Nagyszombat mellett Hans von Panabiz és Jakob Raminger kapitányok parancsnoksága alatt két újonnan felfogadott német gyalogos zászlóaljat mustráltak meg, a soltész és a profosz kinevezése is megtörtént.5 Mindkettőjüket a két zászlóalj törzskarának tagjai közé sorolták, a szállásmester (Quartiermeister) és az strázsamester (Wachtmeister) mellett. A soltész, Felix Zellrieder 12 rénes forintnyi havi zsoldban részesült, és Paul Zeininger profosz is ugyanennyit kapott. A soltész fizetett bírósági kara azonban nem tizenkét esküdtből, hanem csak hat „Gerichtsleüt”-ból állt. Ez megfelelt annak a gyakorlatnak, melyet 1567-ig a sváb területeken alkalmaztak. Annak ellenére, hogy a század végére (ezredeknél legalábbis) a misztikus tizenkét fő vált általánosan elfogadottá, 1602-ben maga Kirchhof hangsúlyozta – visszaemlékezve saját 1550-es évekbeli szolgálatára –, hogy elegendő hat esküdt delegálása és állandó fizetésben részesítése.6 A bírótársak ugyanis rendes zsoldjukon kívül még külön fizetést is kaptak, 1562-ben például havi két rénes forintot. Mellettük Zellrieder soltész munkáját – a Fronsperger által lejegyzett elveknek megfelelően – egy bírósági írnok és egy szolga segítette, két rénes forint havi illetménnyel. A profosz stábja viszont jóval szerényebb volt a vonatkozó kézikönyvek előírásainál, hiszen pusztán két, négy forint zsoldban részesülő Steckenknechtből és egy nyolc forintért szolgáló hóhérból („Henngger”) állt.7 Mindez a korabeli szokások mellett azzal függött össze, hogy nem egy teljes ezredet (Regiment), hanem pusztán csak két zászlóaljnyi (Fähnlein) Landsknechtet fogadtak szolgálatba.
5 ÖStA KA AFA 1562/3/ad 2. a.
6 Bonin, 1904. 82.
7 Stockmeistert tehát külön nem alkalmaztak.
A „tizenötéves háború” során a gyalogezredek bírósági szervezete már többnyire a Fronspergernél lejegyzett normák szerint állt össze. Ezt igazolja Rudolf császár 1602-ben kelt Landsknechtbestallungjának mintája, mely a 4000 gyalogosból álló ezred törzskarához tartozó bírósági személyzet összetételét a következőképpen írta elő: egy soltész, tizenkét esküdt,8 egy bírósági írnok, egy szolga és egy soltészdarabont („Trabant”). Ugyanekkor a profosz alárendeltségében helyettese („Des Profoßen 47Leuttenandt”) mellett egy Stockmeister, hat Steckenknecht, ugyanennyi darabont és egy hóhér („Nachrichter”) szolgált.9
8 A 12 esküdt mellett gyakran előfordultak 10 Gerichtsgeschwornerrel rendelkező ezredek is, melyek létszáma általában 3000 (néha pedig csak 2000) főt tett ki. (ÖStA KA AFA 1605/1/3.; 1605/6/6.; 1606/6/2,5.; ÖStA KA HKR Akten Exp. 1603. Mai No 84., valamint Uo. Reg. 1603. Mai No 160. és ÖNB Cod. 10775. fol. 86–97.) Az esküdtek száma tehát mindig az ezred összlétszámának függvényében változott.
9 ÖStA KA Best. No 733. fol. 367–371. Vö. már 1597–1598-ból: ÖNB Cod. 10775. fol. 4–6., fol. 12–13. és fol. 86–97.
A Magyarországon megfordult idegen mezei ezredek soltészainak hadi bíráskodásáról pusztán néhány szerény adat áll rendelkezésünkre, noha bizonyosan számos alkalom adódott a katonák kihágásainak és lázadásainak megbüntetésére. Korabeli forrásaink ugyanis hemzsegnek a Magyarországra érkezett zsoldosok pusztításairól szóló beszámolóktól: 1527-ben Török Bálint templomokat fosztogató Landsknechtek-re panaszkodott, 1552-ben Gianbattista Castaldo főkapitány pedig csak tizennégy katona felköttetésével tudta megfékezni Georg Graf von Helfenstein zsoldosait, akik Kolozsvár lövésétől sem riadtak vissza.10 Négy esztendő múlva Wolfgang Puchaim katonái kapitányukat szidalmazták és halállal fenyegették meg zsoldjuk elmaradása miatt.11 S a felsorolást hosszasan folytathatnánk. Mindezek ellenére mezei seregben szolgáló soltész vezette jegyzőkönyv mindeddig nem került elő; pedig a bécsi és európai levéltárakban biztosan maradtak fenn ítéletlevelek.12 Ránk maradt viszont Hans Mörckhlnak, Károly burgaui őrgróf ezredprofoszának vádirata, melyet 1595 novemberében az esztergomi táborban összeült haditörvényszék elé terjesztett az ezred két gyalogos zászlóalja ellen azok többszöri engedelmesség-megtagadása ügyében.13
10 1527: Takáts, 1907/2. 824.; 1552: Szántó, 1971. 45–46.; Kató, 1908. 63–65.
11 Takáts, 1908. 30–31. Istvánffy Miklós szerint a császári hadvezérek közül egyedül Karl Mansfeld tudott példás fegyelmet tartani seregében. Holub, 1909. 55. és 100.
12 Ezeknek a forrásoknak a felkutatása csak hosszabb munka révén lehetséges. Számos – főleg a XVII–XVIII. századból való – soltész-bírósági ítéletlevelet a birodalomban szolgáló csapatokat illetően Lünig tett közzé: Lünig, 1723. Anhang. 211–386. (Érdemes megjegyezni, hogy ezek között egyetlen, ugyan nem Magyarországon keletkezett, de magyar vonatkozású ítélet is található. 1701. december 23-án kelt Andreas Adalbert Kertzl császá-ri Leutnantnak a szentenciája, aki II. Rákóczi Ferencnek bécsújhelyi szökésében segédkezett. Lünig, 1723. Anhang. 324–325. A kiadásról még Lukinich Imre sem tudott, viszont annak eredetijét vagy másolatát bizonyosan ismerte: Lukinich, 1935. 122.: 30. jegyz. és 136–137.) 1994 tavaszán folytatott újabb bécsi kutatómunkám során mintegy tucatnyi végvári soltész-ítéletlevélre találtam a bécsi Haditanács fennmaradt iratai (Akten des Wiener Hofkriegsrates) között. Ezek részletes elemzése azonban már kifejezetten jogtörténeti irányba terelné jelen vizsgálat menetét és szétfeszítené az összefoglalás kereteit. Ezért bemutatásukra utóbb külön tanulmányban kívá-nok visszatérni.
13 ÖStA KA AFA 1595/11/ad 2. Emellett számos tanúkihallgatás és perirat áll rendelkezésre az Óvár és környé-kének kirablását követő haditörvényszéki tárgyalásról. Uo. 1595/3/ad 4 b., ad 4 c., ad 4 f., ad 4 m, ad 4 n.; 1595/4/1. és ad 1 a. stb.
Miután Zrínyi György kanizsai főkapitány 1594 március végén visszafoglalta Babócsa várát, az elkövetkezendő esztendő szeptemberében aggasztó hírek érkeztek Bécsbe: a törökök a kanizsai végek eme előretolt bástyájának visszafoglalására készülnek. A babócsai kapitány ezért sürgős segítségért fordult a környező várak kapitányaihoz és az uralkodóhoz. Jelentése szerint a vár védelméhez elsősorban német gyalogos katonákra volt szüksége. Bécsben éppen ebben az időben került sor a burgaui ezred két új zászlóaljának felfogadására és megmustrálására, ezért Mátyás főherceg – aki augusztus végén Karl Mansfeld halála után vette át a keresztény csapatok irányítását – az őrgróf előzetes szóbeli értesítésével tüstént utasította a bécsi haditanácsosokat a két zászlóaljnyi gyalogos Kanizsára küldésére. Azok 48azonban hibába adtak parancsot a zászlóaljak tisztjeinek az azonnali indulásra, majd mutatták meg a főherceg eredeti parancslevelét, a katonák megtagadták az engedelmességet és Kanizsa helyett Pozsony felé indultak, hogy onnan továbbhaladva érjék el a főherceg táborát. A Haditanács az engedetlensége miatt külön biztost küldött a zsoldosok után, figyelmeztetve azokat tettük súlyosságára és a főkapitányi parancs teljesítésére. Miután a biztos sem járt eredménnyel és maga a Visegrád felé tartó főherceg is értesült a zsoldosok cselekedetéről, azonnal elrendelte parancsnokuknak, Károly őrgrófnak, hogy küldje ezredprofoszát katonái elé és rendelje azokat Kanizsára. De az ezredparancsnok határozott fellépése sem hozott sikert, a gyalogosok sokadszorra is megmakacsolták magukat. A főherceg erre szeptember 22-én elrendelte, hogy az engedetlen katonák felett egy pártatlan rögtönítélő bíróság hozzon ítéletet („ain VnPartheÿsche Standt Recht”), melynek összehívására és a törvénykezés lefolytatására az esztergomi táborban néhány nap múlva adott utasítást az őr-grófnak.14
14 ÖStA KA AFA 1595/11/2.
A hadbíróság november 13-án tartotta első ülését, melyen az ezredprofosz beterjesztette vádiratát a soltész és bírótársai elé. Ehhez bizonyítékul csatolta a Haditanácsnak a két zászlóaljhoz intézett levelét és intését, illetve a kiküldött biztos jelentését, továbbá az ezredparancsnok hiábavaló parancslevelét is. Az engedetlenséget megtagadókkal szemben az Artikelbrief első, hetedik, tizennegyedik, tizenötödik, harmincadik és hetvennyolcadik pontja alapján kért ítéletet.15 Vádirata végén külön hangsúlyozta, hogy a katonákat a fenti artikulusok értelmében – mindenféle kegyelem nélkül – mint esküszegőket kell megbüntetni, ők ugyanis azok betartására fogadalmat tettek felfogadásukkor.16 A néhány nap múlva tartott második tárgyaláson a két zászlóalj kapitánya előadta védőbeszédét, melyben ártatlannak mondották magukat, hiszen állításuk szerint mindig „a római császári felség Bestallungja és Artikelbriefje szerint cselekedtek”, és Thoma Siehel alezredesre próbálták hárítani a felelősséget, aki állítólag kiadta nekik a parancsot Bécs elhagyására. Sajnos az ügy további részleteit nem ismerjük, de a katonák és az alezredes aligha kerülték el méltó büntetésüket.17 Miként azok a német zsoldosok sem, akik ugyanitt, az esztergomi táborban tagadták meg a ostromra menést.18
15 Az utolsóként említett artikulus magas száma egyértelműen bizonyítja, hogy a burgaui ezred – eltérően szá-mos a „tizenötéves háborúban” részt vevő regimenttől – 1595-ben nem a 74 pontból álló 1570. évi birodalmi, hanem talán a már említett 81 pontból álló Artikelbriefet használta szolgálati szabályzataként. Vö. ÖNB Cod. 10775. fol. 60–72.
16 „Demnach versicht sich der Profoß Zu dem herrn Schuldthesen, seinen herrn Gerichtsbe˙ziczern, vnd denen Löblichen Khaiserlichen Khriegsrechten, Sie werden solche Zwa˙ widerspänige Faindl, auf disen heuttigen Tag, vmb solche Ire grosse misßhandlung, vnd daz S˙ offtgehörte Articl (darauf S˙ dann gelobt vnd gechworn), muettwilliger- Aidt vergesßner weis vberschritten, An Iren Ehren, Leib, vnd Leben, ohne alle gnad Straffen, Wann dasselbig volczogen ist, wirdt dem Khaiserlichen Khriegsrechten Ain genüegen beschechen.” ÖStA KA AFA 1595/11/ad 2.
17 „wier … der Römisch Kha˙ßerlichen Majestäth Bestallung vnd Articlß Brieff gemäß achgelebt”. ÖStA KA AFA 1595/11/5. (Egy ehhez hasonló védőbeszédet ismerek 1595 január elejéről is, melyben Pápa várának elhagyása kapcsán hét német zászlóalj védelmezte magát. Uo. 1595/1/6.)
18 „Azt vélem, hogy egynehányat felakasztat bennek az fejedelem, hogy reá nem mentek az ustromra.” – számolt be az eseményekről a későbbi nádor, Thurzó György feleségének, Czobor Erzsébetnek. Kubinyi M., 1876. I. köt. 146–147.: No CLVIII.
49A tábori ezredsoltészok a katonai igazságszolgáltatás mellett számos egyéb feladatot is elláttak. A bécsi származású Wolf Krieger, Andreas von Brandis Erdélyben harcoló ezredének soltésza 1552 nyarán például a zsoldosok által okozott gyula-fehérvári tűzvész kapcsán tartott tanúkihallgatást és vizsgálatot a regimentje alá tartozó katonák közt.19 Hans Schmidt, a Felső-Magyarországon állomásozó német katonaság „Velt schultus”-a, 1556 végén a katonák vallomásai alapján pedig arról készített jegyzéket az Udvari Kamara számára, hogy azok felfogadásuk óta miként kapták meg fizetésüket és mennyi a követelésük.20 A Feldschultheißok tehát gyakran az ezredek írásbeliségének intézésében is jelentős szerepet játszottak: ők intézték a katonák írásbeli ügyeit, továbbították zsoldjukkal kapcsolatos kérelmeiket, kapitányaik parancsára különféle tanúkihallgatásokat végeztek, és ők őrizték az Artikelbrief mellett az ezred katonaságának peres ügyeivel foglalkozó iratokat, ítéletleveleket, valamint jegyzőkönyveket.
19 ÖStA HHStA UA Fasc. 66. Konv. 2. 1552. Aug. fol. 149–162.
20 ÖStA KA HKR Akten Exp. 1557. Febr. No 32. Vö. ÖStA KA HKR Prot. Bd. 139. Exp. fol. 13.
Az ezredsoltészok és ezredprofoszok mellett jelentősebb törökellenes hadjáratok idején általában sor került – az I. Miksa által már a század elején kinevezett – Obrist-Feldprofos alkalmazására is. 1566-ban II. Miksa Győrnél gyülekező császári seregében Hermann von Walmerstat töltötte be ezt a tisztséget,21 majd a hosszú török háború (1593–1606) idején az egyes hadjáratoknak megfelelően évenként került sor kinevezésükre.22 A főprofoszok beiktatásukkor Bestallungot kaptak az uralkodótól vagy az őt helyettesítő főhercegtől, mely feladataik egy részéről23 és alárendeltjeik számáról, illetve fizetéséről rendelkezett. Az 1595. évi főprofoszi Bestallungot például Mátyás főherceg – mint főhadparancsnok – augusztus 10-én állította ki. Az Obrist-Feldprofos kinevezésének szükségességéről azonban már az év elején Pozsonyban tartott magyar országgyűlés is rendelkezett. A néhány esztendeje folyó háború pusztításai ugyanis rengeteg panaszra adtak okot, ezért a rendek úgy határoztak, hogy a katonaság kihágásai és féktelenkedései miatt mindenképpen szükség van három – egy német, egy magyar és egy olasz – tábori „capitaneus justitiae” kinevezésére.24 Az egyes főprofoszok feladatát abban határozták meg, hogy a nekik alárendelt kis csapattal a saját nemzetiségükhöz tartozó katonák kicsapongásaitól 50megóvják a polgári lakosságot, a bűnösöket pedig katonai bíróság elé állítsák.25 A főprofoszok tehát a tábori fegyelem fenntartásán őrködtek és a hadjáratot vezető főhadparancsnok (General-Oberst vagy General-Oberst-Leutnant) vagy a General-Oberst-Feldmarschall alárendeltségében a hadsereg legfőbb stábjának tagjai közé tartoztak. Felügyeletet gyakoroltak a császári sereg ezredeinek regiment-profoszai felett is, hogy azok a nekik adott utasítások szerint lássák el feladataikat. Mindebben jelentős számú segéderő állt rendelkezésükre, miként 1595-ben: két helyettes, egy káplán, egy írnok, egy tolmács, egy Stockmeister, három Steckenknecht, nyolc darabont, valamint egy hóhér („Freÿman”). Emellett húsz puskával felszerelt vértes lovas és tizenöt gyalogos lövész segítette őket a rendőri feladatok és a letartóztatások végrehajtásában.26 Szükség esetén azonban a lovasok Feldmarschalljától további fegyveres támogatást kaphattak.27 Jóllehet a főprofoszok tisztségének nélkülözhetetlenségét a magyar diéta is elismerte, 1596-ban már ellenük is panaszt emelt. A külföldi profoszok ugyanis gyakran magyar katonákat is árestumba vetettek, ami természetesen sértette a hazai „capitaneus justitiae” és a magyar tábori hadbíró („Judex Hungaricus”) joghatóságát. Ezért kérelmezték, hogy a profoszok ne avatkozzanak be a magyar hadbíró ügyeibe, ha pedig magyar katonát érnének tetten, akkor adják át az illetékes hadi bíró kezébe.28 A rendek panaszai ellenére a fegyelem fenntartása megkövetelte a profoszok alkalmazását, ezért Mátyás főherceg egy esztendő múltán az ugyancsak Pozsonyban összeült országgyűlésen ismételten felkérte a rendeket a három különböző nemzetiségű profosz kinevezésének elfogadására, ami a német katonaság részéről hamarosan meg is történt.29 1597. július 2-án ugyanis Adam Pebinger már kézhez kapta Bestallungját, melynek rendelkezései szinte szó szerint az 1595. évi főprofosz kinevezésének szövegét követték.30
21 Uo. Bd. 146. Reg. fol. 193.
22 Lásd jegyzéküket az Archontológiában.
23 A profoszok feladatait részletesen külön instrukciókban szabályozták. 1566-ban az említett Hermann von Walmerstat feladatait a Haditanács által kibocsátott utasítás szabta meg. Ez az instrukció azonban nem maradt az utókorra (ÖStA KA HKR Prot. Bd. 146. fol. 193.). 1643-ból viszont ismert egy utasítás, melyet a General- és Regimentprofosok számára bocsátottak ki (ÖStA KA HKR KlA VIII. a. 1.). A forrás azért képvisel különösen nagy értéket, mert hasonlóra még a nyugati szakirodalomban sem találtam utalást.
24 A „capitaneus justitiae” elnevezés alatt a főprofosz tisztsége értendő, amint ezt Lazarus von Schwendi híres Kriegs Diskursának az egyes tisztségviselőket bemutató fejezetéből megtudhatjuk: „Capitan de Justicia oder Oberster Profos” (Frauenholz, 1939. 268. Vö. Széchy, 1898. 279–280.: No II. és Demkó, 1917. 53.). A XVII. században azonban a „capitaneus justitiae” gyakran már nem csak az Oberstprofost, hanem az Oberstschultheißt is jelölhette. 1621-ben például II. Ferdinándcsászár és magyar király2004 Hans Georg Staigert „Obrist Schuldthais oder Capitain di Justitia”-vá nevezte ki. ÖStA KA Best. No 1055. Vö. még uo. No 1040. és No 1133.
25 1595:25. tc. CJH, 752–755. és MOE, VIII. köt. 196. Fraknói Vilmos úgy vélte, hogy „a rendek annyi ered-ménytelen kisérlet után, új intézményt gondoltak ki [kiemelés tőlem – P. G.]”. Ebben téved, hiszen a Burgundiából származó tisztség csak a magyar hadszervezet számára volt idegen. Sajnos kinevezett magyar és itá-liai főprofosz tevékenységére vonatkozóan konkrét adat eddig nem került elő.
26 Fizetésük a követekezőképpen alakult: a főprofosz havi 100 forintot, továbbá egy négy lovas szekérre 24 forin-tot kapott; a két helyettes zsoldja 40-40, a kápláné 12, az írnoké ugyancsak 12, a tolmácsé 10, a Stockmeisteré szintén 10, a Steckenkenchteké 7-7, a hóhéré 16, végül a darabontoké 8-8 forint volt. A vértes lovasok havi 12, a gyalogos lövészek pedig havi 6 rénes forintnyi zsoldban részesültek.
27 ÖStA KA Best. No 492. (1595) A későbbi Oberstprofosok Bestallungjai is ennek mintájára készültek.
28 „Quod sua Maiestas Caesarea tres in castris Justitiae Capitaneos constituendos censet, ad coercendam militum proteruiam, Hungarum, Germanum et Italum, aequm esse videtur; sed tamen tantum Judex Hungaricus [kieme-lés tőlem – P. G.], neque alius, habeat auctoritatem Hungaros milites iudicandi; neque profosii aut alii in eius officium se immisceant, vel aliquem Hungarum capiant; quod si in flagranti crimine ceperint, sine ulla mulcta ad manus Judicis Hungarici tradant; sic e contra.” MOE, VIII. köt. 274–275. és 240., 244., 257.
29 Uo. 327. és 373–374.
30 ÖStA KA Best. No 549.
Míg a tábori csapatok tagjaiként megforduló nyugati zsoldosok csak egy-egy hadjárat idején tartózkodtak a magyar hadszíntéren, addig a végvárakban szolgálatot teljesítő idegen katonaság jelentős része olykor hosszú évtizedeken vagy egész emberöltőkön keresztül vállalt szerepet a török támadások feltartóztatásában. A magyar végváriakkal és a polgári lakossággal való huzamos és szoros együttélés természetszerűleg vezetett különféle ellentétek és hatásköri összeütközések sorához. 51Mindezek elkerülésére a magyarországi végvárakban szolgáló idegen katonaság gyakran nem (vagy nem csak) a birodalmi rendek által elfogadott vagy korábban egy-egy hadjárat időtartamára kibocsátott Artikelbriefekre, hanem a katonaság és a civil lakosság kapcsolatait, valamint a várbeli szolgálat feltételeit részletesebben szabályozó hadirendtartásokra tett fogadalmat. Az Artikelbriefeknek a tábori életre vonatkozó passzusait ezért ezekben a hadiszabályzatokban a helyhez kötött végvári életmódra és a polgári lakossággal való együttélésre vonatkozó passzusok váltották fel. Nem véletlen tehát, hogy az 1590-es években a Pápán, illetve Győr elestét követően a Magyaróvárott szolgáló német katonák ugyanarra az Artikelbriefre esküdtek fel, melyet Bécs városának helyőrsége kapott szolgálati szabályzataként egy évtizeddel korábban.31 Külön hadiszabályzattal rendelkeztek már 1556-ban Komárom,32 1557-ben pedig Murány várának zsoldosai33, továbbá a XVI. század közepétől egészen a XVII. század végéig Győr külföldi katonái.34 Olykor az Artikelbriefeken kívül a várak kapitányai vagy a Haditanács külön rendtartásokat bocsátott ki egy-egy vegyes nemzetiségű végvár katonasága és polgársága számára. Niklas Graf zu Salm 1550-ben Komárom várának és városának rendjét külön rendtartásban szabályozta, melyet egy esztendő múltán az addigi tapasztalatok eredményeit hasznosítva ismételten kihirdetett.35 Az 1550. évi Ordnung például megszabta, hogy a naszádosok csak a városban lakhatnak, míg a várban a német őrséget szállásolták el.36 A város három kapuját a magyar hajósok őrizték, akiknek vártáit kapitányuk naponta két-három alkalommal tartozott körüljárni. A Dunán és a Vágon éjjel-nappal egy-egy naszád őrködött. A vásárt Salm előírása szerint Pozsgay Zsigmond naszádos hadnagy háza előtt tartották. A város minden tizenkét polgára közül egynek egy-egy nagy csáklyával és három létrával kellett tűz esetén segítséget nyújtani az oltásban. A kapitány fejvesztés büntetése mellett tilalmazta a katonák törökellenes portyázásait is. Aki keresztény személyt rabolt ki, akasztófán végezte; aki pedig gyilkosság bűnébe esett, 52az a kerékbetörést sem kerülhette el. 1551-ben az újabb szabályzat a tilalmakat még azzal egészítette ki, hogy a katonáknak szigorúan megtiltotta a tivornyázást, a káromkodást, továbbá a tisztességtelen asszonyok („unehrliche weiber”) tartását. 1556-ban azután I. Ferdinánd már negyven passzusból álló önálló Artikelbriefet bocsátott ki a komáromi várban állomásozó német őrség számára, melyet 1579-ben, majd 1609-ben utódjai változatlan formában adtak ki és erősítettek meg.37 Győrben pedig a XVII. század elején Hans Preiner generális speciális „rendőri szabályzatot” (Polizei-ordnungot) léptetett érvénybe a német és magyar katonaság, valamint a polgári és nemes lakosság ellentéteinek mérséklése és – nem utolsósorban – főkapitányi hatal-mának, azaz katonai joghatóságának növelése céljából.38
31 Pápa: ÖStA KA HKR KlA VIII. b. 3. A több mint harminc artikulusból néhány kifejezetten a városi lakossággal való megfelelő viszony megtartását kívánta elősegíteni. A 19. cikkely például előírta, hogy a polgá-rokkal senki viszályba vagy ellenségeskedésbe ne keveredjék, velük együtt játékokat ne űzzön; a 20. pedig megtiltotta a katonáknak, hogy a városi lakosok vagy kereskedők közül bárkit is bántalmazzanak. Aki ezeket a szabályokat megszegte, tettéért életével fizetett. Magyaróvár: ÖNB Cod. 10775. fol. 74–80.
32 Eddigi ismereteink szerint a komáromi gyalogosok számára 1556 tavaszán I. Ferdinánd király által kibocsátott 40 pontból álló Artikelbrief („Articl Brief vnnd ordnung, wie vnnd was massen sich die knecht im Schloß Comorn halltn solln”) a legrégebbi olyan hadirendtartás, melyet egy magyarországi végvár német őrsége kapott szolgálati szabályzatául. A GNM Nürnberg WF Österreich ZR 7670. fol. 35–40. (1556. április 20., Bécs.)
33 „Articlbrief für dj besaczung Muran” (1557. április). ÖStA KA HKR Prot. Bd. 140. Reg. fol. 31.
34 „Articlbrief Der Teütschen gworden [sic!] in Raab” (1565. július). ÖStA KA HKR Prot. Bd. 146. Reg. fol. 58.; 1607. április: ÖStA KA Best. Prot. Bd. 1. fol. 241–242. Később ugyanezt a szabályzatot kapta Esztergom és Kanizsa őrsége is.; 1694: ÖStA KA HKR KlA VIII. b. 25.
35 1550: „Verzaichnuss ainer Ordnung zu Komorn”. Takáts, 1909. 378–379.; 1551: „Stadt und Schloss Komorn etlich Verordnung”. Takáts, 1909. 379. és Takáts, 1907. 825–826. Vö. még Kecskés, 1984. 46–47.
36 Ezt később is szigorúan betartották. 1556 áprilisában például már maga Paxy János komáromi főkapitány sem a várban lakott, ott ugyanis az új várkapitánynak (Schloßhauptmann), Degen Salapartnak jelöltek ki szálláshelyet, német katonaságával egyetemben. A helyzet később sem változott meg, hiszen 1588-ban a magyar végvárak megszemlélésére kiküldött királyi biztosok Komáromot illetően arról tettek jelentést, hogy „in castro nullus hungarus intertenetur”. 1556: A GNM Nürnberg WF Österreich ZR 7670. fol. 31–34.; 1588: Jedlicska, 1897. 334–338.: No 529.
37 1556: A GNM Nürnberg WF Österreich ZR 7670. fol. 35–40.; 1579 és 1609: ÖStA KA HKR KlA VIII. b. 1. A Belső-Ausztriai Haditanács és a főhercegek a horvát és szlavón végek külföldi katonái számára gyakran egységes Artikelbriefeket bocsátottak ki. 1594-ben például a vend végvidék német gyalogosai kaptak hadi-szabályzatot. (Erben, 1895. 563. és 1. jegyz.) Ilyen Artikelbriefeket – elsősorban a XVII. századból – jelentős számban őriz a bécsi Hadilevéltár is: ÖStA KA HKR KlA VIII. b. 7–10., 15., 18–21. és 24–26.
38 Bedy, 1933. 156. A Siegbert Heister generális által megerősített Polizeiordnungot közzétette: Villányi, 1882. 109–116.
A magyar végházakban a bécsi katonai vezetés nem teljes ezredeket, hanem csak egy-két zászlóaljat állomásoztatott, mely hatással volt az idegen katonaság hadi bíráskodásának szervezetére és ítélkezési gyakorlatára is. Egyrészt nem volt szükség – miként az 1562-ben Nagyszombatban felfogadott gyalogosok esetében sem – tizenkét állandó esküdt alkalmazására; másrészt felesleges és költséges lett volna az egyes kisebb végvárakban elhelyezett és egy egység alá tartozó néhány tucatnyi német katona számára külön soltészt felfogadni.39 Ennek köszönhető, hogy egy-egy német zászlóaljnyi katona40 mellett általában csak három-négy bírósági esküdt kapott állandó fizetést a Haditanácstól; ítélkezés idején tapasztaltabb tisztekkel egészítették ki az esküdtszéket az előírásoknak megfelelő tizenkét főre. 1585. április 26-án az alsó-magyarországi bányavárosokban és a bányavidéki végeken szolgáló 350 német gyalogos mellé például egy soltészt, egy bírósági írnokot, egy szolgát és pusztán csak három „Gerichtsleut”-ot, valamint egy profoszt rendeltek Bécsben.41 Emellett előírták, hogy az utóbbi alárendeltségében minden olyan helyen, ahol németek fognak szolgálni a rend fenntartásán egy-egy „Regiments diener”, más néven Steckenknecht 53őrködjön, akiknek ellátásáról felettesük, a profosz tartozik gondoskodni.42 1585-ben Szendrőn és 1588-ban Komáromban ugyancsak három esküdt segítette a soltész bíráskodását, akik közül az egyiket latin nyelvű forrásunk az utóbbi helyen „Punins Assessor”-ként említ. Bírósági szolgát nem alkalmaztak, viszont írnokot, pontosabban jegyzőt („Notarius Judicis”) igen. Az ő személye nem volt azonos a német katonák írnokával, az iratban „Notarius militum”-ként említett Feldschreiberrel.43 Szatmár várában a század vége felé általában szintén három esküdt kapott állandó havi zsoldot a soltész, szolgája és írnoka, valamint a profosz és segédei mellett; egy alkalommal azonban négy fizetett ülnök segítette a hadi bíráskodás zavartalan lebonyolítását.44 A magyarországi végvárak közül pusztán Bécs elővédjében, az igen jelentős számú német katonasággal védelmezett győri várban fizettek rendszeresen négy bírósági esküdtet.45 Ugyanitt a profoszt több szolga és gyalogos, sőt olykor még külön helyettes is segítette rendőri és gazdasági feladatai elvégzésében.46
39 Előfordult azonban, hogy jelentősebb német őrséggel ellátott várainkban sem fizettek mindig külön bírósági stábot. 1585-ben például – amikor immáron négy esztendeje nem szolgált állandó kapitány és Gerichtsstab az érsekújvári erődítményben – a bűnt elkövető katonák felett az ítéletet a komáromi soltész székén hozták meg, a végrehajtásra viszont „Zu V˙war, in loco delicti” került sor. ÖStA HHStA UA Fasc. 116. Konv. 1. 1585. fol. 49–54.
40 A zászlóaljak létszáma szigorúan nem volt szabályozva. Az átlagos zászlóalj 200–300 főből állt, de előfor-dultak több mint félezer katonából alakult Fähnleinok is.
41 A német hadbírósági kar kinevezéséről Dobó Ferenc bányavidéki generálist Ernő főherceg 1585. április 29-én Bécsben kelt rendeletében az alábbi szavakkal értesítette: „Pro maiori ordine ac militari disciplina obtinenda Praetorem vel Judicem militarem una cum assessoribus ordinariis VetusZolium constituendum, ac omnes difficul-tates maioris momenti ac importantiae, quae inter milites Germanos in confiniis antemontanis oborientur, isthuc reiiciendas ac ibidem decidendas esse censuimus, modo eo, quem ex inclusis Articulis fusius percipies. Id tibi, tanquam suppremo istarum Capitaneo ea de causa insinuandum esse censuimus, auctoritate tua efficias, ut is ordo stabiliatur et firmiter conservetur.” MOL E 172. 5. t. No 139.
42 A hadi bíróság székhelye Zólyom volt. A Steckenknechteket kivéve a bíróság valamennyi tagja és a profosz is Doppelsöldnerek voltak. A soltész, akinek tisztségére a tapasztalt Abraham Leupechtinger nemes katonát („ain alter khriegs man vnd ainer Von Adl”) javasolták, rendes zsoldján kívül havi 8, az írnok és a szolga 2-2, az esküdtek ugyancsak 2, végül a profosz (Christoph Harrer) szintén 8 forint duplazsoldban részesült. ÖStA KA Best. No 353. 1631-ben hasonlóképpen nevezték ki a bányavidéki főkapitányság védelmére rendelt 1000 német gyalo-gos hadbírói karát. Jedlicska, 1910. 91.: No 169.
43 Szendrő: MOL E 211 Series II. 30. t. (95. cs.) fol. 108. és Szendrei, 1888. 419. (Szendrei három „törvényszolgát” említ esküdtek helyett); Komárom: Jedlicska, 1897. 334–338.: No 529. (1575-ben ellenben Szendrőn a soltész és írnoka mellett még csak két esküdt kapott állandó fizetést az Udvari Haditanácstól. ÖStA KA Best. No 252.)
44 ÖStA KA AFA 1589/9/ad 1. és ÖStA KA Best. No 300.; MOL E 211 Series II. 29. t. fol. 81. és 30. t. (95. cs.) fol. 317–318. A Feldschreiber tisztsége itt is teljesen elkülönült a Gerichtsschreiberétől. Rajtuk kívül a várépít-kezés írásbeli feladatait is külön építési írnok (Bauschreiber) látta el.
45 Sőt az eddig előkerült adatok szerint egy alkalommal, 1585-ben Hans Preisinger soltészt hat bírósági esküdt segítette munkájában. ÖStA KA HKR Akten Exp. 1586. Mai No 75.
46 1631: soltész, bírósági szolga és írnok, négy esküdt, profosz és alárendeltjei két zászlóaljnyi német katona mellett. ÖStA FHKA HFU RN 144. 1631. Okt. fol. 133–145.; 1637-ben Christoph Pirlehner, Otto Rittler, Valentin Roch és Martin Gämbs volt a négy esküdt. MOL E 152 Reg. Col. Jaur. Fasc. 24. No 60. 1664: Abraham Schwarz Profosleutnant. ÖStA FHKA HFU RN 217. 1664. Juni fol. 135–138. A vend végeken 1578-ban ugyancsak „Vier gerichts Leuth” állt a soltész rendelkezésére, fejenként havi két-két forint duplazsolddal. ÖStA KA AFA 1578/3/1,5.
Mivel a kisebb végvárakban szolgáló német katonák zászlóaljának soltésza a jelentősebb erődítményben, az úgynevezett fővárban állomásozott, peres ügyeik (mindenekelőtt a bűnperek) az utóbbiban kerültek megtárgyalásra. Amikor 1573-ban Krasznahorka várának védelmére a szendrői német zászlóaljból huszonöt gyalogost rendeltek, akkor a végvár magyar kapitánya, Bornemissza Imre nem gyakorolhatott felettük bírói joghatóságot. A krasznahorkai németek ugyanis saját törvényeik és szokásaik szerint a szendrői soltésztól függtek,47 pontosabban a szendrői kapitány joghatósága alatt álltak, miként azt Peter von Roussel Obrister 1575-ben kelt Bestallungja meghatározta.48 Amennyiben viszont egy Krasznahorkán szolgáló német katona 54magyar végvári ellen nyújtott be keresetet, az utóbbi Bornemissza székén nyerte el büntetését.49 Hasonló gyakorlat érvényesült a bányavidéki végvárakban elszállásolt német katonák körében is, akik bűnügyeikben (Malefiz) és komolyabb vitáikban Zólyomba fordultak soltészukhoz, aki a törvénykezés lefolytatására a három rendes esküdt mellé még további tapasztalt és jogban jártas tiszteket hívott meg a környező erősségek német őrségeiből.50 A katonák kisebb nézeteltéréseit azonban az őrhelyeken szolgáló kapitányaik maguk igazíthatták el tisztjeik segítségével. A pápai német őrség már említett Artikelbriefje a bányavidékihez hasonlóan a büntető peres eljárások lefolytatását a győri főkapitány jogkörébe rendelte, azaz a Győrben szolgáló soltészok feladatává tette.51 Ezeket az előírásokat szigorúan betartották, 1589-ben ugyanis Ferdinand Graf zu Nogarol győri főkapitány azon katonák felett hozott ítéletet, akik az elmúlt esztendőben Pápán török foglyokat végeztek ki. A győri generális széke ítélte öt évnyi fogságra a palotai Georg Khiendlt is gyilkosság miatt.52
47 1585-ben a szendrői német katonák jegyzékében valóban ott találjuk a hadi bírát, azaz a „Schultes”-t. MOL E 211 Series II. 30. t. (95. cs.) fol. 108. és Szendrei, 1888. 419.
48 „bei den Teutschn Khriegsleuthen In denen hinczue Incorporierten Schlössern Zakrär, Khraßnahorckha vnd Putnockh, welche hiemit auf Ine gewisen vnnd Vnder sein Teutsche Querdie geZalt vnnd gewidmet worden” ÖStA KA Best. No 252.
49 „ipsi [ti. Germani] iuxta militares eorundem leges atque consuetudines [ez alatt az Artikelbrief értendő – P. G.] a Germanico Judice dependent, et pro nunc judicium suum in arce Zenderö habent … miles Germanus actor causam suam Hungarum militem habitam iure mediante prosequatur coram domino Bornem˙sza. Quod si autem Germanus reus fuerit, is apud praedictum iudicem Germanum conveniatur, qui litiganti ex parte rei iudicium facere et iusticiam administrare tenebitur.” MOL E 136 7. t. fol. 537–538. Vö. Mikulik, 1884. 753–754.
50 ÖStA KA Best. No 353.
51 ÖStA KA HKR KlA VIII. b. 3.
52 ÖStA KA HKR Prot. Bd. 185. Reg. fol. 125. és 129.
Az idegen katonaság feletti jogszolgáltatás lefolytatásánál a magyar kapitányok sem nélkülözhették a német hadbírákat. 1557-ben Dersffy István kassai kapitány arról panaszkodott Miksa főhercegnek, hogy miután Christoph Mordax, a kassai német zsoldosok parancsnoka lemondott tisztségéről, már senki sem viseli gondját az idegen katonáknak és saját szokásaik szerint senki sem tud ítélni felettük. Mivel Dersffy „törvényeiket és jogaikat nem ismerte és a magyar törvények szerint őket nem büntethette”, kérte a főherceget, hogy egy új kapitányt, valamint egy hadbírát („judex”) és egy profoszt („lictor”) is rendeljen Kassára a német katonák számára; mert ha ez nem történik meg, akkor a gyakori gyilkosságok és egyéb bűntettek miatt a polgársággal való állandó viszály csak tovább fokozódik.53 Néhány esztendő múltán utódjának, Thelekessy Imrének I. Ferdinánd már maga rendelte el, hogy a neki alárendelt négyszáz német katona ügyeiben a hadi bíróságba a német sereg szokásai szerint azok kapitányait, zászlótartóit és más tisztjeit hívja meg, majd ezt követően maguk a németek hozzák meg ítéleteiket az ő elnöklése mellett.54 A XVII. században a tokaji 55főkapitány ugyanígy bíráskodott az ott szolgáló német végváriak felett, miként azt instrukciója előírta: „Az Nemetekre, a kj kőzűlők halalra valot vitene, Nemetekkel tetesen Töruint rea, hiuatuan mas Végh hazbulis a Töruinre Nemeteket, Magiaris lehet mindazaltal valamenÿ ben az Tőruinben.”55
53 „Quia iam dominus Christophorus Mardax, Capitaneus militum Germanorum in praesidio huius civitatis existentium, resignato suo offitio illis valedixerit, non est, qui curam eorum habeat, et eos iuxta jura sua, de factis eorum malis arguat et puniat. Ego legum et jurium suorum ignarus sum, nec secundum jus Hungaricale eos punire possum. Quapropter Maiestas Vestra Serenissima dignetur alium illis Capitaneum, Judicem quoque et lictorem iuxta eorum consuetudinem mittere et ordinari facere, qui eos de facinoribus secundum jura eorum puniat [kiemelések tőlem – P. G.], nam homicidia, vulnerationes et alia mala in civitate ab eis crebro fieri solent.” ÖStA HHStA UA Fasc. 78. Konv. 1. 1557. Apr. fol. 88–89. Valószínűleg a Haditanács hamarosan rendelkezett az ügyben, 1574-ben pedig már a Szepesi Kamara jövedelmeiből fizették a kassai német katonaság soltészét és profoszát. Demkó, 1916. 335–336.
54 „Praeterea super differentiis, quae inter germanos milites quavis ratione suborientur, supremus Capitaneus iustitiam administret, sint tamen in judicio: Centurio, signifer et aliae primariae personae eius nationis iuxta morem militiae germanicae [kiemelés tőlem – P. G.] ipsique germani praesente supremo capitaneo tanquam praesidente germanos judicii sontes iudicent et iuxta demeritum tandem puniant.” MOL E 136 No 173. fol. 324–325.
55 Uo. No 172. fol. 275.
A jelentősebb magyarországi végvárakban a XVI–XVII. század folyamán a német katonaság mellett tehát ott találjuk a Fronsperger előírásának megfelelően gyakran iskolázott és jogban jártas soltészokat. Hans Vollandt, aki 1563–1564-ben a komáromi német hadbíró tisztségét viselte, valószínűleg azonos azzal a tübingiai „Johannes Vollandt”-dal, aki 1549-ben a bécsi egyetem hallgatója volt. Ferdinand Augustin Habereiner, a XVII. század utolsó győri soltésza ugyanitt folytatta tanulmányait 1671–1672-ben,56 elődje Reichard Sorscha pedig 1598-ban Budina Sámuel híres horvát krónikáját fordította német nyelvre az 1566. évi szigetvári ostromról Adolf von Schwarzenberg győri főkapitány számára.57 Az érsekújvári regiment-soltész, Leonhard Landolt Gundegkh pedig 1658-ban „Artium Liberalium et Philosophiae Magister”-ként írta alá a német végváriak körében folytatott tanúkihallgatást, tehát ő is iskolázott személyként vett részt a magyar hadszíntéren szolgáló német katonaság peres ügyeinek intézésében.58
56 Gall–Szaivert, W., 1971. 88. és Gall–Szaivert, M., 1975. 59.
57 Barabás, 1898–1899. II. köt. 489–493.: No CLXII. és 489.: 2. jegyz.
58 ÖStA FHKA HFU RN 207. 1660. Febr. fol. 41–42.
A végvári soltészek és profoszok tisztségeikhez általában kérvényezés útján jutottak. A nagyobb hadjáratok elmúltával a mezei soltészok is gyakran végvárakba kerültek. 1565-ben például Veit Mülner „VeldtProuos” azzal a kéréssel fordult az Udvari Haditanácshoz, hogy ezentúl Győrött vagy Komáromban szolgálhasson.59 A bécsi katonai vezetés gyakran a várkapitányok véleményét is kikérte az új hadbírák vagy profoszok kinevezésekor. 1589 februárjában például arra utasították Ferdinand Samaria ideiglenesen megbízott érsekújvári főkapitányt, hogy a megüresedett soltész állására az újvári németek közül jelöljön alkalmas személyeket. A kapitány a tisztségre Simon Pazenauert javasolta, akit a Haditanács hamarosan kinevezett a bányavidéki főkapitányság központjának német hadbírájává.60 1566-ban a komáromi profosz tisztségéért hárman indultak harcba. Paul Pelczer azonban még Franz von Poppendorf, a későbbi főhadszertárnok és főépítész, majd grazi haditanács-elnök támogatása ellenére sem kaphatta meg az állást, mivel a vár katonasága Stephan Geider kinevezését kívánta, melyet azután a Haditanács is jóváhagyott.61 Kanizsán ugyanerre a tisztségre Zrínyi György főkapitány az 1580-as években Friedrich Gelbshart javasolta. Jóllehet maga Gelbshar is benyújtotta kérelmét az állás elnyerésére, azt végül – valószínűleg ezúttal is a várőrség kívánságára – Matthias Tylln kapta meg.62
59 ÖStA KA HKR Prot. Bd. 145. Exp. fol. 58. Az eddig előkerült legkorábbi adat arról, hogy magyarországi végvárban profoszt alkalmaztak, 1547-ből való (Sáros vára). Ugyanitt 1557-ből már Steckenknechtre is van adatunk: „Praeco, quem Stock Knecht vocant.” 1547: ÖStA FHKA HFU RN 9. 1547. Febr. fol. 145–152.; 1557: Iványi B., 1928. 164.
60 Uo. Bd. 185. Reg. fol. 110–111. és Bd. 184. Exp. fol. 122.
61 Uo. Bd. 145. Exp. fol. 81., 85., 89. és 91.
62 Uo. Bd. 184. Exp. fol. 166., 261. és Bd. 185. fol. 161.
56A soltészok, miután megkapták a Haditanács jóváhagyását tisztségük betöltésére, hamarosan Bestallungjukat és instrukciójukat is kézhez vehették.63 Míg az úgynevezett fizetési Bestallungok (Besoldungbestallung) általában csak az alárendelt személyek számáról és zsoldjáról szóló felfogadási szerződések voltak, addig az utasítások részletesen szabályozták a hadi bírák feladatait. Az eddig előkerült legkorábbi magyarországi soltész-instrukciók a XVII. század végéről maradtak fenn. 1697. augusztus 23-án Bádeni Lajos őrgróf győri főkapitány64 bocsátotta ki a már említett Ferdinand Augustin Habereiner utasítását,65 melyet Habereiner két esztendő múlva, amikor másodszor szerezte meg a győri német hadbíró állását, kissé bővített változatban ismételten megkapott.66 Az utasítás a korabeli kézikönyvek leírásainál részletesebben szabályozta a soltész feladatait, s noha a XVII. század végén keletkezett, bizonyos megszorításokkal az egész elmúlt száz esztendőre érvényesnek tekinthető. Az instrukció szerint a soltésznak az igazságszolgáltatás feladatait legjobb tudása szerint, teljes pártatlansággal kellett végeznie. A peres ügyeket a császári Artikelbrief rendelkezései mellett a helyi hagyományok és szokások szerint igazította el. A végvárakban szolgáló idegen katonaságnak tehát nemcsak hadiszabályzata tért el a mezei csapatokétól, hanem gyakran jogszolgáltatási gyakorlata is igazodott a helyi, várbeli adottságokhoz. Ugyanez mondható el a soltészt segítő profosz gazdasági jellegű feladatkörével kapcsolatban is. 1552-ben például I. Ferdinánd király kénytelen volt megparancsolni a komáromi kapitánynak, hogy az ott szolgáló profoszt tiltsa el a városi polgárok által a várba szállított áruk utáni illetékszedéstől. Az uralkodói indoklás szerint ugyanis erre csupán mezei hadjáratok során volt joga.67
63 1557-ben a győri soltész és bírósági kara, valamint a profosz is, Bestallungjáért folyamodott a Haditanácshoz. ÖStA KA HKR Prot. Bd. 139. Exp. fol. 90. Vö. 1557 februárjában a magyar és német katonaság összecsapását követően Adam Gall főkapitány egy soltészt, egy profoszt és egy hóhért kért Győrbe. ÖStA KA HKR Akten Exp. 1557. Febr. No 48.
64 Bádeni Lajos Vilmos 1691 őszétől viselte a győri főkapitányi tisztséget. Buda exp., 1986. II. köt. 645.
65 SNA Esterházy, cseszneki lt. 44. d. fol. 459–461. „A harmincéves háborúból” már maradtak fenn soltész-utasítások (lásd például 1626-ból: Frauenholz, 1938. 244–258.: XIII. Beilage.), a magyar hadszíntéren szolgáló német végvári soltészok esetében azonban Habereiner 1697. évi instrukciója az eddig előkerült legkorábbi. Lásd az Okmánytárban – No 13.
66 BGLA HStA Person. Abt. 46/3917–18. No 20. Közben 1698-ban és a következő esztendő tavaszáig Johann Georg Heimb helyettesítette tisztségében. Uo. No 30. és MOL E 152 Reg. Col. Jaur. Fasc. 34. No 29.
67 „solhe Exaction In den Besaczungen nicht, besunder allain Im Veldt gebreuchig ist” ÖStA FHKA HFU RN 3. 1552. Apr. fol. 18.
A győri soltésznak ítélkezésekor az ország általános törvényeit érintő ügyekben azok előírásait is figyelembe kellett vennie. Az uralkodó által számára kibocsátott Taxordnungot sem ő, sem a neki alárendelt bírósági személyek nem sérthették meg.68 57Halálos büntetés kiszabása esetén a per befejeztével az ítéletet jóváhagyásra a győri főkapitánynak terjesztette fel, melyhez jogi szakvéleményét csatolta. Az ítélet végrehajtatására annak megerősítéséig nem volt joga, sőt ha bizonyos okokból titokban kellett tartani, az esküdt bírótársaknak is tartózkodniuk kellett mindenféle híradástól. A kegyelemgyakorlás az uralkodó jogkörébe tartozott.69 A törvénykezéssel és a soltész munkájával kapcsolatos írásbeli feladatokat a bírósági jegyző (írnok) végezte. A Gerichtsschreiber vezette a soltész jegyzőkönyvét, ő gondozta felettese iratanyagát és vette fel a hadbíró elé járuló felek panaszait és tanúságtételeit. Természetesen a soltész által kibocsátott iratokat is ő fogalmazta és jegyezte le. Mindezeknek a feladatoknak az elvégzésére Győrben a soltésznak és írnokának már a XVI. század közepén külön helyiség („Ambts-Stuben”) állt rendelkezésre, ahol ők a hozzájuk vitás ügyeikben forduló katonáknak tanácsokat adtak.70
68 A győri soltészok általában a bécsi hadbírák Taxordnungját kapták díjszabásul. Habereiner és utódja Luzen-kirchen például Johannes Theodorus Wedderholdt bécsi soltész egykori Taxordnungját használták a XVII–XVIII. század fordulóján (BGLA HStA Person. Abt. 46/3917–18. No 10.). Elődjük, Moritz Förtsch 1667-ben pedig azzal a kéréssel fordult a Consilium Bellicumhoz, hogy határozzák meg a győri és bécsi taksák eltérését. A Haditanács válaszában megállapította: a két díjszabásban csupán annyi az eltérés, hogy a győri 13. és 14. pontja a bécsiből hiányzik, továbbá Győrben más véghelyek tisztjeit is meghívhatják a kapitány utasítására a bíróságba. Ezzel szemben Bécsben a Haditanács közvetlen befolyást gyakorolt a soltész bíróságára, aki havonta kötelezően tartotta meg bírósági üléseit. (Komáromban ugyancsak a bécsi mintájára kapta meg a soltész-bíróság a neki járó illeté-keket.) ÖStA KA Best. No 1765.
69 1579-ben a pápa egy Kanizsán emberölésért halálra ítélt itáliai katonának való kegyelemadás kapcsán küldte el brévéjét Rudolf császárhoz, 1592-ben pedig Christoph von Teuffenbach kért kegyelmet az uralkodótól Wenzel Puchwicz számára egy gyilkossági ügyben. Kárpáti-Kravjánszky, 1933. 238.: No 67.; ÖStA KA HKR Prot. Bd. 188. Exp. fol. 53.
70 Lásd erre az 1567. évi győri telekkönyv bejegyzését: Villányi, 1882. 134.
A soltész, aki kapitányi rangot viselt és közvetlenül a Haditanácsnak, illetve a győri főkapitánynak vagy helyettesének az alárendeltje volt, a profosszal és a vásárbíróval gazdasági jellegű feladatokat is ellátott. Habereiner utasítása szerint a soltésznak arra kellett törekednie, hogy minden minél olcsóbb legyen és az uzsora megszűnjék. A gyanús és bűnös személyeket a profosz vette őrizetbe, akit piaci rendfenntartó szerepének ellátásában a vásárbíró (Marktrichter) segített. A soltészok mindezek mellett – a profoszokhoz hasonlóan – számos olyan feladatot is elláttak, melyek nem kifejezetten a katonai szolgálathoz és a fegyelem megőrzéséhez, illetve a hadi bíráskodáshoz kapcsolódtak. Mindezekről Habereiner utódjának, Johann Luzen-kirchennek ugyancsak fennmaradt utasításából értesülhetünk.71 Eszerint a soltészok teljes jogkörrel rendelkeztek a német katonák és regiment-alattvalók polgári jellegű ügyeiben („in civilibus”), úgymint a végrendeletek, kötelezvények, szerződések és egyezségek készítésében. Az általuk kiadott, aláírt és megpecsételt iratok pedig min-denütt teljes jogérvénnyel és -erővel bírtak.72
71 BGLA HStA Person. Abt. 46/3917–18. No 1.
72 „Zu dem Ende alle Inspection űber alles hiemit ihme auffgetragen se˙e, wie dan auch in civilibus [kiemelés tőlem – P. G.] alle testamenta, obligationes, Contractus, vertrage, vidimus Inventur vergleich, Instrumenta, so von Ihme, Regiments schuldtheißen auffgerichtet, unterschrieben, und verpetschirt sein aller orthen vor gűldig, und Cräfftig gehalten werden sollen” Uo.
A német hadbírák elsődleges feladata mindennek ellenére a katonai igazságszolgáltatás ellátása volt. Az ítélkezés előtt a soltész bírótársaival a peres felek kérelmére gyakran külön tanúkihallgatást folytatott; olykor azonban már csak a törvénykezés során került sor erre. 1595-ben Székely Mihály szatmári kapitány parancsára Hans Rindtschinckhel soltész esküdtjeivel hallgatott ki egy törököt, a felesége által megmérgezett szatmári építési írnok (Bauschreiber) ügyében.73 A század végén Wolf 58Neidhardt kassai regiment-soltész Hans Greilinger német kapitányhelyettes kérelmére folytatott vizsgálatot az egyik német zászlós szolgája ellen, aki Greilinger famulusát gyilkolta meg. A tanúkihallgatás szövegét a soltész hivatalos formában bocsátotta az alkapitány rendelkezésére.74 Győrben ugyanígy folytatott vizsgálatot a XVII. század közepén Thoman Pfeiffer soltész a regiment alá tartozó kereskedők75 szidalmazási ügyében. A kalmárok ugyanis vásárra igyekeztek, midőn szekereik összeütköztek, mire az egyik lutheránus kutyának nevezte társát, megsértve annak becsületét.76
73 AMK Schw. No 4504.
74 „mit meinem gewőnlichen Gerichts S˙g˙l vnd aigner hirunter gestelten handschrift verfertigt” AMK Schw. No 4757.
75 A két kereskedő alatt olyan regiment-alattvalókat kell értenünk, akik a német katonaság zászlóaljához tartoz-tak és fizetésüket a Haditanácstól kapták, de feladatuk nem a katonáskodás, hanem az idegen végváriak ellátása volt.
76 GyL GyV Tanúvall. 1643. 1658-ban pedig az érsekújvári soltész az ott szolgáló pékmestert és segédeit hallgatta ki bizonyos visszaélések kapcsán. ÖStA FHKA HFU RN 207. 1660. Febr. fol. 41–42.
A tanúvallatások lefolytatása után a soltész bírósága a fentiekben részletesen ismertetett gyakorlat szerint hozta meg ítéletét. Végvárainkban azonban – ahol összezárva élt együtt a magyar és idegen katonaság, valamint a polgári lakosság – mindez bizonyos ügyekben speciálisan alakult. Előfordultak olyan esetek, amikor német és magyar katona vagy polgári személy közösen követett el vétket, vagy éppen egymással került – akár – fegyveres konfliktusba. Jóllehet a kapitányi utasítások és hadiszabályzatok gyakran kimondták, hogy „nagy disciplina tartassek erős bűntetis alat, mind az Nemetek s mind az Magiarok kőzt, hogy chendessen s veszekedisnelkül, es io egimassal valo ertelemben, bőchűletben, es szeretetben ellienek”, a közös ügyek a szoros kapcsolatok miatt aligha voltak elkerülhetők.77 Ezekben, hogy mindkét fél képviseltetve legyen, „vegyes” bíróságoknak kellett volna meghoznia az ítéleteket. Mindez azonban komoly „elvi” problémákba ütközött. A közös ítélkezés ugyanis a törvények és jogszokások jelentős eltérése miatt, különösen a polgárokkal való közös perek esetében aligha volt lehetséges. 1590-ben például, amikor Győrben Szűcs Gergely bíró összeverekedett a házában lakó német katonával, a káptalan – feltehetően Szűcs nemességére való tekintettel – Győr és Komárom megyei fogott bírákkal kívánta az ügyet elintéztetni. A német katonák, majd Gregoróczy Vince vicegenerális ellenben azt hangoztatta, hogy ilyen ügyekben speciális „vegyes” bíróság létrehozására van szükség, melyben a német soltésznak és esküdtjeinek is helyet kell biztosítani, miként ez a magyar katonák és polgárok ügyeiben már régóta gyakorlatban van. A vita kimenetele ugyan ismeretlen, de kitűnően érzékelteti a győri erődvárosban felmerülő joghatósági nézeteltérések problémáját. 78
77 MOL E 136 No 172. fol. 275.
78 Gecsényi, 1984. 678. és Gecsényi, 1986. 102. Vö. Bedy, 1933. 154. A magyar katonaság és a polgárság közös ítélkezésének bemutatására 'A „vegyes” bíróságok ítélkezési gyakorlata' című fejezetben térek ki.
A „vegyes” bíróságok létrehozása kizárólag katonákat érintő ügyekben könnyebben történhetett meg, noha az eltérő jogszokások miatt ez sem vált egészen szilárd gyakorlattá. Valószínűleg az erősebb félnek mindig sikerült joghatóságát a gyengébbre kiterjesztenie. 1604-ben ugyan még együtt ítélkeztek a magyar és német katonák (számos vármegyei és városi bírótárs bevonásával) Hantóy Mihály felett, akinek fellebbezését nem kívánták az uralkodó elé bocsátani azzal az indokkal, hogy 59„ez az generalis ö nagysága sekhÿ, es mas vegekbölis Ide Jar az apellatio, es Itt sakad vege”;79 öt esztendő múlva azonban már különválasztották a polgári jellegű bűntettet a katonai kihágástól. 1609-ben Georg Schlemüller német bírósági írnok vártája idején fegyveres kézzel támadt Pinczler Márton polgár házára, ott feleségét bántalmazta és becsmérelte. A katonákból, nemesekből és polgárokból összeállított magyar bíróság pusztán a rágalmazás miatt ítélte a Tripartitum 2. részének 72. cikkelye alapján a német katonát 100 forintnyi nyelvváltságra,80 melynek kifizetéséig a profosz tartozott Schlemüllert – legalábbis elvileg – fogságban tartani. Ellenben a katonai kihágás, azaz az őrszolgálat megsértése és a fegyveres támadás feletti ítélkezéstől a magyar polgári bíróság tartózkodott; ennek megtorlását a főkapitányra, tehát a soltész székére bízta.81 Olykor azonban előfordultak olyan esetek is, amikor a soltész bírósága alá nem tartozó személyek is a katonai törvényszék előtt kívánták ügyeik elintézését. 1578-ban Paul von Sara felső-magyarországi vicegenerális szolgája felett a kassai regiment-soltész hozott ítéletet, pedig a szolga nem volt a kassai német regiment tagja. Sara mégis igénybe vette a szolga felett – elvileg legalábbis – nem illetékes soltész bíróságát, nehogy azzal vádolhassák, hogy bírói ítélet nélkül járt el annak ügyében.82
79 GyL GyV Tanácsülési jkv. 3. köt. 1–5. pp.
80 „Nieluen maradott az Actorok ellen.” Vö. Werbőczy, 1990. 433–434.
81 „az m˙ az straza feöll Vitele Vtan miuelte ezt az hatalmot”, ez a főkapitány hatalmában áll, hogy felette ítél-kezzék. GyL GyV Peres ir. No 12. és GyL GyV Tanácsülési jkv. 4. köt. 13. p. Mindkét ügyet említi Gecsényi, 1984. 678.
82 „damit mich niemand beschuldigt, daz Ich ohne all erKendtnuß deß Rechten mit Ime verferen” ÖStA KA AFA 1578/13/1. No 86. levél.
A soltészok polgári és – bátran kijelenthető – katonai hiteleshelyi jellegű tevékenysége a XVI–XVII. századi Győr esetében a kedvező forrásadottságoknak köszönhetően jól nyomon követhető. A német hadbírák beavatkozása a polgári jogügyek intézésébe természetesen jelentősen sértette a győri káptalan érdekeit, mely az 1570-es évektől kezdve szinte állandó jelleggel panaszkodott a hazai szokásjog és jogi gyakorlat, valamint mindenekelőtt földesúri joghatósága semmibevétele miatt.83 Ennek ellenére a soltészok ilyen jellegű tevékenysége a XVII. század folyamán nemhogy csökkent, hanem jelentős mértékben erősödött. Jóllehet 1593-ban Paul Süeß győri német hadbíró még maga is a győri káptalan előtt tett felvallást háza eladásáról Draskovich Mátyás nagyprépostnak,84 a káptalan panasza szerint azonban a német katonák hasonló jellegű ügyeiben ugyanezt a jogot már magának tulajdonította. Utódjai szinte már korlátozás nélkül intézték a külföldi zsoldosok házainak adásvételi ügyeit. A győri generálisok természetesen támogatták a német hadbírák ilyen jellegű tevékenységét, hiszen ez saját főkapitányi joghatóságuk kiterjesztését eredményezte, melynek a soltészok csupán hivatalos képviselői voltak; mintegy a főkapitány „jogi irodájának” szerepét látták el. Hans Preiner generális már említett Polizei-ordnungjában a XVII. század elején nyíltan kifejezte ebbéli szándékát, amikor kimondta, hogy „a soltész hatósága alá tartozók közül ezentúl senki sem adhat vagy 60vehet házat előleges bejelentés nélkül s a vételnek is a soltész előtt kell megerősíttetnie.” Ugyanekkor elrendelte azt is, hogy a német katonák csak a soltész tudtával köthetnek szerződéseket és tehetnek végrendeleteket.85 1609-ben Johann Leonhard Pflaum győri regiment-soltész már „Vermig Herrn Obristen Publicierten Decrets Oder Policej Ordnung” erősítette meg, majd jegyezte be protokollumába Hans Gerscht regiment-alattvaló és a győri német főkapitány-helyettes, Hans Dietrich Reiffenberg házvásárlási ügyét.86
83 Gecsényi, 1984. 680–681.
84 GyKHL Felvallási jkv. 5. köt. fol. 270. 1604-ben Michael Peck Feldschreiber házeladási ügye ugyancsak azért zajlott a káptalan előtt, mert a vevő Köntös János győri kanonok volt. Uo. 6. köt. fol. 224.
85 Villányi, 1882. 109–116.: 8–9.pont.
86 MOL E 152 Regesrata. Col. Jaur. Fasc. 24. No 77. Ugyanitt még három hasonló, a soltész által kiállított ház-adásvételi megerősítés található 1607-ből, 1621-ből és 1627-ből. Uo. No 48.; No 47.; No 45. Hogy Pflaum valóban bejegyezte a ház eladásáról készült confirmatiót, protokollumának rövid kivonata igazolja. Uo. No 91. A hadbírói megerősítés formulája az 1627. évi Kaufbriefen olvasható: „Wölches Alßdan durch mich, vnderschribenen Regiment Schultheisen Alda Gerichtsferttigung vnnd handtvnderschrifft Confirmiert worden.”
A káptalan a XVII. század folyamán néhány alkalommal jelentősebb kísérletet tett régi jogainak visszaszerzésére, célját azonban egyetlen esetben sem érhette el. A püspökkel együtt többször az országgyűléshez fordult segítségért,87 melynek közbenjárására azután 1625-ben az uralkodó bizottságot küldött ki Győrbe, és elrendelte, hogy jóllehet a regiment-alattvalók és a katonák teljesen függetlenek a káptalantól, de mivel házaik annak fundusán vannak, azok peres ügyeit az egyházi szerv tárgyalhatja, az örökségek ellenben továbbra is a soltész hivatala alá tartoznak.88 Ugyanekkor a soproni diéta 18. törvénycikkében külön határozatot hozott arról is, hogy a győri főkapitány huszonnégynél több regiment-alattvalót nem tarthat a várban,89 ennek azonban semmi eredménye sem lett. A győri polgárok és a káptalan ugyanis 1637-ben, majd 1646-ban már ismételten arról panaszkodtak, hogy több mint száz nem katonáskodó személy tartozik a német katonák regimentjéhez.90 A soltészok pedig, miként arról a püspök, a káptalan, a vármegye és Győr városa 1650. évi közös panasza tanúskodik,91 továbbra is maguknak sajátították ki a felvallások felvételét, sőt 1675-ben Moritz Förtsch már szinte „építési hatóságként” járt el, amikor egy német zászlótartót eltiltott háza bővítésétől.92
87 1618:26. tc.; 1622:50. tc.; 1625:18. tc. CJH, 138–139., 218–219. és 248–249.
88 ÖStA KA HKR Akten Reg. 1625. Sept. No 80. és 1625. Okt. No 17.
89 CJH, 248–249.
90 1637-ben a káptalan az országgyűlésre benyújtott panaszában az alábbi szavakkal mutatott rá az 1625. évi 18. artikulus semmibevételére: „Dominus Supremus Capitaneus modernus hanc legem penitus tollere et in universum abolere nititur. Plures siquidem duplo aut triplo etiam alit sub se regiminenses, quam suae potestati limitate fuit concessum. Et quod maioris considerationis videtur esse, domos eorundem non tantum subesse nostrae iuris-dictioni prohibet, verum etiam si quis miles vel regiminensis domum vaenalem habet, civibus nostris iusto pretio vendere interdicitur, quin potius erecto novo et hactenus inaudito prothocolo Gruntpuerch [sic!] vocato oppidum divisit et partem sibi vendicavit et pro suo libitu, quibus voluit, possidendam distribuit …” 1637: MOL E 142 Fasc. 11. No 7.; 1646: Villányi, 1882. 103–104.
91 GyL GyV Grav. 1650. Beilage „G”.
92 GyKHL Felvallási jkv. 13. köt. fol. 430. és Gecsényi, 1984. 681. Vö. még Villányi, 1882. 149., 154., 178.: 1. jegyz., 179.: 1. jegyz. és GyKHL V. téka. No 25 199.
A soltész szerepének növekedése a házak adásvételének intézésében – miként arra Gecsényi Lajos már felhívta a figyelmet – szorosan összefüggött azzal a XVI. század közepén meginduló folyamattal, melynek eredményeként a következő század 61közepére a győri főkapitányok (elsősorban a királyi építési felügyelők révén) teljes ellenőrző szerephez jutottak az erődvárosban folyó építkezések megvalósítását és a telekkönyvek kezelését illetően. Ezek vezetését és őrzését a XVII. században ugyancsak a soltészok végezték. Erre utal egy 1621-ből származó adat, mely szerint miután Ernst von Kollonitsch győri német főkapitány-helyettes 2050 magyar tallérért eladta szállását (Behausung) Thoman Stachel polgárnak és kereskedőnek, az új tulajdonos nevét a soltész „Innß Neu Raaberische Grundtbuech” vezette be.93 1637-ben a káptalan szerint a város – lényegében véve a soltész által ellenőrzött – „német” része már teljesen kiszakadt a földesúr ellenőrzése alól és jogügyleteit saját telekkönyve szerint („penes suum gruntpuech”) folytatta.94
93 Tudniillik az 1617. évi telekkönyvbe, melyet egy tizenegy tagú bizottság készített el, köztük Johann Leonhard Pflaum német soltésszel és Hevenessy Lőrinc magyar seregbíróval. MOL E 152 Reg. Col. Jaur. Fasc. 24. No 47. Vö. még Gecsényi, 1991. 151–153.
94 Gecsényi, 1984. 681. és vö. a már fent idézett káptalani gravamennel: MOL E 142 Fasc. 11. No 7. A győri telekkönyveket (1567, 1617, 1703) Villányi Szaniszló adta ki ma is alapvetőnek tekinthető munkájában.
A telekkönyvekkel szorosan összefüggött a győri erődvárosban élő katonai és polgári elemnek a polgári terhekből való részvállalása is. A Grundbuchok ugyanis Villányi szerint a házak „ölszámszerint való viszonyait” is feltüntették, márpedig ez szolgált a káptalannak fizetendő adó megállapításának alapjául. Ennek a német katonaságra eső részét szintén a német hadbíró tartozott beszedni, melynek feladatát nem mindig az előírásoknak megfelelően látta el. 1650-ben a város egyik sérelme éppen az volt, hogy a soltész és a kapitányok a végváriakat mentesítik a polgári terhek viselésétől.95 Hasonlóképpen panaszkodott 1673-ban Győr vármegye azokra a német regiment-alattvalókra, akik házakkal és birtokokkal rendelkeztek a megye területén, de a „contributio” alól teljességgel kivonták magukat. Ennek megszüntetése érdekében a győri főkapitánynak és soltészának külön parancs kiadását kértek, hogy azok az adó ügyében, melyet „juxta proportionalitatem” kellene fizetniük, kezdjenek tárgyalásokat a vármegyével.96
95 GyL GyV Grav. 1650. Beilage „G”.
96 MOL E 554 Fol. Lat.1223. fol. 118–119.
Miként Luzenkirchen 1702 augusztusa előtt kelt utasítása kimondta a soltész, a német zsoldosok egyéb polgári jellegű ügyeinek intézésében is „locus authenticus”-ként vett részt. Míg a magyar katonák és polgárok nagyrészt a káptalan, illetve Győr város hatósága előtt végrendelkeztek, addig a német katonák és családtagjaik szinte kivétel nélkül a soltész vagy bírótársai előtt tettek testamentumot. Israel Döckler Gefreiter felesége, Margareta 1604-ben például két bírósági esküdt és a jegyző előtt végrendelkezett; az iratot a regiment-soltész hitelesítette aláírásával.97 1622-ben egy regiment-alattvaló varga és felesége testamentumtételén pedig az egész hadbírói karon kívül a profosz is személyesen vett részt.98 Az 1580-as években a bányavárosokban és a bányavidéki végeken szolgáló német katonák számára ugyancsak szigorúan előírták, hogy csak a zólyomi soltész állíthatja ki végrendeleteiket. Ezzel a korábbi 62visszaéléseket kívánták megszüntetni. A tisztek ugyanis gyakran maguk számára foglalták le a hagyatékokat, megfosztva jogos jussuktól a tényleges örökösöket.99
97 AMB NI. No 8922.
98 GyKHL Libri Test. 2. köt. fol. 76–77.
99 ÖStA KA Best. No 353.
A végrendeletek hitelesítése mellett gyakran a soltész volt megbízva a hagyatékok kezelésével is. 1589-ben a Haditanács Zrínyi György kanizsai főkapitánynak szigorúan meghagyta, hogy az elhunyt Gotfried Fischer hátramaradt javait a soltésznak adják át. Ugyancsak az ő feladata volt Fischer egykori adósságainak a hagyatékból való megtérítése is.100 Kassán az 1590-es évek elején Holofernus Anschik – Tho-bias Rottenberger felső-magyarországi főhadszertárnok-helyettes kérelmére – a híres ágyúöntő Andre Illenfeld öröksége ügyében a kassai hadszertár egyik tüzérét hallgatta ki, akinek vallomását azután saját pecsétje alatt hiteles formában foglalta írásba.101 A soltészok emellett gyakran maguk intézték a zászlóaljba tartozó végváriak ügyes-bajos pénzügyleteit, kihallgatásokat tartottak a legkülönfélébb polgári jellegű ügyekben,102 jelentéseket tettek a katonák létszámának alakulásáról,103 a különféle betegségekben elhunytakról,104 néha pedig egyenesen ők képviselték a katonák érdekeit a zsoldjukat – gyakran nem – folyósító Udvari Kamaránál. 1603-ban Reichard Sorscha győri soltész a német és magyar sereg nevében kérelmezte a katonák boradagjának növelését, ha már fizetésüket úgysem kapják meg rendszeresen.105
100 ÖStA KA HKR Prot. Bd. 185. Reg. fol. 158. és 246.
101 AMK Schw. No 4244. Ugyanebben az ügyben Tokaj várában az ottani német regiment-soltész, Georg Stahel tartott vizsgálatot.
102 1637-ben Thoman Pfeiffer győri soltész néhány regiment-alattvaló kereskedő hódoltsági vállalkozásai és marhahajtási akciói kapcsán folytatott „Grichtliche Attestation”-t. MOL E 210 Militaria. 29. t/9.
103 ÖStA KA HKR Prot. Bd. 184. Exp. fol. 273. (1589) és uo. Bd. 209. Reg. fol. 112. (1603)
104 Jedlicska, 1897. 185.
105 ÖStA KA HKR Prot. Bd. 210. Exp. fol. 237.
Miként a soltészok is számos területen kerültek összeütközésbe a polgári szervekkel, az ügyészi tiszet ellátó profoszok is gyakran éltek vissza rendfenntartó és gazdasági hatalmukkal, olykor egyenesen a vár főkapitányának utasítására. A már említett komáromi jogtalan illetékszedési esethez hasonlóan Győrben is állandóak voltak a panaszok a profosz ellen. Néha a dunai réven átszállított borok után kényszerítette a városi polgárokat akónként egy-egy krajcár lefizetésére, vagy éppen piaci hatalmával élt vissza, amikor törvénytelen vámot szedett a vásárra hozott áruk után, sőt a városi köblöket (azaz a mértékül szolgáló edényeket) is kisajátította.106 A XVII. században a Luzenkirchen utasításában említett német vásárbírák hasonlóan jogtalanul taksálták a város polgárait a szombati vásáron való árulásért.107 A profoszok és segédeik rendőri túlkapásai ezért gyakran képezték a polgári lakosság sérelmeinek tárgyát. A XVI. század végén Kassán a Szepesi Kamara a Steckenknechtek önhatalmú intézkedései ellen emelte fel szavát, míg Győr vármegye 1608-ban Preiner 63főkapitány parancsára a profosz által elfogatott nemes szabadon bocsátását köve-telte.108
106 Gecsényi, 1990. 88.: No 227.
107 GyKHL XIV. téka. No 2626.
108 1589: ÖStA KA HKR Prot. Bd. 185. Reg. fol. 64.; 1608: Gecsényi, 1990. 227.: No 612. Vö. még GyL GyVm Közgy. jkv. 2. köt. 119. p.
A magyar hadszíntéren szolgáló birodalmi gyalogos csapatok esetében a soltész-bíróság gyakorlatának alkalmazásán kívül a XVI. század első feléből a lándzsafutás ítélkezésére vonatkozóan is rendelkezünk egy különösen értékes adattal. Az 1531-ből származó említés az eddig előkerült legkorábbi olyan adat a „Recht der langen Spießé”-ről, mely nem csupán az ítélet végrehajtásáról, hanem – noha csak néhány szóban – a jogszolgáltatás módjáról is említést tesz.109 1531 tavaszán az Esztergom várában szolgáló spanyol katonaság lázadását követően110 annak legfőbb résztvevőit a lándzsafutás törvénykezési gyakorlata szerint ítélték el. A visegrádi tárgyalásokon részt vevő királyi követek május 21-én Bécsbe küldött jelentésükben a következőképpen számoltak be az eseményről: „Jelen hónap 18. napján, amikor mi a visegrádi tárgyalásról ide [ti. Esztergomba] érkeztünk, a spanyolt [értsd: a lázadó spanyol katonát] ismételten rendesen kikérdeztük, de ő korábbi véleménye mellett tartott ki; így a következő napon előállítottuk és a lándzsafutást végrehajtottuk, melynek során meghalt és vétkéért megfizetett.”111 Az ítélet meghozatalát tehát többszöri kihallgatás előzte meg, melynek során a hispániai zsoldos nem tagadta vétkét, így a kegyetlen büntetést sem kerülhette el. A lándzsafutás brutalitása miatt – a német területeken éppúgy, mint Magyarországon – hamarosan háttérbe szorult, hiszen 1577-ben a bécsi nagy haditanácskozáson (Hauptgrenzberatung) Hans Rueber kassai generális a fegyelem és a rend biztosítása érdekében annak felelevenítésére tett hiábavaló javaslatot.112 A XVIII. század elején azonban enyhébb – már nem külön ítélkezési formának, hanem pusztán büntetésnek tekinthető – változata, a „harmincéves háború” (1618–1648) időszakában felbukkanó úgynevezett vesszőfutás, már Magyarországon is bevett büntetésnek számított.113
109 Möller ugyan 1491-ből ismeri a Spießrecht legkorábbi említését, de adata csak az ítélet végrehajtásáról emlé-kezik meg. (Möller, 1971. 258. Vö. Bonin49–151. A magyarországi példa eloszlathatja Kurzmann kétségeit, hiszen ha a magyar hadszíntéren már ilyen korán alkalmazták a lándzsafutás gyakorlatát, akkor bizo-nyos, hogy azt osztrák területeken másfél évtizeddel korábban, I. Miksa idejében is használták. Kurzmann, 1985. 83.: 77. jegyz.
110 Az esztergomi eseményekre vö. Csorba, 1978. 68.
111 „wir den 18 tag diss Monets, so wir hie, von der hanndlung von Plinttenpurg khomen, den Spanyer widerumben guettlich fragen lassen, welher aber, auf seiner voriger mainung beliben, haben wir Ine den volgennden tag furgestellt, vnd durch die Spieß lauffen lassen [kiemelés tőlem – P. G.], daselbst Er gestorben Vnd sein Schuldt bezallt.” ÖStA HHStA UA Fasc. 17. Konv. 5. 1531. Mai. fol. 99. Teljes terjedelemben lásd az Okmánytárban – No 12.
112 Geőcze, 1894. 512.
113 „Beite Gemeine judiciren das bemelter Mallevicant durch das gantze Regiment mit einen 6 mahlen auf und nidter mahligen Gassen laufen zu bestraffen se˙.” (1708) és „pro poena militari 12 inter milites 400 per virgas [kiemelések tőlem – P. G.] currat” (szintén 1708) Kárffy, 1915. 534. és Kárffy, 1917. 162.
A fentieket röviden összegezve: a XVI–XVII. századi királyi Magyarországon szolgáló idegen katonaság hadi bíráskodása csaknem teljesen megegyezett a birodalmi területeken kialakult gyakorlattal. A bírósági szervezetben és ítélkezési gyakorlatban kimutatható eltérések (elsősorban a más jellegű Artikelbriefek, a bírósági stáb 64létszámának megváltozása, a kisebb végvárakban kialakult különleges jogszolgáltatás, a „vegyes” bírósági fórumok létrejötte stb.) a magyar végvárrendszer sajátos, helyi adottságaival függtek össze. A helyhez kötöttséggel együtt járó végvári életmód és a hazai jogszokások, valamint a magyar polgári bírói fórumokkal való hatásköri összeütközések azonban nem csupán ellentétek és sérelmek sokaságát hozták magukkal, hanem elősegítették a török elleni magyar hadszíntéren hosszú időn át szolgáló idegen zsoldosság katonai igazságszolgáltatásának speciális jellegzetességekkel való gazdagodását is. A külföldi katonák önálló hadi bíráskodásának a királyi Magyar-országon való megjelenése ugyanakkor még egy különösen fontos szempontból volt meghatározó: az idegen végváriaknak a török várháborúk korára megszilárdult katonai igazságszolgáltatása szolgált ugyanis mintául a XV. századtól kialakulóban levő, de csak a XVI. század második felére egységesedő magyarországi társadalmi csoport: a magyar királyi végvári katonaság, az úgynevezett „vitézlő nép” számára, mely hosszú harc eredményeként a következő század elejére szerezte meg a szuverén katonai igazságszolgáltatás jogát, társadalmi önállóságának egyik legfőbb biztosítékát.
