A HADÜGYI FORRADALOM ÉS JELENSÉGEI EURÓPÁBAN ÉS A MAGYAR KIRÁLYSÁGBAN A XVI. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN
27KELENIK JÓZSEF: A HADÜGYI FORRADALOM ÉS JELENSÉGEI EURÓPÁBAN ÉS A MAGYAR KIRÁLYSÁGBAN A XVI. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN
In: Studia Agriensia 17. Eger, 1997.
Michael Roberts először egy 1955-ben publikált tanulmányában hívta fel a figyelmet az általa hadügyi forradalomnak elnevezett sajátos „történeti tünetegyüttesre”.
Véleménye szerint az 1560 és 1660 közötti időszakban a hadviselés területén olyan fontos átalakulások zajlottak le, amelyek mélyreható, mondhatni forradalmi változásokat indítottak el a hadviselés – és bátran hozzátehetjük – az egész koraújkori Európa történetében. Megfigyelései alapján a változásokat négy nagyobb csoportba sorolta.
1. A kiindulópont szerinte az ún. taktikai forradalom volt. Ennek lényege, hogy a tűzfegyverek, és ezen belül is a kézi lőfegyverek tömeges elterjedése átalakította a harcászati eljárásokat és a hadseregeket. A győzelem alapfeltétele a XVI. század végén, a XVII. század közepén már a tűzerő és a nagy gyalogos tömegek alkalmazása volt.
2. Ennek következtében – véli Roberts – a hadseregek létszámai egész Európában rohamosan növekedni kezdtek.
3. A megváltozott katonai lehetőségek átalakították a katonai gondolkodást, a stratégia merészebbé, összetettebbé, ambiciózusabbá vált.
4. Végül, s talán ez a legfontosabb, Roberts szerint a hadügyi változások drámai mélységű és méretű változásokat indítottak el Európa társadalmában. A nagy hadseregek megszervezésének, felállításának, felszerelésének, ellátásának, mozgatásának hatalmas feladata a korszak társadalmának és államszervezetének egyik fontos mozgatórugójává és kétségtelenül legnehezebb erőpróbájává vált.
Michael Roberts elméletének kifejtését, publikálását követően megindult a tanulmányok áradata. Valamilyen formában a korszakkal foglalkozó szakemberek csaknem mindegyike kifejtette véleményét. Roberts meglátásait pártolták és cáfolták, támadták és támogatták. Vitatkoztak a változások módjáról, idejéről, helyéről, magáról a történeti fejlődés jellegéről, a forradalom fogalmáról és még jónéhány más problémáról. Ám eközben, mivel a vitában mindenki tudása, ismeretei legjavát igyekezett felhasználni, a kép egyre árnyaltabbá és 28árnyaltabbá vált. A vita – ha egyáltalán annak lehet nevezni a módszereknek, ismereteknek ezt a több mint harminc éve tartó egymásra épülését – folytatódik, és továbbra is színvonalasabbnál színvonalasabb munkák látnak napvilágot. A témával foglalkozó könyvek, tanulmányok címei már minden bizonnyal megtöltenének egy vaskos bibliográfiai kötetet. Ám ebben a hatalmas tömegű anyagban jóformán nincs két szerző, aki teljesen azonos nézeteket vallana. A hadügyi forradalommal foglalkozó írásokban mégis megfigyelhető egy közös vonulat. A szerzők mindegyike változásokat vizsgál, méghozzá olyanokat, amelyeket közvetve vagy közvetlenül a hadviselés indított el.
A szűkebb értelemben vett harcászati problémákkal, a csaták megvívásának módjával, mikéntjével ezen tanulmányoknak csupán elenyészően kis hányada foglalkozik. Jóllehet kiváló munkák láttak napvilágot a háború és az állam, a háború és a politika, a háború és a gazdaság kapcsolatáról, a hadügyi forradalom elmélete – meglepő módon – a társadalomtörténeti kutatásokat inspirálta a legerősebben. A fő téma ugyanis nem a harc, hanem maga a háború. A háború és elsősorban annak hatásai.1
1 Az állam és a hadügyi forradalom kapcsolatára lásd Christopher Duffy: The Military Revolution and the State 1500–1800. Exeter, 1980. A politika és a katonai változások kapcsolatát Brian M. Downing: The Military Revolution and Political Change. Origins of the Democracy and Autocracy in Early Modern Europe. Princetown, 1992. című könyve mutatja be a legjobban. A gazdasági hatásokra ld. J. M. Winter ed.: War and economics Development Cambridge, 1975., benne Geoffrey Parker: War and economic Change: the economic cost of the Dutch revolt. A háború és a társadalom kapcsolatát vizsgálják a következő munkák André Corvisier: Armies ans Societies in Europe 1494–1789. Bloomington, 1979., John Rigby Hale: War and Society in Renaissance Europe. Baltimore, 1985., Geoffrey Parker: The Military Revolution. Cambridge, 1988., Frank Tallett: War and Society in Early Modern Europe 1495–1715. London, 1992. A társadalomtörténeten belül külön csoportot képvisel az ún. „Sozialgeschichte”, amelynek két legjelesebb munkája Fritz Redlich: The German Military Enterpriser and his Workforce, Wiesbaden, 1964., illetve Peter Burschel: Söldner im Nordwestdeutschland des 16. und 17 Jhdts. Göttingen, 1994.
Brian M. Downing A hadügyi forradalom és a politikai változások című könyvében pl. a katonai modernizáció és az állam jellege közötti kapcsolatot vizsgálja. A szerző a demokratikus és az autokratikus kormányzati formák kialakulásának gyökereit keresi, és véli megtalálni a koraújkorban zajló hadügyi változások körében. Szerinte ott, ahol a hadügyi modernizáció végrehajtásához szükséges súlyos anyagi terheket az adott ország belső erőforrásainak mozgósításával teremtették elő, lépésről-lépésre megerősödtek a monarchikus erők, és a kormányzás „alkotmányos” formái és szervei (rendi gyűlések, megyegyűlések) fokozatosan elvesztették jelentőségüket. Ott ellenben, ahol a háború finanszírozására külső erőforrások is rendelkezésre álltak, a hadügyi forradalom nem tette feltétlenül szükségessé az kormányzás „alkotmányos” elemeinek háttérbe szorítását, lerombolását. Ennek megfelelően ez utóbbi országokban jóval kedvezőbbek voltak a feltételek a politikai fejlődés demokratikus útjának kialakulásához, mint ott, ahol a központi hatalom megerősödött.
A hadügyi forradalom adja a keretét Peter Burschel 1994-ben megjelent érdekes és izgalmas könyvének is, amely az északnyugat-németországi zsoldosság XVI–XVII. századi szociális összetételét és e réteg társadalmi helyzetének változásait térképezi fel. A szerző hatalmas anyaggyűjtésre támaszkodva, rendkívül szemléletesen mutatja be, hogyan kapcsolódnak a hadügyi változások a mindennapok emberének kiszolgáltatottságához, szegénységéhez, nyomorához.
Egy szélesebb, több irányba kitekintő feldolgozásra tett kísérletet Frank Tallett A háború és társadalom a koraújkori Európában című, 1992-ben napvilágot látott munkájában. Tallett épp olyan alapossággal kutatja a háborúk kialakulásának „mechanikáját”, létrejöttük okait, mint a hadseregek megszervezésének, 29felállításának problémáit. Figyelme kiterjed az események alakítóira és szereplőire is. Igyekszik feltárni és megmagyarázni azokat az okokat, amelyek nemest és nincstelent egyaránt arra kényszerítettek, hogy tömegesen vállaljanak katonai szolgálatot. Képet kapunk a katonák életének mindennapjairól, a háborúnak a gazdaságra és a civil társadalomra gyakorolt hatásáról, valamint a háború és a hivatalszervezet egymásra hatásáról is.
Amint azt a fentebb említett néhány újabban megjelent munka remélhetőleg meggyőzően bizonyította, a hadügyi forradalom, pontosabban fogalmazva a háború és a társadalom kapcsolata, mind a mai napig mozgásban tartja a koraújkori Európával foglalkozó történetírást. Csakhogy – s ez különösen az angolszász történetírók esetében igaz – némi gond van a szakemberek Európa fogalmával. A szerzők többnyire a csupán Németalföld, Franciaország és Itália történetében megfigyelt gazdasági, társadalmi, politikai jelenségeket és jellegzetességeket tanulmányozzák. Ezeket általánosítják, majd a koraújkori Európa történetét meghatározó, alapvető trendként tárják az olvasók elé. Az így kialakított képben a perifériákat legfeljebb Anglia és Spanyolország, illetve ritkán a Német-Római Birodalom nyugati területei képviselik.
E jelenség oka véleményem szerint prózai egyszerűséggel az, hogy a neves angolszász szerzők többsége a nyelvi nehézségek miatt meglepően tájékozatlan Közép- illetve Közép-Kelet-Európa történeti folyamatait illetően.2
2 Ezt látszik egyébként alátámasztani, hogy Perjés Géza egyik 1970-ben angolul is megjelent munkájára (Army provisioning, logistic, and strategy in the second half of the seventeenth century. Acta Historica Academiae Scientiarum Hungaricae, 16. 1970.) viszont sok külföldi szerző hivatkozik.
Ez a mi szempontunkból azért különösen sajnálatos, mert a XVI. század utolsó harmadában, illetve a 15 éves háború időszakában (1591–1606) azok a katonai, és az ezzel járó adminisztratív-államszervezeti, gazdasági, sőt társadalmi változások, amelyeknek az angolszász történetírók oly nagy jelentőséget tulajdonítnak, a kor Magyarországán éppúgy megfigyelhetőek, mint az európai fejlődés élenjáró területének kikiáltott Németalföldön.
A magyar történelem talán egyetlen korszakát sem hatotta át annyira a háború jelenléte, mint a 150 éves török hódoltság éveit. Ebből a hosszú, ismeretlen fordulatokban és folyamatokban bővelkedő periódusból fontosságukat, tudatosságukat és átgondoltságukat illetően is kiemelkednek a XVI. század utolsó harmadának évei. A török elleni védelem ekkor kidolgozott rendszere ugyanis több területen alapvető, ha úgy tetszik, forradalmi változásokat indított el.
A körülmények országunk számára ebben az időszakban rendkívül kedvezően alakultak. A Birodalom figyelme az európai nagy- és a német belpolitikában bekövetkezett változások miatt a keleti határterületek – azaz Magyarország és az osztrák hercegségek – problémái felé fordult. A Habsburgok nagy riválisát, a Francia Királyságot vallás- és polgárháború dúlta. Az 1576-ban trónralépett II. Rudolf nem tekintette életcéljának az uralkodást, így csaknem akadálytalanul érvényesülhetett nagybátyja (Stájer) Károly főherceg politikai befolyása, aki viszont nagyon is szívén viselte tartománya sorsát, védelmét. 30Emellett a magyarok és a fenyegetett helyzetben élő alsó-ausztriai és stájer rendek a török elleni védelem megerősítése érdekében nem kis politikai nyomást gyakoroltak a birodalmi kormányzatra. Erre a lehetőséget a gazdasági helyzet viszonylagos javulása, stabilitása, illetve az Oszmán Birodalom katonai erejét lekötő hosszú és véres perzsa háború (1578–1590) teremtette meg.
A látszattal ellentétben nem csupán arról van szó, hogy az 1576 és 1590 közötti időszakban átgondolt és tudatos munkával katonai szempontból hatékony védelmi rendszerré szervezték az ország területén szétszórt végvárakat. Az igazi nagy változást az jelentette, hogy ekkor alakították ki a rendszer működésének és fenntartásának igazgatási, gazdasági és politikai kereteit is.
Ebből a szerteágazó, az ország és – bátran hozzátehetjük – a szűkebb régió gazdaságára, társadalmára és az államszervezetre egyaránt komoly hatást gyakorló folyamatból jelen tanulmány keretében csupán a katonai gondolkodás korabeli megújulásának kérdésére térnék ki alaposabban.
Ezt viszont annál könnyebben megtehetjük, hiszen abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ránk maradt a magyarországi védelmi rendszer kialakításáról 1576–77–78-ban lefolytatott haditanácskozások anyagának jelentős része. A jelenlegi ismereteim szerint kb. 800-1000 oldalnyi (de összességében valószínűleg több ezer oldalra rúgó) iratanyag figyelemre méltó tanulságokkal szolgál.
A minket hatásaiban leginkább érintő 1577-es haditanácskozás érdemi része ez év augusztusában és szeptemberében zajlott le Bécsben. A tanácskozáson jelen voltak: Ernst főherceg, Georg Teuffel, a haditanács elnöke, Lazarus von Schwendi, Wilhelm von Hofkirchen bárók, Franz Poppendorf Károly főherceg képviseletében, Csehországból és a hozzákapcsolt tartományokból Jaroslaw Kolowrat, Hans von Opersdorf bárók, Friedrich Zierotin, Hans Redern, illetve az ő elutazásuk után Hans Wirkowsky. Ausztriából az Ennsen innen és túlról Wilhelm Rogendorf Landmarschal, és Andree Teuffel bárók. Gundaker Herr von Starhenberg, Wolf Jörger bárók, Wolff Christoff Inzensdorf, Bernhardt Leo Gall, Georg von Hohenegg, Stájer, Karintia és Krajna képviseletében Hans Friedrich Hofman, Otto von Rotmansdorf, Ludwig Ungnad, Barthelme Khevenhüller, Weikhard zu Auersperg, és két Magyarországon szolgáló főtiszt Hans Rueber felső-magyarországi főkapitány és Christoff von Teuffenbach szatmári kapitány. Igaz, a résztvevők, a döntéshozók között nem találunk magyarokat, ám ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy az említett személyek ne lettek volna nagyon is járatosak a magyarországi végvidék ügyeiben.
A kéthónapos tanácskozás alaposságát és fontosságát mi sem jelzi jobban, mint az, hogy a felvetett problémák, az ezzel kapcsolatos információk, nézetek, illetve megoldási javaslatok az uralkodó elé kerülő, letisztázott, tömörített változatban is 368 fóliót, azaz 736 oldalt töltöttek meg. Zárójelben kell megjegyeznünk, hogy a kódex nem, illetve csak bizonyos részeiben azonos az 31Eszterházy család levéltárában található, és Geőcze István által 1894-ben a Hadtörténelmi Közleményekben rettentő fordítási hibákkal közzétett dokumentummal.3
3 A német nyelvű forrás kiadása teljesen megbízhatatlan, hemzseg a fordítási hibáktól és leiterjakaboktól. Geőcze már a résztvevők neveinek felsorolásánál is jó néhány hibát ejtett. Nála a következő személyek szerepelnek: „…báró Gundaker Teuffel András, Starhenberg úr, báró Wolffberger...” Ezzel szemben az eredeti szöveg így szól: „…Andree Teuffel, Gundaker herrn von Starhenberg, Wolff Jörger bárók…” Az eredeti szöveg egyik fejezetének címe A magyar nehézségeket(Schwerheit) illetően. Ezt Geőcze nyilvánvaló olvasati nehézségekkel küzdve A magyarok gyengeségét (Schwachait) illetően-nek fordítja. Egy másik szövegrészt így ad vissza: „…a legtöbb baj abból származott, hogy a magyarok és németek nem egyenlően vonultak be…”, holott a helyes fordítás így hangzana: „…a legtöbb baj abból származott, hogy a magyarok és németek között nem volt egyetértés…”. A német Wagen mit Doppelhaken kifejezést így magyarítja: „szekerek kettős kapcsokkal”, holott a helyes fordítás, szekerek szakállas puskákkal. A koraújkori magyar hadtörténetírás egyik legtöbbet idézett forráspublikációjának gyakorlatilag alig van olyan mondata, amiben ne fordulna elő hasonló hiba, elírás.
Az általam használt kódex bevezető szavaiból megtudhatjuk, hogy a jelenlegi tanácskozást már más hasonló tanácskozások is megelőzték mert ,,… a békének ezen helyzete igen rossz és semmi biztonságot arra építeni nem lehet…”4. A török katonák ugyanis pontosan ismerik a velük szemben fekvő várak helyzetét, felszerelését, őrségük létszámát és állapotát. Minél gyengébb ellenállásba ütköznek, annál hevesebben és annál gyakrabban támadnak. Az állandó betörések és rablások ellenére is meg kell azonban tartani békét, amelynek fontos feltétele „Az ajándék időbeni beküldése és a béke a szomszédokkal”, Erdéllyel és Lengyelországgal. Különösen Erdélyre kell nagy gondot fordítani, mivel az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a török a nagy háborúkat mindig Erdély miatt, vagy Erdély védelmének ürügyén indította. Ezért a felső-magyarországi főkapitányoknak egyszer és mindenkorra meg kell parancsolni, hogy őfelsége a császár határozott parancsa nélkül semmi ellenségeskedést nem kezdhetnek az erdélyiekkel, sőt kötelességükké kell tenni, hogy jó és baráti kapcsolatokat építsenek ki velük.
4 Also das dieser Friedl standt ganz schlecht vnd kain sicherhait drauff zu bauen ist” f5r A kódex lelőhelye: Wien, Kriegsarchiv, Alte Feldakten 1577/XIII/2
A dokumentum egyik legérdekesebb része, a hadügy és a politika összefonódását legjobban demonstráló „A magyar nehézségeket illetően” című fejezet. Ebben a jelenlévők nyíltan és kertelés nélkül kimondják, hogy a magyarokra a Birodalom védelme érdekében igen-igen nagy szükség van. Ugyanakkor elismerik és messzemenően méltányolják a magyarok eddigi áldozatvállalását és veszteségeit. Éppen ezért többször és nyomatékosan felhívják az uralkodó, és burkolt formában az egész kormányzat figyelmét a magyarok iránti megkülönböztetett figyelem és megkülönböztetett bánásmód fontosságára. Hosszasan fejtegetik, hogy mivel a magyarok egy ideje már az ausztriai ház iránt engedelmesek és annak védelmében élnek, és mivel országuk, népük legnagyobb részét elvesztve ők szenvedték el a legtöbb kárt, tanácsos lenne a kevés megmaradtakat megvédeni. Annál is inkább, mivel közülük sokan úgy vélik, hogy minél tovább maradnak német kormányzat alatt, annál biztosabban jutnak tönkre. Ha ellenben török védnökség alá helyezik magukat, ahogyan az erdélyiek, akkor majd megszűnnek az ellenség napi betörései. Emiatt szükséges, de jogos és méltányos is azon igyekezni, hogy a magyarok jóindulatát, mivel rájuk, mint védelmezőre még biztosan hosszú ideig szükség lesz, az uralkodó megtartsa. Ezért a katonák megszolgált zsoldját mindenkor maradéktalanul fizessék ki. Előkelőbb és híresebb embereiket őfelsége emelje magához, miáltal hűséggel gondolnak majd uralkodójukra. Ha a király bizalmat és jóindulatot mutat irántuk, a magyarok kedvet nyernek a német kormányzat alatt maradni, és az egyetértés közöttük megmarad. Mert mint mondják… 32„…amint azt a tapasztalás mutatja a legtöbb rossz dolog Magyarországon abból következett ha a németek és a magyarok nem voltak egy véleményen.”5
5 AFA 1577/XIII./2 f 10.
Mivel a tanácskozás résztvevői mindnyájan egyetértettek abban, hogy mi jóval gyengébbek vagyunk mint a török, megpróbálták elejét venni azoknak a kisebb-nagyobb összecsapásoknak, amelyek gyakorivá és tömegessé válva okaivá lehetnének a nyílt háború kirobbanásának.6 A megelőzés módját a „Meddig mehetnek el a katonák a határvidéken a törökkel szemben” című részben fejtették ki. Nyomatékosan felhívják a figyelmet arra, hogy nem szabad megengedni a parancs nélküli katonai akciókat. Jól kell fizetni az embereket, hogy a szegénység ne legyen oka a rablásoknak és portyáknak. Ahol ugyanis a katonaság jól el van látva, a török kevés kárt tesz. Ahol az ellenség gyakorta támad mint pl. Kanizsa alatt vagy Horvátországban ott az őrségek kis létszámúak, rosszul fizetettek. A török betörések megakadályozásának egyetlen módja a határvidék alapos kiépítése, azaz az utak elzárása, jó és állandó őrházak elhelyezése a betörési és a visszavonulási utakra, és legfőképp a katonaság rendes fizetése. Az ellenség területére vezetett portyákat a felesleges emberveszteség és a politikai bonyodalmak elkerülése véget kell megtiltani, mert a török nem szenved hiányt emberben, de „…itt magyarok most túl kis számban akadnak, egyéb jó hadinépet pedig erre a határvidékre nehezen lehet kapni…”7 Ezért a tisztek instrukcióiban pontosan rögzíteni kell teendőiket, és az eljárások módját, nehogy őfelsége hadinépét a körültekintés hiánya miatt elfogják vagy elpusztítsák.8 A magyarokat ezért, valamint azért kell visszatartani a portyázástól, mert amint az „A magyarok visszatartása a portyázástól és megbüntetése” című fejezetből kiderül, „Úgy találtatott, hogy a legtöbb tehetősebb magyar nemes és úr szolgáit és lovasait csak azért tartja, hogy azokat az ellenség területére küldje rabolni…”9. Ezeket a dolgokat tehát meg kell tiltani, az engedetleneket pedig meg kell büntetni. A büntetések kiszabására és végrehajtására létre kell hozni a magyar hadi bíróságokat. A katonák számára pedig, hogy legyen magukat mihez tartaniuk magyar katonai rendtartást kell készíteni. Javaslatot is tesz ennek szövegére a „Huszár és trabant rendtartás és artikulusok” című latin nyelvű szakaszban.
6 „Wir müssen entweder Fried mit im haben, oder mit höchste gefahr gegen ime kriegen. f12.v.Da zwingt uns die Not zum Frieden, die natur weist vnnd Lernts, das der schwecher dem sterckhen muss weichen, Nun mussen wir bekennen, Da es zum Krieg solt kumen, das wir die schwechern sein, vnnd das wir vns darneben auch des eusserissten verderben zubefuhren,…” AFA. 1577/XII/2. f13r.
7 „…da die hungern nun zu ainer kleinen anzall geratten, sonst auch gutt kriegsvolckh auf diesen frontieren schwarlich zu bekumen…” AFA 1577/XIII/2. f15r
8 „Wie geleichwoll die Hungern im Brauch haben, sich disfalles nit hulten zulassen sondern on alle Ordnung in den feind zu Plazen Pflegen, darunter dan auch offt schaden leiden muessen” AFA 1577/XIII/2. f16r.
9 AFA 1577/XIII/2. f21r.
„A határvidék biztosításáról, avagy hogyan kell azt megvédeni a napi támadások ellen” című rész a katonai igazgatási szervezet kialakításának problémáival, általános taktikai kérdésekkel, és az egyes kapitányságok konkrét katonai problémáival foglakozik. Csak néhány címszószerű felvetés e fejezet gondolataiból. A védelem alapfeltétele a jól szervezett, rendezett, centralizált katonai vezetés. (Érdekes, hogy a haditanács résztvevői e kérdéskörnél épp a török hadszervezet működési elveit és sémáit tekintették követendő példának.) Elhatározták, hogy a védelem hatékonyabb irányítása érdekében kétfelé választják a határvidéket, és az Adriától a Dráváig húzódó területet a Belső-Ausztriai Haditanács irányítása alá helyezik.
33A tanácskozás anyagának egyik legértékesebb része ez a fejezet, mert várról várra haladva bemutatja az egész magyarországi határvidéket. Megismerjük melyik várunk milyen katonai helyzetben van, milyen problémákkal küzd, mik a feladatai, mekkora és milyen összetételű az őrsége. A bizottság megdöbbentően pontos ismeretekkel rendelkezik az egyes várak természeti fekvését, közlekedési és kommunikációs lehetőségeit, helyi problémáit illetően. Ismerik a domborzatot, a növényzetet, a vizek járását, az úthálózat állapotát, a várak egymástól való távolságát, de még az egyes helyőrségek és a civil lakosság súrlódásairól is pontos információkkal bírnak.
Arra, hogy a hadügy az államigazgatáson kívül az állam gazdasági irányítására is komoly befolyást gyakorolt, a legjobb példa a „Hadiélelmezés”-sel (Proviandtwesen) foglalkozó rész, amely egy szakembernek, Joachim Rothuetnak, a Fő Élelmezési Hivatal vezetőjének legfontosabb gondolatait tolmácsolja javaslatként az uralkodónak. A várakban a legtöbb helyen alig van több, mint 2-3 napra elegendő élelmiszer. A császárnak tehát, hogy a véghelyek az ellátatlanság miatt el ne vesszenek, saját tulajdonába kell vennie az összes fontos várat a hozzájuk tartozó várbirtokokkal egyetemben. A helyőrségek élelmezésének súlyát a mindenhol meglévő vagy kiépítendő várbirtokoknak kell átvenniük, ahol rendes gazdálkodást kell bevezetni. Véget kell vetni annak is, hogy a leghitványabb gabonát és bort a legalkalmatlanabb időben, drágán vásárolják meg. A magyar kapitányok és tisztek marhát nevelnek, majorságot tartanak, szőlőt ültetnek a véghelyeken. Ezt kell tenniük a minden várban megtalálható provizoroknak is, akik közül a legtöbben a maguk hasznára gazdálkodnak a vár javaival, míg a katonaság éhezik. Ennek azonban könnyen véget lehet vetni a Fő Élelmezési Hivatal működési rendjének szabályozásával, joghatóságának kiterjesztésével, urbáriumok és leltárak felvételével, a számla és nyugtaadási kötelezettség bevezetésével, a havonkénti tételszerű gazdasági elszámoltatással, könyveléssel, ellenőrök kiküldésével, illetve a katonai parancsnok gazdasági ellenőrzési jogának kiterjesztésével. A kapitányok instrukciójába fel kell venni, hogy kötelességük a vár bevételeinek és gazdálkodásának ellenőrzése.
További fontos bevételi forrás lenne, ha a tizedbérleteket egész Magyarországon az állam venné a kezébe. A magyar tiszttartókat németekkel kell helyettesíteni, mert ezeknek nincsenek helyi gazdasági érdekeltségeik. A törököknek való szállítást a leghatározottabban meg kell tiltani és büntetni kell.
Hogy hivatalviselő szakemberekben ne legyen hiány a nemesek gyermekeiket ne csak Itáliába és Franciaországba küldjék tanulni, hanem Magyarországra is, ahol egy-egy hivatalviselő mellett tapasztalatokat és ismereteket szerezhetnek. Ugyanígy „A polgárságnál is azon kell igyekezni, hogy serdültebb fiaikat Magyarországra küldjék, hogy a nyelv mellett a munkát és a szűkölködést megtanulják és megtapasztalják, akik azután a végvidék minden ügyében, 34majd mindenkor minél alkalmasabban és ügyesebben használhatóak lesznek.”10
10 „Also sollen sich auch die von Burgerschafft dahin befleissen, damit sy Ire Süne in der Jugent aufs hungerisch schickhen, Sy die Arbeit wzd Notleidigkeit neben der spruch fessen und lernen lassen die sein darnach zu aller fürfullenhait in den Graniz sachen vmb so viell tauglicher vnd geschickter zuegbrauchen”. AFA 1577/XIII/2. f159r.
A javaslatokat részletes jelentés követi minden, a védelmi övezetbe tartozó magyarországi vár gazdálkodásáról, gazdasági adottságairól, és a végrehajtandó helyi gazdasági reformok lehetőségeiről.
Ugyancsak kimerítő, és láthatóan pontos, részletes adatokkal rendelkeztek minden erődítmény építési és fegyverzeti állapotáról is. Ezeket az ismereteket az „Építésügy” (Bauwesen), illetve a „Tüzérség és hadfelszerelés” (Artolorey und Zeugwesen) című fejezetben foglalták össze. Pillanatnyilag a legfontosabb feladat, hogy az erődítményeket rendbe hozzák, mert a török csak addig tartja a békét, ameddig neki tetszik. Bécset már 10-11 évvel ezelőtt alaposan ki kellett volna építeni, mert az ellenség Győrt körülzárva maga mögött hagyhatja. Ha pedig Bécs elveszne, a magyarországi véghelyeket nem lehetne tovább tartani.
Az összeírás ezután egyenként elemzi valamennyi királyi végvár építészeti helyzetét megtárgyalva a korszerűsítés és a fejlesztés legfontosabb feladatait. Kitér az építkezések megszervezésével és irányításával foglalkozó hivatal szervezetére, az építési pénzek és a robotmunka felhasználásának szabályaira, a munkások bérezésére stb.
A dokumentum a hadszertárnokok jelentései alapján áttekinti és összesíti milyen és mekkora fegyver- és lőszerkészlettel rendelkeznek a végvidék egyes várai. Pontos leltárt kapunk az ágyúkról, kézi lőfegyverekről, a lőporról. Az összeírás külön kitér a hiányokra és arra a kérdésre is, hogy milyen készleteket kell egy-egy hadjárat előkészítésére felhalmozni. Megtudjuk azt is, hogy Bécs városában van a végvidék legfontosabb fegyverlerakata, de a rendelkezésre álló tároló kapacitást még tovább akarják bővíteni. A külföldön való fegyvervásárlás igen drága, ezért tervezet készült arról, hogyan lehetne a szükséges beszerzéseket a Birodalmon belül megszervezni.
A törökkel való eddigi háborúk tapasztalatai azt mutatják, hogy az igás és hátas lovakban mindig nagy a hiány. A következő országgyűléseken meg kell tárgyalni, hogy a kincstári uradalmak, városok, és kolostorok lovaiból hogyan és mennyit bocsássanak a katonaság rendelkezésére. A végvidék megfelelő fegyverzeti ellátásának alapfeltétele, hogy a Fő Hadszertári Hivatal évi rendes bevétellel, és állandó szakképzett személyzettel rendelkezzék.
„A védelmi rendtartás” című fejezet a határvidékkel szomszédos – elsősorban osztrák, cseh – területek polgári önvédelmi szervezetének megszervezésével, mozgósításával, felfegyverzésével és gyakoroltatásával foglalkozik. Számunkra ez azért fontos, mert a tanácsosok ezt a viszonylag gyorsan mozgósítható milíciát, a magyar végvidék hadászati tartalékának szánták. Ennek érdekében tervezetet készítettek a fenyegetett tartományok fegyverforgatásra alkalmas parasztságának teljes körű összeírásáról. A lakosságot a területi védelem 35elve alapján kívánták zászlóaljakká szervezni és felfegyverezni. Persze ezeknek az egységeknek harcértékét – egyébként jogosan – nem becsülték valami nagyra. Ezért feltétlenül szükségesnek tartották, hogy az uralkodó a Birodalomban, Ausztriában és Csehországban 500–500 lovas állításának kötelezettségével 10 kapitányt tartson állandóan vártapénzen. („Tisztek állítása és vártapénzen tartása”) Az ezen tisztekkel kötött szerződés (kontraktus) előírta, hogy a felvett pénz fejében szükség esetén az illető mikor, hol, milyen fegyverzetű csapatokkal köteles megjelenni. Így az uralkodónak, anélkül, hogy ez nagyobb kiadásokkal járt volna, rendelkezésére állt egy, az adott körülmények között viszonylag gyorsan harcbavethető, hivatásos katonákból álló haderő. Ausztriában többek között Niclas Salm, Bernhardt von Hardegg, Hans Rueber, Ditrich Zierotin, Bernhard Jörger, Lelio Coloredo, Claudio Russel kapott állandó fizettség fejében megbízást ilyen, csak szükség esetén felállítandó lovascsapatok megszervezésére. (Csupa olyan katonacsalád, amelyeknek tagjai később végigharcolják a 15 éves háborút.)
Nagyon fontosnak tartják a tanácsosok, hogy mivel kevés a magyar huszár, közülük minél többet tartsanak vártapénzen, nehogy ezek Erdélyben vagy Lengyelországban vállaljanak szolgálatot.
„Belügyi rendtartás” (Policey) A haditanácskozás résztvevői rámutatnak arra is, milyen káros, ha az ország lakosai idegen posztót és idegen üvegárut vásárolnak, mert így tekintélyes összegek vándorolnak ki az országból. A katonák és a szolgálók járjanak német és cseh posztóban. A nemességet megróják pazarlása és pompakedvelése miatt. Úgy vélik, a divatos ruhák árát inkább fegyveresek tartására kellene fordítani. Javaslatot tesznek egy olyan rendtartás bevezetésére, amely megtiltaná, hogy a nemesek túlméretezett banketteket, pazarló esküvőket, aranyozott hintókat és fegyvereket tartsanak.
„A védelemről és a támadásról”című fejezet, amely a mozgósítás részletes forgatókönyvét tartalmazza, kifejti, hogy fel kell készülni a nyílt háborúra, mert a szultán fiatal, dicsőségre vágyik, mert a törökök szívesebben harcolnak a keresztények, mint a perzsák ellen, és mert szárazföldi harcot jobban kedvelik, mint a tengerit.
A tanácsosok a törökkel vívandó háborúnak három „nehézségi fokozatát” különítették el, s egyben meghatározták, hogy az egyes esetekben mi legyen a katonai ellenlépések sorrendje.
I. A végbeli törökök hirtelen összegyűlnek és várakat rohannak meg. (Helyi háború.)
1. Ilyen esetekben a helyi főtiszteknek a helyőrségeket új katonák felfogadásával kell megerősíteniük.
2. A közvetlenül nem veszélyetetett helyekről ki kell vonni az őrségek egy részét.
3. A szomszédos kapitányságoknak segítséget kell küldeniük.
364. A magyarok elrendelik a felkelést.
5. A vártapénzes magyar egységeket hadbahívják.
6. Ausztriában elrendelik a minden 30. emberre kiterjedő felkelést.
7. A várakból további katonákat kell kivonni, helyüket pedig a minden 20. emberre kiterjedő ausztriai felkelés embereivel kell feltölteni.
8. A vártapénzes német lovasokat és gyalogosokat hadba kell hívni.
9. Ha ez megtörtént, és a hadak nem tűnnek elegendőnek, külföldi csapatokat kell toborozni.
10. Haditanácsnak kell döntenie arról, hogy hol és hogyan csapjanak össze a törökkel.
11. A katonaságot összpontosítani kell a harc helyén.
2. A közvetlenül nem veszélyetetett helyekről ki kell vonni az őrségek egy részét.
3. A szomszédos kapitányságoknak segítséget kell küldeniük.
364. A magyarok elrendelik a felkelést.
5. A vártapénzes magyar egységeket hadbahívják.
6. Ausztriában elrendelik a minden 30. emberre kiterjedő felkelést.
7. A várakból további katonákat kell kivonni, helyüket pedig a minden 20. emberre kiterjedő ausztriai felkelés embereivel kell feltölteni.
8. A vártapénzes német lovasokat és gyalogosokat hadba kell hívni.
9. Ha ez megtörtént, és a hadak nem tűnnek elegendőnek, külföldi csapatokat kell toborozni.
10. Haditanácsnak kell döntenie arról, hogy hol és hogyan csapjanak össze a törökkel.
11. A katonaságot összpontosítani kell a harc helyén.
II. Az idegen török hadak felvonulása Magyarországra (Korlátozott erőkkel vívott nyílt háború.)
1. A várakat meg kell erősíteni, fel kell őket készíteni egy-egy elhúzódó ostromra.
2. Át kell gondolni és meg kell szervezni a hadak élelmezését.
3. A tüzérséget és a lőszert egy olyan hely közelében kell összpontosítani, amelyet a törökök, nagy valószínűséggel meg fognak ostromolni.
4. A szükséges technikai és műszaki személyzetet szintén e hely közelében kell összevonni.
5. Ki kell nevezni a hadak (a hadszíntér) főparancsnokát.
6. Minden területen készenlétbe kell helyezni a „milíciákat”.
7. Minden fegyverforgatásra alkalmas csapatot meg kell mustrálni.
8. El kell kezdeni a helyi zsoldos csapatok toborzását.
9. A vártapénzen tartott lovasok felvonultatása.
10. A vártapénzen tartott gyalogos zsoldosok felvonultatása.
2. Át kell gondolni és meg kell szervezni a hadak élelmezését.
3. A tüzérséget és a lőszert egy olyan hely közelében kell összpontosítani, amelyet a törökök, nagy valószínűséggel meg fognak ostromolni.
4. A szükséges technikai és műszaki személyzetet szintén e hely közelében kell összevonni.
5. Ki kell nevezni a hadak (a hadszíntér) főparancsnokát.
6. Minden területen készenlétbe kell helyezni a „milíciákat”.
7. Minden fegyverforgatásra alkalmas csapatot meg kell mustrálni.
8. El kell kezdeni a helyi zsoldos csapatok toborzását.
9. A vártapénzen tartott lovasok felvonultatása.
10. A vártapénzen tartott gyalogos zsoldosok felvonultatása.
11. Eldönteni bevárják-e az ellenséget, vagy megelőző támadást indítanak a hódolt területek pusztításával, török várak ostromával.
12. Kétszeres adót kell kivetni az egész birodalomban.
13. Segítséget kell kérni a szomszédos keresztény uralkodóktól.
14. Meg kell kezdeni külföldi területen is, az idegen zsoldosok toborzását.
12. Kétszeres adót kell kivetni az egész birodalomban.
13. Segítséget kell kérni a szomszédos keresztény uralkodóktól.
14. Meg kell kezdeni külföldi területen is, az idegen zsoldosok toborzását.
III. Ha a szultán maga jön hadaival Magyarország ellen. (Teljes erőkifejtéssel vívott nyílt háború.)
Az erre az esetre kidolgozott tervek nem kerültek bele a jegyzőkönyvbe.
Összegezve és néhány szóban elemezve az elmondottakat, megállapíthatjuk, hogy
– az ausztriai-ház figyelme a békeidőszakban a magyar végvidék problémái felé fordult
37– a török betöréseket egy zárt védelmi rendszer kiépítésével, tartós védelemre való berendezkedéssel kívánták elhárítani
– ennek működési alapfeltétele a katonai igazgatási, ellátási, felszerelési rendszerek, tehát a hadügy és a vele kapcsolatos államigazgatási szervek megteremtése vagy reformja volt
– az ehhez szükséges felmérések, adatgyűjtések megtörténtek
– védelmi rendszer kiépítésének és működésének koncepcióját ezek alapján minden területen magas képzettségű szakemberek alakították ki
– a javasolt megoldások szakszerűek, az adott helyzethez reálisan igazodóak, racionálisak és logikusak voltak, a kérdés megközelítése komplex gondolkodásmódot tükröz
– a magyarok számára hátrányos politikai vagy nemzeti megkülönböztetés nem tapasztalható
– ellenkezőleg, kiemelt figyelmet fordítanak a magyarok politikai érzékenységére, ami annál figyelemreméltóbb, mivel a formális döntéseket meghozók között nem voltak magyarok
– erősen érződik viszont, hogy a tanácskozók Magyarországot és a szomszédos tartományokat olyan régióként kezelik amelynek katonai, gazdasági stb. problémái azonosak
– az ausztriai-ház figyelme a békeidőszakban a magyar végvidék problémái felé fordult
37– a török betöréseket egy zárt védelmi rendszer kiépítésével, tartós védelemre való berendezkedéssel kívánták elhárítani
– ennek működési alapfeltétele a katonai igazgatási, ellátási, felszerelési rendszerek, tehát a hadügy és a vele kapcsolatos államigazgatási szervek megteremtése vagy reformja volt
– az ehhez szükséges felmérések, adatgyűjtések megtörténtek
– védelmi rendszer kiépítésének és működésének koncepcióját ezek alapján minden területen magas képzettségű szakemberek alakították ki
– a javasolt megoldások szakszerűek, az adott helyzethez reálisan igazodóak, racionálisak és logikusak voltak, a kérdés megközelítése komplex gondolkodásmódot tükröz
– a magyarok számára hátrányos politikai vagy nemzeti megkülönböztetés nem tapasztalható
– ellenkezőleg, kiemelt figyelmet fordítanak a magyarok politikai érzékenységére, ami annál figyelemreméltóbb, mivel a formális döntéseket meghozók között nem voltak magyarok
– erősen érződik viszont, hogy a tanácskozók Magyarországot és a szomszédos tartományokat olyan régióként kezelik amelynek katonai, gazdasági stb. problémái azonosak
A dokumentum páratlan információs értékkel bír, hiszen ez a magyar végvidékről készített mindmáig legnagyobb összesítés, amelyből a végvidék építészeti, fegyverzeti, élelmezési, gazdasági, társadalmi helyzetének statikus képén kívül megismerhetjük a védelmi rendszer csaknem minden működési problémáját. És ami talán még ennél is fontosabb megismerkedhetünk azokkal az elképzelésekkel, amelyek segítségével a kortársak meg akarták oldani ezen nehézségeket. Bár a kutatások sok területen még csak kezdeti stádiumban járnak, mégis elmondhatjuk, hogy az 1577-es haditanácskozás határozatai egyáltalán nem maradtak papíron. A hetvenes évek végén nagy lendületet vettek az építkezések, rendeződött a katonai vezetés, a kommunikáció, a hírszerzés, a fegyverellátás szervezete. A kilencvenes évekre lezajlottak a taktikai reformok, kialakult a hadállítás és az erők mozgósításának jól koreografált rendszere. A reformfolyamat megindulása már csak azért sem várathatott magára, mert a magyarországi végvidék ügyeivel foglalkozó döntéshozók többnyire azonosak voltak 1577 reformereivel, vagy azok fiaival, rokonaival.
A hadügyi reformoknak ilyen jól megfogható, jól dokumentált és proklamált megjelenésével eleddig egyetlen más ország történetében sem találkoztam. Véleményem szerint csak jó száz évvel később, Vauban és Louvois átfogó reformjai érik el 1577 átgondoltságát, kidolgozottságát.
Úgy gondolom tehát, hogy méltó és felettébb szükséges dolog lenne kiemelt figyelmet fordítani erre a XVI. századi reformfolyamatra. De épp ilyen 38méltó, csak jóval szükségesebb dolog volna kiemelt figyelmet fordítani egy másik, egy XX. századi reformfolyamatra. Nevezetesen a koraújkorral foglalkozó magyar történetírás megújulására. Mert – ahogyan arra Várkonyi Ágnes már többször felhívta a figyelmet – a hadügyi forradalom tágabban értelmezett témaköre kiváló lehetőség arra, hogy történetírásunk végre meg- és elismertesse történelmünket az ismeretek hiányában néha meglehetősen egyoldalú képet kialakító „európai” történetírással.
