2.3 A nyelv
2.3 A nyelv
Az inventáriumokban összeírt több mint ezer különféle tárgyat azonban feldolgozásuk előtt azonosítani kell, vagyis meg kell határozni a szavak pontos jelentését. E gazdag szókincs értelmezésének problematikájával először az 1662. évi kassai leltár kiadásakor kezdtem komolyabban foglakozni.69 Kiderült számomra, hogy történetírásunk a fogalmak egy jelentős részével nem tud mit kezdeni, nem tudja lefordítani és értelmezni jelentésüket, így pedig nem lehet rekonstruálni a várak belső életét, felszereltségét, végső soron a rendszer működésének egyik alapkövét. Kétségtelen, hogy nem egyszerű esettel állunk szemben, hanem egy, több tudományág határait érintő kérdéskörrel, amelyet egyszerre kell a tárgyi régészet, a nyelvészet, a néprajz, valamint a fegyvertörténet, az ipartörténet, kultúrtörténet, stb. irányából vizsgálni. Munkám során végül arra az elhatározásra jutottam, hogy két részre kell bontanom a problematikát: egy hadtörténeti-statisztikai és egy nyelvészeti-kultúrtörténeti ágra. Jelen disszertáció az előbbi megtestesüléseként fogható fel, mivel itt elsősorban magukat a forrásokat vizsgálom, és a várak mindennapi életét, felszerelését igyekszem elemezni és bemutatni. Munkám másik ágának – későbbi – végcélja egy olyan „inventárium-szótár” elkészítése, amelyben a korabeli magyar, német és latin kifejezések szótár formába rendezem és – ahol ehhez megfelelő forrás- és/vagy ismeretanyagot találok –, ott illusztrált magyarázatokkal látom el.70 Mindebből a szótár puszta szómegfeleltetéseket tartalmazó része, a korabeli latin, német és magyar kifejezések, sorrendjében, azok mai magyar fordításával, ill. alakjával a Mellékletek Inventáriumszótárában található.71 Technikai szempontból mindkét feladat az fentebb részletesen ismertetett adatbázisokon alapul, csupán a megközelítés más és más.
69 Kassa, 1662. Domokos, 1990.
70 Az már most valószínűnek látszik, hogy a teljes anyagot, terjedelmi okok miatt, nyomtatott formában lehetetlen lesz közreadni. Csak a hivatkozások sokasága elképesztő méretű helyet foglalna el. Ezért távlatában egy nyomtatott forma + számítógépes adathordozó (CD) kombinációja tűnik járható útnak.
71 A 16-17. századi kifejezések értelmezése és/vagy fordítása természetesen még nem teljes. Mintegy 20% esetében a meglevő értelmezés-fordítás meglehetősen bizonytalan, az összes felvett inventáriumtétel kb. 12%-át pedig egyelőre sem értelmezi, sem fordítani nem tudom, ehhez a későbbiekben további kutatások szükségesek. Ez utóbbi 12% egyelőre semmilyen formában nem került be az Inventáriumszótárba.
A korban használatos három nyelv, azaz a latin, a német és a magyar, valamint az inventáriumok között kettős kapcsolat figyelhető meg mind az idő múlása, mind pedig a már említett részletesség és alaposság72 viszonylatában.
72 Bár talán már a számokkal való felesleges bűvészkedésnek tűnik, de mégsem érdektelen, hogy adott időszakban hogyan változott az inventáriumok terjedelme: a latin nyelvűeknél az 1606 előtti tételszám a 17. század folyamán mintegy 40%-kal csökkent, míg a német esetében több mint 100, a magyar esetében 40%-os növekedés tapasztalható. A százalékok helyett persze itt is a tendencia, a latin nyelv visszaszorulása a kiemelendő fejlemény. Hozzá kell tennem, hogy az értékek nem egészen pontosak, mivel az adatbázisban az egyazon inventáriumban levő azonos tételeket egyetlen rekordba igyekeztem összevonni. Ez azt jelenti, hogy a bejárásos inventáriumok esetében pl. különböző védműveknél azonos néven felsorolt fegyvereket összevontan vettem fel. Minthogy azonban minden esetben így jártam el, e változtatás hatása véleményem szerint a tendenciát nem érinti.
A 16. század közepén még leginkább latinul vették fel az inventáriumokat. Kelenik József a szakállasokról írott cikkében a 89 latin nyelvű jegyzék mellett csak 25 magyar és 16 német nyelvűt dolgozott fel.73 Az általam gyűjtött inventáriumok nyelvi és időbeli eloszlása a következőképpen alakult:
73 Kelenik, 1988. 518-519.
nyelv
|
felhasznált inventáriumok: 198 db74
74 Itt nem vettem figyelembe azt a két forrást, amely több vár adatait tartalmazza, mivel mindkettő német nyelvű, és így torzulnának az arányok, továbbá az öt Rákóczi-kori leltárat.
|
összes inventárium: 306 db
| ||||
összesen
|
1606-ig
|
1607-től
|
összesen
|
1606-ig
|
1607-től
| |
latin
|
96 – 48,5%
|
84
|
12
|
157 – 51%
|
136
|
21
|
német
|
64 – 32,3%
|
47
|
17
|
82 – 27%
|
60
|
22
|
magyar
|
38 – 19,2%
|
13
|
25
|
67 – 22%
|
22
|
45
|
A táblázat adataiból, úgy tűnik, hogy a 16. században a latin nyelv volt az uralkodó, a 17. században pedig a magyar. Ám mielőtt a számok alapján bármilyen következtetést levonnánk, érdemes két jelenségen elgondolkozni.
Először is – mint az az inventáriumok felvételének gyakorlatánál már említettem –, néhány várunk esetében egyazon időpontból két különböző nyelvű inventáriumot ismerünk,75 s ezen iratpároknál néhány alkalommal az egyiket a bécsi levéltárakban, a másikat itthon leltem meg. Ennek alapján feltételezhető, hogy a Haditanács és a Magyar Kamara számára máskor is készítettek külön-külön példányt az adott vár leltárából, s ezek között bizonyosan akadtak eltérő nyelvűek is. Tekintetbe véve, hogy a 19. században a bécsi levéltárakban olykor jelentős mértékű selejtezés történt76, illetve Magyarországon a háborús cselekmények miatt mekkora iratpusztulás volt, meglehetősen esetleges, hogy egy-egy hasonló iratpárból melyik maradt az utókorra.
76 Vö. a Kriegsarchiv iktatókönyveit és a megmaradt iratokat, ahol sokszor még a megőrzöttként (asserviert) jelzett források sincsenek már meg, s a helyzet nem sokkal jobb a Hofkammerarchiv esetében sem.
A másik feltűnő jelenség az, hogy több latin nyelvű inventárium amolyan „kvázi-latin”. Ezalatt azt a nyelvi képződményt értem, amikor az irat készítője, nem találván megfelelő latin kifejezést, a következő formában írta le az adott tárgyat:
77 Pl. a latinban rendszeresen használják az általános secures kifejezést, miközben a németben többtízféle Axt, Beil és Hacke fordul elő.
78 Vagy ennek értelmileg megfelelő bármilyen más kifejezés.
– instrumentum + a tárgy anyaga latinul + a tárgy körülírása latinul + vulgo + a tárgy neve németül vagy magyarul.
Egyik-másik elem persze sokszor hiányzik. A németre vonatkozóan mindezt legjobban Murány 1558. évi leltára illusztrálja, ahol közel száz tételből 55 valamelyik bemutatott sémát követi.79 A magyar nyelv ilyetén szerepét főként Eger inventáriumai reprezentálják.80 Azokat a latin nyelven írt inventáriumokat, ahol a tárgyak jelentős részét (tehát a leltár lényegét) a fentiekhez hasonló módon írták le, nyelvi szempontból mindenképp a tisztán egynyelvűektől elkülönítve kell kezelni. Ez ráadásul egyértelmű bizonyíték a szakszókincsnek a latin nyelvben e téren meglevő hiányosságaira. Ugyanakkor az általam megismert magyar nyelvű inventáriumokban jóformán egyáltalán nem találkoztam a magyar szavak német magyarázattal történő kiegészítésével.
79 „Secures vulgo Daichsel 2.” Murány, 1558. 224r. „Jnstrumentum subleuatorium, quo Bombarde subleua-ri solent, vulgo Heb Zeug 1.” Uo. 222v. „Jnstrumentum ferreum vulgo Schraubsteck 1.” Uo. 225v. „Currus Nouus non ferratus, in quo bombarde magne vehi solent vulgo Plach wogen 1.” Uo. 226r. Jó példa még: „Collocatae autem sunt siue inclusae istae praescriptae bombardae omnes in thecis aut repositorys suis ferro munitis vulgo Laden, et habent singulae attinnentias suas ad inserendos globos et pulueres et ipsas purgandas vulgo Sezkolben, Ladtschauffeln vnnd wuscher.” Kassa, 1552(l). 11v. L. még Trencsén 1557(l). és 1559.
80 L. Eger 1551., 1553., de főként 1555. és 1560., továbbá Huszt 1550.
Ez utóbbi megállapításaim egyben a nyelv és a pontosság kapcsolatának viszonylatában is lényeges. Ha ugyanis a mondott latin szerkezetből éppen a vulgo + német vagy magyar szakkifejezés maradt el, már sokkal nehezebb értelmezni a meghatározást. Ez az általános értelmű kifejezések gyakori használatával együtt azt eredményezte, hogy a latin jegyzékek, terjedelmüktől függetlenül, többnyire elnagyoltak, pontatlanok, főként a fegyverzet szempontjából, s ez az állapot az idő múlásával nem sokat változott. A magyar nyelvű leltárak felemás képet mutatnak, jó néhányuk rövid és elnagyolt, de akadnak egészen alaposak is. Itt is megfigyelhető, hogy az idő múlásával mind precízebbek lesznek az inventáriumok.81 Mindez azzal magyarázható, hogy a magyar, mint élő nyelv, átvette a német szakszavak jelentős részét, olykor tükörfordításban (Sattelwagen = nyergesszekér), olykor csak alakmódosítással (Falkaun = falkony, Protze = böröck, stb.).
81 Az előbbire jó példa Egervár 1558. évi (MOL MKA E 211 Lymbus, Ser. II. 26. t. fol. 41.), az utóbbira pedig Sempte 1626. évi jegyzéke. Igyekeztem viszonylag azonos nagyságrendű várakat találni az összehasonlítás céljára, de ez meglehetősen nehéz feladat. Ezért nem hasonlítottam pl. Patak 1642. évi leltárához, amely az egyik legaprólékosabb magyar nyelvű jegyzék.
A fentiek alapján tehát megállapítható, hogy bár a 16. századi leltárak felvételekor a leggyakoribb nyelv a latin, ám a szaknyelvként mégis a németet használták.82 Emellett a számok alapján jól látható, hogy a magyar nyelv szerepe jelentősen megnőtt a 17. századra.
82 A korabeli tüzérségi szakirodalom egy jelentős része német nyelven íródott, latin nyelvűt alig találunk. Ez utóbbira példa Siemienowicz, 1963. Vö.: Jähns, 1889. 747-752., Jähns, 1890. 972-1004., 1196. skk.
Végezetül igazságot kell szolgáltatnom. Meg kell ugyanis állapítanom, hogy a latin nyelvű leltárak eme nehézkes, körülírós módszere az utókor kutatója számára inkább áldás, mint átok. E magyarázatok nélkül ugyanis számos fogalmat, kifejezést egyszerűen nem lehetne megfejteni, hiszen a szakszavak egy jelentős része már rég kikopott a használatból, és sem a korai szógyűjteményekben, de még a több mint száz kötetre rúgó felvilágosodás korabeli német enciklopédiában sem szerepelt.83
83 Krünitz, 1773. L. még: Zedler, 1961.
