A csapatnemek megoszlása
A csapatnemek megoszlása
A Kanizsa elleni várláncolat védelmi képességeiről, illetve a védelem lehetőségeiről a katonaság csapatnemi megoszlásának elemzése ad bizonyos képet. Nem kis meglepetéssel tapasztaltam, hogy a lovasság és a gyalogság aránya jócskán eltér attól a konvencionális, vagy konvencionálisnak hitt képtől, mely szerint a végvári katonaság nagyobb hányadát a lovasság tette ki. A várkerületben 1633 és 1638 között fegyverben álló katonaságnak csupán 38%-a volt lovas. Így a védelem súlyának nagyobb része a létszám közel 62%-át (61,83) kitevő gyalogságra nehezedett (lásd 6–6a diagramot).
A gyalogság rendkívül magas arányszámát látva joggal merül fel a kérdés, képes volt-e a várkerület szétforgácsolt, kis létszámú, döntő többségében gyalogosokból álló katonasága megakadályozni a gyorsan mozgó török lovasság portyázó beütéseit. A csapatnemek eloszlásából arra következtethetünk, hogy aktív védelemre csak a terület legexponáltabb részein gondolhattak. A Zala megközelítőleg 60–65 km-es szakaszán, a Zalavárt, Szentgyörgyvárat, Szentgrótot, Bért, Keméndet magába foglaló 104folyóvédelmi vonal váraiban összesen nem állomásozott több, mint 50–55 lovas (lásd 7. diagram). Ezen helyek feladata az adott csapatnemi megoszlás és létszámviszonyok mellett vélhetőleg csak a fontosabb közlekedési csomópontok, átkelőhelyek őrzésére és kézben tartására, illetőleg a figyelésre és a riasztásra korlátozódott. A visszacsapást, a már mozgásban lévő ellenség megelőzését, illetve üldözését, vagyis az aktív védelmet viszont azon váraknak kellett ellátniuk, amelyek viszonylag nagyobb számban rendelkeztek lovassággal. Esetünkben a portyázó török csapatok elfogásának feladata – Körmend támogatásával – a Zalaegerszeg–Pölöske–Kapornak várháromszögre, valamint Kiskomáromra hárult. Ezekben a várakban az átlagosnál nagyobb számú lovasság állomásozott (lásd 8––8a diagram). Különösen feltűnő e tekintetben Körmend, ahol az arányok megfordultak. Hatvanegy százaléknyi lovasság és csak 39%-nyi gyalogság őrködött a Rába-parti erődben. Szintén jelentős lovassággal rendelkezett Egerszeg (54,59%) Pölöske (41,87%) és Kapornak (49,19%). Úgy tűnik, e három vár együtt tudott csak kiállítani annyi (maximum 250) lovast, amennyi már aktívan is felléphetett egy-egy portyázó csapat ellen. (8a) A kiskomáromi helyőrség, bár a vár kiesett a portyák fő irányából, szintén tekintélyes lovasságot mondhatott magáénak. Fekvésénél fogva feltehetően az itteni lovasokra hárult a feladat, hogy a Zala észak–déli folyása mentén próbálkozó portyázókkal elbánjanak.
Összefoglalva a csapatnemek megoszlásából levonható következtetéseket elmondhatjuk, hogy bár a gyalogság túlsúlya miatt a várkerület jelentős részében csak az eleve hátrányos, passzív védekezésre volt lehetőség, a rendelkezésre álló kis számú lovasság a hódolatlan területek felé vezető legfontosabb megközelítési útvonalakat aktívan védelmezhette. A mellék- és megkerülő utak ellenőrzésére és elzárására azonban már nem jutott elegendő erő.
