IV. DE FUNDO PUBLICO REGNI
IV. DE FUNDO PUBLICO REGNI
AD ARTICULUM
De fundo publico67
De fundo publico67
Az ország közalapjáról (Nemzeti Közpénztárról). Az ország közalapjáról szóló cikkelyre.
Az országos kiküldöttség a fundus publicus nevezete alatt isméretes pénztárnak fel-állítására az országgyűlése által ajánlandó, s az illető törvényhatóságokra kivetendő bizonyos somma pénznek megrendeltetését javallja. Igaz ugyan, hogy az ily módon meghatározott, s a hazai törvényekkel is éppen legkevesebb ellenkezésben sem lévő kivetés, ha az ajánlásnak a következés tökéletesen megfelelhet, a fundus publicus fel-állítására a legbizonyosabb eszköz és mód lehet; de ezen pénztárnak hogy az mindjárt kezdetében a maga rendeltetésének megfelelni tudhasson, s az ő tőkéjének kamatai a kívánt célokra foganatos haszonnal alkalmaztathassanak, mindjárt egyszerre több milliomokból kellene állani és készülni. Nem rettentené el ugyan a magyar nem-zetnek bőkezűséggel öszvekötött nagylelkűségét ezen felette nagy sommának megajánlása is, ha annak valóságos birtokában lévén, mindennapi élelmére szükséges tő-kéjén túl ily nevezetes áldozatot tehetni képes volna, de minekutána az eddigi szomorú tapasztalás bizonyítaná a nemesi rendnek nagy részét a kereskedésnek mostani megszoríttatása, a nemzeti gazdaság elcsüggedése, s a folyamotban68 lévő pénznek mind lassúsága, mind csekélysége miatt is oly szerencsétlen helyheztetésben lenni, hogy a jelenvaló üdőpontban, melyben más hasznos intézeteknek is előbb haladása gyors segedelmeket kívánna, akármely, bár tulajdon jövendő hasznára célzó intézetekre, avagy pénztárokra milliomokkal adakozni egyáltaljában tehetetlen legyen; azért is ezen nevezetes, és erejét felülhaladó sommából felállítandó fundusnak egyedül kivetéssel való megállapítását meg nem ajánlhatja, több esztendők lefolyó sorában 30részenként fizetendő sommákra is, mint szokatlan s törvényeink által nem ismért, és mintegy adó természetét magára öltő terhnek viselésére szinte magát az ország nem kötelezheti; nehogy mindazonáltal a nemzetnek már százados óhajtása mindenkor csak puszta óhajtás maradjon, nehogy a nemzeti közpénztárnak már 1715. esztendőben a 24. cikkelyben69 világosan javallott felállítása hazánk csinosodásának, és mívelődésbéli előmenetelének tetemes kárával ismét máskorra halasztassék, az országos kirendeltség által javallott kivetés elfogadtatik, a követek mindazonáltal különös figyelemmel legyenek arra, hogy hazánk pénz- és kereskedésbéli szegénységéhez mérsékelve, mind a kivetendő somma, mind a beszedésnek módja olyan legyen, mely által a nemzet erején felül ne terheltessék, nehogy ugyanazon eszköz, mely hazánk közboldogságának erősebb alapokra leendő helyheztetését tárgyazza, éppen ellenkező következéseket szülve, ugyanezen hazát végínségre juttassa.
Értsd: forgalomban.
Az 1715:24. tc. valójában a törvények javításáról, és törvényszékek tartásáról rendelkezett.
Azonban minthogy századok elfolyta alatt nemzeti csinosodásunk csak a természet lassú folyamotára bízva, nem csak ápolgató segédet nem kapott, hanem inkább gyakran tetemes gátokkal kellett küszködnie, azt, amit századok elmulasztottak, azt, amit Európa más nemzeteinél századok eszközlöttek, több százezer polgárok tiszta hazafiúsága, több fejedelmek bőkezűsége segített eszközlésbe venni, szegény nemzetünknek csekély számú birtokosi egy pillantat alatt véghezvinni nem képesek, bármi tetemes áldozatokat tegyenek is, – oly eszközökről kell gondoskodni, melyek a nemzeti pénztárnak felállítását a kivetett csekély somma mellett siettessék, anélkül azonban, hogy valakinek tulajdonosi jussait sértenék; anélkül, hogy valaki különösen, és arány nélkül terheltetnék általok.
Mindenekelőtt felséges urunk, hazánk feje, édesatyja és első polgára, kinek kezében vagynak a nemzet jövedelmeinek minden forrásai, ki legszentebb kötelességének isméri ezen jövedelmeket alattvalóinak boldogságára fordítani, tehet, és tesz is legtöbbet a nemzeti pénztárnak megállapítására. Nem kívánja ezen megye, hogy a koronát és kamarát illető javaknak jövedelmei Őfelségének kezéről, hová azokat vilá-gos és alapos törvényeink rendelik, elvétessenek, nem kívánja a királyi házat, vagy annak tagjait törvényes jussal bírt javaikban csorbítani, nem véli azonban igazságtalannak azt, hogy ezen jövedelmekből, legalább azokból, melyek a rendes jövedelmek közé szorosan nem tartoznak, egy része a nemzet közpénztárának javára szolgáljon; törvény által kell tehát meghatározni azt:
1-ször. Hogy minden megüresült püspökségnek és apátságoknak a fejedelmi kincs-tárt illető jövedelmeiből egyharmad rész évenként a nemzeti pénztárba fizettessék, mert valóban igazságos az, hogy az egyházi javak, melyek egykor nemzetünknek vér-rel szerzett közkincséből vették szármozásokat, legalább némelykor a nemzet egyenes javára szolgáljanak.
312-szor. Hogy minden kevert királyi adományoknál azon pénznek, mely az érdemeken felül, a nyert javakért fizettetik, legalább fele része a nemzeti közpénztáré légyen. Ugyanis hazánk mostani éveiben azon valóságos érdemek, melyek méltó ju-talmat nyernek, nem oly számosak, vagy legalább nem oly nyilvánosak, hogy azok hazánkban közönséges elismerést nyerhetnének; látjuk azonban naponként a kamarának javait királyi adományok által némely eddig ismeretleneknek kezére kerülni. Ezen kamarai javaknak egyik törvényes rendeltetése csakugyan az, hogy az érdemnek jutalomul szolgáljanak, törvényeink pedig nemcsak a fejedelem szolgálatában szerzett, hanem a haza boldogságát tárgyozó érdemeknek megjutalmazását is említik, sőt parancsolják. Ha tehát azon esetben, midőn a megajándékozottnak érdemei a mértéket egészen meg nem ütik, azok pótlását a fejedelemnek fizetendő somma által is eszközölhetőnek vélik törvényeink, igazságos az, hogy a szolgálatok mértékét pótoló sommának egy része a hazát s annak közpénztárát illesse, megjegyeztetvén azonban itt is az, hogy csupán pénzért, érdem nélkül királyi adomány senkinek ne adattassék.
3-szor. Az egyházi személyeknek és főpapoknak, kik végrendelés nélkül elhalnak, értéke ezentúl nem három, hanem négy egyenlő részekre osztatván, abból egynegyed rész a nemzeti pénztárba folyjon, mert azoknak, kik a haza közkincséből szerzették vagyonaikat, megmaradott értékéből nem kisebb jussal kívánhat részt a haza, mint a gyakran úgyis felette gazdag templom, az atyafiak, vagy a fejedelem.
4-szer. Hasonló okokból a megüresült kanonokságok jövedelmeinek egynegyed része szinte a nemzeti pénztárt illesse.
5-ször. Az uzsoráskodásnak minden módon lehető meggátlására már mindent elkövettek törvényeink, és valóban óhajtani lehetne, hogy ezen törvények foganatja minden uzsoráskodást elfojthasson, és soha eset elő ne adja magát, melyben a törvényeknek büntetését eszközlésbe venni szükséges legyen, de mivel a törvény hozásának idejétől fogva is nem csak meg nem fogyott, sőt inkább szaporodott a megszo-rult adósokat zsaroló uzsorások száma, hogy ezek vétkes tette amennyire egyrészről nemzetünk közboldogságát gátolja, másrészről azon hazának hajtson hasznot, melynek törvényeit sértette, mindazon uzsorás sommák, melyek eddig a királyi fiscust70 illették, ezentúl a nemzet közpénztárába folyjanak.
Királyi kincstárat.
6-szor. Az 1792-i 14. törvényágozat71 minden, az országban elkelni szokott egy mázsa sóra fizetendő 11 krajcárokat az országbéli közös haszna végekre fordítani rendelte, mely minthogy eddig is a vizek regulatiora, s legszükségesebb töltések és utak készítésére szokott használtatni, és ugyanezen végekre fordítandó lenne utóbb az újonnan felálló fundus publicus is, azért is ezen esztendőnként bejövendő som-ma, 32mint a törvény által is már a maga rendeltetésével egészen megegyező, ezen pénztárnak egyik jövedelme bátran lehet és legyen.
Az 1792:14. tc. értelmében a só 11 krajcárral megemelt árát meghatározott közcélokra kellett fordítani.
7-szer. Az 1741-i 41. törvény72 értelme szerént a külföldiek által hazánkban nyert honosításnak (indigenatusnak) díja személy szerént 2000 darab aranyokban lévén meghatározva, s az szinte az ország közös szükségeire fordítani rendeltetvén, ezen akármikor fizetendő jövedelem tovább is a fundus publicusnak jövedelme maradjon.
Az 1741:41. tc. a honosítási díj összegét szabta meg.
8-szor. Az 1741-i 17. törvény73 szerént minden külföldi pap személy, aki Magyar-országban valamely jövedelmes egyházi jószágot (beneficiumot)74 nyer, 1000 darab aranynak lefizetésére köteleztetik; ezen törvénynek ugyan, mint tulajdon hazánkfiainak részekről nagyon sérelmesnek, és így igazságtalannak mentől előbbi eltöröltetésére annyiból utasítást adni az országgyűlési követeknek szükséges, hogy az ilyes jövedelmes egyházi haszonvételeket hazánk gyermekei minden tekéntetben a külföldiek előtt érdemelvén meg, oly törvény alkottassék, hogy ennek utána soha semmiféle külföldi egyházi személy a magyar hazában ilyes haszonvételeket ne bírhasson, minden ezen haszonvételekből veendő jövedelmeinek azonnal a fundus publicus szá-mára leendő elfoglaltatásának büntetése alatt, ha pedig ezen törvénynek hozásában az ország rendjei, vagy Őfelsége meg nem egyeznének, akkor a fennálló, és fennemlített törvény erejénél fogva az ilyes papi személyek által fizettetni parancsolt 1000 aranyok szinte a fundus publicus pénztárába fizettessenek.
Az 1741:17. tc. a Magyarországon egyházi javakat birtokló külföldiekről rendelkezett.
Birtokadományt, javadalmat.
9-szer. A vámoknak nagyobb felemeltetése a kereskedésnek szabadabb folyamatát akadályozni szokta ugyan, és azért amennyire csak lehet, azokat leszállítani szükséges, mivel azonban a publicus fundus legelsőben is, és leginkább egyenesen a kereskedést előmozdító tárgyakra, úgymint a vizeknek hajózhatóvá való tételére, és a legnevezetesebb kereskedői utaknak építésére fog fordíttatni, nem látszik különös nehézség lenni abban, hogy mert más oldalról ugyan a kereskedés utján a fundus publicusnak gyarapítására ne szivároghasson vissza, valamely az egészre nézve alig érezhető módon nyert jövedelem, ugyan azért, ha az ausztriai örökös tartományok és Magyarország között felállítani óhajtott vámbéli reciprocum75 mindkét részrül meghatároztatik úgy, hogy mindenik részről a ki- és beviendő portékáktól egyforma vámok fognak tartathatni, akkor minden az ausztriai tartományokból Magyarországba hozatandó portékáktól, termesztményektől, és kézi mívektől a szokott vámnak még egynegyed része adattassék a fizetendő vámhoz, és ez az egynegyed rész esztendőként a publicus fundusba tetessék által, és ha Ausztria, s a többi örökös tartományok az Entschädigungs Aufschlag színe alatt szinte csak az egynegyed rész vámmal fogják többre emelni a magyar portékáknak és termesztményeknek vámjait, 33a két ország között fennálló kereskedésnek aránya (aequilibriuma)76 legkevesebbet sem fog zavartatni, a kölcsönösség (reciprocum) tovább is fenntarthatván, ha pedig Ausztria előbbi systemájától el nem állván, az Entschädigungs Aufschlagot77 tovább is sokkal nagyobb mértékbe fogja venni, úgy tudniillik, amint eddig, és most is még veszi, vagy legalább feljebb, mint a magyar vámokon az ő productumaitól és kézi míveitől fizetni kellett, akkor úgyis az lévén ezen észrevételek között már feljebb a javallat, hogy a magyar vámokon az ő portékái is az általa szedetni szokott vámfizetés mennyisége alá arányoztassanak, hogy az igazságos reciprocumot ő is érezze, és ezen addig szokott vámfizetésen felül ezután fizetendő somma szinte a fundus pub-licusba tetessék, – úgy továbbá minden, az országnak consumptiojára78 bejövő és használandó olyan portékák, melyek az országos kiküldöttségnek vélekedése szerént nagyobb vámmal fognak terhelendők lenni azért, hogy a honi hasonló minéműségű portékáknak gyorsabb kelendőségét ne akadályozzák, mind ezen az egyébaránt szokásban volt, vagy lehető kisebb vámot meghaladó nagyobb vámnak sommája, mint már úgyis a királyi kincstárt nem az egyenes jövedelmek sorában illető rész, hasonlóul a fundus publicus jövedelmévé váljon. Valamint a behozni megtiltott, de mindenki által önnön szükségére terhesebb vámfizetés mellett behozható portékáknak vám-jai is, (amint a kereskedés tárgyában már előbb mondatott) ezen célra fordíttassanak.
Kölcsönösség.
Egyensúlya, mérlege.
Kártalanítási díjat.
Fogyasztására.
10-szer. Minden tiszteletbéli polgári címeknek elnyerésével Őfelségének fizettetni szokott taxa79 még annak felével megszaporíttassék, és ezen fél taxa mindenkor a fundus publicus pénztárába adattassék, ide nem értvén azonban az olyatén taxáknak felével leendő megtoldattatásokat, melyek valamely közönséges fizetés mellett való munkás hivatalokra lett kineveztetésekről szoktak fizettetni.
Díj.
11-szer. Minden feljebb rangú egyházi személyek, úgymint apátok, prépostok, kanonokok, püspökök és érsekek, valamikor valamely egyházi jövedelmes beneficiummal Őfelsége által megajándékoztatnak, az ezen ajándék megnyerésével öszvekö-tött taxának ismét ők is felével többet fizetvén, azt hasonlóul a fundus publicusba adják.
12-ször. Még eddig a talált kincseknek hogyan leendő elosztására semmi világos törvény sem lévén, s az az eddig megtartatott, s Mária Terézia80 által is elfogadott szokás szerént három részre osztatván, új törvény által állapíttassék meg annak ezután négy részre leendő elosztatása, melyből egynegyed rész a találóé, egynegyed a föl-desúré, kinek birtokában találtatott, egynegyed a fejedelemé, egynegyed pedig a fundus publicusé legyen.
Mária Terézia (1717-1780), osztrák főhercegnő, 1740-től magyar királynő.
3413-szor. A káptalanoknak és hiteles helyeknek fizetett taxák is a nemzeti pénztárt illessék, mert ezeknek amúgy is számos jövedelmeik vagynak, éspedig azért adva, hogy az ilyes hiteles helyhez tartozó költségeket viseljék. És mindezen jövedelmek esztendőnként, vagy amikor azok fizetésének ideje előadandja magát, a jövő országgyűlésig öszveszedetvén, s részenként időrül időre kamatokra kiadatván, elég bizonyságul fognak szolgálni arra, ha azok több esztendőkig el nem költetnek, sőt a jó és rendes kormányozás által törvényes uzsorára kiadatnak, felnevelkedhetik-e általok a fundus publicus annyira, hogy a hazafiaknak újabb adakozásaik nélkül is a szükséges célnak pontosan megfelelni tudhassanak, vagy csakugyan a szükséget ki nem pótolván, azt az országosan megállapítandó új kivetésekkel gyarapítani keljen, melyről a majd ezután jövendő országgyűlésén ismét a szükséges intézeteket megtenni lehet. Ezen fundus publicusból lehetne oly gabonatárokat felállítani, melyek termékeny éveken megtöltetvén, éhség és sanyarúság idején a szegény népnek végínségtől lehető megmentésére szolgáljanak; mely intézetnek legjobb mód szerént leendő álla-pítását a követek hazánk termékenyebb megyéinek követivel egyetértve iparkodjanak eszközölni.
