KÉPVISELŐHÁZI BESZÉD AZ ORSZÁGOT FENYEGETŐ ÍNSÉGRŐL Pest, 1866. június 13.
KÉPVISELŐHÁZI BESZÉD AZ ORSZÁGOT FENYEGETŐ ÍNSÉGRŐL
Pest, 1866. június 13.
Pest, 1866. június 13.
Tisztelt Ház!
Nem fogom hosszasan indokolni indítványomat, maga a helyzet elegendően indokolja azt. Csak a helyzetet akarom röviden előadni úgy, mint azt felfogom. (Halljuk!) Az ország több vidékeit a legsúlyosabb ínség fenyegeti. A kimerült nép magán segíteni nem képes, és tőlünk, képviselőitől várja, hogy segélyt eszközöljünk. Nincs a házban senki, ki kész ne volna, sőt kötelességének ne tartaná mindent megtenni, mi a képviselőház hatalmában áll, hogy az ínségen segítve legyen. E végre küldöttünk ki bizottságot, és a bizottság javaslatot adott, mely javaslat most tárgyalás alatt fekszik.
Mindenekelőtt azt kell megfontolnunk, mik azon eszközök, melyek a képviselőház hatalmában állanak, és csakugyan célra vezetők is lennének. Az ínség megelőzésére és enyhítésére mindenekelőtt pénz kell, és gabona. Ezt a 386kettőt előállítani és cselekedni, tudniillik azt célszerűen kezelni és kiosztani, annak célszerű alkalmazására felügyelni, ez itt a teendő. Az a kérdés, mik vannak erre nézve a képviselőház hatalmában, és mik azok, miket nem a képviselőháznak kell és lehet tenni, hanem a végrehajtó hatalomnak.
Minden országban, legyen az alkotmányos vagy színleg alkotmányos, azt hiszem, hogy a cselekvés mindig a végrehajtó hatalom köréhez tartozik, nemcsak jogilag, de tettleg is. A végrehajtó hatalmat Magyarországban gyakorolja törvényeink szerint a király. Ott van a törvényben világosan kimondva, hogy a király őfölsége a végrehajtó hatalmat a törvények értelmében gyakorlandja. Igen! De fájdalom, hazánkban őfölsége tettleg gyakorolja ugyan a végrehajtó hatalmat, de nem a törvények értelmében. (Igaz! Helyeslés.) Erre nézve az országgyűlés ismételve fölszólalt, és gondolom, hogy e házban senki sincs, ki az ország azon követelésétől, hogy az alkotmány tettleg is helyreállítassék, csak egy hajszálnyit is engedni kívánna. (Úgy van! Helyeslés.)
De a fenyegető ínség, a szükség rögtöni intézkedéseket kíván. Ezen rögtöni intézkedések megtételére tehát nincs más választása a háznak, mint vagy bevárni, míg az alkotmány helyre lesz állítva, és őfölsége az alkotmány és törvények értelmében gyakorlandja a végrehajtó hatalmat, vagy pedig, amíg ez megtörténik, őfölségét mint az ország örökös királyát – hereditarius rex – fölszólítani, hogy fejedelmi tiszte szerint intézkedjék, hogy a rögtön megkívántató segélyzés megtörténjék. E kettő közől kell választani.
Az első, tudniillik bevárni az alkotmány visszaállítását, azt hiszem, éppen a dolog sürgetőssége miatt alig lehető.
Ha én indítványomban azt mondottam volna: „Intézkedjék Fölséged, akármi lesz az alkotmányból”, méltán megróhatnák indítványomat, mert azt mondhatnák, hogy a nagy ínségnek feláldoztam az ország jogait. De se azon fölirati javaslatban, melyet a kiküldött bizottság a ház elé terjesztett, se az én indítványomban nem ez van, hanem az: „vártuk és várjuk, sürgettük és sürgetjük és reméljük tovább is törvényeink, alkotmányunk visszaállítását, hanem addig is – mert rögtön intézkedni szükséges – intézkedjék őfölsége, hogy a fenyegető ínségnek eleje vétessék”.
Azt hiszem, hogy ami az eszközöket illeti, melyekkel az ínségen segíteni lehet, van még egy mód vagy egy neme az eszközöknek, melyhez az országgyűlés hozzájárulása is szükséges lehet, és ez azon mód, ha a rendkívüli körülmények folytán a rendes jövedelmekből a segély ki nem kerülhetvén, rendkívüli eszközhöz, például kölcsönhöz kellene folyamodni. Erre nézve mit mondhat az országgyűlés? Az országgyűlés maga kölcsönt nem vehet fel, fölvehet együtt a királlyal. Az országgyűlés tehát csak annyit mondhat ki, 387hogy amit alkotmány és törvény szerint tehetünk, e részben is megtesszük, tudniillik a rendkívüli segélyezés esetére a rendkívüli eszközök megszerzését.
Ezt tartalmazza a felirati javaslat, ezt tartalmazza indítványom. (Helyeslés.)
Elvekkel és elvekre utasításokkal a sürgető bajon segíteni nem lehet. (Helyeslés.) Nem szabad feláldozni az elveket, de nem is szabad a rögtön szükséges segélyezést addig halasztani, míg a súlyos nehézségek között az elvek életbe lépnek. (Helyeslés.) Nem tennénk nagy szolgálatot a népnek, ha azt mondanók: „Barátom! Mindent szívesen megtennénk, de csak alkotmányos kormánnyal érintkezhetünk”, akkoráig pedig az ínség bekövetkeznék, és meglehet, a nép éhen halna. (Helyeslés.) Nem teljesítenők kötelességünket, ha azért, mert elveink nem léptettek életbe, a királytól sem várnánk segélyt, melyet megszerezni fejedelmi tiszte és kötelessége. (Helyeslés.)
Nem akarok egyes ellenvetésekre felelni.
Én csak két módot vagy eszközt látok: az egyik felszólítani a királyt, hogy mindazt, ami a végrehajtó hatalom körébe tartozik, addig is, míg alkotmányos minisztériumunkat, melyet követelünk, helyreállítja, teljesítse; a másik azon készségi nyilatkozat, hogy ha a rendkívüli körülmények rendkívüli erőfeszítést igényelnek, erre nézve a magyar országgyűlés mindazt, mit a törvény és alkotmány szerint tehet, megteendi. (Helyeslés.)
Javasoltattak még más eszközök.1 Igen szívesen fogadok el minden eszközt, mi célra vezet. De éppen az előadott eszközöket nem tartom olyanoknak.
deak-002-004-011-0011 Kállay Ödön (1815–1879), a szélsőbal híve módosító indítványában javasolta, hogy függesszék fel az adók behajtását, hirdessenek moratóriumot a banki tartozásokra.
Az egyik eszköz, mely javaslatba hozatott, az, hogy szüntessenek meg az indirekt adók. Én nemcsak az indirekt, hanem a direkt adók jelen állapotát sem tartom alkotmányosnak, mert az országgyűlés tudta és beleegyezése nélkül vettetnek ki és hajtatnak be. A legkevesebb, amit a fejedelemtől megvárok, az, hogy akinek megevő falat kenyere sincs, annak ne vegyék el marháját az adóexecutióval2 . Ha még erre sem figyelmeznének azon férfiak, kiket őfölsége meg fog bízni, hogy intézkedéseket tegyenek, akkor igazán szomorú állapotban volna őfölségének és az országnak is sorsa. Az indirekt adók megszüntetése különben oly nagy fontosságú közgazdasági kérdés, hogy az legszorosabb kapcsolatban áll az egész adórendszer kidolgozásával. Ha Isten arra segít bennünket, hogy ezt tárgyalni fogjuk, heteket, hónapokat fog igénybe venni, míg magunk közt tisztában leszünk; ha a szegény éhező nép addig vár, míg az indirekt adók megszüntetése és egy új adórendszer megállapítása iránti tanácskozásainkat bevégezzük, akkor rajta segítve nem lesz.
deak-002-004-011-0022 Adóbehajtással.
A másik eszköz, amely javasoltatott, egy nemzeti banknak fölállítása, gondolom, a bányajövedelmekre és nem tudom, még mire alapítva, miből minden ember, ki hypothékát3 adni képes, kölcsönt kapjon. Nagyon üdvös dolog, 388nagyon szükséges és nagyon óhajtandó, bár minél előbb létrejönne; de kérdem: ez is azon rögtön használható eszközök közé tartozik-e, melyekkel az ínségen segíteni képesek lehetnénk? Nézzük csak az európai pénzpiacok mostani állapotát, és meg fogjuk látni, hogy ma a legjobb hypothékával bíró államok is alig bírnak pénzt szerezni. Hol vegyük, kérdem, mi rögtön a tömérdek pénzt, mely az ínség elhárítására szükséges? Ezt sem számíthatom tehát azon eszközök közé, melyeket a nép ínségének enyhítésére és a mostani fenyegető veszélynek elhárítására föl lehetne használni.
deak-002-004-011-0033 Jelzálogot.
A harmadik eszköz a moratórium, mely az ínségben szenvedőket fölmentse egy időre a hypothékán álló tartozásaik lerovásától. Ezen tartozások kétfélék lehetnek: vagy olyanok, melyeknek behajtása vagy be nem hajtása őfölsége befolyásától és határozásától is függhet, minő például a közadózás; vagy olyanok, melyeknek elengedése vagy fölfüggesztése nem függ tőle. Az előbbiekre nézve megjegyzem, hogy hiszem, reménylem és megvárom a végrehajtó hatalomtól, hogy az ínséges embernek, kinek kenyérre kell minden garas, az adóért nem fogják marháját exequálni. Ami pedig azon tartozásokat illeti, melyeknek elengedése vagy fölfüggesztése nem őfölségétől függ, vagy mint röviden szoktuk mondani, a moratórium, ezt nemcsak azért nem pártolhatom, mert – mint Vas megye egyik képviselője4 megjegyzé – nem lévén koronázott királyunk, törvényt nem tudnánk rögtön alkotni, törvény nélkül pedig fönnálló törvényt fölfüggeszteni alig lehet, de ha ez mind megvolna is, már ezt én ex principio5 sem pártolnám, mert erre nézve is áll az, hogy pejor medicina morbo6 , mi ha valamire, erre alkalmazható. (Helyeslés) Ha Magyarországnak országgyűlése ilyen lépésre – mondhatom, kemény szót használok, de mondom – vetemednék, (Helyeslés) tökéletesen tönkretenné Magyarország hitelét hosszú időre. (Helyeslés) És mikor tenné azt tönkre? Akkor, midőn az ínség következtében a legtöbb embernek, hogy ne éhezzék, hitelre van szüksége. Földúlná az összes ipart, és semmivé tenné csekély kereskedésünket, mely folytonos váltóadósságok nélkül nem lehet. Azt fogja tán valaki mondani, hogy a moratórium csak földmívelőket, csak az ínségeseket éri, akik szenvednek. Engedelmet kérek, nehéz itt a határvonalat megjelölni. Alig van kereskedő, kinek szőlője, földje, gazdasága ne volna. Vegyük föl már most azt az esetet, hogy valaki mint végső eszközhöz ahhoz nyúl, hogy utolsó terményét is eladja, ami még volt, és a kereskedő azt mondja neki: „Én is vesztettem, nem fizetek.” Gondoljuk meg, tisztelt képviselőház, hogy a moratórium által minden hitelintézet, minden takarékpénztár tönkre volna téve. A takarékpénztárakba a szegény ember beadja filléreit, az pedig kiadja nagyobb összegekben másnak. A szegény ember azért adja be filléreit, hogy ha 389rászorul, onnan ismét kivehesse. De ha amazok, kik a pénzeket nagyban kivették, nem fizetnek be, mert moratórium van, a takarékpénztár éppen azoknak nem tudná kifizetni, kik éheznek. (Igaz!) Bátran el merem tehát mondani tehát, hogy a moratórium a magánadósságokra nézve sokkal gonoszabb, sokkal nagyobb baj, mint maga a baj, mert azon nem segíthet, utókövetkezései pedig hosszú időre veszedelmesek. (Igaz!)
deak-002-004-011-0044 Széll József (1801–1871) 1848-ban képviselő, 1865-ben a körmendi választókerület képviselője.
deak-002-004-011-0055 Elvből.
deak-002-004-011-0066 Rosszabb az orvosság a betegségnél.
Én tehát az eddig előadottak után nem látok egyéb módot, mint hogy miután alkotmányunk helyreállítva nincs, és a tettleges hatalom őfölsége kezében van, őfölsége tegye meg tettleg azt, ami halasztást nem szenved, addig is, míg alkotmányunk helyreállíttatnék. Mi nem várhatunk az ínség dolgában az alkotmányos kormányra, tehát azon hatalomtól kell várnunk a teendőket, amely tettleg létezik, habár nem alkotmányosan is – anélkül, hogy föladnók jogainkat, követeléseinket alkotmányunk visszaállítására.
A másik annak kijelentése, hogy az országgyűlés, ha rendkívüli körülmények rendkívüli erőfeszítést igényelnének, kész megtenni mindent, amit e részben a helyzet szükségessé tesz, az alkotmány és törvény megenged. Azt hiszem, ezt motiválni7 sem szükséges, hisz az ellenkező véleményen levő urak is, az eszmét magát igen természetesnek tartva, módosítványukban elfogadták.
deak-002-004-011-0077 Indokolni.
Nem akarok szólani az 1863-i visszaélésekről.8 Kétségtelenül számosak voltak azok, helytelenül volt vezetve az egész, és azt hiszem, hogy azok az emberek, akik az éhező ember szájából lopták el a kenyeret, nemcsak tolvajok voltak, hanem szentségtörők is. (Helyes! Igaz!) Teljes a hitem, hogy okulva azon szerencsétlen példákon, amelyek akkor történtek, a fejedelem oly férfiakat és eszközöket fog választani, akik ily alávalóságokra nem lesznek képesek. És ha volna olyan, ki erre képes lenne, hiszem, reménylem és megvárom a fejedelem igazságszeretetétől, hogy ezeket hatalmával büntetni fogja. És büntetni fogja őket az ország gyűlölete, és ha annyira eltompult volna lelkiösmeretök, hogy az nem szab rájok büntetést, és annak kínjait nem érzik, büntetni fogja őket a nép átka.
deak-002-004-011-0088 1863-ban a pusztító szárazság után az uralkodó elrendelte vetőmag kiosztását az ínséget szenvedő területeken, de a megbízottak közül többen sikkasztottak. Az adók kényszerbehajtása még tovább súlyosbította a bajt.
Nem vitatom azon okokat, melyekből az ínség származott, meg vannak említve a felirati javaslatban, meg vannak említve az én indítványomban is: az előbbi súlyos csapások, a 63-i ínség, az abból származó terhek, melyek még most is nyomják a földmívelőket, s az ország alkotmányos befolyása nélkül folytonosan növekvő közterhek. Most újabban ezeket azért sem tartom szükségesnek kutatni, mert azt gondolom, midőn a falu ég, nem az az első dolog kikutatni, honnan származott a tűz, hanem első kötelesség, hogy oltsuk el a tüzet, és ha nem találhatunk tiszta vizet, elfogadjuk a kevésbé tisztát is, és rá öntjük. (Tetszés.)
390Hátra van még felelnem azon kérdésre, a feliratot óhajtom-e vagy nem. A feliratot akkor, midőn a ház a küldöttséget kiküldötte, igen természetesnek találtam, most nem tartom logikus dolognak, hogy mikor a fejedelem megkezdte az intézkedést, akkor kérjük, hogy intézkedjék. A végzésben kimondjuk, hogy mi mindent várunk tőle, a feliratot pedig felküldeni most szükségesnek nem látom. De a felirat végén volt egy másik eszme, hogy azon esetre, ha rendkívüli eszközök lesznek szükségesek, az ország az alkotmány és törvény értelmében erre készségét nyilvánítja. Ezt szintén be kívánom tétetni a végzésbe. Végre nevezzük ezt bár végzésnek vagy határozatnak, ez engem nem bánt. Ez a szó: határozat, oly tiszta, egészséges és becsületes magyar szó, mint e szó: felirat. Én ezen szótól semmit sem idegenkedem, és azt hiszem, hogy mikor az egyik szükséges, az egyiket tegyük, mikor meg a másik szükséges, a másikat. Ha őfelsége 61-ben annyit mondott és tett volna az alkotmány helyreállítására, amennyit most tett, megkezdvén az ínség iránti intézkedést, azt hiszem, se határozati, se felirati párt nem lett volna. Ha akkor azt mondotta volna őfelsége: „Igenis helyreállítom, intézkedem”, nem lett volna felirat, nem lett volna határozat. Most íme, ezt tette, tehát maradjunk a végzés mellett. Én semmit sem irtózom a határozati párthoz számíttatni e dologban, valamint ha szükséges lesz, mindig ahhoz fogok számíttatni. Végzem tehát szavaimat avval, hogy én a feliratot – ámbár annak elveit pártolom – a körülmények jelen állapotában nem tartom szükségesnek, hanem végzés által kívánom azokat kimondatni, miket indítványomban föltettem. (Zajos éljenzés.)
Képviselőházi napló 1865–1868. 2. köt. 137–140. p. Közli Kónyi Manó 3. köt. 667–673. p.
deak-002-004-011-0011 Kállay Ödön (1815–1879), a szélsőbal híve módosító indítványában javasolta, hogy függesszék fel az adók behajtását, hirdessenek moratóriumot a banki tartozásokra.
deak-002-004-011-0022 Adóbehajtással.
deak-002-004-011-0033 Jelzálogot.
deak-002-004-011-0044 Széll József (1801–1871) 1848-ban képviselő, 1865-ben a körmendi választókerület képviselője.
deak-002-004-011-0055 Elvből.
deak-002-004-011-0066 Rosszabb az orvosság a betegségnél.
deak-002-004-011-0077 Indokolni.
deak-002-004-011-0088 1863-ban a pusztító szárazság után az uralkodó elrendelte vetőmag kiosztását az ínséget szenvedő területeken, de a megbízottak közül többen sikkasztottak. Az adók kényszerbehajtása még tovább súlyosbította a bajt.
