KÉPVISELŐHÁZI BESZÉD A VÉDERŐRŐL SZÓLÓ TÖRVÉNYJAVASLAT VITÁJÁBAN Pest, 1868. augusztus 3. | Deák Ferenc munkái

KÉPVISELŐHÁZI BESZÉD A VÉDERŐRŐL SZÓLÓ TÖRVÉNYJAVASLAT VITÁJÁBAN
Pest, 1868. augusztus 3.

Átalánosságban tárgyaljuk az elénk terjesztett törvényjavaslatokat, átalánosságban fogok én is azokhoz szólani. (Halljuk! Halljuk!)

Az állam első és legfontosabb feladata megvédeni az országot kül- és belellenség ellen. A végrehajtó hatalom köteles őrködni a haza biztonsága fölött, az alkotmányos törvényhozás pedig tartozik gondoskodni arról, hogy a kormány minden időben s minden eshetőségek ellen elegendő s a célnak teljesen megfelelő védelmi eszközök felett rendelkezhessék a haza védelmére. (Tetszés.)

Súlyos kötelesség a védelmi kötelesség, mind az összes államra, mind az egyes honpolgárokra nézve folytonos teherrel jár, és nagy áldozatokat igényel. A polgári kötelességek közt ezen kötelesség teljesítése a legterhesebb, de mellőzhetlen. Nem lehet ezen kötelességet elodázni, nem lehet azt hanyagon vagy félig teljesíteni, mert a félig teljesített védelem aligha jobb a védelem elmulasztásánál. (Tetszés.) Hiba vagy mulasztás e részben nemcsak a honpolgárok jólétét, hanem az ország lételét is veszélyeztetheti. Történelmünk legszomorúbb lapjai tesznek erről tanúságot.

Szerencsések volnánk, ha a védelem terhes kötelességének teljesítése nélkül is fenn bírnánk tartani hazánkat. De fájdalom, ez lehetetlen. Boldog azon ország, melynek teljes neutralitását1 Európa garantírozta2 , mint Helvetiáét3 ; boldog az, melyet mások védenek meg; boldog az, mely geográfiai helyzete miatt a megtámadtatások veszélyének kevésbé van kitéve. De a mi helyzetünk az európai nagyhatalmasságok közepette – útjában úgyszólván a harcnak – több veszéllyel jár, és hogy megvédhessük hazánkat, több erőfeszítési áldozatok igényeltetnek. (Nagyon igaz!)

deak-002-004-037-0011 530Semlegességét.

deak-002-004-037-0022 Szavatolta.

deak-002-004-037-0033 Svájcét.

Seregeket gyűjteni és fenntartani szükség nélkül vagy a szükség mértékén túl fonák politika, hódító háborúkra pazarolni a nép vérét és vagyonát politikailag is, erkölcsileg is bűnös. De elegendő erővel készen állani az ország 524védelmére minden lehető megtámadások ellen politikai és erkölcsi kötelesség. (Élénk tetszés.)

Fog-e valaha a civilizáció és a népek erkölcsi érzete azon fokra emelkedni, hogy a háború politikai és erkölcsi lehetetlenség legyen, azt nem tudom, de hogy még eddig oda nem emelkedett, és hogy a háború kivált Európa jelen helyzetében a könnyen történhető lehetőségek közé tartozik, azt, úgy hiszem, senki sem tagadja. Nekünk pedig a helyzetet úgy kell tekintenünk, aminő az jelenleg, nem úgy, aminőnek mi azt óhajtanánk. (Tetszés.)

Kormányunk a háborút bizonyosan nem óhajtja, de az országnak célszerű védelméről sem feledkezhetik meg soha, és mivel arról győződött meg, hogy védelmünk eddigi rendszere Európa jelen viszonyai közt és a hadviselésnek mostani módja mellett nem kielégítő, ezen védrendszer átalakítására törvényjavaslatokat terjesztett elő.

Midőn mi ezen törvényjavaslatok felett tanácskozunk, azt kell fontolóra vennünk, alapos-e a minisztérium azon kiindulási pontja, miszerint jelen védrendszerünk a haza védelmére nem elegendő, és ennélfogva a célnak nem fe- lel meg teljesen.

És ha e rendszer nem elegendő, jobb-e, célszerűbb-e ennél a kormány javaslata, és több biztonságot nyújt-e az ország védelmére nézve?

Vagy ha sem az eddigi, sem a most javaslatba hozott védrendszert nem találjuk kielégítőnek, minőt kell azok helyébe megállapítanunk?

Tehát vagy meg kell tartanunk az eddigi rendszert, vagy el kell fogadnunk lényegében és fő elveiben az elénk terjesztett javaslatot, vagy ahelyett mást, jobbat, célszerűbbet készítenünk rögtön, haladék nélkül. Ezen három alternatíva közül kénytelenek vagyunk valamelyiket választani.

Meggyőződésem az, hogy eddigi védelmünk rendszere Európa jelen helyzetének s a hadviselés mostani módjának igényeit ki nem elégíti, s azért a célnak meg nem felel, s az ország védelmére nem nyújt teljes biztonságot.

Nincs nagyobb állam, mely védelmi rendszerét, a véderő mennyiségét és szervezetét teljesen öntetszése szerint határozhassa meg. E részben mindenik a viszonyok kényszerűsége alatt áll, nem hagyhatja figyelem nélkül más államok haderejének nagyságát, s kénytelen ahhoz mérve rendezni saját véderejét, nem mellőzheti a hadtudománynak kifejlődését, mert ha mindezeket nem tekintve más államoktól messze elmarad, valószínűleg rövid időn veszve lesz.

Hajdan gyakorlatlan tömegek harcoltak hasonló gyakorlatlan tömegek ellen, s e harcokban a nagyobb vitézség, bátorság gyakran a nagyobb szám fölött is diadalmaskodott. Még e harcokban is a régibb, gyakorlottabb harcosok bírtak gyakran döntő előnnyel. Némely európai hatalmasságok kezdették 525emelni az állandó, rendes és begyakorolt katonaság számát, és ezáltal diadalmaskodtak elleneik fölött. Ezt látva a többi hatalmasságok, ámbár jól tudták, hogy az állandó katonaság, kivált ha nagyobb számban tartatik, rendkívüli súlyos teherrel jár, kénytelenek voltak saját érdekök, saját országuk biztonsága miatt is követni a példát, s átalakult az előbbi védrendszer egész Európában, s fektetve lőn főként az állandó katonaságra.

Őseink sem maradtak e részben hátra. Előbb nálunk is a banderiális és insurrectionalis rendszer állott fenn, ezek voltak egyedüli védeszközeink. De már 1715-ben belátták az ország rendei, hogy ez a mód nem elegendő az ország megvédésére, s kimondották a 8. törvényben, hogy a banderium és insurrectió mellett állandó rendes katonaságot is kell fogadni belföldiekből és külsőkből.

A banderiumok csakhamar megszűntek Európa-szerte, és megszűntek azok nálunk is, az állandó rendes seregek pedig mindenütt növekedtek. Az insurrectió – mind a portális, mind a személyes – fennállott még hazánkban, ámbár Mária Terézia ideje óta csak ritkán használtatott, míg végre az 1809. évben tett utolján szolgálatot.

A védrendszernek ezen átalános átalakulása és az állandó hadseregek szaporodása tetemesen megváltoztatta a hadviselés módját mind a seregek számára, mind azok használása módjára nézve.

Ha összehasonlítjuk a múlt századokbeli harcokat a mostaniakkal s az akkori hadseregek számát a mostaniakéval, valóban meglepő a különbség. Nem szólok a 30 esztendős háborúról, csak Mária Terézia háborúit említem, melyekben hazánk is közreműködött, és említem e század elejéből a francia háborúkat. Mi volt akkor az egyes hatalmasságok hadseregeinek száma a mostanihoz képest? 1796-ban a 2. cikk bizonyítása szerint 340 ezer emberből állott őfelségének a római császárnak és magyar királynak összes hadserege. 1802-ben az 1. törvénycikkben 64 ezerre van megállapítva a magyar ezredek létszáma, s ha ehhez őfelsége többi országainak és tartományainak katonáit aránylag hozzáadjuk, mily csekély szám lesz az eredmény az európai államok mostani seregeihez képest. Hiszi-e valaki, hogy ily számú sereggel most, midőn az európai nagyhatalmak mindenike 800 ezer begyakorlott rendes katonát számíthat seregében, meg lehetne védeni a birodalmat és hazánkat? (Élénk tetszés.)

Ehhez járul azon körülmény is, hogy a gyors közlekedési eszközök tetemes szaporodásánál fogva a seregek összevonása, elszállítása hamarább történik, s emiatt a háborúk gyorsabbak és rövidebbek. Előbb még a háború megizenése után is a döntő csatákig hónapok, gyakran évek folytak le. Ha 526akkor a fenyegető vagy már megkezdett háború alkalmából újoncok állíttattak ki, és e gyakorlatlan újoncok ezredekbe soroztattak, volt idő őket kitaníttatni és begyakorolni, és néha fél év múlva is elég jókor érkeztek a háború színhelyére, hogy a döntő csatákban sikeresen részt vehessenek. Most ilyen újoncok a háború végeig alig volnának csak némileg is begyakorolhatók, mert a közelebbi idők tapasztalásából tudjuk, hogy nagyszerű, döntő háborúk nem évek, nem hónapok, hanem hetek alatt végeredménnyel be lettek fejezve.

E tetemes változások, melyek az újabb korban Európának majd minden állomára kiterjedtek, szükségessé teszik, hogy minden nagyobb állam az eddiginél sokkal több, sokkal nagyobb számú katonát állíthasson megtámadás esetében a harc terére, és hogy a katonaság ne gyakorlatlan újoncokból, hanem rendesen kitanított és begyakorlott harcosokból álljon. Védelmünk eddigi rendszere mellett ezt tenni képesek nem volnánk, kisebb sereggel pedig vagy be nem gyakorlott tömegekkel nagyobb számú begyakorlott seregek ellen vitézség és lelkesedés dacára sem bírnók kiállani a harcot. Eddigi rendszerünk megtartása mellett tehát az ország megvédése és biztonsága volna kockáztatva. (Helyeslés.)

Az elénk terjesztett törvényjavaslatok pótolják e hiányt, és nézetem szerint az előbbinél célszerűbb védrendszert tartalmaznak. (Igaz!)

Nagy seregek, mint mondám, nagy teherrel járnak, és azon szám is, melyet jelenleg Európa nagyhatalmai tartanak, oly nagy, hogy azt folytonosan zsolddal és élelemmel ellátni a népek nem bírnák. De tetemesen kisebb számra egyik állam sem szorítkozhatik, mert nagyobb számú gyakorlott hadseregek ellenében nem bírná megvédeni országát s fenntartani annak biztonságát. Újabb korban tehát azon eszme kapott lábra az európai szárazföldön, hogy aránylag csekélyebb legyen ugyan azon rendes katonaságnak száma, mely béke idejében is folytonosan fegyverben áll, és élelemmel és zsolddal ellátandó, de nagyok legyenek a tartalékseregek. E tartalékseregek is azonban oly harcosokból álljanak, kik már évekig szolgáltak a folytonosan fegyverben álló katonaság sorában, s ennélfogva teljesen begyakorolva levén éppen oly harcképesek, mint azok.

Csak ily módon lehet nagyszámú begyakorlott seregeket az állam végpusztulása nélkül harckészen tartani, és ezen eszme az elénk terjesztett törvényjavaslatoknak is egyik alapeszméje.

A teljesen begyakorolt nagyszámú tartalékseregek csak úgy létesülhetnek nagyobb baj és nehézségek nélkül, ha a szolgálati idő rövidre szabatik, és az átalános védkötelezettség törvény által kimondatik. Egyik úgy, mint a másik emberségesebb, célszerűbb és igazságosabb, mint az eddigi mód volt. (Helyeslés.)

Hajdan, míg fogadott katonák képezték a sereget, sőt utóbb is, midőn 527erőszakkal állíttattak, a szolgálati idő addig tartott, míg a katona elhalt, vagy szolgálatra képtelenné lett; az illető ki volt szakasztva – gyakran akarata ellen – polgári állásából és minden viszonyaiból egész életére. E sors nem ért minden honpolgárt, de akit ért, azt súlyosan és igazságtalanul sújtotta. Utóbb az erőszakos állítás helyébe a conscriptio4 és capitulatio5 következett. Ez ugyan könnyebb volt, de mégis 8-10 évig tartott.

deak-002-004-037-0044 A katonai szolgálatra alkalmas férfiak összeírása és sorsot húzása.

deak-002-004-037-0055 A hadseregbe lépőnek bizonyos szolgálati időre való kötelezése.

Most az előttünk fekvő törvényjavaslat szerint három év a rendes szolgálati idő; annak elteltével a katona ismét visszamehet családjához, folytathatja keresetmódját, családi viszonyba léphet, s még hét évig évenkint csak rövid idei gyakorlatra köteles mindamellett, hogy háború esetében mint begyakorlott katona képes lesz sikeresen szolgálni a haza védelmére.

Az átalános hadkötelezettség is igazságos. Ha e kötelezettség legsúlyosabb minden polgári kötelezettségek között, viselje azt mindenki különbség nélkül, akit kora és testalkata arra képessé tesz. (Élénk helyeslés.) Hajdan a nemesi osztály annálfogva, mert köteles volt a felkelő seregnél szolgálni, e katonáskodás alól ki volt véve, csak a szegényebb osztályokat terhelte az; de az insurrectiók csak ritkán és rövid ideig működtek, s ámbár a törvény megrendelte, hogy minden évben gyakorlatok tartassanak, a megyék, melyekben éppen a kiváltságos osztály határozott, a törvény ezen rendeletét elmellőzték, míg a szegény nép gyermeke évekig viselte a katonáskodás nehéz terhét.

Ezt az igazságtalanságot is megszünteti az előttünk fekvő törvényjavaslat, s midőn egyrészről a haza védelmét biztosabb és célszerűbb alapokra helyezi, másrészről az igazság, méltányosság és humanitás követeléseinek is inkább felel meg. (Tetszés.)

Azon ellenvetést tették többen ezen törvényjavaslatok ellen, hogy bennök a magyar hadsereg egészen fel van adva.

Ha a magyar hadsereg eszméjét úgy értelmezzük, mint az állandó katonaság behozatala óta értelmezték törvényeink s a folytonos gyakorlat, akkor ezen eszme a jelen törvényjavaslatban nincsen feladva, sőt miután annak egyik szakaszában hivatkozás történik az 1867:XII. törvénycikk azon szakaszára, mely szerint „a magyar hadsereg őfelsége többi seregeinek kiegészítő része”, az eszme nemcsak mellőzve nincs, de világosan fenntartatik. (Igaz! Jobb felől.)

Oly magyar hadsereget azonban, mely teljesen független, önálló s őfelsége többi seregeitől egészen elkülönözött legyen, e törvényjavaslatok sem foglalnak magukban.

Az állandó katonaság 1715-ben állapíttatott meg törvény által mint honfiakból és külsőkből fogadás által alkotandó sereg. A törvény akkor ezenkívül egyebet nem rendelt. Későbbi törvényeink szólanak magyar ezredekről, azok 528számáról, teljes állapotban leendő tartásáról; de elkülönzött hadseregről, mely e fogalomnak: „független, önálló, külön magyar hadsereg” csak távolról is megfelelt volna, semmit sem szólanak. 1790-ben, azon országgyűlésen, mely a nemzet jogainak fenntartásában, biztosításában ernyedetlen buzgalommal járt el, s mely a 10. törvénycikkben kimondotta Magyarország független önállását, az ország rendei nem határoztak semmit önálló, független, külön hadseregről, hanem azt igenis kívánták, hogy a haditanácsnál két magyar haditanácsos is alkalmaztassék, ami bizonyosan nem a sereg elkülönzését jelenté. (Tetszés a középen, mozgás a szélsőbal oldalon.)

Ajánlottak akkor az ország rendei újoncokat is a magyar ezredekhez, kimondották, hogy a magyar ezredek teljes számban leendő fenntartására a fogadás nem levén célszerű mód, ehelyett egy országos küldöttség készítsen „de conservandis in actuali statu completo legionibus Hungaricis”6 célszerű javaslatot; de külön, önálló magyar hadseregről nem szólanak.

deak-002-004-037-0066 A magyar törvényeknek jelenlegi teljes formájában való megőrzéséről.

Az 1802. évben előfordul ugyan az első cikkben e kifejezés: „magyar hadsereg” (exercitus hungaricus), de ott van egyszersmind e szónak magyarázata is e szavakban: „Duodecim legionum pedestrium, decem equestrium, in summa sexaginta quatuor millium exercitus Hungaricae numerum in praesens defixum”7 stb.

deak-002-004-037-0077 A magyar hadsereg tizenkét gyalog-, tíz lovas ezredének összesen jelenleg hatvannégyezer főben megállapított létszámát teljes állományban fönntartják.

Tehát a magyar hadsereg akkor 64 ezer lovas s gyalogkatonából állott, mely nem volt önálló, független hadsereg, hanem része volt őfelsége összes hadseregének.

Tanúsítja ezt az 1795:2. törvénycikk is, melyben a 340 ezerből álló császári királyi hadsereg fenntartására kétmillió 40 000 mérő rozsot, ezenfelül zabot s ökröket ajánlanak „pro intertentione 340 millium exercitus caesareo regii”8 . A törvénycikk tehát nem „hadseregről” szól, hanem „császári királyi hadseregről”, s ebben benne foglaltattak a magyar ezredek is. (Úgy van! Jobb felől.)

deak-002-004-037-0088 A háromszáznegyvenezer főnyi császári-királyi hadsereg fönntartására (1796:2. törvénycikk).

Tekintse bár végig akárki a törvényeket s országgyűlési iratokat, látni fogja, hogy teljesen önálló, független, külön magyar hadsereg létezésének nyoma nincs azokban, sőt még az 1848-i törvények is említik ugyan e szót: „magyar hadsereg”, de arról mint önálló, független, külön hadseregről sehol nem rendelkeznek.

S hivatkozom a tisztelt ház tagjaira, hogy ilyen önálló, független, külön magyar hadsereg 1848-ban is csak akkor jött tettleg létre, mikor seregeink nem a sanctio pragmatica értelmében őfelsége seregeivel együtt, hanem ellenök küzdöttek. (Élénk helyeslés a jobb, mozgás a szélsőbal oldalon.)

Ha pedig valaki okát vizsgálná annak, hogy az állandó katonaság megállapítása óta miért nem sürgettek ily teljesen önálló, független, külön hadsereget az ország rendei, valószínűleg azon eredményre jutna, hogy nem sürgették, 529nem követelték, mert azon meggyőződésben voltak, hogy két ilyen elkülönzött, független és önálló hadsereggel annyi harc és veszély között sem a hazát, sem őfelsége trónját s többi országait a pragmatica sanctio értelmében megvédeni nem lehetett volna. (Helyeslés.)

Miként alakulnak egykor Európa helyzetei s az országok viszonyai, az a jövő titkai közé tartozik, de nekünk főként a jelen helyzetet s annak szükségeit kell tekintetbe vennünk, ezek mellőzésével egyedül a jövőre nem építhetjük megállapodásainkat. (Úgy van!) Lehet, hogy azon védrendszer, mely most elénk terjesztetett, hiányosnak fog egykor tartatni, s tetemes változásokon menend keresztül. Az idő fogja kimutatni célszerűségét vagy hiányos voltát. Poroszország példája ugyan kedvező tanúságot tesz e rendszer elvei mellett, ha azonban célszerűtlennek bizonyítaná be azt a tapasztalás, lehet idővel azon változtatni, s azt az akkori viszonyokhoz alkalmazni. De ha most elmulasztjuk hazánk s a birodalom védelmére megtenni azt, ami szükséges és célszerű, e mulasztásnak keserűen adhatnók meg árát végromlásunkkal; mert éppen a honvédelmi intézkedések azok, melyeket a határozatlanság habozásai között halasztgatni vagy félig megtenni veszélyes, s könnyen megeshetik, hogy az események nem várnak. (Élénk hosszas tetszésnyilvánítások.)

A törvényjavaslatok részleteibe nem bocsátkozom, azok fölött úgyis külön tárgyalásnak lesz helye. Annyit azonban előre is kijelentek, hogy midőn valamely rendszert elvben és alapeszméjében elfogadok, annak oly lényeges részeit, melyek nélkül az egész lehetetlenné válik, ellökni bizonyosan nem fogom. (Tetszés a jobb oldalon.) Vannak ezen törvényjavaslatok részleteiben oly pontok, melyeket én is másként óhajtottam volna, de ha e pontokra nézve az én óhajtásom csak az egésznek föláldozásával volna elérhető, inkább alárendelem a fontosabb érdekeknek saját nézetemet, semhogy az egész rendszert, melyet szükségesnek tartok, ezáltal kockáztassam. (Élénk helyeslés a jobb oldalon.) Nem szeretném e részben lelkemre venni azon felelősséget, hogy az ország védelmére rögtön és múlhatlanul szükséges nagy fontosságú intézkedés csak azért, mert annak egyes, bár fontos részleteire nézve más véleményben vagyok, elmaradjon, s emiatt az ország biztonsága legyen, habár csak egy időre is, veszélyeztetve. (Hosszas helyeslés.)

Pártolom tehát a törvényjavaslatokat átalánosságban, lényeges elveikben és alapeszméikben, ismételve azon imént kijelentett vezérelvet, mely engem a részletes tárgyalásnál vezetni fog. (Hosszas élénk tetszésnyilvánítások.)

Képviselőházi napló 1865–1868. 9. köt. 366–370. p. Közli Kónyi Manó 5. köt. 447–455. p.