KÉPVISELŐHÁZI BESZÉD A KORMÁNY HEVES MEGYÉVEL SZEMBENI ELJÁRÁSÁRÓL Pest, 1867. november 6.
476KÉPVISELŐHÁZI BESZÉD A KORMÁNY HEVES MEGYÉVEL SZEMBENI ELJÁRÁSÁRÓL
Pest, 1867. november 6.
Pest, 1867. november 6.
Tisztelt Ház!
Napok óta folynak vitatkozásaink a szőnyegen forgó kérdések felett. De ne tekintsük elveszettnek az időt, melyet e tárgyban az egymástól eltérő nézetek kifejtésére s a fennforgó kérdések tisztába hozatalára fordítunk, mert amiről most tanácskozunk, az politikai életünk lényeges érdekeivel áll kapcsolatban.
Némelyek azon aggódnak, hogy a kormánynak Heves megye irányában követett eljárása a megyék törvényes jogait és a honpolgárok szabadságát veszélyezteti; mások ellenben attól félnek, hogy oly megyei hatalom, minőt Heves vármegye követelt magának, a rend fenntartását tenné lehetlenné, megakasztaná a közigazgatást, és magát a parlamentáris kormányrendszert is megdöntené.
Törvényhozói helyzetünkben nem a haza érdekében működnénk, ha vitatkozásainkban úgy akarnánk egymással szembeszállani, hogy az egyiknek csak a szabadság, a másiknak csak a rend volna jelszava. (Élénk helyeslés.)
Alkotmányos országban e kettőnek szoros kapcsolatban kell állani egymással. A szabadság nem abban áll, hogy ki-ki tehessen, amit akar, mert ily szabadság mellett a hatalmasok mindent tehetnének, amit akarnak, a gyenge még azt sem tehetné, amihez joga van. (Tetszés.) A rendnek fenntartására pedig éppen nem szükséges a hatalomnak korlátlan uralma, mert ez a szabadságot tenné lehetetlenné, és magát az alkotmányt semmisítené meg. (Helyeslés.)
E kettőt egyesíteni kell. De erre nem elég, hogy a nemzet és fejedelem együtt alkossák a törvényeket, nem elég, hogy a fejedelem azokat szorosan megtartsa és végrehajtsa, hanem múlhatlanul szükséges az is, hogy a polgárok a törvénynek és a végrehajtás körében a fejedelem törvényes hatalmának engedelmeskedjenek. (Helyeslés.)
Oly átalános alapelve ez az alkotmányosságnak, hogy azt senki soha kétségbe nem hozta. Már három századdal ezelőtt őseink törvényben is kimondották azt, midőn 1548-ban a 14. cikkelyben világosan elismerik, hogy a királyi felségnek mindenki engedelmességgel tartozik.
A szabadság és rend fenntartásának elveiből indult ki a magyar törvényhozás minden intézkedéseiben. E két elvet tűzte ki az 1848-i országgyűlés akkor is, midőn a megyei hatóság ideiglenes gyakorlatáról rendelkezett, mert a 15. 477cikkely bevezetésében világosan kimondotta, hogy „a megyei szerkezetnek, Magyarhon és kapcsolt részei alkotmányossága védbástyáinak a közszabadsággal összhangzásba hozatala, egyszersmind a közigazgatásnak időközben is minden megakadástól megóvása tekintetéből rendeltetik” stb. Azt akarta tehát az 1848-i törvényhozás, hogy a közszabadság is fenntartassék, s időközben a közigazgatás is minden megakadástól megóvassék.
Nekünk a törvényhozás terén feladatunk soha nem lehet az, hogy e két vezérelv közül az egyiket a másiknak feláldozzuk, hanem arra kell törekednünk, hogy a kettőt összhangzásba hozzuk. (Élénk tetszés.)
Óhajtanám, hogy minél előbb tanácskozhatnánk a megyék végleges rendezéséről, mert ezt politikai életünkben egyik legfontosabb és legsürgetősebb kérdésnek tartom. Ha ezen végleges rendelkezés lenne ma tanácskozásaink tárgya, elmondanám, amit jelenleg is határozottan kijelentek, hogy én a megyéket a politikai élettől megfosztani bűnnek tartanám az alkotmány ellen. (Zajos tetszés.)
Nem kívánom, sohasem kívánhatom azokat csupán közigazgatási testületekké devalválni. (Élénk helyeslés.) Jövőre sem volnék soha hajlandó megfosztani a megyét azon jogától, hogy a kormány rendeletei ellen felírást intézhessen a kormányhoz, és abban a minisztériumot a törvényekre vagy a helybeli körülményekre figyelmeztethesse. Magának a kormánynak is jólesik és érdekében fekszik az ily figyelmeztetés. Csak ezen jognak gyakorlata végtelenségig ne terjedjen, és a közigazgatást lehetlenné ne tegye. (Úgy van! Helyeslés. Úgy van!)
A megyék nemcsak támaszai, de politikai iskolái is voltak az állam életének; tanácskoztak a közigazgatás legalsóbb fokától kezdve a magasabb közjogi kérdésekig minden előforduló tárgyakról, s midőn a gyakorlati élet tapasztalataiból kiindulva fejtették ki nézeteiket, egyszersmind tanultak magok is, tanítottak másokat is, és eszközlői valának az eszmék tisztába hozatalának. (Élénk tetszés.)
Egyedül elméleti tudósok, kik nem az életből, csak a könyvekből tanulták az államtudományt, gyakran fennakadnak a gyakorlati élet egyes nehézségein; s a közigazgatás minden ágainak gyakorlati ismerete éppen oly szükséges a törvényhozónak, mint az államtudomány fő elveinek alapos tudása. (Élénk helyeslés és tetszés.)
Nem szeretném a megyék oly végleges rendezését, mely az országot a politikai fejlődés ezen iskolájától is végképp megfosztaná. (Tetszés.)
De most nem arról van szó, miképp rendezzük jövőre a megyéket. Egy konkrét eset fekszik előttünk, melyet nem azon törvények szerint kell megítélnünk, 478melyeket jövőre alkotni fogunk, hanem azon törvények szerint, melyek jelenleg fennállanak; én is tehát ezen konkrét eset fejtegetésére fogom szorítani előadásomat. (Halljuk!)
Szükségesnek látom mindenekelőtt a tények valódi állását előadni úgy, amint én azokat felfogom, habár ismételnem kellene is a már mondottakat. (Halljuk!)
Külföldről politikai tartalmú levelek küldettek hazánkba, s e leveleket a sajtó terjeszteni kezdte.
A kormány azt látta, hogy e levelek tartalma alkotmányunkat s ennek alaptörvényeit élesen megtámadja, a pragmatica sanctiót ellentétbe állítja a haza függetlenségével, keményen kikel legújabban alkotott és szentesített alkotmányos törvényeink ellen, s e megtámadás és ezen kikelések által izgatást fog előidézni a nép között, gyűlöletet és gyanakodást terjeszteni a fennálló törvényes állapot ellen. E veszélyt elhárítni s az izgatás terjedését meggátolni kötelességének tartotta a minisztérium, s azon eszközhöz nyúlt, melyet neki az 1848-i sajtótörvény világos rendelete nyújtott.
Eközben Eger városa az említett levelek folytán, tudva és ismerve az azokban kifejtett nézeteket törhetlen bizalmat szavazott a levelek írójának, és azt jegyzőkönyvébe vezetett határozat által nyilvánította.
A minisztérium azon nézetben volt, hogy Eger városának e határozata egy másik neme a levelek terjesztésének, s az izgatás előidézésére tán még veszélyesebb, mert ha követőkre talál, s több város és község egymás után hasonlót tesz, s a kormány ezt némán elnézi, akkor az izgatás gonoszabbá válhatik.
Nem tehetett tehát egyebet, mint hogy rosszallását kijelentve a határozatot, mely a község nevében volt a község jegyzőkönyvébe írva, megsemmisíttetni.
De mivel Eger városa nem politikai közhatóság, hanem Heves vármegye hatósága alatt áll, nem akarta a minisztérium a megyei hatóságot sérteni, hanem rendeletet küldött Heves vármegyéhez, melyben megbízta, hogy Eger városának határozatát a minisztérium meghagyásából semmisítse meg.
Heves vármegye a kormány rendeletét nem teljesítette, hanem felírt a minisztériumhoz, és határozottan kijelentette ezt másodízben is hozott végzése által. A kormány ekkor királyi biztost küldött a megyéhez, ki, ha szükséges leend, a megyei bizottmányt ideiglen felfüggessze, és a miniszteri rendeletet foganatba vegye.
Ez volt egyszerű lefolyása azon tényeknek, melyeknek törvényessége vagy törvényellenessége felett most tanácskozunk. Úgy hiszem, híven adtam elő azt az előttünk fekvő adatok szerint, éspedig szorosan objektíve. (Úgy van!)
479Vegyük már most fontolóra, miben sérthette meg a kormány eljárása által a törvényt és alkotmányt azáltal, hogy királyi biztost küldött Heves megyébe, holott az 1805:5. törvénycikk, mint némelyek felhozták, egyenesen azt rendeli, hogy „a megyék királyi biztosok által ne terheltessenek, hanem a felmerülő hiányok és főispán rendes hatalmával intéztessenek el”.
Midőn Heves vármegye a miniszteri rendelet teljesítését határozottan megtagadta, nem volt egyéb választása a minisztériumnak, mint vagy rendeletét visszavéve az egész dolgot abban hagynia, vagy rendeletének teljesítését más módon eszközölnie.
Az elsőt nem tehette, mert az izgatás veszélyét elhárítania kötelessége volt; rendeletének visszavonása által pedig felszabadított volna másokat is a példa követésére, s így azt, amit meg akart előzni, az izgatást, közvetve maga mozdította volna elő.
A másik utat kellett tehát választania, tudniillik rendeletét más módon venni teljesedésbe. Közvetlen Eger városához küldeni valamely kormányi tisztviselőt, s ezáltal semmisíttetni meg a határozatot belevágott volna Heves vármegye kétségtelen jogába, és ez ellen nemcsak egyik párt, hanem mindegyik határozottan felszólalt volna e teremben, mint oly lépés ellen, mely Heves vármegye alkotmányos állását forgatja ki sarkaiból. (Helyeslés.)
Nem volt tehát egyéb hátra, mint követni azon utat, melyet hasonló esetekben eddig is követett az ország kormánya, királyi biztost küldeni Heves vármegyére, mely az engedelmességet határozottan megtagadta. (Helyeslés a jobb oldalon.)
Igaz, hogy az 1805-i 5. törvénycikk meg akarta óvni a megyéket attól, hogy királyi biztosok küldése által terheltessenek, s azt rendelte, „a felmerülő hiányok a főispánok rendes hatalmával intéztessenek el”; de kérdezem, a Heves vármegyében elkövetett hibát el lehetett-e a főispáni rendes hatalommal intézni. (Élénk tetszés a középen.) Hiszen az ő elnöklete alatt és ellenzése dacára hozatott a megyei végzés, hozatott pedig ismételve, a főispán rendes hatalma tehát ez esetben sikertelen volt.
Ne feledjük el azt se, hogy ugyanazon 1805-i 5. törvénycikk szövegének további sorai következőleg szólnak: „kivéve, ha őfelsége némely rendkívüli esetben biztosok küldését kikerülhetlennek tartaná”.
Kételkedik-e valaki, hogy a hevesi eset rendkívüli eset volt? (Élénk tetszés a középen.) Isten ne adja, hogy az ilyen esetek hazánkban a rendesek közé tartozzanak! A törvény őfelségének hatalmat ad, hogy rendkívüli esetekben biztosokat is küldhessen a megyékbe. S kire bízza annak megítélését, hogy rendkívüli eset állott elő? Egyenesen őfelségére, mert 3. szakaszának végszavaiban 480ezt mondja: „ha őfelsége némely rendkívüli esetekben biztosok küldését kikerülhetlennek tartaná”. Midőn tehát a kormány Heves vármegyébe királyi biztost küldött, nem a törvény ellen cselekedett, hanem a törvény értelmében, annak világos rendelete szerint; s akkor hibázott volna, ha rendeletét a megyének nem jogosult ellentmondása miatt érvényesíteni nem tudta vagy nem merte volna. Ezért méltán feleletre vonathatnék. (Élénk helyeslés a középen.)
Azt mondják némelyek, hogy Heves vármegye törvényes jogával élt, midőn a miniszteri rendelet teljesítését megtagadta, mert azt törvénytelennek tekintette.
A megyék politikai életét a gyakorlat fejtette ki; azoknak jogai, hatásköre nincsenek világos törvények által körülírva, hanem a gyakorlat által szabályozvák. Az 1848-i 3. törvénycikk 26. szakasza teljes épségében fenntartotta az ország minden törvényhatóságainak addigi törvényes hatóságát, a 16. törvénycikk 2. szakasza pedig azt rendeli, hogy „a megyei állandó bizottmány mindazon hatóságot fogja ideiglen gyakorolni, mely törvény és alkotmány szerint a megyei közgyűléseket minden tekintetben illeti”.
Hogy tehát megítélhessük, jogosan járt-e el Heves vármegye az engedelmesség megtagadásában, azt kell tudnunk, mik azok a jogok, melyek e részben a megyéket törvény és alkotmány szerint megillették, tekintve egyszersmind a törvény hiányát pótló alkotmányos gyakorlatot is.
Vannak, kik azt hiszik, hogy a megyék a törvényteleneknek vélt felsőbb rendeleteket joggal félretehetik, de én ezen nézetet alaptalannak s az eddigi gyakorlattal is merőben ellenkezőnek tartom.
Életem javát, 25 évet töltöttem a megyei életben, nem csupán mint figyelmes néző, cselekvő részt vettem a megyei közéletben, nem úgy mint fizetéses tisztviselő, de úgy mint folytonosan munkás tagja a megyei közigazgatásnak. Ismerem a megyei életnek minden mozzanatát, pedig saját tapasztalásomból ismerem, figyelemmel kísértem más megyék eljárását is, tagja voltam oly országgyűléseknek, melyek egyenesen a megyék kifolyásai voltak; és ezen hoszszas tapasztalásom folytán határozottan merem állítani, hogy a megyéknek kétségkívül van joguk a törvénytelennek vélt felsőbb rendelet ellen felírást intézni vagy az illető kormányszékhez, vagy egyenesen őfelségéhez, előadni okaikat, hivatkozni a törvényekre.
Lehettek, sőt voltak esetek, midőn a kormány vagy őfelsége a felhozott okoknak engedvén rendeletét visszavette. De ha rendelete mellett tovább is megmaradt, azt a megyének teljesíteni kellett, joga nem volt az engedelmességet tovább is megtagadni; és ha ezt mégis tette, királyi biztos küldetett a 481legfelsőbb rendelet foganatosítására s az egész dolog rendbe hozására, és a megye sérelem gyanánt feljegyezte az eseményt, és azt az országgyűlés elé terjesztette.
Ez azon gyakorlat, mely 1848 előtt is folytonosan létezett, és ezen gyakorlaton alapulnak a megyék jogai, melyek messzebb soha nem terjedtek, mint, amint említém, a felírás küldésére, és ha ez sikeretlen volt, az országgyűlésen követeik által a dolognak sérelemkénti előterjesztésére.
Hivatkoznak némelyek az 1823-i eseményekre; de ne feledjük, hogy akkor nem csupán, sőt nem is főképpen végrehajtási kérdés forgott fenn, hanem a fejedelem egyoldalú és abszolút törvényhozói hatalmat akart gyakorolni, mert újoncállítást és adófelemelést rendelt el, holott ezen tárgyak felett csak az országgyűléssel együtt határozhatott volna.
Az 1825-i országgyűlés feliratai is éppen erre s a királyi biztosok helytelen és néhol üldözéssel párosult eljárására fektetik a fő súlyt. Nem a törvények magyarázata fölött vitatkoztak akkor, mert se őfelsége, se királyi biztosai nem tagadták, hogy törvény szerint adó- és újoncajánlás az országgyűlés köréhez tartozik, s a fő sérelem nem a királyi biztosok kiküldetése, hanem a törvényhozási hatalom megsértése volt. Láthatja ezt ki-ki az 1825-i országos irományokban, s én saját tapasztalatomból is tudom az akkor történteket, mert már akkor, fájdalom, oly korban voltam, hogy a történteket felfoghattam.
Hozhatnék elő egyes példákat, melyek egyes megyékbe küldött királyi biztosokra vonatkoznak, de mellőzve azokat egy nemigen régen, azaz húsz évvel ezelőtt történt átalánosabb esetet hozok fel.
1847-ben a kormány politikai számításból a megyék nem csekély részében a főispánokat helyettesekkel akarta pótolni, s egy egészen új rendszert, úgynevezett adminisztrátori rendszert hozott be. Tekintélyes, köztiszteletben álló főispánoktól vétetett el akaratjok ellenére a megyék kormányzata, és adminisztrátorokra bízatott. Az ország legtöbb megyéje törvénytelennek tartotta ezen eljárást, s felírt az adminisztrátorok ellen; de a kormány megmaradt rendszere mellett, s a megyék engedelmeskedni voltak kénytelenek, mert nem érezték magokat feljogosítva, hogy az engedelmességet határozottan megtagadják, és a kinevezett adminisztrátorokat visszautasítsák. Azok átvették a kormányzatot, elfoglalták helyeiket, elnököltek a gyűléseken, tisztújításokat tartottak, intézkedtek hivatalos köreikben, s a megyék, mint mondám, engedelmeskedtek, sérelem gyanánt terjesztvén a történteket az országgyűlés elé, hol az a többség által pártoltatott. 1847-ben még folytonos volt a megyék közigazgatási gyakorlata, mindenki tudta a megye jogait, kötelességeit, a szellem a megyék többségében inkább ellenzéki volt, mint engedékeny, 482mégsem gyakorolták, sőt nem is követelték a megyék azon jogot, hogy a törvénytelen adminisztrátori rendszertől sikeretlen felírásaik után az engedelmességet továbbra is megtagadják.
Amit egyik képviselőtársunk1 megemlített, hogy a felsőbb parancsolatok egyszerűen tisztelettel félretehetők, mint a gyakorlat is mutatta, nem közigazgatási főbb rendeletekre, hanem csak a bírói parancsokra vonatkozik. E bírói parancsok törvénykezésünk hiányai közé tartoztak, így a törvényhozásnak gondoskodnia kellett, hogy azokkal visszaélés ne történjék, és a törvény, különösen az 1563:78. és az 1655:53. törvénycikk világosan kimondották, hogy a bíróságok a törvénytelen parancsolatokat félretehessék. De másrészről arról is kellett gondoskodni, hogy a bíróságok e részben büntetlenül önkényt ne gyakorolhassanak a pörlekedők kárával, és a parancsolatok félretevési jogához ellensúly gyanánt azt a szankciót kötötték, hogy a sértett fél perbe foghassa a királyi tábla előtt azon bírát, ki a bírói parancsot félretette, és ha ez a félretevésnek alapos okát adni nem tudta, súlyos büntetésben marasztaltatott el, mint a törvény mondja: hivatalvesztés, képtelenség arra, hogy jövőre is hivatalt viselhessen, infámia2 és 200 forint. A félretevés önkénye tehát a büntetés által lőn gátolva.
deak-002-004-030-0011 Tisza Kálmán október 31-én.
deak-002-004-030-0022 Becstelenné nyilvánítás, mely jogi korlátozásokkal járt.
Nem lehet e bírói parancsokat a politikai rendeletekkel összezavarni. A törvény ezek félretevésére nem adott jogot, és azért nem is szabott ilynemű büntetést. És kérdem, mi volna következése, ha a megyék politikai rendeletek irányában ily jogot gyakorolhatnának, ha ezt büntetlenül tehetnék; ha azon elvnél fogva, mit némelyek szeretnek emlegetni, hogy a megye feleletre nem vonható, még felelni sem tartoznának érette, minő zavar következnék ebből. Ha pedig éppen úgy, mint a bírói parancsoknál a törvény itt büntetést szabna a megyei bizottmányokra s azoknak oly tagjaira, kik a végzés hozatalában részt vettek, nem volna-e ez a megyékre oly presszió, mely azok állását, hatáskörét sokkal inkább veszélyeztetné, mint az eddigi törvényes gyakorlat? (Élénk, hosszas helyeslés.)
Heves vármegye tehát oly jogot követelt magának, midőn a miniszteri rendelet teljesítését határozottan megtagadta, mely a megyéket se a törvény, se a törvényes gyakorlat szerint sohasem illette.
Azt mondják mások, hogy ha Heves vármegye a formát illetőleg tévedt volna is, a minisztériumnak se jogilag, se politikailag elég fontos oka nem volt arra, hogy a történteket oly fontosaknak tekintse, és rendkívüli szabályokhoz nyúljon, miután izgatás csakugyan nem történt.
Ha azon férfiú3 , ki 1849-ben az április 14-i határozatot indítványozta, s ezáltal a sanctio pragmaticát érvénytelennek nyilvánította; ha azon férfiú, ki 483ünnepélyesen kijelentette, hogy az osztrák dinasztia uralkodása alatt élni sohasem fog; ki e kimondott szóhoz híven most sem lakik e haza területén, nem él a magyar törvények s a magyar alkotmány alatt, és nem tekinti magát a koronázott magyar király alattvalójának; ha, mondom, ezen férfiú a pragmatica sanctiót s az ország azon törvényeit, melyek újabban alkottattak, saját személyére nézve kötelezőknek nem ismeri, azt értem; és fel tudom fogni, ha ő múltjához, kimondott elveihez s e részbeli meggyőződéséhez ragaszkodván szorosan következetes akar maradni. Egyéni nézete ez, melyet megtámadni sem jogom, sem akaratom. Jogilag és erkölcsileg helyes volt-e ezen nézetnek oly nyilvánítását, minőt az említett levelek foglalnak magokban, idevetni hazánkba, hol azok veszélyes izgatás eszközeivé válhatnak, e felett a távollevő ellen kárhoztató ítéletet mondani sem e helyre, sem körömhöz nem tartozik. (Élénk tetszés a középen.)
deak-002-004-030-0033 Kossuth Lajos.
De hogy azon honfiak között, kik jelenleg is a magyar törvények alatt élnek, Magyarország koronázott királyának alattvalói, a magyar alkotmány ótalma alatt élvezik polgári jogaikat, szólnak a tanácskozási termekben, és írnak a lapokban, hogy, mondom, ezek közt lehetnek olyanok, kik az említett levelekben foglalt elveket, azt a megtámadást, mely a magyar alkotmány alapelvei ellen intéztetett, azon kikelést, mely legújabban alkotott törvényeink ellen van irányozva, osztják, magokévá teszik, és ezt egész nyilvánosságban kijelentik, sőt terjesztik, azt, megvallom, felfogni képes nem vagyok. (Zajos tetszés a középen.)
Nem érzik-e e kétféle helyzet között a különbség súlyát? Nem érzik-e, hogy aki azt mondja: „Én nem ismerem el azon törvényeket reám nézve érvényeseknek és kötelezőknek, azok károsak és veszélyesek, de nem is akarok ezen törvények alatt élni, és nem is akarok azon királynak alattvalója lenni, ki ezen törvények szerint uralkodik, nem is akarok azon föld területére lépni, míg ezen törvények fennállanak”, bizonyosan erkölcsileg és jogilag más téren áll, mint az, ki azt mondja: „Én akarok ezen föld területén élni, én ezen hazának törvényei alatt állok, én ezen királynak alattvalója vagyok, hanem helyeslem, ha azon alkotmány, melynek alapján ezen fejedelem uralkodik, ha azon törvények, melyeket megszentesített, élesen megtámadtatnak, s az ország függetlenségét veszélyeztetőknek mondatnak, s ez a sajtó által vagy más úton a nép között terjesztetik”? (Hosszan tartó zajos tetszés a középen.)
Nem tudják-e, hogy ugyanazon cselekvény egyik helyzetben nem ugyanaz, ami a másikban?
Nem tudják-e, hogy a vélemény, midőn az nyilván kijelentetik, és azon országban, melynek alkotmányos törvényei ellen van intézve, terjesztetik, gyakran nem csupán vélemény?
484Hiba volt-e ez tőlök, vagy bűn, afelett nem én ítélek, és nem mi ítélünk e helyen, én még praeoccupálni4 sem óhajtom a bíróság véleményét, ha netalán efféle kérdések elébe kerülnének. Annyi azonban igaz, hogy efféle megtámadások nyilvános kimondása és terjesztése könnyen izgatás eszközévé válhatik, gyakran az írónak és terjesztőnek szándékán kívül is, mert én szándékos izgatásról senkit vádolni nem akarok.
deak-002-004-030-0044 Befolyásolni, elfogulttá tenni.
Az izgatás minden időben veszélyes lehet, de veszélyes volna az különösen helyzetünkben. 19 évig szenvedtünk az abszolút kormányzat súlya alatt, s e szenvedések keserűséggel töltötték el a honpolgárok keblét. Ne higgye el senki, hogy midőn a rabnak börtöne megnyílik, és ő ismét szabaddá lesz, egy pillanat alatt kialudjék kebléből a kiállott szenvedések emléke és a keserűség, melyet abban a szenvedések összehalmoztak. Idő kell annak, és kedvező körülmények! A szenvedéseknek, az elnyomásnak, a keserűségnek természetes következése a bizalmatlanság. Hazánk érdekében fekszik-e ezen keserűséget, ezen bizalmatlanságot jövőre nézve is szítani és öregbíteni? (Zajos tetszés a középen.)
A nép, mely annyit nélkülözött, megeresztve vágyainak és ábrándjainak szárnyait, sokat vár és sokat remél. Vár és remél olyanokat is, mik jelenleg nem teljesülhetnek. Jótevője-e az a népnek, aki mindig azon vágyakat és reményeket emlegeti előtte, melyek még nem teljesültek, azt pedig, ami már megvan, kicsinyli és ócsárolja, és a megelégedetlenség magvait szórja el? Alkotmányunk visszaállíttatott. (Felkiáltás a szélsőbalon: Nem állíttatott vissza!) Némelyek azt mondják, hogy annak egy része, s az ő nézetök szerint nagy része még most sincs visszaállítva. Nem vitatkozom e pillanatban velök; de annyi tagadhatlan, hogy van alkotmányos életünk, melyben élünk és mozgunk. (Helyeslés.) Van-e, aki azt állítaná, hogy politikai állásunk, alkotmányos törvényeink fejlesztése már be van fejezve; hogy annak minden része változhatatlan, hogy fejlődésben, szellemi és anyagi téren haladni többé nem akarunk? (Élénk helyeslés.) De ha fejleszteni akarjuk törvényeinket, institutióinkat és erőinket, annak eszközlésére tér kell, melyen mozoghassunk, és e tért legalább visszaállították törvényeink. E téren működhetünk, e tér nélkül pedig jogosan és törvényesen mozogni sem volnánk képesek. (Élénk tetszés a középen.) Helyes-e e nyereményt semmisnek tekinteni, gyanússá tenni a meglevő állapotot, gyűlöletessé azon törvényeket, melyeken állunk, s melyekből kiindulva továbbhaladhatunk? Ily izgatásokat s azoknak terjedését és káros következéseiket minden törvényes eszközökkel meggátolni a kormány szent kötelessége, és azon lépéseknek törvényességét, melyeket a kormány e célból tett, nem abból kell megítélni, hogy az izgatásnak volt-e 485valami eredménye, ha az terjedt-e tovább, mert hiszen a meggátlásnak éppen az a célja, hogy az izgatás ne terjedjen, és hogy eredménye ne legyen. (Úgy van! Jobbról.)
Némelyek vádul hozzák fel a kormány ellen, hogy büntette Eger városát, büntette Heves vármegyét bírói ítélet előtt. Én e vádat merően alaptalannak tartom. A kormánynak nincs joga büntetni, mert ez a bíró dolga. De a minisztérium nem is büntette se Heves vármegyét, se Eger városát. Intézkedései, melyeket tett, csupán politikai intézkedések, melyek által Eger városa és Heves vármegye hibás lépéseinek káros és veszélyes következései lőnek elhárítva.
Nem szeretek hasonlatokat használni, de a jelen esetre mégis felhozom például azt, hogy ha valaki saját lakásában ablakára ragaszt oly iratot, melyben az alkotmány alapelvei, a fennálló törvények keményen megtámadtatnak, oly iratot, mely tartalmánál fogva, tán az írónak szándoka nélkül is, izgató természetű, s azt úgy ragasztja fel, hogy az utcáról mindenki elolvashatja, mit kell ennek ellenében a közhatóságnak cselekednie? Talán bíró elé kell idéznie azt, ki az iratot odaragasztotta, de az iratot mindaddig ott hagyni, míg a bíró az ítéletet ki nem mondotta? Ez, úgy hiszem, fonák eljárás volna. (Élénk, hosszas tetszés a középen.) Mindenesetre az első lépés, mit bármely hatóság vagy kormány ily esetben tenni fog, az lesz, hogy az izgató iratot onnan eltávolítja, s ha szükséges, azután veszi kereset alá a tettest. Nem volna-e visszás dolog, ha a tettes aziránt emelne szót, hogy ő polgári jogaiban sértve van, mert a lakás az övé volt, az ablak az övé volt, az irat az övé volt, s az ő jogának megsértésével mentek be szobájába, és vették le az iratot saját ablakáról, mielőtt ő még pörbe fogatott és elítéltetett volna? (Tetszés középen.) Nem ilyen-e az, amit némelyek a minisztérium ellen vádul felhoztak?
Somssich barátom5 megemlítette az égő kanócot, melyet gyúlékony anyagok közelében tett vagy ejtett le valaki. Nem első teendő volna-e ily esetben az, hogy az égő kanóc, mely még ugyan nem gyújtott, eltávolíttassék, hogy ne is gyújtson, és azután tétessenek lépések az ellen, ki a kanócot szándékosan odatette, vagy vigyázatlanul elejtette? (Élénk tetszés a középen.) Van-e valaki e házban, ki helyeselné, ha bevárnák, míg a kanóc gyújtott, hogy a tettest a következésekért is felelőssé tehessék? Van-e valaki, aki az égő kanóc eltávolítását helytelennek tartaná, mert az még nem gyújtott? (Élénk tetszés a középen.)
deak-002-004-030-0055 Somssich Pál november 4-én kifejtette, hogy helyteleníti Eger városának lépését, ugyanakkor nem helyesli a kormányzati centralizációt sem, s a helyhatósági autonómia szabályozását sürgető kérdésnek tartja.
Felhozzák Eger városa mellett még azt is, hogy hiszen az csak bizalmat szavazott a levelek írójának, de nem nyilvánította, hogy annak politikai elveit és nézeteit osztja.
Politikai téren lehet bizalmat nyilvánítani oly férfiúnak is, kinek politikai elveit, nézeteit még nem ismerjük, de feltesszük róla, hogy azok a mi nézeteinkkel 486és érdekeinkkel összhangzásban vannak. De annak irányában, ki politikai nézeteit éppen most oly határozottsággal, mely minden kétséget kizár, nyilvánította, e nyilvánítás folytán bizalmat szavazni kétségtelenül anynyi, mint nézeteiben osztozni. (Élénk tetszés a középen.) Mit mondanánk oly emberről, ki azt adná elő, hogy törhetlen bizalma van a politikai téren politikai működést illetőleg oly férfiúhoz, kiről bizton tudja – mert tőle éppen most hallotta –, hogy elvei és nézetei az ő elvei- és nézeteivel határozottan és merőben ellenkeznek, ellenkeznek pedig a leglényegesebb dologban, mely az egész politikai működésnek alapját képezi? Volna-e ily kijelentésnek más lehető magyarázata, mint az, hogy a bizalmat nyilvánító reméli, miszerint amaz rögtön és teljesen megváltoztatja eddigi meggyőződését, ami arra nézve nem megtiszteltetés, hanem talán inkább bántás volna? (Helyes! Igaz!)
Hiba volt-e vagy bűn Eger városa részéről azon határozat hozatala, melyet a kormány megszüntetett, nem vizsgálom. A kormány maga hibának tekintette azt, és Eger városát nem kívánta büntetés alá vonni, de a hibának lehető rossz következéseit meg kellett gátolnia, mert azt a kormány el nem nézhette, és a példa utánzását hallgatásával elő nem segíthette. Miután tehát a kormány nem büntetett, mihez joga sem volt, hanem a helytelen cselekvések veszélyes következéseit és az izgatás terjedését politikai intézkedés által meggátolta, tette pedig ezt oly módon, melyet a törvény nem tilt, sőt parancsol, és oly megyei jogot, mely törvény vagy gyakorlat szerint eddig fennállott volna, semmiképpen nem sértett, a kormány eljárását törvényellenesnek mondani nem lehet. (Élénk helyeslés a középen.)
A ház több tagja, de maga az 1848-i törvények 16. cikkelye is a megyéket az alkotmány védbástyáinak nevezte. Osztozom ezen nézetben. De ha a megyék oly hatósággal és annyi hatalommal volnának felruházva, minőt Heves vármegye magának tettleg követelt; ha a megyéknek joguk volna a felsőbb rendeleteket, midőn azokat törvényteleneknek hiszik, egyszerűen félretenni, a kormánynak az engedelmességet megtagadni; ha a kormánynak nem szubordinálva, hanem csak koordinálva6 volnának; ha a kormánytól nem függnének, ha tetteikért felelősek senkinek sem volnának, de a felelős minisztérium intézkedéseinek sikerét passzív ellenállással meggátolhatnák, akkor a megyék nem védbástyái volnának az alkotmánynak, hanem lehetetlenné tennék annak fenntartását. (Élénk tetszés a középen.) Képzelhet-e valaki magának ilyen megyék mellett rendezett állapotot? Képzelhet-e oly országot, melyben 100 testület, megyék, városok, mindenik külön állva majdnem szuverén7 hatalmat követelne magának a végrehajtás terén, senkitől nem függenének, és egymással össze nem függenének? (Zajos tetszés a középen.)
deak-002-004-030-0066 Nem alárendelve, hanem csak mellérendelve.
deak-002-004-030-0077 Korlátlan.
487Azt mondják, hogy oly hatalom mellett, minőt Heves vármegye követel magának, és oly terjedt hatóság mellett, minőt némelyek a megyéknek tulajdonítani akarnak, a parlamentáris kormány lehetetlen. Én azt állítom, hogy ily módon nemcsak a parlamentáris, hanem bármi néven nevezendő alkotmányos kormány egyaránt lehetetlen. (Kitörő éljenzés.) Ha valaha veszély fenyegetné is a megyei rendszert, ez nem abból fog származni, hogy a megye törvényes jogainak és kötelességeinek korlátai közé szoríttatik, hanem abból, hogy e jogok a törvény és gyakorlat határain túl annyira kiterjesztetnek, hogy ezáltal minden közigazgatás lehetetlenné válnék. (Tetszés.)
Bocsássanak meg, hogy hosszasabb voltam előadásomban, mint óhajtottam volna, (Halljuk! Halljuk!) kivált miután a tárgy napok óta kifejtetvén az okok minden oldalról már bőven előadattak, és nekem alig maradt egyéb a mondottak ismétlésénél. (Élénk ellentmondások.)
Szabad legyen még azon kérést intéznem a tisztelt ház tagjaihoz: küzdjünk, hol véleményeink eltérők, a tárgyból merített okokkal, de ne vádoljuk egymást rejtett célokkal, és ne gyanúsítsuk egymás szándokát! Ha egyik fél azt mondja a másikról: „Ti zavart akartok, és forradalmat és felforgatást”, emez pedig azt hirdeti ellenfeléről, hogy az ország jogait, az alkotmányt akarja megrontani, a kormány hatalmát károsan terjeszteni, a megyéket megsemmisíteni, mindezek itt közöttünk tán hatás nélkül hangzanak el. De a nép közé terjesztetvén, egyik és másik oldalról bizalmatlanságot, gyanúsítást, gyűlölséget szülnek, felzaklatják a békés indulatokat, elzsibbasztják a higgadt tevékenységet, és mindezeknek csak a haza látja kárát. (Élénk tetszés.)
Végzem szavaimat azon kijelentéssel, hogy én a minisztérium által előadott felelettel megelégedvén, annak Eger városa és Heves vármegye irányában követett eljárását helyeslem. (Szünni nem akaró éljenzés és taps.)
Képviselőházi napló 1865–1868. 5. köt. 159–165. p. Közli Kónyi Manó 5. köt. 266–279. p.
deak-002-004-030-0011 Tisza Kálmán október 31-én.
deak-002-004-030-0022 Becstelenné nyilvánítás, mely jogi korlátozásokkal járt.
deak-002-004-030-0033 Kossuth Lajos.
deak-002-004-030-0044 Befolyásolni, elfogulttá tenni.
deak-002-004-030-0055 Somssich Pál november 4-én kifejtette, hogy helyteleníti Eger városának lépését, ugyanakkor nem helyesli a kormányzati centralizációt sem, s a helyhatósági autonómia szabályozását sürgető kérdésnek tartja.
deak-002-004-030-0066 Nem alárendelve, hanem csak mellérendelve.
deak-002-004-030-0077 Korlátlan.
