DEÁK FERENC HÚSVÉTI CIKKE A PESTI NAPLÓBAN Pest, 1865. április 16.

Teljes szövegű keresés

305DEÁK FERENC HÚSVÉTI CIKKE A PESTI NAPLÓBAN
Pest, 1865. április 16.
MÉG NEHÁNY SZÓ A „BOTSCHAFTER”-NEK APRIL 9-I CIKKÉRE
Azt mondja többek között a „Botschafter”1 april 9-i számában, hogy a „magyar történelmen egy elkülönző vágy vonul végig (Sonder-Zug), mely nemzedékről nemzedékre száll, s ma éppoly elevenen él, mint száz évvel ezelőtt”.
deak-002-004-001-0011 1862–1865 között megjelenő osztrák–német liberális napilap, Schmerling politikai irányvonalának támogatója.
Ha ezen elkülönző vágy alatt a „Botschafter” azt érti, hogy a magyar nemzet mindig hűen ragaszkodott saját alkotmányos önállásához, s mindig határozott ellenszenvvel viseltetett a hatalomnak s még inkább a hatalom némely kezelőinek azon törekvései ellen, melyek Magyarország alkotmányának mellőzésére, sőt megsemmisítésére s némileg az ország beolvasztására voltak irányozva, nincs okunk ellentmondani a „Botschafter” idézett sorainak; mert azon hű ragaszkodás s a beolvasztás elleni határozott ellenszenv csakugyan nemzedékről nemzedékre szállt a magyarnál, s ma éppoly elevenen él, mint száz évvel ezelőtt, és ha a mindenható kegyelme tőlünk el nem fordul, élni fog még századok múlva is.
De ha a „Botschafter” az idézett sorokban oly elkülönző vágyat kívánt érteni, mely a végelszakadási törekvést foglalja magában, akkor kénytelenek vagyunk nehány szóval válaszolni állítására.
Ha mutatkozott a magyar történelemben időnként ilyen vágy, sőt valóságos törekvés, mi szülte azt, s mi emelte magasabb fokra? Maga felel e kérdésre a „Botschafter”, midőn elmondja, hogy Magyarország törvényei és alkotmánya gyakran megsértettek a hatalom, vagyis inkább annak kezelői által.
306Valamely komoly megfontolás után kötött kapcsolatnak megszakasztására egy egész nemzetnél csak a legnagyobb fokra emelkedett közelégületlenség szülhet vágyat és törekvést, s még ez is csak akkor, ha a dolog jobbra fordultának minden reménye elenyészett. A múlt időkben nem egy osztrák államférfiú tanácsa és befolyása által, mellyel a fejedelemre hatott, akarva vagy nem akarva elkövetett mindent, hogy a nemzetben ily vágy támadjon. Több szomorú korszakot lehetne idéznünk e részben a magyar történelemből bizonyságául annak, hogy az elégületlenségnek s a bizalom megrendítésének nem a magyar nemzet volt az oka. És midőn évek hosszú során keresztül a magyar alkotmány ellen intézett megtámadások egymást érték, midőn azoknak természetes következése, a fokonként növekedő keserűség már-már tetőpontját érte, mi volt az, mi a bajt megorvosolta, a felizgatott kedélyeket megnyugtatta, s a megrendített bizalmat ismét helyreállította? Talán azon osztrák államférfiak változtatták meg nézeteiket, s a tapasztaláson okulva jobb tanácsot adtak a fejedelemnek? Nem. Ez nem történt, vagy legalább a történelem bizonyítása szerint ritkán történt. Mindig a fejedelmek voltak azok, kik mélyebb belátással és szigorúbb lelkiismeretességgel a magyar alkotmány ellen intézett rendeleteket visszavették, a sértett törvényeket helyreállították, s a nemzet bizalmát és reményét ismét felélesztették.
Csak néhány példát hozunk fel a történelemből.
Alig volt szomorúbb korszak Magyarországra nézve, mint azon tizenegy év, mely az 1681-i országgyűlést megelőzte. Nem említve a vérontást, egyes személyek politikai és vallási üldöztetését, csak azt emeljük ki, hogy ezen idő alatt az ország alkotmánya hatályon kívül tétetett, s az ország idegen helytartónak kormányzatára bízatott.2 Igaz, hogy ezt egy nagyobb terjedelmű összeesküvés előzte meg, melynek részesei megbűnhődtek életükkel és minden vagyonukkal. De nem hiányoztak államférfiak, kik azon egyesek tetteit alkalmul és ürügyül használták az egész nemzet ellen intézett szigorú és alkotmányellenes lépésekre. S midőn az ebből származott keserűség mindinkább növekedett, I. Leopold maga volt az, ki az alkotmány elleni rendeleteket megszüntette, s az 1681-i országgyűlésen ismét teljesen és sértetlenül visszaállította a magyar alkotmányt.
deak-002-004-001-0022 A Wesselényi Ferenc gróf vezette főúri összeesküvés leleplezése utáni megtorlás időszakában, 1673 februárjában I. Lipót a magyar alkotmány félretételével Johann Caspar Ampringen, a Német Lovagrend nagymesterének elnökletével kormányzóságot állított fel Magyarország ügyeinek teljhatalmú intézésére.
Nem is maradt el ezen igazságos lépésnek jótékony következése: az ismét helyreállott bizalom és ragaszkodás, melynek eredménye lőn hat év múlva, hogy a nemzet az 1687-i országgyűlésen egész készséggel törvényt alkotott, mely a fejedelem kívánsága szerint megállapította a Habsburg-ház fiágának trónöröklési jogára nézve az elsőszülöttséget. Tette ezt a nemzet saját javáért is; de kétségtelen az, hogy ha a bizalom 1681-ben helyre nem állíttatik, ily törvényt az ország önkényt nem alkotott volna.
307A XVIII. század elején véres belháború folyt Magyarországban, mely belháborúnak oka vagy legalább előmozdítója volt nagy részben az osztrák államférfiaknak a magyar alkotmány ellen intézett újabb törekvése. A szatmári békekötés3 vetett véget ezen belháborúnak, azon békekötés, mely az ország alkotmányos szabadságát újabban ismét biztosította. És e békekötés után tizenkét esztendővel a magyar nemzet önkényt, szabad akaratból átruházta a trónöröklési jogot a Habsburg-ház nőágára, mi valóságos jele annak, hogy a bizalom és ragaszkodás a nemzet és az uralkodóház között ismét helyreállott. Mert ha a szatmári béke nem úgy köttetik, ha az ország alkotmánya teljesen helyre nem állíttatik, a meg nem nyugtatott és bizalmát vesztett nemzet aligha hozzájárult volna a sanctio pragmatica megkötéséhez. És akkor mi történik 1741-ben, azt fejtegetni nem akarjuk.
deak-002-004-001-0033 A Rákóczi-felkelést lezáró 1711. április 29-én kelt béke.
1780 után II. József ismét félretette az ország alkotmányát, s némely osztrák államférfiak régi tervei szerint Magyarország beolvasztását vagy legalább alkotmányos önállásának teljes megsemmisítését tűzte ki célul. De ő maga visszavonta élte végnapjaiban rendeleteit, s utódja, II. Leopold, az ország rendeivel egyetértve, nemcsak visszaállította ismét a magyar alkotmányt, hanem újabb célszerű törvényekkel meg is erősítette azt.
Következtek csakhamar a véres francia háborúk, melyek hosszabb ideig Ausztriára nézve szerencsétlen fordulatot vőnek. E háborúk bebizonyították, hogy a sértetlenül visszaállított alkotmányhoz hű magyar nemzet hű volt egyszersmind királyához is. Teljes készséggel, sőt lelkesedéssel felelt meg kötelességének a birodalom védelmében, s midőn a diadalmas ellenség hatalmas császára 1809-ben itt benn az országban állott győzedelmes seregével, s a magyar nemzetet elszakadásra szólította fel proklamációiban, kecsegtetve azt oly reményekkel, miknek teljesülhetése nagyon valószínűnek látszott, e proklamációk nem ingatták meg a nemzet jogszerű ragaszkodását és bizalmát.4 Minden csábító ígéretek és kecsegtetések nyom nélkül maradtak.
deak-002-004-001-0044 Napóleon 1809. május 15-én Bécsből kiáltványt intézett Magyarországhoz, melyben a Habsburg Birodalomtól való elszakadásra szólított fel.
1823-ban a magyar alkotmánynak egyik alaptörvénye lőn megtámadva tettleg a hatalomnak parancsoló szava és fegyvere által.5 De pár évvel azután az igazságos fejedelem kinyilatkoztatta ünnepélyesen az 1825-i országgyűlésen, hogy azon események, melyek az ő atyai szívének is kedvetlenek, jövendőben ismételtetni nem fognak, s kimondotta az ország rendeinek hozzájárultával alkotott 3. törvénycikkben, miszerint „teljesen meg van győződve, hogy a fejedelem és ország boldogsága a törvények szoros megtartásán és épségben maradásán alapszik, s ha akár a királynak, akár az ország rendeinek jogaiból valami elvonatik, a törvényeknek és az ország törvényes rendszerének összes szerkezete, melyet századok erősítettek meg, alá fog ásatni”. Kimondotta 308továbbá, hogy „az ország alkotmányát, melyet koronázási esküjével is megerősített, minden időben védni fogja, és fenntartani. Ugyanazért az 1790/91. évi 10., 12. és 19. törvénycikkeket szorosan megtartandja és másokkal is megtartatja.”
deak-002-004-001-0055 I. Ferenc 1821. április 4-én az országgyűlés jóváhagyása nélkül újoncozást rendelt el, 1822 augusztusában a hadiadónak papírpénz helyett azonos névértékű ezüstpénzben való behajtásáról rendelkezett. 1823-ban e két törvénytelen rendelet ellen országos tiltakozókampány bontakozott ki a megyékben.
Tette pedig e nyilatkozatot őfelsége ama jeles államférfiúnak6 tanácsa folytán is, ki a birodalom ügyeit a legnehezebb körülmények között annyi bölcsességgel vezette, s ki Magyarországra vonatkozólag ezt mondotta a felséges uralkodónak:
deak-002-004-001-0066 Clemens Lothar Wenzel Metternich-Winneburg herceg.
„Ha Felséged Magyarországot könnyen és jól akarja kormányozni, kormányozza azt saját alkotmánya szerint.”
De nem akarjuk e fejtegetéseket tovább vinni. Csak azt ismételjük a történelem nyomán, hogy valamikor Magyarországban súlyosabb megelégedetlenség mutatkozott, és ezen megelégedetlenség bizalmatlanságot s talán különválási vágyakat is ébresztett, azt majd mindig az osztrák államférfiaknak a magyar alkotmány mellőzésére intézett tanácsa és törekvései okozták, s mindig a fejedelmeknek lelkiismeretes igazsága és mélyebb belátása orvosolta a bajt, állította helyre ismét a bizalmat és ragaszkodást.
A történelem tehát kimutatja időnkénti okait azon időnként felmerült elkülönző vágynak (Sonder-Zug), mellyel minket a „Botschafter” vádol, s kimutatja egyszersmind azon egyetlen, de biztos módot, mellyel e vágy mindig meg lőn szüntetve. Ha tehát igaz Cicerónak azon mondása: „historia est testis temporum, magistra vitae”7 , tanulnunk kell a történelemből.
deak-002-004-001-0077 312Cicero, Marcus Tullius (Kr. e. 106–Kr. e. 43), római szónok és államférfi; „A történelem az idők tanúja, az élet tanítómestere” (Cicero, De oratore II,9,36).
Mi a múlt idők eseményeiből azt tanultuk, hogy a legnehezebb körülmények között fejedelmeink igazsága, bölcsessége segített bajainkon, ők mentették meg alkotmányunkat másoknak támadásaitól. Ez azon hit, melynek élni kell bennünk. Miért akarja e hitet keblünkből kiszakasztani a „Botschafter” annak mutogatásával, hogy akármennyit biztosítottuk mi alkotmányunkat újabb, határozottabb törvényekkel, akármennyit biztosították azt fejedelmeink koronázási hitleveleikkel, törvényeink mégis mindig megsértettek, alkotmányunk mellőztetett?
Miért akar minden bizalmat, minden jobb reményeket elölni azon fenyegetéssel, hogy valamint azon hatalom, mely előbb az osztrák tartományokban abszolút uralkodott, meg nem tartotta a mi alkotmányunkat, úgy az alkotmányos osztrák népek sem lesznek több kímélettel irántunk?
Az osztrák kormány, a Lajtán túli lapok és egyes államférfiak gyakran emlegetik a békés kiegyenlítés szükségét, oly kiegyenlítését, mely mind a két fél megnyugtatásával eszközöltessék. Ily kiegyenlítésnek alapja csak a kölcsönös bizalom lehet, s azt hiszi-e a „Botschafter”, hogy ezt a kölcsönös 309bizalmat növeli annak emlegetése, miszerint alkotmányunkat eddig sem respektálta a hatalom, s ezután sem fogják azt kímélni még az alkotmányos osztrák népek sem?
Vagy ha maga sem hiszi a „Botschafter”, hogy mindez a bizalmat növelje, vajon érdekében fekszik-e nehezíteni a kiegyenlítés lehetőségét; bizalmatlanság magvát szórni a Lajtán innen és túl levő népek és országok között; úgy állítani őket egymással szembe, mint ellenségeket, éspedig oly ellenségeket, kik egymás jogait kímélni nem hajlandók? Józan, becsületes, bölcs politikának tartja-e a „Botschafter” tőlünk még azon reményt is elragadni, melyet a fejedelem személyébe helyezünk, s midőn ekképp igyekszik ő maga is elkülönző vágyakat ébreszteni a magyarban, szemrehányásképpen ugyanazon vágygyal vádolni a nemzetet?
Gyakran hallottuk már azon tant ismételtetni, hogy midőn két szerződő fél között az egyik meg nem tartja a szerződés pontjait, a másik sem köteles azt megtartani. E tan a „Verwirkungstheoria”, melyet mi a közjog terén mind elméletileg, mind gyakorlatilag helytelennek tartunk. De azon tan, melyet a „Botschafter” hirdet, hogy midőn a kötött szerződést az egyik fél minduntalan megszegte, s minden újabb és határozottabb biztosítások és ígéretek dacára újra és ismételve a szerződés ellen cselekedett, a másik félnek se legyen joga többé a szerződés megtartását kívánni, hanem azt egyoldalúlag átalakítani, sőt részben megsemmisíteni legyen kénytelen – valóban új tan, és meglepőleg sajátságos.
Ha Rudolf alatt 1608 előtt, Leopold alatt 1681-ben, II. József alatt 1781-ben, Ferenc alatt 1825-ben e tant követték volna őseink, hol állana most a magyar alkotmány? De szerencsére több bizalommal voltak mégis fejedelmeik iránt, s e bizalom tartotta meg Magyarország szabadságát.
Azt mondja a „Botschafter”, hogy azért lőn minduntalan megszegve a magyar alkotmány, mert az összes birodalom érdekei lehetetlenné tették annak megtartását; meg fog az ezentúl is szegetni, hacsak azt a birodalmi alkotmányhoz nem alkalmazzuk és módosítjuk.
Nem hozzuk mi kétségbe a birodalom szilárd fennállhatásának fontosságát. Hiszen az 1861-i országgyűlés felirata is kijelentette, hogy azt a magyar nemzet veszélyeztetni semmiképpen nem akarja. De véleményünk szerint a birodalom szilárd fennállhatását nem akképp kell biztosítani, hogy félrelökve minden ünnepélyes szerződéseket, törvényeket és jogokat az ezek által biztosított magyar alkotmány egészen azon mintába öntessék, melybe a február 26-i alkotmány öntetett, hanem mindenekfelett szem előtt tartva a birodalom biztosságát, melyet a sanctio pragmatica is szem előtt tartott, arra kell törekedni, 310hogy mind a birodalom biztossága teljesen eléressék, mind a magyar alkotmány alaptörvényei a lehetőségig fenntartassanak, mind a Lajtán túli országok alkotmányos szabadsága kifejtessék és teljesen biztosíttassék.
Egyik cél tehát a birodalom szilárd fennállása, melyet nem kívánunk semmi más tekinteteknek alárendelni. Másik cél pedig fenntartása Magyarország alkotmányos fennállásának, jogainak, törvényeinek, melyeket a sanctio pragmatica is ünnepélyesen biztosít, s melyekből többet elvenni, mint amit a birodalom szilárd fennállhatásának biztosítása múlhatatlanul megkíván, sem jogos nem volna, sem célszerű.
Párhuzamosan a magyar alkotmánnyal megfér a közös uralkodó alatt, a közös védelem mellett a Lajtán túli országok teljes alkotmányos szabadsága is. Nem állanak ezek ellentétben egymással; azt hisszük, hogy megállhatunk egymás mellett anélkül, hogy egymást abszorbeálni8 akarnók.
deak-002-004-001-0088 Elnyelni, beolvasztani.
Végre még egyszer visszatekintve a történelemre bátorkodunk egy kérdést intézi a „Botschafter”-hez.
Ha 1527-ben I. Ferdinándot a magyar nemzet meg nem választotta volna királyának, alakult volna-e az osztrák birodalom úgy és azon terjedelemben, mint az e választás után létrejött? Megállott volna-e az a birodalom 1740 után úgy, amint megállott? Bírt volna-e a francia háborúk alatt ellentállani azon hatalmas ellenségnek, mely Németország nagy részét elsöprötte?
Ha tehát alakulásához szükséges volt Magyarország, mely szabadon választotta királyának Ferdinándot, nem természetes-e, hogy ezen választás feltételeinek megtartása lényeges feltétele volt egyszersmind a birodalom tényleges alakulásának? I. Ferdinánd pedig szabadon választatott Magyarország királyának, mint ezt ő maga is mondja az 1527-i 2. törvénycikkben és azon levelében, melyet az 1527. évi június 29-én írt Magyarország rendeihez. Koronázása előtt biztosította az ország rendeit még 1526-ban november 30-án Bécsben kiadott levele által, hogy az ország lakosait jogaikban és szabadságaikban sértetlenül meg fogja tartani. Koronázásakor ünnepélyes esküvel erősítette meg ezen biztosítást, 1537-ben a 29. cikkben pedig újra hivatkozott e biztosításra.
Mindezek részint a birodalom első megalakulása előtt, részint annak megalakulásakor történtek. Lehet-e tehát azokat most ignorálni?
A birodalom második szilárdabb megalakulásának lehet a sanctio pragmaticát tekinteni, mely nélkül a birodalom III., illetőleg VI. Károly halála után valószínűleg szétment volna. Ezen újabb, szilárdabb alakulásnál is ki volt kötve határozott feltételképpen Magyarország alkotmányának, törvényeinek sértetlen fenntartása.
311Ha tehát a birodalom csak ezen feltétel mellett alakult és alakulhatott, azt félrelökni nem volna jogos.
Valamint az 1861-i országgyűlés, úgy mi is csak a sanctio pragmaticából indulhatunk ki. Meg van ott határozva az uralkodóház közössége, az elválaszthatatlan és feloszthatatlan birtoklás s az ebből természetesen következő közös védelem. Megfelelt e feltételeknek Magyarország, teljesítette híven és szívesen közös védelmi kötelezettségét a legnehezebb időkben, s még akkor is késznek nyilatkozott e kötelesség teljesítésére, midőn az országban magas fokra hágott az izgatottság, s a háború, mely ellen a közös védelem szükséges volt, sokak előtt nem vala népszerű.9
deak-002-004-001-0099 1848. július 22-én a képviselőház határozott arról, hogy az ország katonai támogatást nyújt az uralkodónak a Szárd Királysággal folytatott háborúban, ha Magyarországon helyreállt a belső rend és béke.
Nem azért említjük ezeket, mintha dicsekedni akarnánk, mert hiszen csak kötelességét teljesítette a nemzet, amit tett, önjaváért is tette, s éppen úgy védték Magyarországot a Lajtán túli országok seregei hosszú évek során keresztül. Csak azért szólunk ezekről, hogy a történelemben is bebizonyítsuk, miszerint alkotmányos önállásunk mellett sem vesztett miattunk és általunk a birodalom biztossága. Mi nem akarjuk ezen alkotmányos önállást feláldozni csupán azért, mert a Lajtán túli népek új alkotmányának egyes pontjai másképp hangzanak, de készek leszünk mindenkor törvény szabta úton saját törvényeinket a birodalom szilárd fennállhatásának biztosságával összhangzásba hozni, s a Lajtán túli országok szabadságának és alkotmányos kifejlődésének útjában állani soha nem fogunk.
Pesti Napló, 1865. április 16. 88-5000. sz. Közli Kónyi Manó 3. köt. 401–408. p.
deak-002-004-001-0011 1862–1865 között megjelenő osztrák–német liberális napilap, Schmerling politikai irányvonalának támogatója.
deak-002-004-001-0022 A Wesselényi Ferenc gróf vezette főúri összeesküvés leleplezése utáni megtorlás időszakában, 1673 februárjában I. Lipót a magyar alkotmány félretételével Johann Caspar Ampringen, a Német Lovagrend nagymesterének elnökletével kormányzóságot állított fel Magyarország ügyeinek teljhatalmú intézésére.
deak-002-004-001-0033 A Rákóczi-felkelést lezáró 1711. április 29-én kelt béke.
deak-002-004-001-0044 Napóleon 1809. május 15-én Bécsből kiáltványt intézett Magyarországhoz, melyben a Habsburg Birodalomtól való elszakadásra szólított fel.
deak-002-004-001-0055 I. Ferenc 1821. április 4-én az országgyűlés jóváhagyása nélkül újoncozást rendelt el, 1822 augusztusában a hadiadónak papírpénz helyett azonos névértékű ezüstpénzben való behajtásáról rendelkezett. 1823-ban e két törvénytelen rendelet ellen országos tiltakozókampány bontakozott ki a megyékben.
deak-002-004-001-0066 Clemens Lothar Wenzel Metternich-Winneburg herceg.
deak-002-004-001-0077 312Cicero, Marcus Tullius (Kr. e. 106–Kr. e. 43), római szónok és államférfi; „A történelem az idők tanúja, az élet tanítómestere” (Cicero, De oratore II,9,36).
deak-002-004-001-0088 Elnyelni, beolvasztani.
deak-002-004-001-0099 1848. július 22-én a képviselőház határozott arról, hogy az ország katonai támogatást nyújt az uralkodónak a Szárd Királysággal folytatott háborúban, ha Magyarországon helyreállt a belső rend és béke.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT