DEÁK FERENC PROGRAMJA A DEBATTE1 CÍMŰ LAPBAN Bécs, 1865. május 7., 8., 9. | Deák Ferenc munkái

DEÁK FERENC PROGRAMJA A DEBATTE1 CÍMŰ LAPBAN
Bécs, 1865. május 7., 8., 9.

deak-002-004-002-0011 319Apponyi György gróf által Bécsben kiadott német nyelvű napilap 1864–1869 között.

Pest, május elején

Mi mindent nem találtak már fel vegyészeink és gyógyszerészeink! „Nincs fogfájás” – „nincs reuma” – „nincs rákfene többé”! Mikor halljuk majd végre: „nincs többé öröklött baj”! Pedig nem volna nehéz ellene a kellő szert előteremteni. A bécsi és pesti levegőnek egészséges vegyítése – természetesen az itt is, ott is meglévő por nélkül –, és minden meg volna nyerve. Az érdem, hogy négy év után is a magyar kérdésre nézve ott vagyunk, ahol voltunk a magyar országgyűlés föloszlatása pillanatában 1861-ben, nem egyes-egyedül az államminiszter úr politikájáé. A tespedő állapotra nagy befolyása volt annak a körülménynek is, hogy sem a magyar országgyűlés idején, sem azóta nem volt élénk szellemi érintkezés Bécs és Pest között. Két és három évvel ezelőtt többször tanácsolták Schmerling államminiszter úrnak, utazzék Pestre vagy négy hétre, s ott, a helyszínen tanulmányozza a helyzetet. Ezt a jó tanácsot az államminiszter úr csak a legújabb időben látszott figyelmére méltónak találni. Csakhogy a maga sajátságos módja szerint, amellyel a jó tanácsokat fogadni szokta, a gondolatot így formulázta: „Jöjjön föl Deák Bécsbe.” Természetes, hogy nem találkozott tekintélyesebb ember, kinek kedve lett volna reá, hogy Deáknak ily ajánlatot tegyen. Nem tekintve arra, hogy a „beatus possidens”2 , azaz a hatalom birtokosa megtehet némely oly dolgot, mire egy kivételes állapotban lévő nemzet vezetője le nem ereszkedhetik anélkül, hogy állásának ne ártson; nem tekintve továbbá arra, hogy Deák a király őfelsége színe elé igenis meghívható, de nem idézhető az úgynevezett örökös tartományok belügyminiszterének irodájába; mindezekre nem tekintve, 313nincs Magyarországon pártárnyéklat, mely hangosan ne vallaná, hogy Schmerling úrral lehetetlen az alkotmánybeli kérdés megoldása. Még Eötvös báró köreiben is, ahol sokáig ragaszkodtak a reményhez, hogy lehetséges Schmerling úrral megegyezésre jutni, alaposan fölhagytak ezzel a véleménnyel.

deak-002-004-002-0022 Boldog birtokos.

De magától értetik, hogy ezen körülmény éppenséggel nem lehangoló. Magyarország királyába veti reményét, s rendületlen bizalommal most is, mint eddig, tőle várja a jövendő üdvét és áldásait. Deák hatalmas módon adott e hitnek kifejezést, és szavai visszhangra találtak minden magyar szívében.

Hozzájárult egy másik tényező is, hogy a remények mind túl, mind innen a Lajtán ébren tartassanak és erősödjenek. Ez a tényező a Reichsrat3 . A Reichsrat képviselőháza Magyarországon tiszteletet és bizalmat vívott ki magának. Egyelőre csak a képviselőházról beszélhetünk, mert az urak házának még nem nyílt alkalma reá, hogy állást foglaljon az új helyzettel szemben. Bizton hisszük azonban, hogy rövid idő múlva ugyanazt mondhatjuk majd az egész Reichsratról, amit most mondtunk képviselőházáról. Hiszen már évekkel ezelőtt megpendítette az ősz Hartig gróf4 a kiegyenlítés eszméjét az urak házában. A gazdag tapasztalású államférfiú azóta magasabb helyről elszólíttatott az urak háza tagjai sorából, de eszméje ott azért nem ment feledésbe.

deak-002-004-002-0033 Birodalmi tanács.

deak-002-004-002-0044 Hartig, Franz gróf (1789–1865), 1840-től állam- és konferenciaminiszter, 1860-tól a birodalmi tanács tagja.

Ami már a képviselőházat illeti, e testületről szerencsém volt Deáknak magának ajkáról találó nyilatkozatot hallani, s talán nem követek el indiszkréciót, ha azt lehetőleg híven ideírom: „Mindig tudtam – így szólott az ünnepelt férfiú –, hogy odaát az értelmiségnek nagy tömege van fölhalmozva, mindazonáltal nagyon meglepett, s magától érthetőleg kellemetesen lepett meg a rendkívüli politikai ügyesség, amelyet a képviselőház kiváló tagjai tanúsítottak, s az egész testület gyors parlamentáris kifejlődése. A képviselőházat nagyra becsülöm, s nem habozom ezt minden alkalommal ki is mondani. Élénk figyelemmel olvasom tárgyalásait, és sokat tanultam belőlük a Lajtán túli viszonyokra nézve. Csak azt óhajtanám, hogy ha majd mi is oly szerencsések leszünk, hogy megint beszélhetünk, az urak hasonló elfogulatlansággal tájékozódjanak sajátságos viszonyainkról.” Ugyanilyen a hangulat a képviselőház iránt mindazon körökben, amelyek a kibékülést óhajtják, s éppen azért sokat beszélnek itt a Debatte ama közleményéről, hogy a Mährischer Correspondent5 , amely az osztrák baloldal több kiváló tagjával áll összeköttetésben, Deák Ferenc húsvéti cikkére utalva kilátásba helyezte, hogy a birodalmi tanács képviselőháza a magyar kérdést újra meg fogja pendíteni. Azt a reményt táplálják, hogy ennek odaát éppen úgy, mint itt jó következése lesz. Igaz, hogy amint itt hallani, a Napló nem hajlandó a megoldás részleteinek vitatásába belebocsátkozni. „Ez az országgyűlés dolga” – 314így nyilatkoznak a Napló iránytadó köreiben. A magunk álláspontjából csak sajnálhatjuk ezt. A legközelebbi napokban megint tapasztaltuk, mennyire szükséges a tárgyalás, hogy az eszmék tisztázódjanak, és téves fölfogások helyreigazíttassanak. Az Ostdeutsche Post6 Deák Ferenc húsvéti cikkét azzal a megjegyzéssel kísérte, hogy a magyar szabadelvű párt vezetője nyilatkozatával végre rálépett a közös parlament terére, s a Hírnöknek7 egyik erre vonatkozó cikkére azt felelte egy félhivatalos bécsi lap: „az ókonzervatíveknek természetesen nem kell közös parlament, de a magyar szabadelvű pártnak ebben a pontban egészen más lesz a szavazata”. Ezt az illúziót károsnak kell tekinteni, s azért föl akarom használni az alkalmat, hogy szabatosan előadjam a nézeteket, amelyek a magyar kérdés megoldása módjára nézve a magyar szabadelvű párt táborában uralkodnak.

deak-002-004-002-0055 Morvaországi napilap.

deak-002-004-002-0066 1848–1866 között megjelenő osztrák–német liberális napilap.

deak-002-004-002-0077 1860–1867 között Pesten megjelenő konzervatív napilap.

II.

„A mi kiindulópontunk – mondják a magyar szabadelvűek táborában – a pragmatica sanctio.” Tulajdonképpen ez alapította meg valójában a monarchiát, ez képezi a trón szilárd alapját, és a magyar államjognak ez a legfontosabb biztosítéka. A pragmatica sanctio fonalán kell annak megvitatásába bocsátkoznunk, hogy mit igényelnek a monarchia új viszonyai. Más módszer képtelenség, ha vitorla és evező nélkül nem akarunk a kívánalmak, követelések, opportunitások széles, nyílt tengerére szállni.

De a pragmatica sanctio fonalán könnyűséggel át is hatolhatunk a legfontosabb és legnehezebb kérdéseken.

E kérdések:

1. Vannak-e oly ügyek, melyek a monarchia valamennyi országával közösek?

2. Melyek ezen ügyek?

3. Miképp kell azokat tárgyalni?

E kérdések elsejére az 1848-i törvények és az 1861-i országgyűlés föliratai feleletül azt adták, hogy:

Vannak közös ügyek.

A második kérdésre a pragmatica sanctióból vonjuk le a feleletet, s ebben az az elv vezet, hogy minden, ami közös, csak azon mérvben és csak azon fokig lehet az, amennyiben a monarchia biztosságának fenntartására múlhatatlanul szükségesnek látszik. Amint azonban megszabja e közösség mértékét a pragmatica sanctio, úgy határozottan kizárja mindazt, ami e vonalon túllép.

315A pragmatica sanctio erejénél fogva engedelmeskednek a monarchia valamennyi országai ugyanazon egy uralkodónak.

Az első közös ügy ennélfogva a közös uralkodó háztartása.

A pragmatica sanctio megszabja a monarchia egyes részei kölcsönös védelmi kötelességét.

A monarchia közös védelme kétféle: békés és hadi.

A békés a diplomáciai, a hadi a fegyveres erőben áll.

A kölcsönös védelem kötelességéből ennélfogva a második és harmadik közös ügy következik:

a külpolitika,

a hadsereg.

A diplomáciát, valamint a hadsereget természetesen csak egységesen lehet vezetni, és valamint csak egyedül a közös uralkodót képviselhetik külföldön a követek, szintúgy egyedül ő a közös hadsereg legfőbb hadura.

Amíg azonban természeténél fogva a diplomácia mindenre kiható közösséget követel, ez viszont a haderőnél nem szükséges. Ami a hadseregnek – hogy úgy mondjuk – hadi hivatására vonatkozó szorosan benső ügyeit illeti, ezek a legfőbb hadúr hatásköréhez tartoznak. De a hadsereg kiegészítésének joga a magyar korona országaira nézve, a törvényhozás közreműködésének joga a magyar korona országaira nézve különösen érvényes azok viszonyainak leginkább megfelelő szolgálati időnek meghatározásában, valamint az újoncállítás módja, a hadsereg elszállásolása s több ehhez hasonló jogok a magyar országgyűlésnek fönntarthatók és fönn is tartandók. E jogokat gyakorolta a magyar országgyűlés azon 150 év alatt, mely az állandó hadsereg fölállítása óta eltelt. Az újoncok állításának módja, a szolgálati idő tartama, ezek különbözők voltak a Lajtán innen és túl. És ez sohasem volt hátrányára a hadsereg harcképességének s eszerint a monarchia biztosságának, s a legmegrögzöttebb bürokratának sem jut eszébe azt állítani, hogy hadseregünk hírneve a centralizáció óta vette volna kezdetét.

Ezen elvek megóvása, mint önként értetődik, nem zárja ki azt, hogy a hadsereg erejéről háború és béke idején közös megállapodás ne jöjjön létre, s meghatároztassék a hányad, amelyet Magyarország kiállítani köteles. De a hányad kiállítása a magyar országgyűlés és a magyar kormány jogaihoz tartozik.

Ezen közös ügyek ellátására pénz kell. Ebből következik, hogy a közös ügyekre tartozó kiadások, valamint az ugyanezen célra szükséges hadműveletek szintén közös ügyet képeznek.

A dolog egyszerűsítése végett e tekintetben is magától érthetőleg meg kell állapítani a hányadokat. A szükséges összegek előteremtése módjának meghatározása 316ellenben Magyarországra nézve a magyar országgyűlés joga. A magyar pénzügyminiszter átszolgáltatja a Magyarországra eső összegeket a közös pénzügyminiszternek, s Magyarországon nem létezhetik semmiféle kormányközeg (Verwaltungsorgan), amely ne függne a magyar minisztériumtól, s amely ugyanabban az országban mintegy külön kormányt képezne.

A monarchia különböző részeinek kereskedelmi politikája legfőbb kérdéseiben csak az esetre lehetne különböző, ha a benső vámsorompók ismét fölállíttatnának. Ezt pedig senki sem óhajtja, és ebből következik a közös vám- és kereskedelmi politika szüksége.

A közös ügyek vezetésére megkívántató pénzerő előteremtése a benső vámsorompók nemléténél fogva szükségessé teszi, hogy a közvetett adórendszer bizonyos elvei közösen állapíttassanak meg. Például a mai körülmények között lehetetlen, hogy Magyarországon egyoldalúlag megszüntessék a dohány-egyedárúságot.

Ezen átalános elvek megállapítása eszerint szintén közös ügy. De ezen átalános elvek határain belül érintetlenül marad a magyar országgyűlés törvényhozási joga, és sem a monarchia biztossága, sem bármely más érdek nem szenvedne alatta, ha például a magyar törvényhozás Magyarországra nézve a dohány-egyedárúság és egynémely más közvetett adó életbe léptetésének éppoly terhes, mint célszerűtlen módozatait megváltoztatná.

Ugyanez áll a kereskedelmi törvényhozásról is. E tekintetben Európa civilizált népei bizonyos egyformaságra törekszenek. Mindamellett a nemzetközi érintkezésekben csak az átalános elvek kitűzésére szorítkoznak, s mindegyik államtól magától függ, hogy azokat sajátszerű viszonyaihoz és szükségeihez képest formulázza és alkalmazza. Kívánjuk, hogy a kereskedelmi törvényhozás kérdéseiben a monarchia határain belül a magyar korona országaival szemben ez az eljárás követtessék. Mert ezen országok viszonyai eltérők az örökös tartományokéitól, másrészről az önálló és független jogszolgáltatást semmiféle szempontból nem lehet tőlük elvitatni. Ami teljesen idegen és külön szuverenitás alatt álló államok közt elérhető, azt ugyanazon egy monarchia egyes részei közt a szükség nyomása vagy a célszerűség indítóoka bizonyosan létre fogja hozni. Nincs tehát benne kétség, hogy a monarchiában a kereskedelmi törvényhozás, ha nem is mindig ugyanazokba a szavakba öntve, de ugyanazon szellemtől lesz áthatva.

Ezen módozatok mellett minden megtörténhetik, amit a monarchia biztossága és szilárd fönnmaradása követel, s egyúttal meg lesz óva a magyar korona történeti állása és a magyar országgyűlésnek azon hatásköre, amely amaz állást szintén biztosítja.

317III.

Hátra van még a felelet a harmadik kérdésre, hogy a közös ügyek közösen miként kezeltessenek.

E pontra nézve senki sincs abban a helyzetben, hogy oly véleményt nyilvánítson, mely más lehetne, mint egyéni.

Erre vonatkozólag csak abban értünk egyet, amit nem akarunk, és ez egy „központi nagy parlament”.

Egy ily parlament, akarva, nem akarva, szükségképp abszorbeálna, és az autonómia sírjává válnék. Ennélfogva egy ily parlament nagy veszélyeket rejtene magában a monarchiára nézve is, amelynek országai soha semmi szín alatt sem adják föl történeti emlékeiket és az önkormányzás és önállóság ama szellemét, mely bennük többé-kevésbé megvan.

A közös elintézés alapjául a paritásnak8 kell szolgálnia egyrészről a magyar korona országai és másrészről a Lajtán túli tartományok között.

deak-002-004-002-0088 Az egyenlőség elvének.

Hogy mint akarják rendezni az úgynevezett örökös tartományok viszonyukat egymás közt és egymáshoz, ez oly kérdés, mely illetékességünk körén kívül esik, de ragaszkodnunk kell amaz alapelvhez, amelyen a pragmatica sanctio is nyugszik, hogy Lajtán innen az országoknak oly komplexusa9 van, amely a Lajtán túli tartományok összességével ugyanazon jelentőséggel bír.

deak-002-004-002-0099 Egybefüggő rendszere.

A paritás elvéhez, azaz két egyenlő rangú, hasonló jelentőségű és ugyanazon jogú tényező közti tárgyalás alapelvéhez ragaszkodva a közös ügyek közös intézését úgy képzeljük, hogy e két tényező mindegyike egy a szükséges meghatalmazással ellátott küldöttséget választ, és e két küldöttség egymás közt és a koronával egyezségre jut a közös ügyek iránt.

Ha megegyezés nem érhető el, és a kérdés annyira égető, hogy újabb meghatalmazás szerzése nem látszik lehetségesnek avagy célszerűnek, akkor az egyesült küldöttség megbízóinak újabb utasítása nélkül is szavazattöbbséggel döntő határozatokat hozhasson.

Mindezek természetesen csak alapvonások, melyek még kivitelre és pontosabb körülírásra szorulnak, de oly alapvonások, melyek bizonyságot nyújtanak arról, hogy a szabadelvű párt Magyarországon hajlandó oly egyezségre, mely – Deák szavaival élve – a monarchia szilárd fennállását semmi más tekinteteknek alá nem rendeli, és a monarchia biztosságának teljes garanciákat nyújt.

De még egy más mozzanat is komolyan megfontolandó: az előzetes kérdések mozzanata.

A magyar szabadelvű párt soraiban a jogfolytonosságnak nemcsak elvi és 318szóbeli, hanem tettleges elismerését most éppen úgy, mint előbb conditio sine qua nonnak10 tekintik, minek folytán 1. egy magyar minisztérium kinevezését és 2. a magyar országgyűlés kiegészítését elengedhetetlenül követelik.

deak-002-004-002-01010 Elengedhetetlen feltételnek.

Egy magyar minisztérium kinevezésében annál kevésbé képes a magyar szabadelvű párt bárminemű veszélyt látni, mert jelenleg Magyarországnak nincs nádora, és így elenyésznek a 48-i törvényekkel szemben táplált legfőbb aggodalmak, értjük ama jogokat, amelyekkel ezek a törvények a nádort fölruházzák.11

deak-002-004-002-01111 Az 1848:2. törvénycikk a nádort királyt helyettesítő jogkörrel ruházta fel arra az esetre, amikor az uralkodó nem tartózkodik az ország területén.

Ami a második pontot illeti, méltányolják ugyan, hogy ennek teljesítése nem történhetik kényszer útján, és ez utat akkor sem választanák, ha arra reálépni hatalmukban állana. E szavakkal: „a magyar országgyűlés kiegészítése” csak azon kívánságot értik, hogy a korona szólítsa fel a horvát és az erdélyi országgyűléseket a magyar országgyűlésen leendő képviseltetésükre. Ha amaz országgyűlések azt hinnék, hogy e fölszólításnak nem tehetnek eleget, mi ezt természetesen élénken fogjuk sajnálni, de ez országgyűlésünk működését nem akasztaná meg. Ha amaz országgyűlések megbízottakat küldenek a magyar országgyűléssel létrehozandó előzetes egyezkedés céljából, mi velük tárgyalásokba fogunk bocsátkozni. A magyar korona integritásának elvét azonban minden körülmények között biztosítottnak kell látnunk.

Egészben véve a megoldási művelet folyamát következőleg gondolják:

Az országgyűlés a 48-i törvények alapján egybehívatik, és ugyanazon év választó törvénye szerint választatik meg.

A trónbeszédben az uralkodó előadja kívánságait a monarchia új rendje iránt.

Az országgyűlés erre föliratában válaszol, és a dietális tractatus12 a szokott módon megindul. A leiratok és föliratok kicserélése után tisztába hozatnak azon alapelvek, amelyek szerint Magyarország hajlandó viszonyát a monarchia többi országaihoz törvényes módon megállapítani.

deak-002-004-002-01212 Országgyűlési egyezkedés.

Ha ily módon az új törvények anyaga teljesen megrostálva és rendezve van, nem lesz nehéz a koronázó oklevél szövegét megállapítani, és az uralkodó magát megkoronáztatja.

Csak miután e szent cselekvény végbement, lehet az új törvények végérvényes törvényhozási megállapításához fogni, és csak akkor következhetik be azok szentesítése.

Lényegükben ezek azon eszmék, melyek jelenleg a magyar szabadelvű párt táborában uralkodók.

Németül megjelent a Die Debatte und Wiener Lloyd 1865. május 7., 8., 9-i számában, magyarul közli Kónyi Manó 3. köt. 422–429. p.