ORSZÁGGYŰLÉSI KÖVETJELENTÉS Zalaegerszeg, 1840. július 27. | Deák Ferenc munkái

ORSZÁGGYŰLÉSI KÖVETJELENTÉS
Zalaegerszeg, 1840. július 27.

Tekintetes karok és rendek!

Az országgyűlése befejeztetett, tisztünk megszűnt1 , s képviselői díszes, de terhes állásunkról lelépve, számot adunk eljárásunkról s azon bizodalomról, mellyel minket a tekintetes rendek kegyessége megtisztelt. Tiszta igyekezetünk buzgóságát nyugodt kebellel vetjük szigorú bírálat alá; de kegyes elnézést kérünk és reménylünk, ha tehetségünk az igyekezet buzgóságának meg nem felelt, s erőnk hiányában képesek nem valánk eszközölni mindazt, mit elérni óhajtottunk.

deak-001-004-012-0011 306Az országgyűlés 1840. május 13-án, a törvények királyi szentesítésével ért véget.

253Aggodalommal telve léptünk mi e nehéz pályára, nem mintha kétkednénk az ösvényről, melyet kövessünk, mert ezt kötelesség s önérzeteink határozottan kijelelték, hanem aggódva láttuk, fájdalmasan éreztük azon nyomasztó állapotot, melyet polgári szabadságunk vérző sebei, a személyes biztosságon ejtett súlyos sérelmek s polgártársaink szenvedései okoztak, s mely néhol rettegést, máshol inkább keserű ingerültséget gerjesztve, sötét felhőkint lebegett a nemzet felett. Nevelték aggodalmunkat azok, mik az országgyűlésének megnyitását közvetetlen megelőzték,2 s ennek folytában voltak olyan pillanatok, melyekben az ellenséges körülmények nevekedő hatalma nemcsak szebb jövendőnk reményeit, de a jelent is veszéllyel fenyegette, s melyekben az általános csüggedést csak az ügynek igazsága távoztatta el, s azon meggyőződés, hogy igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.

deak-001-004-012-0022 Utalás az ellenzéki vezetők elleni politikai perekre és Ráday Gedeon pesti követ eltiltására az országgyűlésen való megjelenéstől.

Köztanácsozásaink első tárgya azon újabb sérelem vala, mely Pest megye törvényes követének, gróf Ráday Gedeonnak, az országgyűlésről főbb parancsolat által lett eltiltásából származott. Sértve láttuk mi ezen tilalom által Pest megyének törvényesen gyakorlott szabad választási jussát, s veszélyeztetve képviselői rendszerünk függetlenségét, mely a kormánynak parancsoló vagy tiltó önkényes avatkozása mellett fenn nem állhat, s meg valánk győződve, hogy midőn polgártársunk törvény ellen és ítélet nélkül megfosztatott polgári legszentebb jussaitól, személyében az egész nemzet törvényes szabadsága lett megsértve. Ugyanazért mindenekelőtt ezen sérelmet, mely képviselői állásunkat s az országgyűlésnek kiegészítését oly súlyosan érdeklette, kívántuk őfelségéhez felterjeszteni, sőt kerületileg azt is elhatározánk, hogy addig, míg e sérelem orvosolva nem lesz, semmi egyéb tárgyakat fölterjeszteni nem fogunk.

A kerületileg készült felírási javaslat, melyben e sérelemre nézve kifejténk nézeteinket, az országos ülésben is megállapítatott; azon záradék pedig, melyet más tárgyak föl nem terjesztetése iránt az orvoslásnak könnyebben lehető eszközlése végett határozánk, úgy módosíttatott, hogy e tárgyon kívül még az előleges sérelmeket, és azokat, mik a nyilvánosságot és a szólás törvényes szabadságát s az országgyűlésnek kiegészítését tárgyazzák, minél előbb tanácskozás alá vesszük, s fel is terjesszük,3 ezeken kívül pedig a szabad választáson ejtett sérelem tettleges orvoslásáig semmi egyéb munkálatokat fel nem küldünk.

deak-001-004-012-0033 Értsd: fel is terjesztjük.

Ezekben állapodván meg a képviselői táblának többsége, felírási javaslatunkat a főrendekhez általküldöttük, s velök az említett záradék iránti országos végzésünket is közöltük. Ők azonban véleményünket el nem fogadták, sőt 254az általküldött felírási javaslatot tanácskozás alá sem vevén, azt válaszolták, hogy az 1790. évi 13. cikkely4 rendelete szerint minden egyéb tárgyak előtt a királyi előadásokat kell tanácskozás alá venni, s minket azoknak haladék nélküli tárgyalására szólítottak fel.

deak-001-004-012-0044 Az 1790:13. tc. az országgyűlések tartásának módjáról rendelkezett.

Kettős volt már ekkor az akadály, mely ezen súlyos sérelemnek orvoslásában már első lépésünket is gátolta, s azon nehézség, melyet a főrendek tanácskozásaink sorára nézve gördítettek elő, lehető következéseiben szintoly veszélyes vala, mint azon sérelem, melyet a kormány okozott. Mert ha megállapíttatnék az 1790:13. cikkelynek azon magyarázata, melyet a főrendek felállítottak, könnyen megtörténhetnék, hogy a királyi előadások tárgyalása után az országgyűlés azonnal berekesztetvén, a nemzetnek még ideje sem volna méltó panaszait s igazságos kívánatait előadni. Ekkor azon törvény rendeletének másik része, miszerint a sérelmeket is minden országgyűlésen múlhatatlanul orvosolni kell, tettleg meg volna semmisítve, s az országgyűlés oly testületté válnék, mely inkább csak azért lett összehíva, hogy a fejedelem parancsait általvegye, nem pedig azért, hogy minden köztárgyakról szabadon tanácskozzék, s a nemzet legszentebb jussát, a törvényhozást, fejedelmével megosztva szabadon gyakorolja.

Előadtuk mi ezeket a főrendekhez küldött izenetünkben; kifejtettük, hogy törvény által előre s állandó szabályul kitűzni azon sort, mellyel a köztanácskozási tárgyak mindenkor felveendők, már csak azért sem lehet, mert ezen sornak a tárgyak természetéhez s többet vagy kevesebbet sürgető voltához képest kell változni. Hivatkoztunk e részben törvényekre, s a múlt idők példáira; kifejtettük, hogy jelenleg éppen az általunk előadott sérelmek azok, melyek minden egyéb tárgyaknál sürgetősebbek, kiemeltük különösen az országgyűlés kiegészítésének tekintetét, de fontos okaink s részletes vitatásaink sikeretlenek valának.

Ezenközben érkezett a július 28-án kiadott királyi leirat, melyben őfelsége felterjesztésünket megelőzve kijelenté, hogy a megyéket törvényes jussaik gyakorlatában korlátozni, s a szabad választási jusst sérteni nem akarja. Ezen fejedelmi kijelentés azonban, habár súlyos aggodalmunk enyhítésére valamely nyugtató ígéretet látszott is foglalni magában, sérelmünket mégsem orvosolta, mert azon akadály, mely Pest megye követének megjelenhetését gátolta, még elhárítva nem lett, a törvényt sértő tilalom vissza nem vétetett, s azon általános kifejezések, melyekben ezen királyi leirat a szabad választásról s a megyék törvényes jussairól szólott, jövendőnk teljes biztosítására kielégítők nem valának. Ezen nézeteknél fogva mi a szabad választási sérelem fölterjesztésének sürgetésétől a királyi leirat következésében sem állhattunk 255el, s a főrendeket újra felszólítottuk, hogy velök közlött felírási javaslatunkat tárgyalás alá vegyék, s a nemzet legsúlyosb sérelmeinek minél előbbi fölterjesztését ne gátolják. Elhatároztatott továbbá a mi táblánk többsége által az is, hogy a katonai élelmezés tárgyában készült országos választmányi munkálatot, mint amely rövid idő múlva köztanácskozás alá kerül, a követek küldőikkel minél előbb közöljék, őfelsége pedig ugyanazon felírásban, mely mellett említett sérelmeink felterjesztetnek, megkérettessék arra is, hogy azon adatokat, melyek a katonaújoncokban kívánt segedelem szükségének fölfedezését tárgyazzák, úgy szinte a Duna szabályozását érdeklő terveket és előmunkálatokat is az országgyűléssel közöltetni méltóztassék.

Ennyi vitatások után végre csakugyan elállottak a főrendek az 1790. évi 13. cikkelynek azon magyarázatától, melyet ellenünk felállítottak, s megegyeztek abban, hogy ámbár a királyi előadások érdemleges tárgyalás alá még nem vétettek, legelső felírásunkban mindazon sérelmek és kívánatok, melyek iránt a két tábla megegyez, fölterjesztessenek, s ezen felírásnak második részében kérettessék azon adatoknak közöltetése is, melyek a királyi előadások 1. és 3. pontjainak tárgyalásához mintegy előkészületül szükségesek. Elfogadták továbbá azon felírási javaslatunkat, melyben az előleges sérelmek orvoslását sürgettük, és azokat, mik Kővár vidékét, Közép-Szolnok megyét és a főrendi táblának némely meg nem hívott tagjait tárgyazták; de egyszersmind határozottan kijelenték azt is, hogy a szabad választást, a nyilvánosságot és a szólás törvényes szabadságát tárgyazó felírási javaslatunkra nézve tovább is megmaradnak előbbi véleményüknél, s ezeknek felterjesztéséhez nem járulhatnak.

Ekkor azonban gróf Ráday Gedeon, tiszta buzgósággal csak a hon javát óhajtva, országgyűlési követségéről, melyet Pest megyének törvényes választásából nyert, önkényesen5 lemondott, s lemondását a megye közönsége is elfogadván, megszűnt e részben az országgyűlési testület kiegészítésének kérdése, s az okozott sérelem tettleges orvoslásának szüksége, sőt lehetősége múltra nézve teljesen elenyészett. Ami pedig a jövendőt illeti: mi ugyan kívántunk volna bővebb biztosítást erre nézve is; de a fennforgó körülmények között további részletes vitatásokkal magát az elvet is kockáztatni nem vala tanácsos, s látván, hogy e tárgynak felterjesztésére nézve a két tábla között egyesülést eszközölni már lehetetlen, célszerűbbnek láttuk a szabad választásnak törvénybe ütköző minden korlátozása ellen ünnepélyes óvást tenni, s határozottan kijelenteni, hogy mi a nemzetnek ezen szent és sérthetetlen jussára nézve a törvényekhez, törvényes gyakorlathoz s az 1832/36. évi országgyűlésnek senki által kétségbe nem hozott s tettleg elismert példájához szorosan ragaszkodunk. Meg vagyunk mi teljesen győződve, hogy azon példát, 256melyben akkor a nemzet és fejedelem, tudva és szabad akaratból, minden kétség, minden ellenmondás nélkül tettleg megegyezett, most a kormánynak egyoldalú önkényes rendelete, melyet a nemzet törvényesnek soha el nem ismert, sőt ellene képviselői által határozottan felszólalt, meg nem gyengítheti, s e tilalom a törvény ellen, s azon példa ellen alaposan soha fel nem hozattathatik, s talán nem hibázunk, ha hisszük, hogy éppen azon keserűség, mely ezen tilalomból származott, s azon kedvetlen vitatások, melyek e tárgy felett hónapokig folytanak, s különösen az, hogy e tilalom volt egyik legfőbb ok, mely miatt a királyi előadások hónapokig tárgyalás alá sem vétethettek, nyújtanak jövendőre nézve is némi biztosítást, s nemcsak a törvény, hanem a józan okosság is el fogja tartóztatni a kormányt egy oly lépésnek ismétlésétől, mely haszon és nyereség nélkül mind neki, mind a nemzetnek annyi keserűséget okozott, s ezentúl ismételve bizonyosan még többet okozna.

deak-001-004-012-0055 Értsd: önként.

Megszűnvén ekképpen a szabad választáson ejtett sérelem feletti vitatások, azon sérelmeket s kívánatokat, mik iránt a főrendekkel már megegyeztünk, haladék nélkül felterjesztettük, s ugyanazon felírásban őfelségét a királyi előadásoknak 1. és 3. pontját érdeklő adatoknak közöltetésére megkértük, a nyilvánosságnak és a szólás törvényes szabadságának sérelmei felett pedig vitatásainkat tovább is folytattuk. Köztanácskozásaink első tárgya tehát a nemzet súlyos sérelmei valának, azoknak előadásával kezdettük meg az országgyűlést, első felírásunk legfőbb részét sérelmeink előterjesztése tevé, s ezekkel kapcsolatban levének csak megemlítve a királyi előadások, melyeknek érdemleges tárgyalásához még csak előkészületek tétettek. És így az 1790:13. cikkely rendeletét tettleg oly értelemben alapítottuk meg, mely a szabad tanácskozások természetével leginkább megegyez, s mely jövendőre megmenti az országgyűlést azon eddig soha tisztán el nem döntött veszélyes vitatásoktól, melyek a királyi előadások elsőbbsége felett majdnem minden országgyűlésen előfordultak; s ezen fontos lépést nem csekély következésű nyereségnek lehet tekinteni.

Azon tárgyak közül, melyek első felírásunk mellett felterjesztettek, az országgyűlésnek kiegészítését érdeklette az, hogy Kővár vidéke az 1832/36:21. cikkelynek6 ellenére az országgyűlésre meg nem hívatott; Közép-Szolnok megye meghívatott ugyan, de követválasztási gyűlését a főispán önkényes hatalommal eloszlatta, s ekképpen a megyét jussainak gyakorlásában s kötelességének teljesítésében gátolva, mind a törvény rendeletét, mind a fejedelem parancsát büntetlenül sértette. Úgy szinte az is, hogy a főrendi táblának némely tagjai, kik törvény és gyakorlat szerint országgyűlési személyes jussal bírnak, királyi meghívóleveleket nem kaptak. Ezen tárgyakra nézve nem történt 257orvosló tettleges változtatás az országgyűlés alatt; azonban ami Kővár vidékét s Közép-Szolnok megyét illeti, biztosan lehet reményleni, hogy azon udvari választmány, mely az említett törvény következésében ezen részek visszakapcsolásának általános és tökéletes teljesítésére kiküldetett, elkezdett munkáját minél előbb bevégzendi, s ekkor minden el lesz hárítva, mi e részben sérelmet okozott, s hisszük, hogy a kormány képes lesz bármely egyeseknek önkényes ellenszegülését sükeretlenné tenni, s alkotványszerű hatalmával a törvénynek foganatot szerzend. A főrendi tábla némely tagjainak meg nem hívására pedig őfelsége április 25-én kiadott királyi válaszában kijelenteni méltóztatott, hogy addig is, míg az országgyűlésnek elrendezése tárgyalás alá vétetik, mindazok, kik a törvény és törvényes gyakorlat szerint az országgyűlésre meghívandók, bizonyosan meg fognak hívatni, s azt, hogy némelyeknek a királyi meghívólevelek jelenleg későbben adattak ki, a törvényhatóságok által hiányosan teljesített összeírás okozta. Így tehát ezen sérelemnek ismétlésétől sem lehet tartani.

deak-001-004-012-0066 Az 1836:21. tc. a Részek – köztük Kővár vidéke – Magyarországhoz való visszacsatolását rendelte el.

Az előleges sérelmekre, melyeknek rég óhajtott orvoslását ugyanazon első felírásunk mellett ismét sürgettük, semmi részben nem nyertünk kielégítő választ. Ezen sérelmek polgári alkotványunknak legrégibb, de folyvást vérző sebei, melyek anyagi tekintetben szintúgy, mint szellemiben súlyosak és veszélyesek. Fájdalmas valóban, hogy annyiszor ismételt felírások s a nemzet méltó panaszának tiszta igazsága sem valának képesek ily hosszú idő alatt eszközölni azt, mit kérelem és sürgetés nélkül is méltán várhatunk, sőt még kívánhatunk a kormánytól, tudniillik törvényeink megtartását és a sértett törvények szentségének helyreállítását. Csak az országgyűlés végnapjaiban érkezett királyi válasz ezen sérelmekre; de annak tartalma által e tárgy semmiben jobbá nem változott, sőt ismét csalódott reményeink és az ismét megtagadott orvoslás még súlyosabbá tevék fájdalmunkat. Erdély, a testvérhaza, melyet ugyanazon nyelv és nemzetség, a szabadságnak ugyanazon buzgó érzete köt hozzánk, melynek lelkes, jeles fiai oly gyakran küzdöttek érettünk és nemzeti önállásunkért, törvényes viszonyaiban Magyarországhoz még most sem csatoltatott; Galícia s mindazon tartományok, melyeknek visszaadását méltó joggal kértük, még most is el vagynak tőlünk szakasztva; a magánosoknak pénzbeli viszonyai felett még most is azon felsőbb rendeletek határoznak, melyeket főbb ítélőszékeink a törvény sérelmével s törvényes függetlenségök ellenére is már oly régen követnek; a só árának meghatározására nézve megsértett nemzeti jussaink még most sincsenek visszaállítva, s a nemzetnek minden osztályait folyvást és törvény ellen nyomja ezen önkényes adónak súlyos terhe; az egyházi javak még mindig a törvényhozás elmellőzésével 258terheltetnek; a véghelyek polgári állása törvényes tekintetben nem változott; egyszóval: ezek az előleges sérelmeknek minden pontjai most is orvosolatlanok. Mi ezen sérelmeknek orvoslását minden lépéshez, mely az újoncok ajánlására nézve fokonkint történt, múlhatatlan feltétel gyanánt kívántuk hozzákötni, de indítványunk többséget nem nyert. Hisszük azonban, hogy nevekedő buzgósággal szólalnak fel e tárgyban jövendőre az ország rendei, mert csak a csüggedést nem ismerő nemzeti közakaratnak sikerül az, mit eddig elérni képesek nem valánk.

A szólás törvényes szabadságán s a nyilvánosságon ejtett sérelmek, s azon perek, melyek némely polgártársaink ellen támasztattak, azon eljárás, melyet e perekben ítélőszékeink követtek, és azon elvek, miket ítéleteikben felállítottak, polgári állásunk függetlenségét és a személyes biztosságot és köztanácskozásunk szabadságát sokkal mélyebben érdeklették, mintsem hogy azok ellen haladék nélkül szavukat emelni ne siettek volna a nemzet képviselői. Felszólaltunk azon fájdalmas érzéssel, melyet a sérelem nagysága szült, s azon komoly határozottsággal, melyet a sértett törvények szentsége s a veszélyben forgott közérdekek fontossága megkívánt; kijeleltük egy külön felírásban mindazokat, mik sérelmesek valának, s a kormány önkényes rendeletét, a bírák eljárását s ítéleteit törvényteleneknek jelentvén ki, azok következéseinek tettleges megszüntetését, s az okozott sérelmeknek teljes mértékű orvoslását kívántuk.

A főrendi táblának többsége azonban felírási javaslatunkban meg nem egyezett, sőt a sérelmet okozott kormányi rendeleteket s az ítélőszékek eljárását nemcsak mentegette, hanem helyeselve pártolta, s a kormány jussairól, a bírói hatalomról olyan elveket állított fel válaszában, melyeknek ösvényén egyesülést a két tábla között sem reményleni, sem óhajtani nem lehetett. Mert ha azon elvek megállapíttatnának, kormányi s bírói kettős önkény veszélyeztetné polgári szabadságunkat, s e kettős önkény ellen még felszólalnunk sem lehetne. Fájdalmasan lepett meg bennünket a főrendek ezen válasza, s kénytelenek valánk második izenetünkben részletes kiereszkedéssel fejtegetni nézeteinket mindazok iránt, mik e tárgyat érdeklették. Izenetünk tartalmát törvényeinkből és polgári alkotmányunk lelkéből merítettük, s meg vagyunk győződve, hogy tisztán a nemzet és fejedelem egyesült érdekében szólottunk; hisszük, hogy amit a nemzet nevében mondottunk, az a nemzet határozott akaratja volt, s ügyünknek s kifejtett elveinknek igazsága felett nyugodt kebellel várjuk a jelen s jövendő ítéletét.

Felszólítottak bennünket első válaszukban a főrendek arra is, hogy sérelmet panaszló felszólalás helyett, az elvek vitatását mellőzve, bárhonnan 259eredett aggodalmunk megszüntetésére inkább a fennforgó tárgyak iránt új törvényeket alkossunk. Hajlandók valánk mi bármely hibát javítani, s eddigi törvényeinknek e tárgyak iránti rendeletét szelídebb korunk tisztább fogalmaihoz alkalmaztatni, nem azért, mert a fennálló törvények sértve valának, hanem azért, mert a hiányt pótolni, a tökéletlent javítani első és legszentebb kötelessége a törvényhozásnak. De azon elvek folytában, miket a főrendek a bírói hatalomról felállítottak, s addig, míg a kormány elkezdett sérelmes rendszerét folytatta, s míg hatalmának súlya alatt szenvedtek polgártársaink, kölcsönös bizodalomnak annyira megrázkódtatott állapotjában tanácskozni azon törvények felett, melyek polgári állásunk biztosságát, sőt hazánk egész jövendőjét tárgyazva, kedvezőbb körülmények között is fontos és nehéz feladásai lesznek a törvényhozásnak, vagy egészen sükeretlen, vagy éppen veszélyt hozó munka lett volna. Ha voltak olyanok, kikre a hatalomnak sérelmes lépései rémülést gerjesztő hatással valának, azok a félelemnek nyomasztó befolyása alatt éppen e tárgyban a jövendőt biztosító új törvények felett szabadon nem tanácskozhattak volna, mert a félelem szabad férfiak szabad tanácskozásával meg nem fér. Ha pedig a történtek nem félelmet, hanem inkább ingerültséget okoztak, azt a sérelmeknek folyvást tartó következései naponkint keserűbbé tevék; a fájdalomnak s ingerültségnek mindinkább nevekedő keserűségei között pedig nem lehet azon nyugalommal, azon hideg fontolgatással tanácskozni, minőt az ily fontos és nagy következésű törvények alkotása megkíván.

És ha mindezen tekintetek nem lettek volna is, meg valánk mi győződve, hogy a fennálló törvényeken ejtett sérelmet egyedül új törvények alkotásával orvosolni soha nem lehet. Törvény szab korlátokat a hatalomnak, s önkény ellen a törvény erejében keresnek ótalmat a hon polgárai. De magát a törvényt s annak ótalmazó erejét önkény ellen csak a nemzet morális ereje biztosíthatja, s amely nemzet morális erő hiányában nem képes törvényeinek szentségét tiszteletben tartani, s azoknak tiszteletet szerezni, annak független önállása csak a véletlen esetek játéka lesz, s azt újabb és ismét újabb törvények sem mentik meg a végsüllyedéstől. Ha fel nem szólal a nemzet, midőn törvényei sértetnek, hanem sérelmét elhallgatva, minden sértett törvény helyett újakat alkot, önmaga csökkenti törvényeinek tekintetét, mert hallgatása annyi, mint ha helybenhagyná a történteket, vagy azokat a törvények kétes értelmével mentegetné. Ha fel nem szólal a nemzet, midőn a hatalom túllépett a törvények határin, ki fogja figyelmeztetni a kormányt elkövetett hibájára, s mi fogja reábírni, hogy a törvények ösvényére ismét visszatérjen? Sértett törvények mellett komoly méltósággal felszólalni több tiszteletet mutat a fejedelem 260iránt is, mint a gyáva hallgatás, mert amaz férfias bizodalom, ez pedig félénk kétkedés a fejedelem igazságában, s azon nemzet, mely törvényeinek, polgári jussainak sérelmét gyáván hallgatva tűri el, gyáván hagyná el fejedelmét is a veszélynek óráiban. Gyáva népnek fejedelmek ne örüljenek, mert félelem és bizodalom, hűség és gyávaság nemzeteknél együtt soha nem léteznek. Nekünk a fennálló törvények sérelméről kellett előbb tanácskoznunk, a sérelmek tettleges következéseinek megszüntetését, a törvények tekintetének helyreállítását kellett sürgetnünk; de mindezeket elmellőzve, sérelmeinket elhallgatva, új törvények alkotásába ereszkednünk nem lehetett. A főrendek javaslatát tehát el nem fogadhattuk.

Így folytak a vitatások hónapokon keresztül, s aggodalmak között vártuk a kétes jövendő kifejlődését; mélyen éreztük mi, hogy azon fokra jutott már a dolog, hol a megállapodás lehetetlen, s vagy az elkezdett rendszernek, mely törvényt sértve, a hatalom szigorú eszközeivel lépett fel, meg kell változni, s a törvények szelíd hatalmának kell ismét helyreállani, vagy azon rendszer tovább is fennmarad, sőt naponkint terjed, és előrehalad. Lefolynak majd az elkezdett perek, s azokban hasonló ítéletek hasonló ingerültséget okoznak. Ennek elfojtására talán hibás számolással, de szoros következetséggel ugyanazon módokhoz nyúl ismét a kormány, s így a hatalomnak minden léptein újabb sérelmek támadnak. Ekkor a következések kiszámíthatatlanok lesznek, de mindenesetre kedvetlenek s könnyen veszélyesek. Tudtuk mi azt, hogy a vérző sebet gyógyítani s annak égető fájdalmát enyhíteni lehetetlen addig, míg abból a sebesítő nyílnak benntörött darabja ki nem vonatik, s így jelen sérelmeink orvoslásáról s jövendőnknek biztosításáról sükeretlen minden tanácskozás, míg a sérelmet okozott kormányi rendeleteknek, bírói eljárásnak, s ítéleteknek fennlevő tettleges következései meg nem semmisíttetnek, a folyamatban levő perek meg nem szűnnek, s szenvedő polgártársaink szabadsága ismét vissza nem adatik. De a főrendek folyvást ellenezték felírásunk fölterjesztését, és így e tárgyban is az orvoslásnak eszközlése már első lépésben gátoltatott. Készek lettek volna ugyan a főrendek megegyezni abban, hogy a sérelem panaszlásával s elveink vitatásával teljesen felhagyva, egyedül a szenvedők mellett szólaljon fel az országgyűlés. A legbuzgóbb részvétnek meleg érzése, a barátság és szeretet édes kötelességei hatalmas ösztönül szolgáltak nekünk is arra, hogy a szenvedők sorsát enyhíteni, nekik az elvesztett szabadságot visszaszerezni s őket a hazának visszaadni minden úton igyekezzünk. De egy szentebb és magasabb kötelesség állott előttünk, melynek hatalmas szavánál minden egyéb érzelmeinknek el kellett némulni, s ez a kötelesség a haza iránti kötelesség volt. Mi a nemzet képviselői valánk, s a nemzet 261nevében szólaltunk fel sértett törvényeinek védelmére. Mi egyes polgárok sorsának enyhítésére a nemzet jussait oda nem adhattuk, s a polgári szabadság sérelmeit elhallgatnunk vétek lett volna még akkor is, midőn annak fenntartásához a reménynek utolsó szikrája is elenyészett, mert amit hatalom ront meg, az ismét feléledhet, de amit a nemzet könnyelműsége önkényt odavet, vagy gyávasága elhanyagol, azt visszaszerezni ritkán lehet. Mi nem tehettünk oly lépést, mely által elveinket megtagadva, tettleg törvényesítettük volna mindazt, mit polgári szabadságunkra nézve oly igen veszélyesnek hittünk; márpedig a nemzet sérelmeinek panaszlása helyett kegyelemért esdekelni annyi lett volna, mint a történteket tettleg helyeselve, véteknek bélyegét nyomni a szenvedőkre, s nemzeti jussaink árán szerezni nekik szabadulást. Ilyen áron szabadulni kínosabb lett volna nekik is a szenvedésnél. E részben sem nyúlhattunk tehát azon módhoz, melyet a főrendek elfogadni készek lettek volna.

Javaslották a főrendek későbben azt is, hogy a két táblának külön nézetei, melyek e tárgy felett az eddig váltott izenetekben már bőven kifejtettek, egy közös felírás mellett terjesztessenek őfelségéhez. Azonban ezen rendkívüli mód sem vala célszerű, sőt könnyen káros is lehetett volna következéseiben, mert olyan királyi válasz, mely mind a két tábla különböző nézeteinek egyformán megfeleljen, képzelhető sem vala; ha tehát mindenik tábla fenntartotta volna magának azon jusst, hogy a nézeteivel netalán ellenkező királyi válasz ellen is felszólalhasson, bizonyosan újabb és még részletesebb vitatás alá került volna ezen tárgy anélkül, hogy kielégítő elintézéséhez bármely részben közelebb volnánk; ha pedig a külön nézeteknek felterjesztése olyképpen történt volna, hogy mind a két tábla köteles legyen a legfőbb határozatban minden esetre megnyugodni, akkor a törvényhozási juss, mely a fejedelem és nemzet között egyenlően megosztva kölcsönös egyezkedéssel határoz, sarkaiból lenne kiforgatva. De tartani lehetett még attól is, hogy ezen példának ösvényén jövendőben más tárgyaknál is hasonló módot hoznak gyakorlatba, s ez, kivált az országos ajánlatok kérdéseinél, a nemzetre nézve különösen káros lehetne.

S így ezen javaslathoz sem járulhatván, felírásunknak elveit s egész tartalmát folyvást vitattuk; védelmére minden okot, felterjesztésére minden törvényes módot megpróbáltunk, s azon záradékot, melyet a szabad választási sérelemnél már felállítottunk, kiterjesztettük ezen szólásszabadsági sérelemre is. Gyakran módosította szavazatunk ellenére a többség ezen záradéknak tartalmát, s mi azt fokonkint védettük, nem mint kitűzött célt, hanem mint eszközt, mely célra vezessen. Ki vala már tűzve az országgyűlés berekesztésének 262határnapja, s még fennállott felírásunk egész tartalma, s fennállott a többség által már nagy részben megrontott záradéknak azon utolsó fokozata is, hogy ti. az újoncok iránti országos végzés fel ne terjesztessék mindaddig, míg a főrendek a szólás szabadságán ejtett sérelmek iránti felírásunk fölterjesztésében meg nem egyeznek. De a főrendek többsége is változatlan maradott ellenszegülésében, melyet sem bőven kifejtett törvényes okaink fontossága, sem többször ismételt bizodalmas felszólításunk, sőt kérésünk buzgósága legyőzni képes nem vala. S így küzdöttünk folyvást süker nélkül s mindinkább enyésző reménnyel.

Kétes helyzetünk keserűségét nevelte azon leverő gondolat, hogy a kitűrni nem tudásnak nyomasztó átka még súlyosabb csapással is sújthatja hazánkat. Lankadni fog majd a sükeretlen küzdésben kifáradt nemzeti buzgóság, s végre a többség, elveinket megtagadva, felírásunk érdemétől áll el, vagy abban oly módosításokat tesz, melyek által a sértett törvények mellett buzgó felszólalás puszta kérelemmé válik, s ekképpen a nemzet önmaga dúlja fel legszentebb jussait, melyeket a hatalom megsértett ugyan, de meg nem ronthatott. Az ilyen bukás mindenkor gyávaság szülte öngyilkolás, ez pedig a legborzasztóbb halál, mert a meggyilkolt jelennel együtt sírba száll a szebb jövendőnek reménye is, olyan halál, melyet nem kísérnek részvét könnyei, mert amely nemzet önmagát elhagyja, sorsát megérdemli.

Ezek valának feszült állásunknak naponkint terhesb körülményei, midőn folyó évi március 24-én érkezett azon királyi leirat, mellyel őfelsége hosszas vitatásainkba mintegy közbeszólva, felírásunkat megelőzte, s a szólás törvényes szabadságának sértetlen fenntartását ígérve, súlyos aggodalmunkat kívánta némileg megnyugtatni. De nem valának ezen leirat által orvosolva sérelmeink, s azokból eredett aggodalmunk még el nem enyészett, mert ámbár azon elvek, melyeket a leirat arra nézve [foglal magában]7 , hogy a szólás törvényes szabadságát ősi alkotmányunk is biztosítja, s hogy azt, ki a törvény szabta korlátokon túllép, a törvény rendes útján kell feleletre vonni, a bírói hatalom törvényes függetlenségét pedig kérdés alá venni nem lehet, a mi nézeteinkkel is nagy részben megegyeztek; ezeknek puszta kijelentése mégsem volt elegendő arra, hogy általa teljesen megszűntnek tekinthessük azon sérelmeket, melyeknek tettleges következései folyvást fennállottak. Hiszen éppen azért valánk mi kénytelenek sérelmet panaszolva felszólalni, hogy azon elvek, melyeket a királyi leirat is törvényeseknek ismert, a panaszlott esetekben meg nem tartattak, sőt egyenesen megsértettek, s a szólás szabadságának korlátait meghatározó törvények rendeletét a kormány elmellőzte. Nem a bírói hatalom törvényes függetlenségét vettük mi kérdés alá, hanem azt, mi 263ezen törvényes függetlenséggel meg nem egyezett, s éppen az okozott legérzékenyebb sérelmet, hogy az ítélőszékek ezen függetlenséget magán a törvények sérthetetlen szentségén is felül akarták emelni. De egyébiránt is az említett királyi leirat több sérelmeinket meg sem érintette, s így annak tartalmában megnyugodnunk nem lehetett. Mindazon nézeteket tehát, miket ezen királyi leiratra nézve kifejteni szükségesnek láttunk, beleszőttük a szólás szabadsága iránti felírási javaslatnak végszakaszába, s azon felírásnak érdemére nézve már bőven kifejtett minden elveinkhez s nézeteinkhez szorosan ragaszkodva, felszólítottuk ismét a főrendeket, hogy sérelmeink felterjesztését ne gátolják.

deak-001-004-012-0077 Ezek a szavak csak a követjelentés fogalmazványában szerepelnek, a nyomtatott változatban nem.

Ez volt a mi táblánk többségének végzése sérelmeinknek és felírásunknak érdemére s elvére nézve; de a főrendek azokat el nem fogadták, s a felterjesztésben meg nem egyeztek. Ami pedig többször módosított záradékunknak még fennállott utolsó romjait illeti, mi, kik utasításunk s meggyőződésünk szerint ezen záradékot akképp kívántuk megállapítani s fenntartani, hogy az újoncok iránti országos végzésnek felküldése nemcsak a sérelmek felterjesztésétől, hanem azoknak tettleges orvoslásától legyen felfüggesztve, s így annak ereje nemcsak a főrendek ellen, hanem a kormány ellen is szolgáljon, semmit nem láttunk az utolsó királyi leiratban, ami véleményünket legkisebbé is változtatná. De azon többség, mely az orvoslási záradékot már előbb, minden törekvésünk ellenére, erejéből kivetkőztette, s azt, utasításuk következésében, csupán a főrendek ellen szolgáló felterjesztési záradékra változtatta, most, miután őfelsége ezen még fel nem terjesztett sérelmekre nézve is királyi leiratot küldött, ezen záradékot szükségesnek s tovább is fenntarthatónak nem vélte, s a két tábla közötti egyesülést ezen országgyűlésen már lehetetlennek tartván, rosszabb következésektől s még a tárgy érdemének bukásától is félve, célszerűbbnek hitte a záradék által megakasztott tárgyakat megindítani, s így szavazatunk ellenére az eddig fennállott záradék is megszűnt, s mindazon országos határozatok, mikben a két tábla már megegyezett, őfelségéhez felküldettek.

Végre az ország nádora május 1. napján tartott elegyes ülésben8 szóval jelentette, miképpen őfelsége folyó évi ápr[ilis] 29-én kiadott királyi végzése által megrendelni méltóztatott, hogy mindazon személyek, kik a legutolsó országgyűlésnek kezdete óta az 1715:7. törvénycikk9 és az 1723:9. cikkely 2. szakaszánál10 fogva perbe vonattak, s jelenleg a reájok kimondott büntetés alatt vannak, teljes szabadságba helyheztessenek; mindazon perek, melyek az idézett törvényeknél vagy az 1456:54. és 1490:70. cikkelyeknél11 fogva bárkik ellen folyamatba vétettek, megszűnjenek, s ezután az efféle tettek megtorlására, 264melyek az előbb érintett időre esnek, törvénykezési eljárásnak többé helye ne légyen. Örömmel vettük mi ezen jelentést, mint egyes polgárok; örültünk, hogy szenvedő polgártársaink ismét szabadok, s a hazának ismét visszaadatnak anélkül, hogy ezt elveinknek megtagadásával, nemzeti javaink sérelmével vagy képviselői állásunk méltóságára homályt vető bármely lépéssel vásárlottuk volna meg, s nem kételkedénk, hogy a fejedelemnek azon igazságos rendeletét úgy tekinthetjük, mint annak jelét, hogy a kormánynak törvényt s alkotványt sértő szigorú rendszere megszűnik, s a törvényeknek biztosabb és szelídebb hatalma ismét helyreáll. De mint a nemzet képviselői teljes mértékű orvoslásnak nem tekinthettük még ezt, s kifejtett elveinktől semmiben el nem állhatunk. Anélkül tehát, hogy ezen nádori kijelentés tartalmát tárgyalás alá vettük, s annak következésében bármely felírást készítettünk volna, megmaradtunk tovább is felírási javaslatunk mellett, s midőn az országgyűlésnek végnapjaiban láttuk, hogy huszonhárom izeneteink, melyeket a jelen és múlt országgyűlésen a szólás szabadsága felett váltottunk, s ezekben felhozott alapos okaink sem valának képesek a főrendek megegyezését kivívni, határozottan kijelentettük, hogy mi ezen előadott sérelmekre nézve részletesen kifejtett elveinkhez, különösen pedig mindazokhoz, miket ezen országgyűlésen az e tárgy feletti 2. izenetben előadtunk, szorosan ragaszkodunk, s azoknak fenntartását, a teljes mértékű orvoslásnak kivívását s jövendőnk bővebb biztosítását a nemzet hazafiúi buzgóságának és a jövő országgyűlés gondosságának a teljesített kötelesség nyugtató érzetével általadjuk.

deak-001-004-012-0088 Az alsó- és felsőtábla közös, együttes ülésében.

deak-001-004-012-0099 Az 1715:7. tc. a felségsértés eseteiről rendelkezett.

deak-001-004-012-01010 Az 1723:9. tc. 2. §-a értelmében hűtlenség bűnében kell elmarasztalni (a Hármaskönyv első részének 14. címe alapján) mindazokat, akik nyíltan a korona, a király és a közállomány ellen támadnak és szegülnek.

deak-001-004-012-01111 Ezeket a törvénycikkeket a Corpus Juris nem tartalmazza.

Ezek azok, mik a most lefolyt országgyűlésen a nyilvánosságnak és a szólás törvényes szabadságának ügyében történtek. Mi a nemzet jussainak védelmében, sértett törvényeinek helyreállításában semmit el nem mulasztottunk, ami hatalmunkban állott, s nem rajtunk múlt, hogy többet eszközölni képesek nem valánk. Sérelmeink teljesen orvosolva nincsenek, de azoknak tettleges következései megszűntek, s az orvoslásnak legsúlyosabb akadályai el vannak hárítva. Kivonatott a vérző sebből a sértő nyílnak benntörött darabja, s könnyítve van ezáltal a gyógyításnak eszközölhetése. Fejedelmünk igazságszeretete, a nádor mély belátása s a főkancellár hazafiúi buzgósága biztos reményt nyújtanak, hogy a hatalom törvény elleni rendszerének megszűntével szűnni fog az ingerültség, s a megrázkódtatott kölcsönös bizodalom ismét helyreáll, és ha ez megtörténik, ugyanazok, kik az ingerültség kedvetlenségeit mélyen érezve annyi terhes küzdések között igyekeztek az ingadozó bizodalom helyreállításán, őrködni fognak jövendőre a visszaállított bizodalom felett, s elkerülnek mindent, mi azt ismét megzavarná; mert tudják, hogy a 265nemzet bizodalma a fejedelemnek s kormánynak legbiztosabb támasza, s hol az egyszer elenyészett, azt sem visszahozni, sem pótolni többé nem lehet.

Azonban mik lesznek a történteknek következései, csak az idő fogja kifejteni. De ha ezen országgyűlés meggyőzte a kormányt arról, hogy hazánkban a veszélyes ingerültséget nem azok terjesztik, kik a józan haladásnak békés ösvényén törvényeink számos hiányait pótolni s az előítéletek zsibbasztó láncait lerázva, a szunnyadó nemzeti erőt munkásságra ébreszteni, kifejlődésre vezetni törekednek, hanem azok, kik a törvényszerű haladásnak természetes mozgását is közalkotmányt veszélyeztető mozgalmaknak nézve, hatalommal s a hatalomnak törvény elleni rémületes eszközeivel is kívánnák gátolni a nemzet kifejlődését; ha meggyőződött a kormány, hogy hazánkban sem lehet már az igazságos közvélemény hatalmas szavát elfojtani vagy elmellőzni; ha másrészről megtanulta a nemzet, hogy azon polgári jussok legbiztosabbak, melyek nemcsak a törvény tábláira vannak holt betűkkel írva, hanem minden polgárnak kebelében kiolthatatlanul élnek; ha megtanulta, hogy morális erő a nemzetek legnagyobb kincse, s a nemzetnek csak azon felszólalása hatalmas, melyet csüggedni nem tudó morális erő támogat, ingadozó változékony vélemények ellenben pusztán és nyom nélkül enyésznek el; ha kormány és nemzet meggyőződtek arról, hogy erejöket a törvénynek s igazságnak ösvényén egyesítve, szebb jövendőt deríthetnek honunk egére, de azon ösvényt elhagyva, kétes küzdésben egymást emészti fel a két erő, s könnyen veszélybe döntheti a hazát és fejedelmet; ha kormány és nemzet megtanulták ezeket: akkor a nyereség nagy, mert jövendőnk biztosítva van.

Miután honi nyelvünk a múlt országgyűlésen lerázta már az idegen nyelvnek súlyos rabigáját, és törvényeinknek eredeti nyelve lett, újabb lelkesedéssel igyekezett a nemzet azt a közigazgatásnak minden ágaiba kivétel és megszorítás nélkül behozni, s a hazában mindenütt terjeszteni s emelni. Már az országgyűlésnek megnyitásakor, midőn őfelségének, koronás fejedelmünknek és felséges hitvesének, a császárnénak, az ország rendei nevében hódoló tisztelettel leendő üdvezlésére országos küldöttség neveztetett ki, a karok és rendek indítványt tevének, hogy azon küldöttség mind felséges urunkat, mind felséges asszonyunkat magyar nyelven üdvezelje. Közakarattal megegyeztek ezen indítványban a főrendek is, és miután őfelségök az ország nádora által eziránt előre hódoló tisztelettel megkérve a magyar üdvezlésnek kegyes elfogadását ígérték, az csakugyan meg is történt. Századok óta most idvezlette legelőször a magyar törvényes fejedelmét nemzeti nyelven, s az országgyűlésnek berekesztésekor szinte magyarul történtek az idvezlések, s ezentúl bizonyosan köztisztelkedési nyelvünk is a honi nyelv leend. Későbben, 266midőn köztanácskozásainkat már elkezdettük, elhatározánk, hogy őfelségéhez küldendő felírásainkat egyedül magyar nyelven készítendjük. Ebben is megegyeztek a főrendek, s az ország nádora közakarattal megkéretett, hogy a nemzetnek ezen igazságos kívánatát őfelségének adja elő. A nádor által előterjesztett kívánatunkra őfelsége azt méltóztatott válaszolni, hogy mivel ezen kívánság a fennálló törvénynek megváltoztatását tárgyazza, szokott felírás és királyi válasz útján kell annak elintéztetni. Mi tehát első feliratunkban, melyet többrendbeli sérelmeink iránt s a királyi előadások némely pontjait érdeklő adatok közöltetése végett készítettünk, beiktattuk a felírásnak ezentúl egyedül magyar nyelven teendő felterjesztése iránti kívánságunkat is, s ezen felírást még az eddigi szokás folytában két nyelven szerkesztettük. Megérkezett erre nemsokára a királyi válasz, melyben őfelsége kívánatunkat kegyesen elfogadja. Minden felírásaink tehát, melyek ezután készültek, már ezen országgyűlésről is egyedül magyar nyelven terjesztettek föl, és így mind szóval, mind írásban honi nyelven szól ezentúl fejedelméhez a magyar is.

Több fontos és méltányos kívánataink voltak még ezenkívül a nemzeti nyelv tárgyában; ezeket mind egy felírásba foglalva, felterjesztettük őfelségéhez. Kértük, hogy őfelsége királyi válaszait s leiratait is honi nyelven adja ki; kértük, hogy miután törvényeinknek magyar szerkezete az eredeti s elhatározó, a törvények jövendőben egyedül magyar nyelven szerkesztessenek, a helytartótanács még körleveleit is magyar nyelven bocsássa ki, a királyi udvari kancellária magyarul írjon, a magyar ezredeknél a kormányszavak magyarosíttassanak, a magyar katonaságnál a magyar nyelv behozattassék, s annál egyedül magyar tisztek alkalmaztassanak, az oskolákban diák12 helyett magyar legyen a tanítás nyelve, minden hazafinak kötelességül tétessék a honi nyelv tudása; egyszóval, még számos pontokat nem említve, kértük azt, hogy a magyar nyelv országos nyelvvé tétetvén, a közállomány rendszerének minden ágain a diák és német nyelv helyett magyar hozassék be. Teljesítetlenül maradott legnagyobb része felterjesztett kívánatinknak, némelyeket azonban elfogadott őfelsége, s ezeket a jelen országgyűlésnek VI. törvénycikkébe13 iktattuk. Legfontosabb ezek közül az, hogy mind az ország rendei, mind a megyék ezentúl egyedül magyarul szerkesztessék felírásaikat; a helytartótanács körleveleit is magyarul adja ki, a magyar udvari kamara, a magyar ezredek kormányai, az egyházi törvényhatóságok magyarul levelezzenek, s az anyakönyvek oly helyeken is, hol a gyülekezethez szent beszédek magyar nyelven nem tartatnak, magyarul írassanak, s ezentúl minden egyházi plébánusoknak, egyházi szónokoknak, káplánoknak és segédeknek olyanok alkalmaztassanak, 267kik magyarul tudnak; végre, mit a tekintetes rendek is ezeken kívül különösen utasításba adtak, hogy az országos pénztárakról magyar számadások vezettessenek.

deak-001-004-012-01212 Latin.

deak-001-004-012-01313 Az 1840:6. tc. a magyar nyelv hivatali használatát szélesítette ki.

Előlépések ezek, mindenesetre pedig hasznosak és nem csekély következésűek, de sok van még hátra, mit nyelvünk ügyében tennünk kell. Az, hogy a királyi válaszok magyar nyelven adassanak ki, s hogy a törvényeknek diák szerkesztése, melyet most is már csak tűrt inkább, mint készített az országgyűlés, teljesen elmaradjon, valamint az is, hogy az iskolákban magyar legyen diák helyett a tanítás nyelve, legfőbb figyelmet érdemel, s mindenekelőtt kívánatos. Azonban ott áll már nemzeti nyelvünknek ügye, honnan visszalépéstől félni többé nem lehet, sőt a haladás bizonyos, mert minden előrelépés csakhamar szükségessé teszi a másikat is, s valamint a múlt országgyűlésnek azon határozata, mely által a honi nyelv törvényeink nyelve lett, kivívta már a magyar felírásokat, úgy következni fognak nemsokára a magyar válaszok; a közigazgatásnak minden ágaiból lassankint elmarad a diák nyelv, s minden polgárnál szükségessé válván a magyar nyelvnek tudása, képtelenség nélkül nem lehet jövendőre az iskolai tanítás nyelvét magyarra nem változtatni. Így halad az lépésről lépésre, mit a nemzetnek csüggedést nem ismerő általános közkívánata közszükséggé tett. Vajha e példa másban is hasznos tanításul szolgálna a magyarnak.

A királyi előadásoknak 1. pontjában a magyar állandó katonasághoz, minthogy annak száma már eddig is tetemesen megfogyott, s a rendes hadfogadás által elegendőképpen nem pótoltatik, nagy része pedig, az 1830:7. törvénycikknek14 értelmében, szolgálatidejének kiteltével nemsokára el fog bocsáttatni, újoncokbeli országos segedelmet kívánt őfelsége.

deak-001-004-012-01414 Az 1830:7. tc. értelmében az akkor megajánlott újoncok tíz évig voltak kötelesek szolgálni.

Hónapok múltanak el, s ezen tárgy még köztanácskozás alá sem vétetett, mert felvételénél első lépésnek kellett lenni egy felírásnak, melyben régibb törvényeink nyomán s az 1830. esztendei országgyűlésnek példájára megkérettessék őfelsége, hogy a kívánt segedelem szükségét kimutatni méltóztassék; de gátolta ennek felterjesztését azon általános határozatunk, hogy a szabad választáson ejtett sérelmek felterjesztésén kívül semmi egyéb tárgyak iránti munkálatinkat fel ne küldjük. Utóbb azonban a többség szavazatunk ellenére megváltoztatta ezen határozatát, s a szükségnek kimutatását kérő felírás őfelségéhez felterjesztetett. Ennek következésében elküldötte őfelsége a magyarországi főhadikormányzót, oly végre, hogy a szükséges adatokat velünk közölje; az ország rendei pedig egy országos választmányt küldöttek ki oly utasítással, hogy az a főhadikormányzótól azon adatokat megtudja, s mindazokról, miknek nyilvánítása a közállományra nézve nem káros, az ország 268rendeinek kimerítő tudósítást tegyen. Eljárt ezen tisztében az országos választmány, s az őfelsége által evégre megbízott főhadikormányzóval hoszszabb ideig értekezvén, mindazokat, mik neki fölfedezettek, hivatalos jelentésébe foglalta, de véleményadásba nem bocsátkozott, minthogy azzal az ország rendei által megbízva nem volt.

Mi ugyan akkor is, midőn őfelségének királyi válasza, mely mellett a magyarországi főhadikormányzó ki vala küldve, felvétetett, sőt későbben is, midőn már a kiküldött országos választmány jelentését beadta, folyvást azt kívántuk, hogy súlyos sérelmeink orvoslásáig a királyi előadásoknak ezen első pontja legalább érdemileg ne tárgyaltassék. Egy kis ideig pártolta is a többség kívánatunkat; de végre mégis elhatároztatott az országos választmány jelentésének felvétele s az újoncok kérdésének érdemleges tárgyalása, és így kénytelenek valánk mi is az e tárgy feletti tanácskozásokba bocsátkozni.

Az országos választmány jelentése szerint őfelsége a szükséges segedelmet 38 500 újoncokban kívánta megajánltatni. Többfelé ágaztak a vélemények a megajánlandó mennyiség felett. Mi a tekintetes rendek utasítása szerint csak 22 000-re szavaztunk, a többség azonban utasításuk következésében, szavazatunk ellenére, 38 000 újoncot ajánlott meg. Sürgettük mi a tekintetes rendek utasítása szerint azt is, hogy azon régi katonák, kik 1830. esztendő előtt örökös katonáknak állíttattak, szinte bocsáttassanak el, s ez az országos ajánlatnál tekintetbe vétessék. Pártolták is némelyek méltányosság és emberiség szempontjából ezen kívánatot, de a többség, utasítások hiányában, azt el nem fogadta.

Ami pedig az ajánlottak feltételeit illeti, azon óvások és feltételek, melyek az 1830:7. tc. szerint az akkori ajánlathoz valának kötve, nagy részben most fenntartattak, sőt némely pontokra nézve határozottabban s világosabban kimondattak. A szolgálat idejét 10 évről nem ugyan 6-ra, mint mi a tekintetes rendek nevében sürgettük, hanem 8-ra kívánták leszállítani az ország rendei, az állításnak előbb divatozott erőszakos módját pedig általában eltörölvén, helyette a sorshúzást törvény által kötelezőleg megállapították, s kidolgozták azon utasítást, mely ezen újoncok állításánál szorosan megtartandó szabályul szolgál. Kimondották továbbá az ország rendei azt is, hogy a szolgálat kitűzött idejének elteltével senkit, akár kiütéssel fenyegető vagy már kiütött háború miatt, akár büntetésképpen, vagy bármi egyéb szín alatt is, katonai szolgálatban tovább tartóztatni ne lehessen, kivévén az utasításban világosan kitett azon esetet, midőn valaki a sorshúzás után megszökik, mert ez elfogattatása esetében két esztendővel hosszabb szolgálati időre köteles.

Ugyanezen felírásunkban fiúi bizodalommal megkértük őfelségét: méltóztassék hathatós közbevetésével az európai hatalmasságoknál eszközölni, 269hogy azok, az emberiséget, népeik boldogságát s önérdeküket tekintve, egy általános lefegyverkezési rendszert fogadjanak el, s roppant hadi seregök számát kevesítvén, ezáltal a népeket oly békességgel boldogítsák, melynek áldásait fenntartásának költségei fel nem emésztik.15 Szomorú dolog valóban, hogy midőn a nemzeteknek egymást pusztító véres harcai megszűntek, egy újabb csapás dúlja fel azon reményeket, miket a drága véren vásárlott békesség ígérni látszott, s ez a csapás Európának azon veszélyteljes védelmi rendszere, mely minden nemzetet kényszerít békesség idejében is roppant seregeket tartani, sőt azokat gyakran nevelni. A nemzeti gazdaságnak egyik legfőbb kincse a munka, pedig mennyi erő, mennyi munkáskéz vonatik el ezen védelmi rendszer által a nemzet köziparkodásától, és még azonfelül mennyi a költség, melyet a megkevesedett munkáserőnek kell előteremteni a katonaságnak tartására. Minden nemzet érzi ezen tehernek iszonyú súlyát, minden hatalom nyögve viseli ezen kénytelenség jármát, és mégsem menekednek tőle, pedig ha komolyan, határozottan s egyetértve akarnák, könnyű volna megszüntetni azt, mire csak önmagok kényszerítik egymást. És még ha ezen rendszer sokáig fennmarad, a védelemnek eszközei alatt roskadnak le a népek, mint azon gyáva harcos, kit nehéz páncéljának súlya nyomott agyon. Magyarországnak rendszere csupán védelmező, s Magyarország képviselőinek illett e kérelmet intézni azon fejedelemhez, ki az áldott békét fenntartani s édes gyümölcseit népének biztosítani bizonyosan óhajtja.

deak-001-004-012-01515 Deák az országgyűlés alsótáblájának 1840. február 12-i kerületi ülésén az európai nagyhatalmak általános leszerelését indítványozta. Javaslatát az újoncmegajánlás ügyében az uralkodóhoz intézett felirati tervezet is tartalmazta.

Azt is kértük őfelségétől ezen felírásban, hogy az állandó katonaságnak egy részét béke idején hasznos közmunkákra fordíttatni méltóztassék. A hatalmas Rómának erős harcosai Róma dicsőségét és nagyságát nemcsak a véres harcok mezején tudták terjeszteni, hanem a békének nyugalmai között is munkáskezekkel raktak hazájoknak hasznos épületeket. Harcaik vérnyomai már elenyésztek, a hatalom, melyet fegyvereik diadalma vívott ki, a sorsnak viszontagságain megtörött, de a békének ezen műveit, mint a római nagyságnak tartósabb és dicsőbb emlékeit, bámulja a világ. Miért ne követné korunk is a hajdannak szép és hasznos példáját? Hiszen ezáltal legalább némileg enyhítve lenne azon súlyos teher, mellyel az állandó katonaság tartása nyomja a népet, pótolva lenne a közszorgalomtól elvont munkáserőnek egy része, s az ily dolgozás a katonáknak testi erejét sem fogyasztaná, hanem inkább nevelné, s őket minden viszontagságok ellen keményebbekké tenné. És kivált hazánkban volna ez hasznos, hol annyi még a tennivaló, s oly kevés a kéz, melyet a mindennapi foglalatosságoktól elvonva, közcélra lehetne fordítani. Mi kérelmünket e tárgyban előadtuk, s a kormány és nemzet egyformán vesztenek, ha kérelmünk sükeretlen marad.

270Ezeken kívül múlhatatlan feltétel gyanánt kívántuk továbbá mi az újoncok ajánlásához hozzákötni azt, mit már az 1830. évi országgyűlés több ideig vitatott, hogy ti. a magyar és véghelyi16 ezredeknél a kormányszavak magyarok legyenek, tisztek csak olyanok lehessenek, kik született magyarok, és magyarul tudnak, a lépcsőnkénti előmenetel pedig ezen ezredekben a többi császári királyi hadseregtől különválva történjék. A többség azonban ezen föltételeknek megállapításához nem járult.

deak-001-004-012-01616 A határőr ezredeknél.

Bevégezték ilyképpen a karok és rendek a királyi előadások 1. pontjának tárgyalását, de határozataikat föl nem terjesztették, sőt a főrendekkel sem közölték, mert fennállott azon záradék, miszerint ezeknek felküldése a szólás szabadságán ejtett sérelmek fölterjesztésétől vala felfüggesztve. Midőn azonban a többség ezen záradéktól elállott, s az újoncok iránti felírás és törvényjavaslat a főrendekhez általküldetett, azok mindenben megegyeztek, és ekképpen a királyi előadások 1. pontja felett a legelső érdemleges felírás az országgyűlésnek 11. hónapjában fölterjesztetett.

A királyi válasz, mely ezen országos ajánlatot mind mennyiségére, mind pedig a hozzá kötött óvások s feltétekre nézve nagy részben elfogadta, különösen észrevételt tett a szolgálat idejének 8 esztendőre lett leszállítása ellen, s azt 1830. esztendei országgyűlésnek példájára ismét 10 esztendőben kívánta megállapíttatni. Mi ugyan e tárgynak isméti felvételével újra sürgettük még ezen időnek is két esztendővel alább leendő szállítását, s midőn ezt el nem érheténk, legalább az országos határozatot kívántuk megtartatni, de hosszas vitatások után végre, szavazatunk ellenére, a többség elfogadta e részben is a királyi válasz tartalmát, s a szolgálat ideje 10 esztendőre határoztatott, de a felírásban világosan kijelentetett, hogy az 1830. év[i] 7. törvény rendeletét, melyre a királyi válasz hivatkozik, sem a katonai szolgálatnak idejére, sem az ajánlathoz kötendő feltételekre nézve olyan állandó szabálynak el nem ismerik az ország rendei, melyet minden új ajánlatoknál szorosan követniök kellene. Továbbá kifogást tett a királyi válasz azon határozatunk ellen is, hogy a szolgálatnak idejét az utasításban említett eseten kívül büntetésképpen se lehessen meghosszabbítani, s e részben az eddigi módot kívánta fenntartani. Ezt azonban az ország rendei el nem fogadták, mind azért, mert meg nem nyughattak abban, hogy az országnak biztosító ígéretét az ország befolyása nélkül készült hadi törvények bármely esetben megsemmisítsék, s tartottak attól, hogy ha kivált azon hadi törvény, melynek időnkinti változtatása is az ország tudta nélkül történik, többféle vétekeket rendel a szolgálat idejének meghosszabbításával büntettetni, s emiatt az ilyen meghosszabbítások gyakrabban előfordulnak, bizodalmát veszti a nép a szolgálatnak törvényben kikötött 271idejére nézve a polgári hatóságok iránt, s egyes esetekben a törvény szabta időt leszolgált katonának mi okból lett elmaradását nem tudva, s nem is tudhatva, hinni nem fog semmi biztosító ajánlatnak, s ezáltal a katonaállításnak szelídebb s egyébkint bizonyosan célszerűbb módja nehezíttetik, sőt lehetleníttetik.

A királyi válasznak egyéb részeit, melyek egyébkint is keveset valának lényegesek, elfogadván az ország rendei, mindezeket egy újabb felírásba foglalták. Csak az országgyűlésnek utósó napján érkezett ezekre őfelségének végső királyi válasza, s minthogy őfelsége is megegyezett abban, hogy a szolgálat meghosszabbításával csak egyedül azon esetben lehessen büntetni, midőn a katona zászlóját hívtelenül elhagyva megszökik, a törvénynek ezen rendeletéről pedig minden újonc már a sorshúzáskor jó előre értesíttessék, egyes esetekben, midőn valamely katona ilyen büntetés alá esett, az ezred az illető törvényhatóságot erről tudósítsa, sőt valamikor ezentúl újoncok ajánlásáról leszen szó, az ezen büntetés alá esettek feljegyzése figyelemben tartás végett az országgyűléssel is közöltessék, s minthogy ezek által aggodalmunk nagy részben meg vala szüntetve, az ország rendei megnyugodtak abban, s ekképpen az egyezség elkészülvén, a törvény és az országgyűlésileg kidolgozott utasítás megállapíttatott.

A királyi előadásoknak 2. pontja a katonaság élelmezésének és szállásolásának eddigi módját s annak célszerűbb elrendezését tárgyazta. Rég óhajtotta már e tárgynak elintézését a nemzet, s több országgyűlések fájdalmasan panaszolva szólaltak fel ezen naponkint nevekedő teher ellen.

És csakugyan mindazon súlyos terhek között, melyek az adózót nyomják hazánkban, legsúlyosabb s legérzékenyebb a katonaság tartásának kötelessége. Az élelmezésnek most fennálló módja egykor az adózó népnek könnyebbítésére vala rendelve, s azon árszabás, mely szerint a kiszolgált termesztmények kifizettetnek, első megállapításkor, sőt még azután is több ideig a termékek folyó árát jóval meghaladta. Akkor csakugyan könnyebbség volt az adózóra, hogy szorgalmának gyümölcsét biztosan és jó áron pénzzé tehette; de most, midőn a termékek folyó ára azon beváltási árt oly igen felülmúlja, felette káros, s nem törvényes, nem igazságos, hogy az adózó, gyakran magától elvonva falatját, gyakran ínséget szenvedve, csekély áron s némelykor csaknem ingyen tartozzék azokat odaadni. De egyébiránt is a kezelésnek ezer nehézségei, melyeknél a számos visszaéléseket elkerülni alig lehet, a termékek szállításának terhe, mely az adózónak soha meg nem téríttetik, és különösen azon tekintet, hogy némely törvényhatóságok, melyekben vagy éppen semmi, vagy kevés számú katonaság fekszik, és azok, melyekben a termékek 272folyó ára kisebb, ezen súlyos teherből alig viselnek valamit, midőn ellenben más törvényhatóságok adózói majd szinte összeroskadnak az alatt; különösen óhajthatóvá teszik, hogy e tárgyban minél előbb intézkedjék a törvényhozás.

De még sürgetőbbek azon tekintetek, melyek a katonaság házankinti beszállításának minél előbbi megszüntetését tanácsolják. Mert nem említve mindazon apró, de naponkint előforduló, s azért súlyos és gyakran bosszantó terheltetéseket, mik a beszállításnak ezen módjából származnak, s fátyolt vetve annak több erkölcsi következéseire, már azon gondolat is keserves lehet a szegény adózóra, hogy miután terhes fáradsággal lerótta mindazt, mivel urának s a közállománynak tartozik, miután súlyos munkáját végezve, hazatér szalmakunyhójába, melyet gyakran ínséggel küszködve önmaga épített, nincsen abban egy zugoly, hová háborgatás nélkül vonulhasson háznépével, mert házában a beszállott katonának alkalmatlan jelenlététől nem menekedhetik. A vadnak barlangja s a madárnak fészke van, melytől erővel is távoztat minden idegen tolakodást, de a magyar adózó nem ura még önsajátjának is, házában nem ő rendelkezik, mert a közállomány, melynek minden terheit viseli, még házi nyugalmát sem hagyta háborítlanul, s oly vendéget szállított hozzá, kit tűrni kénytelen, oly vendéget, ki gyakran idegen földnek gyermeke, s kihez még az édes honi nyelvnek megszokott hangjai s a közös haza közös szeretetének szelídebb érzelmei sem kapcsolják. Mélyen érezték ezt már az 1836. esztendőben az ország rendei, s minden módot elkövettek, hogy e tárgy felett minél előbb intézkedni lehessen, és miután azt a szükséges előkészületek hiányában akkor felvenni nem lehetett, a 11. cikkely által egy országos választmányt neveztek ki, mely az egész tárgyat minden oldalról s egész kiterjedésében vizsgálóra vevén, afelett kimerítő véleményt készítsen, s munkáját a közelebbi országgyűlésnek bemutassa, melyen az okvetlenül felveendő leszen.17 Be is mutatta ezen országgyűlésre munkáját a választmány, s mi azt a tekintetes rendeknek annak idejében meg is küldöttük. Amint pedig megérkeztek a törvényhatóságok utasításai, tüstént köztanácskozás alá vevénk azt, s gondosan kerülni mindent, ami e részben tanácskozásainkat célt vesztő vitatásokra vezethetné, egy felírási javaslatban mindenekelőtt általános elv gyanánt kijelentettük, hogy meg vagyunk győződve, miképpen a katonai élelmezésnek és szállásolásnak szokásban levő módja nem igazságos, s az ezzel egybekötött terhek nagy részben nem törvényesek. Kijelentettük azon óhajtásunkat is, hogy a katonaságnak élelmezéséről minden tekintetben a királyi kincstár gondoskodjék, az adózók a termesztmények kiszolgáltatásának terhétől teljesen fölmentessenek, s az országban tanyázó katonaság számára 273katonai laktanyák építtetvén, a házankinti beszállítás megszűnjék. Végre kijelentettük azt is, hogy ezen terhek megszüntetésére nézve, amennyiben azok eddig is a törvénnyel nem ellenkeztek, a kincstárnak netalán adandó kárpótlás iránt egyezkedésbe bocsátkozni készek vagyunk; s megkértük őfelségét, hogy az építendő laktanyákra nézve is, a már fennálló efféle épületeknek tekintetbevételével, azoknak mekkorasága s minősége, s az országban elosztása iránt terveket készíteni, s ezeknek közlésével egyszersmind a katonaság részéről ahhoz értő tagokat kinevezni méltóztassék, kikkel egy küldendő országos választmány e tárgyak iránt értekezhessék, hogy ekképp afelett még ezen országgyűlésen lehessen intézkedni. Ezeken kívül több részletes rendelkezéseket is javaslottunk, melyek az általkelő katonasággal való bánást, a katonaság számára szükséges szekerezéseket s vontatásokat, a fegyvergyakorlás végetti nagyobb katonai összevonulásokat, a rendkívüli esetek iránti célszerű intézkedést tárgyazták. Felírási javaslatunkra csak néhány észrevételt tevének a főrendek, s azok is nem a felállított általános elveket, hanem inkább a részletes rendelkezésnek némely pontjait érdeklették. Azonban ezek felett is csakhamar meg lett az egyesség, s felírásunk őfelségéhez felterjesztetett.

deak-001-004-012-01717 Az országos választmány munkáját részletesen feldolgozta Timon Béla: Az 1838/1839. évi regnicoláris deputatio katonai vonatkozású munkálatai. Budapest, 1935.

A királyi válasz, mely ezen felírásra érkezett, elismerte ugyan, hogy az adózónak érdekében van a termesztmények kiszolgáltatásának eddigi hibás módja helyett valamely célszerű megváltás iránt rendelkezni, de mégis több váratlan nehézségeket gördített előnkbe. Megemlítette a megváltási summa rendes befizetésének biztosítását, szólott ezen tehernek a törvényhatóságok közötti felosztásáról, s annak nehézségeiről, s azt kívánta, hogy mivel e tárgynak bővebb megfontolása szükséges, ismét egy országos választmány neveztessék ki, mely az őfelsége által kiküldendő katonai tagokkal is értekezve, egyszersmind a katonai laktanyákról is minden körülmények figyelembevételével kimerítő véleményt készítsen; felírásunknak részletes rendelkezéseit pedig nagy részben ugyanazon választmány munkálódására utasította.

Mi ugyan a királyi válaszban megérintett nehézségeket nem láttuk olyanoknak, melyek miatt a megváltás iránti alkudozásokat még ezen országgyűlésen megkezdeni nem lehetett volna, mert a megváltási summának befizetésére nézve más biztosítást nem adhatunk, mint ami egyéb ilyen terheknél fennáll, ti. a törvényt, s a fizetni vonakodó ellen a legrövidebb törvényes keresetet. Ezen eszközökben elegendő biztosítást találhat a kormány, mert hatalmában, sőt kötelességében áll a törvényeket végrehajtani. Ezeken kívül bármely kezességet vállalni, vagy egyik adózót a másikért felelőssé tenni, mind a dolog természete, mind az igazság tekintete egyiránt tiltanak. Ami 274pedig ezen tehernek a törvényhatóságok közötti felosztását illeti, csak azon kezelés szerint történhetik ez is meg, mi például a közadó felosztásában eddig fennállott; ezen kulcsot lehet, sőt kell is igazítani; de a kulcsnak igazítása a felosztást lehetetlenné nem teszi. Újra sürgettük tehát e tárgynak még ezen országgyűlésen leendő elintézését. De őfelsége megmaradott előbbi válaszánál; azt azonban kijelentette, hogy a megváltás feletti egyezkedéstől nem idegen. Látván tehát mi is, hogy az országgyűlés mindinkább vége felé közelít, s így annak berekesztése előtt a katonai laktanyákról s a beszállításnak még súlyosabb terhéről a legkedvezőbb körülmények között sem lehet már kimerítőleg munkálódni, egyik tárgyat a másik nélkül nem akarván intézkedés alá venni, megegyeztünk a királyi válasznak azon javaslatában, hogy e tárgy bővebb kimerítése egy országos választmányra bízattassék. Így készült a jelen országgyűlésnek 3. törvénycikkelye,18 mely által egy újabb országos választmány megbízatott, hogy a katonai élelmezés és szállásolás terheinek megszüntetése végett, amennyiben azok törvényesek, a királyi kincstárral egyezkedésbe bocsátkozzék, a katonai laktanyákról terveket készíttessen, s készítendő munkálatát az ország nádorának avégett bemutassa, hogy annak felügyelése alatt az egész munkálat sajtó által közönségessé tétetvén, a legközelebbi országgyűlésen ezen tárgy végképpen elhatároztassék.

deak-001-004-012-01818 Az 1840:3. tc. értelmében a katonai élelmezés és szállásolás tárgyában újabb országos bizottságot neveztek ki.

A katonai kihágásokról, melyek által a hon békés polgárai s leginkább a szegény adózó nép gyakran szenvednek, s melyek a katonatartásnak már úgyis oly súlyos terhét még keserűbbé teszik, szinte kívántunk törvény által rendelkezni, s azoknak meggátlása és megfenyítése iránt egy részletesebb törvényjavaslatot készítettünk, melyet annak idejében a főrendeknek már meg is küldénk. Kívánságunk azonban teljesületlen maradt, mert arra őfelségének válasza nem érkezett; s így e tárgynak célszerű elrendezése majd akkor fog legalkalmatosabban felvétetni, midőn a katonai élelmezés tárgyában kiküldött választmánynak fenn említett munkája köztanácskozás alá fog vétetni.

A királyi előadások 3. pontjában felszólította őfelsége az ország rendeit, hogy a Dunának s egyéb hajózható folyóknak szabályozásáról még ezen országgyűlésen tanácskozzanak. Már a múlt országgyűlés alatt kiterjesztették e tárgyra figyelmöket az ország rendei, s egy külön felírás által megkérték őfelségét, hogy a Duna szabályozását tárgyazó adatokat és terveket velök közöltetni méltóztassék; de akkor e felírás siker nélkül maradott. Ha közóhajtás volt akkor ezen tárgy, sürgető szükséggé nevelték azt azon iszonyú pusztítások, miket a Dunának áradása a legközelebb lefolyt néhány évek alatt okozott. Örömmel fogadtuk a királyi előadásoknak ezen pontját, melyben őfelsége, megelőzve közóhajtásunk kijelentését, minket a sürgető tárgy feletti 275tanácskozásra hívott fel, s nem is késtünk a legelső felírásban, melyet ezen országgyűlésről felterjeszténk, újra kérni a szabályozást tárgyazó minden adatoknak, terveknek s előmunkálatoknak közlését. Azonban a királyi válasz, mely felírásunkra folyó évi január 4-ről adatott ki, csak arról tudósít bennünket, hogy a Duna szabályozását tárgyazó szükséges vízmérési adatok már megvannak, s az abrosz19 is rövid időn elkészülend, de semmit ezekből velünk nem közöl, sőt egyenesen azt állítván, hogy a szabályozásnak teljesítése a helytartótanácsot illeti, csak ajánlatokra s némely akadályok elhárítását tárgyazó törvények alkotására szólít fel bennünket.

deak-001-004-012-01919 A felmérések alapján készült térkép.

Mi azonban meg valánk győződve, hogy ezen óriási munka csak a nemzet minden erejének tetemes megfeszítésével leszen eszközölhető, apróbb és gyakran cél elleni foltozások pedig csak erőpazarlások, melyek haszon nélkül kifárasztják a nemzet készségét; meg valánk továbbá győződve, hogy tetemes áldozatokat csak úgy lesz kész tenni a nemzet, ha egész kiterjedésben ismeri a tárgyat, hová azon áldozatok fordíttatnak, ismeri a nehézségeket, melyekkel küzdeni kell, s az eredményeket, melyek hihetőséggel számíthatók, s mélyen keblünkben viselve gyászos emlékét azon rettentő csapásnak, mely hazánk fővárosát majdnem végveszéllyel sújtotta,20 meg nem nyugodhattunk a királyi válasznak ezen általános tartalmában, mely minket az országos ajánlatok terhén kívül az egészből kizárni látszatott. Újabb felírást készítettünk tehát, s az adatoknak és terveknek velünk még ezen országgyűlésen leendő közlését ismét sürgettük. De mielőtt ezen felírás fölterjesztethetett volna, közelgetvén az országgyűlés berekesztésének már kitűzött határideje, láttuk, hogy azon számos nagy fontosságú tárgyak mellett, melyek folyamatban vannak, a kívánt adatok közlésével sem történhetik már ezen országgyűlés alatt elhatározó rendelkezés, s inkább akartuk az egésznek részletes tárgyalását egy országos választmányra bízni, s annak jelentésétől függeszteni fel a további intézkedéseket, mint adatok és tervek nélkül akármely ajánlatba bocsátkozni, melynek mértékét adatok hiányában még csak közelítőleg sem számíthatánk, és e nagy tárgynak bővebb megvizsgálását a nemzet jussaitól elvonni. Ugyanazért e tárgyban megbízott országos választmány kinevezése iránt törvényjavaslatot készítettünk, s azt őfelségének fölterjesztettük. Kölcsönös egyezkedések által csakugyan meg lett állapítva ezen törvény, melyben az országos választmány oly utasítással küldetik ki, hogy a Dunának s egyéb folyamoknak szabályozását, Buda és Pest városának s egyéb szomszéd vidékének biztosítását tárgyalja, s ezen tárgyakat érdeklő s velök egész kiterjedésében közlendő adatoknak és terveknek használásával, azon elvekre és arányra nézve, melyekhez a további munkálódások alkalmazandók lesznek, mind aziránt, hogy micsoda 276módokkal és minő felügyelés alatt lenne maga a szabályozás gyakorlatilag eszközlendő, s a magánosoknak közcéllal összeütköző érdekei miképp lesznek törvénnyel elintézhetők, végre azon segédforrásokról, melyek az ország alkotmányának és minden rendbeliek igazainak épségben tartása mellett e célra használtathatnának, a közelebbi országgyűlésig, melyen e tárgy múlhatatlanul fel fog vétetni, kimerítő véleményes jelentést készítsen.

deak-001-004-012-02020 Utalás az 1838. március 13–18-i pesti árvízre, melynek során a jeges ár a pesti házak több mint felét romba döntötte.

A hitelnek és kereskedésnek, melyek nélkül korunkban nemzet virágzó nem lehet, leghatalmasabb eszközei a váltók, s legerősebb támaszai a váltótörvények. A váltók hajdan csak egyszerű eszközei valának a pénzek átszállításának, mely a durva erőszak véres harcainak azon korában mindig sok költséggel és gyakran veszéllyel is járt. Utóbb azonban mindinkább elterjedtek azok, s most már életerét teszik a kereskedésnek, mert forgathatóságok által sokszorozva nevelik a forgásban levő pénzmennyiséget, s nélkülök bármely nemzetnek legvirágzóbb kereskedése is hamar elakadna. A váltótörvények az egész kereskedői művelt világnak köztörvényei, melyek fő vonásaikban minden művelt nemzeteknél ugyanazok. Hazánkban a sínlődő kereskedésnek s a hitel csökkent állapotjának nem ugyan egyedüli, de bizonyosan egyik legnagyobb oka volt az, hogy váltótörvények hiányában nálunk a váltók forgathatása alig vala lehető, külföldön pedig magyarországi váltót külföldi kereskedő kezessége nélkül csak ritkán fogadtak el. A magyar kereskedés tehát egyedül a forgásban levő pénzmennyiségre vala szorítva, s azt nem nevelhette, a forgást gyorsabbá nem tehette azon eszközök által, melyeket más nemzetek e részben annyi sükerrel s oly fényes eredményekkel használnak. Káros hatással volt az a termesztők osztályára is, mert hitel és szorgalom, termesztés és kereskedés mindig viszonyos kapcsolatban állanak. Hol a hitel hiánya, a forgásban levő pénznek csekély mennyisége s annak lassú forgása miatt a kamatláb magasabban áll, ott a mezei gazdaság javítására, s ezáltal a termesztésnek nevelésére, vagy az ipar és szorgalom egyéb ágainak megalapítására s terjesztésére szükséges tőkéket sokkal nehezebb megszerezni, nehezebb a kölcsönvett pénznek nagy kamatját nyereséggel ismét szorgalom által kiteremteni, s ezért a fekvő birtok ára alantabb áll, a termesztés kisebb, s az egész nemzet összes értéke bizonyosan kevesebb.

Régen érezte már a nemzet ezen hiányoknak nyomasztó súlyát, s már 1790. esztendőben meg vala bízva egy országos választmány, hogy a törvénykezési egyéb tárgyak között egy váltótörvénykönyvet is készítsen. Fél század múlt el már azóta, melynek első felét véres harcok gondjai és veszélyei foglalták el; de későbben a békesség áldásai között hazánkban is mindinkább ébredni kezdett a szorgalomnak s kifejlődésnek ezer akadályokkal küzdeni kénytelen 277ösztöne; városaink nevekedtek, kalmárok, tőzsérek, kereskedők szaporodtak, kézművesink jobbak és számosabbak, a mezei gazdálkodásnak minden ágaira gondosabb mívelés fordíttatik, a szorgalomnak több ágai, melyek eddig ismerve nem valának, vagy figyelembe nem vétettek, újabb jövedelemforrásokat nyitának, kényelmeink szaporítják szükségeinket, s ez ismét kettőzteti a munkásságot, s így minden akadály, ami a szorgalmat zsibbasztja, s a kifejlődést gátolja, naponkint inkább érezhető lett, s annak elhárítása mindinkább közszükséggé vált.

Ezen közszükség hozta létre a váltótörvénykönyvet21 , melyet jelen országgyűlésen elkészítettünk. Hatása és következései bizonyosan hasznosak lesznek, mert emelik a hitelt, erőt és életet adnak a kereskedésnek, s új ösztönt a szorgalomnak. De ne várjunk azoktól lehetetlent, ne higgyük, hogy ezen következéseket azonnal minden polgár teljes mértékben érezni fogja, ne gondoljuk, hogy a külföld majd egyszerre elönt bennünket pénzével, s a kamatláb nálunk is egyszerre száztól háromra-négyre száll. Mindezekhez idő kell, és kitűrni tudás. Kereskedést, szorgalmat a törvény nem teremthet, a törvény csak ezeknek akadályait hárítja el, a többit idő és a nemzet ereje és gondossága fejti ki.

deak-001-004-012-02121 Az 1840:15., a váltótörvénykönyv behozataláról szóló törvénycikk tartalmazza a váltótörvénykönyv 16 fejezetét.

Nem tartjuk szükségesnek bővebben fejtegetni ezen váltótörvények tartalmát. Az első részre nézve, mely az anyagi váltójogot foglalja magában, kevés volt kölcsönös értekezésünkben a fennakadás, és a nehézségek, melyek elgördíttettek, leginkább a második részt, különösen a váltótörvényszékek elrendezését tárgyazták. Mi ezen törvényszékek tagjaira nézve szabad választást kívántunk, úgy, mint azt a kerületi választmány, mely a munkát kidolgozta, javaslatba hozá; midőn pedig a kerületi többség ezt úgy módosította, hogy minden törvényhatóság azon váltótörvényszékhez, melyhez tartozik, egy tagot jeleljen ki, s őfelsége csak ezekből nevezhesse ki a bírákat, a feltörvényszékhez pedig első felállításkor szinte a megyék, utóbb az altörvényszékek tegyék a kijelelést: mi ezen végzéshez szorosan ragaszkodtunk; a többség azonban, midőn már látta, hogy a kormány ellenkezése miatt ezt kivívni nem lehet, nem akarván ezen az egészet kockáztatni, szavazatunk ellenére megegyezett a bíráknak őfelsége általi kinevezésében, s így e részben a tekintetes rendek utasítását22 sükeresíteni képesek nem valánk.

deak-001-004-012-02222 Zala megye – Deák által fogalmazott – 1839. május 6-i országgyűlési követutasítása a bírák szabad választását támogatta.

A váltótörvények folytában szükséges vala még némely tárgyakat figyelembe venni, mik nálunk törvénnyel eddig célszerűleg elintézve nem valának. Ugyanazért törvényt alkottunk a kereskedőkről, s a kereskedői címnek bejegyzéséről, úgy szinte a kereskedői könyvekről, azoknak formájáról és hitelességéről, mik eddig hazánkban a legtöbb kalmároknál rendetlenek és hiányosak 278valának, s mikre nézve mind a külső forma, mind a pontosság tekintetéből már csak azért is a legnagyobb szigorúság szükséges, mert félpróbát tevő erővel vannak a törvény által felruházva. Törvény által rendelkeztünk a kereskedés fennállásánál levő kölcsönös jogviszonyaikról, a kereskedés megszűntéről, a gyárok jogviszonyairól, a kereskedői testületekről és alkuszokról, a fuvarosokról, s a közkereseti társaságokról és ezek közt különösen a részvénytársaságokról, mik lassankint hazánkban is szaporodnak már, s melyek korunkban az ipar és szorgalom mezején a nemzetek és emberiség hasznára annyi és oly nagyszerű vállalatokat hoztak létre, mik egyes ember erejének s hatalmának lehetetlenek valának, s úgy hisszük, hogy mindezen törvények hitel és kereskedés emelésére kedvező hatással lesznek.

Az adósságoknak elsőbbség végetti betáblázásáról törvényeink eddigi rendelete nagyon felületes és hiányos volt, s ebből gyakran igazságtalan s a közhitelre nézve ártalmas következések származtak. Mi tehát e tárgyat is tanácskozás alá véve, mindent, amit e részben szükségesnek hittünk, újabb törvények által elhatározánk. Ezen újabb törvényben a királyi városokra nézve meghatározánk azt is, hogy azok tartozzanak minden polgárnak ingatlan vagyonát felmérve és összeírva, egy tökéletes birtokkönyvet a betáblázási könyvvel összekötni, ezentúl nálok a betáblázás mindig csak különösen megnevezett ingatlan vagyonra történhessék, s valamikor az adós olyan ingatlan vagyonát, melyen betáblázott adósság fekszik, eladja, minden arra betáblázott hitelező tudósíttassék, s a vevő mindaddig, míg azok ki nem elégíttettek, az eladónak a vételbeli summából semmit le ne fizessen, különben felelettel tartozik, s a betáblázott adósság tovább is azon vagyont terheli. Így tehát a hitelező a földkönyvből, melyben időnkint minden birtokváltozások pontosan feljegyzendők, adósának vagyonát mindig megtudhatja, a betáblázási könyvből megláthatja, hogy egyik vagy másik vagyont mennyi adósság terheli, s ezáltal a biztosság és a hitel tetemesen nevekedik. A nemesi javakra nézve is kiterjesztettük mi a törvénynek azon rendeletét, hogy betáblázásokat csak az ingatlanokra lehessen tenni, mert az ingók bizonytalan és változó értékűek, könnyen elveszhetők vagy elrejthetők lévén, a betáblázásnak biztos alapul nem szolgálnak, s így ha a betáblázás ezekre is kiterjesztetik, akkor annak célja tévesztve van, s az egész betáblázási rendszer megzavartatik. Elhatároztuk továbbá azt is, hogy a megyékben is addig, míg rendes földkönyvek hozatnak be, oly esetben, midőn az adósnak valamely kijelelt birtokára történt a betáblázás, és az adós azon birtokát elidegeníti, a vevő tartozik mindazon hitelezőket, kik követeléseiket különösen azon birtokra betábláztatták, annak megvételekor tudósítani, s őket kielégíteni, vagy azon adósságokat 279a megvett birtokkal együtt általvállalni. Azt azonban, hogy a rendes birtokkönyv a nemesi javakra nézve is törvény által kötelezőleg behozattassék, még most sok tekintetek lehetetlenné tevék, azonban óhajtani lehet, hogy az akadályok megszűntével ez minél előbb megtörténhessék, mert csak ez az egyetlenegy biztos mód a betáblázásoknak hitelt és a birtok becsét emelő hatását a nemesi javakra is kiterjeszteni.

A csődületi rend,23 vagyis inkább azon szabályok, melyek az értékében megbukott adós hitelezőinek összehívására s kielégítésére nézve hazánkban eddig fennállottak, s melyek nagy részben nem törvényeken, hanem a legfőbb törvényszékek ítéletein alapultak, azon hosszú idő, mely a csődületi perek bevégzésére szükséges vala, azon számos visszaélések, melyek mellett a csődületi pereknek gyakran készakarva hosszabbított folyamatja alatt a hitelezők kárával mások emésztették el a csődületi tömeg nagy részét, s azon mindennapi tapasztalás, hogy egy mesterségesen elintézett csalfa bukás legbizonyosabb út vala sokaknak a meggazdagodásra, hitelünket nem keveset csökkenték. S valóban ideje volt már, hogy e tárgyat a törvényhozás szigorúbb, határozottabb rendelkezések által tisztába hozza. Elkészítettük tehát mi a csődületi rendet, mely nélkül a váltótörvényt behozni sem lehetett volna, mert az eddig fennállott szabályokban csődületeknél a váltók sorozatáról semmi különös rendelkezés nem vala, minthogy azokat mint különös figyelmet érdemlő kötelezvényeket törvényeink nem ismerték. Megszüntettük a csődület megrendelésében eddig oly sokszor előfordult önkényes eljárást, s azt a bíróságnak törvényes ítéletére bíztuk, a csődületi tömeg kezelésére való felügyelést a hitelezőknek adtuk által, a perben eddig követett hosszas eljárást a lehetőségig megrövidítettük, a követelések sorozatát az igazság és méltányosság egyszerűbb alapjaira építettük, gondoskodtunk a felsőbb bírói megvizsgálásnak hamarításáról, s a végrehajtásnak és valóságos kielégítésnek könnyebbítéséről, korlátoltuk a hitelezők kijátszására célzó visszaéléseket, s a csalfa bukást szigorúan büntetni rendeltük. Mindezen intézkedések egy törvénycikkbe foglaltattak, és ha szorosan megtartatnak, nem kételkedünk, hogy az eddig naponkint szaporodó igazságos panaszok e részben is megszűnnek.

deak-001-004-012-02323 A csődeljárás szabályai.

A nemzeti bank felállítása hitelünk és kereskedésünk virágzására felette hasznos, sőt múlhatatlanul szükséges volna, s meg vagyunk győződve, hogy e nélkül a váltótörvények jótékony hatása is sokkal kisebb lesz; ugyanazért, hogy annak minél előbbi létrehozása eszközöltethessék, egy országos választmányt kívántunk megbízni azzal, hogy minden körülményeket fontolóra véve, annak miképp lehető felállítása iránt tervet készítsen, s ezen nemzeti 280kívánatot őfelségének felterjesztettük; de felírásunk sükeretlen vala, mert arra válasz nem érkezett. Jövendőre tehát szükségesnek véljük, hogy a nemzet e tárgyat újabb buzgósággal felfogja, s annak létesítésére minden módot megpróbáljon, mert nélküle kereskedésünk szabad és független világkereskedés soha nem lehet.

A kamatoknak rendes fizetését gyakran hosszú évek során elmulasztván az adósok, ezáltal nemcsak sok jólelkű egyes hitelezők károsodnak, hanem számos alapítványok is tetemes csorbulást szenvednek, mert a kamatoknak évenkinti hasznát elveszik; sőt éppen emiatt nem állhatnak fel biztosan hazánkban olyan közhasznú intézetek, melyeknek gyarapodása az évenkint pontosan fizetendő kamatok hasznaira vagyon számolva. Különösen érezhető volt ezen hiány nálunk azért, mert törvénykezésünk hibás rendszerénél fogva több évek kellettek a világos adósságoknak törvényes útoni behajtására; s ha valamely pontosan nem fizető adósnak felmondatott is a tőke, a hitelező mégis elvesztette kamatjainak kamatját. Elhatároztuk tehát, hogy az elmulasztott kamatoknak kamatját is már előre lehessen kötelezni, s ezáltal akartuk a hitelezőket biztosítani; de őfelsége javaslatunkat el nem fogadta. S így e tárgyban törvényt alkotni nem lehetett. Azonban e hiányon is segítettünk nagy részben azon törvény által, melyet a szóbeli perek iránt ezen országgyűlésen alkottunk.

Ugyanis mind a fenn említett tekintetekből, mind pedig azért, hogy azon világos adósságokra nézve is, melyek nem váltóbóli tartozásokból származnak, legyen egy rövidebb és kevesebb költséggel járó per útja, mellyel a jólelkű hitelező könnyen pénzéhez juthasson, a szóbeli perek bíróságának hatóságát az 1836. esztendei 20. törvénycikkely 2. §-ának24 eseteiben 200 forint tőke summának erejéig egy újabb törvény által kiterjesztettük; s elhatároztuk azt is, hogy midőn a hitelező a tőkét felmondani nem akarja, a hátralevő kamatokat 200 forint erejéig szinte szóbeli per útján követelhesse; és hogy oly esetben, midőn az adós magát a szóbeli per bírósága alá vetette, ha világos az adósság, bármely summának erejéig szóbeli perbe vonattathassék.

deak-001-004-012-02424 Az 1836:20. tc. 2. §-a – a szóbeli perek bíróságairól rendelkezve – 60 forintnál húzta meg a határt.

Ugyan a hitelnek és a közigazságnak tekintetéből egy külön törvény által elhatároztuk azt is, hogy az önkényes sequestrumok25 a bírói ítéletek végrehajtását ne akadályozhassák; késlető parancsolatok pedig csak valamennyi hitelezőnek világosan kijelentett megegyezésével adathassanak.

deak-001-004-012-02525 Bírói zár alá vételek.

Azon törvénycikkelyt, melyet a múlt országgyűlésen a pénzbeli elmarasztalásokat magokban foglaló bírói ítéletek iránt alkottunk, újabb célszerű változásokkal akartuk bővíteni. Tanácskozásba is vétetett ezen tárgy, de az utasítások és vélemények oly sokfelé ágaztak, hogy abban semmi célravezető 281megállapodást eszközölni nem lehetett. Így tehát az igazítást máskorra fenntartva, vitatásainkkal ezúttal felhagytunk.

Az országgyűlési költségek iránt törvény által ismét elhatároztatott, hogy azokat, valamint a múlt országgyűlésen, úgy ezen úttal is a nemesi rend és azok, kiket a törvény ezen nevezet alá foglalva ért, viseljék, s azok ellen, kik a reájok eső mennyiséget megfizetni nem akarnák, 200 forint erejéig szóbeli per útján, azonfelül pedig az alispánnak vagy szolgabíráknak hat hetek alatt bevégzendő summás eljárása rendeltetett.

Az országgyűlési költségek elhatározásának alkalmával és utóbb is többször indítványba tétetett az országgyűlési szállásoknak fizetése, de azt a többség ezúttal el nem fogadta. Későbben ugyan Pozsony városának fájdalmas panaszát figyelembe vévén, a kerületi rendek elhatározták, hogy eziránt a követek küldőiknél újabb kérdést tegyenek, ami meg is történt. Utóbb ugyan kerületi ülésben az végeztetett, hogy egy országos biztosság választassék, mely minden adatokat összeszedvén, az egész dolog felett kimerítő véleményt adjon. De az országos ülésben ezen végzés is elesett. Óhajtani lehet, hogy a nemzet e részben az eddig fennálló szokást az igazság és méltányosság kívánatihoz képest egyszer már megváltoztassa. Hajdan, midőn csak hetekig tartottak az országgyűlések, könnyen viselték a szállásadás terhét a városi polgárok; de korunkban a tárgyaknak halmozott sokasága és a fennforgó kérdések fontossága többször már évekig tartó országgyűléseket tett szükségessé, s a városi polgár évekig meg vala fosztva jövedelmének nem csekély részétől, sőt házának azon része, mely országgyűlési szállásnak van rendelve, még országgyűlésen kívül is gyakran üresen áll, vagy igen kevés bérért adatik ki, mert azt éppen ezen bizonytalanság miatt örömest senki ki nem bérli. Azon általános haszon, mely az elevenebb pénzforgatásból az egész városra és annak vidékére háramlik, az egyesek terheltetését jóvá nem teszi, mert ezen általános haszonból az egyesek, kik a terhet viselik, gyakran nem részesülnek. Ha figyelembe vétetnek mindezen okok, ha figyelembe vétetik az is, hogy a kárpótlás, mely ezen szállásokért adandó volna, az egyes megyék országgyűlési költségeit csak alig nevelné, s érezhető sem lenne, méltán remélhető, hogy a nemzet e részben az igazságos kérelemnek elfogadását jövendőre meg nem fogja tagadni.

A földesúr és jobbágy közti viszonyokat elhatározó úrbéri törvények némely pontjai, melyeket a gyakorlat vagy hiányosaknak, vagy homályosaknak mutatott, szinte köztanácskozás alá vétettek, s ezekre nézve több világosító, s javító változtatásokat tevénk, melyek a jelen országgyűlésnek 7. cikkelyében foglaltat[na]k.

282Azok között, mik e tárgyban történtek, a legnagyobb fontosságú lépés az, mit az 1836. esztendei országgyűlésen hosszas küzdéssel nem valánk képesek kivívni, tudniillik a jobbágyi tartozások örök megválthatásának szabadsága. Elhatároztuk ezen törvénycikkelynek 9. §-ában, hogy a földesúr és jobbágy közti szabad egyesség által meghatározandó bizonyos általános summa fizetésével akár egyes jobbágyok, akár egész községek földesúri tartozásaikat, szolgálataikat és adózásaikat (az úri hatóság azonban sértetlen hagyatván) tökéletesen és örök időkre megválthassák, s az oly szabad egyezkedésekből készült szerződések az 1836. évi 8. tc. 3. §-ában26 elszámlált eseteken kívül bármely tekintetből fel ne bontathassanak, s a megváltás fejében lefizetett summa törvény előtt teljesen azon természetű legyen, milyen a megváltott úrbéri telek vala.

deak-001-004-012-02626 Az 1836:8. tc. az úrbéri kötésekkel – szerződésekkel – foglalkozott.

Nem kényszerítő ezen törvény rendelete, nem sérti senkinek jussait, nem korlátol törvényes szabadságot, de szelíd szavának hatalmas erejével lerontja azon elválasztó falat, melyet a nép és a szabadság között káros előítéletek alapján emelt egykor a hajdankornak hibás felfogása. Hatása lassú lesz talán, de biztosabb, s következései nagyok és bizonyosak. A szorgalomnak két hatalmas rugója van: szabadság és tulajdon. Két hatalmas ösztön ád a polgárnak erőt s lelkesedést a hon védelmében, s e két ösztön: szabadság és tulajdon. Csak két erő köti biztosan a népet honhoz és törvényhez, s e két varázserő: szabadság és tulajdon. Azon törvény, melyet az örök megváltásról alkotott mostan a törvényhozás, a szabadság és tulajdon boldogító közáldásainak első alapját tette le, s ezen alapról biztosan fog emelkedni honunk szebb jövendője. A tulajdonnal bíró szabad polgárok számát neveli ezen törvény, pedig csak ezek által erős a haza, mert a szabadság, többekkel megosztva, becsében nem veszt, sőt erejében nyer, s biztosságában nevekedik.

A jobbágyok örökösödése iránt hazánkban eddig nem a törvény, hanem a felette különböző s bizonytalan, gyakran változó s igazságtalan helybeli szokások szolgáltak szabályul. Ideje volt már, hogy ezen ingatag állapot eltöröltessék, s megszűnjék azon helytelenség, miszerint ugyanazon hazában, ugyanazon polgárok között, oly fontos és mindennapi kérdések iránt, minők az örökösödés kérdései, minden faluban más törvény létezett. Tanácskozás alá vettük tehát e tárgyat, s a jobbágyok örökösödéséről egy részletes törvényt alkottunk,27 s annak rendeleteit minden földesúri törvényhatóság alatt lévő, s akár úrbéri, akár szerződési vagy kiváltságos helyeken lakó nem nemes személyekre, s azoknak örökösödésére, sőt az ingatlan jobbágyi javak iránt a nemesekre is egyformán kiterjesztettük.

deak-001-004-012-02727 A jobbágyok örökösödéséről az 1840:8. tc. rendelkezett.

Azon számos és gyakran akarva, gyakran vétkes gondatlansággal okozott 283károsítások, melyek a mezei gazdálkodás körében a gazdának örömét s reményeit megrontva, türelmét fárasztva, szorgalmat és iparkodást gátolnak, annál inkább magokra vonták a törvényhozás figyelmét, mert nálunk a népnek ezen hibára szokásbeli hajlandósága van, mely, úgy látszik, naponkint terjed és nevekedik. Az efféle károsítások meggátlására s a vétkesek fenyítésére tehát törvény által egy részletes mezei rendőrséget kívánván megállapítani, annak kidolgozását egy kerületi választmányra bíztuk, mely kitűnő szorgalommal teljesítvén munkáját, azt mi haladék nélkül tanácskozás alá vettük, s hosszas ideig folytatott kölcsönös értekezések után jött létre a törvény azon alakban, mint a törvénykönyvben foglaltatik. Sok olyan intézkedés van ezen törvényben, ami pontosan teljesítve kétségen kívül célszerű leend, és ha még abban hiányok volnának, méltóztassanak a tekintetes rendek kegyesen figyelembe venni, hogy a hosszas közértekezések folytában sokat nem lehetett ezúttal tisztába hozni, mit idővel a gyakorlat fog kifejteni. S e tárgyat talán legkevésbé lehet félteni attól, hogy hiányainak pótlása jövendőben elhanyagoltassék, mert éppen azon osztályt, mely eddig a törvényhozásban legnagyobb részt vesz, a földmívelők osztályát, a mindennapi tapasztalás arról felejtkezni nem engedi.

Ezen törvény még csak első létrehozása egy új eszmének, mely bizonyosan sok jónak, hasznosnak magvát hordja már kebelében. Ha népünk lassanként ezáltal megszokja a rendet, s megtanulja tisztelni másnak tulajdonát, ha elhagyja másra nézve káros, magára nézve pedig ritkán hasznos pajkosságait, idővel még ebből a helységeknek s azok elöljáróságának célszerű elrendezése jöhet létre; de mindezek csak a törvény szigorú s pontos teljesítésével remélhetők. Hanyagság a végrehajtásban jelenre s jövőre semmivé teheti annak jótékonyságát, s ez akkor nem a törvény hibája leend.

A mezei rendőrség folytában a marhavészről is, mely már egy idő óta évenkint előforduló pusztításaival annyi tetemes károkat okozott, azon kerületi választmány, mely a mezei rendőrséget kimunkálta, egy törvényjavaslatot készített. Ezen javaslat a terjedő bajnak elfojtására s meggátlására egy oly eszközt foglal magában, mely jóformán csak egyetlenegy, mi célra vezethet, s mely Európa némely műveltebb tartományaiban már fennáll, hazánkban is egyes helységek által sükerrel gyakoroltatott: tudniillik ragály idején, vagy annak a vidékhez közelítésekor, minden beteg és gyanús marhát levágni, bőrével együtt elásni, s a tulajdonosnak teljes mértékű kárpótlást adni. Ezen kárpótlás egy oly közpénztárból volna fizetendő, mely minden marhára évenkint kivetett valamely csekélyebb fizetésből alakulna.

Mivel azonban éppen ezen évenkénti fizetés terhét, határozott utasítások 284nélkül, küldőinkre nem vállalhattuk, az idő pedig már rövid volt arra, hogy eziránt utasítást kérjünk, a javaslatot tanácskozás alá nem vehettük, hanem elhatározánk, hogy azt küldőinkkel bővebb megfontolás végett mindenesetre közlendjük; mert csakugyan szükséges, hogy e tárgyban már egyszer gyökeres orvoslás s biztosító rendelkezés tétessék. Mi is tehát ./. alatt alázatosan idezárva bemutatjuk a kerületi választmánynak ezen javaslatát,28 mely, minthogy kerületi tanácskozás alá sem vétethetett, s így az országos ülésbe nem vitethetett, az országos iratok közt nem találtatik.

deak-001-004-012-02828 Deák követjelentésének mellékleteit később kiemelhették mind a közgyűlési iratok közül (a jelentés mellől), mind az országgyűlési iratok gyűjteményéből, ezért ezek hiányoznak.

A vizekről és csatornákról, a kártékony vízi munkálatokról s azoknak eltörléséről eddigi törvényeink felette hiányosak. E tárgyat is tehát tanácskozás alá vették az ország rendei, s afelett egy újabb törvényben rendelkeztek.

Azon súlyos sérelmeket és kívánatokat, mik a vallás tárgyában már az 1832/36. évi országgyűlésen hosszabb ideig tanácskozás alatt valának, de akkor a főrendek ellenkezése miatt őfelségéhez föl nem terjesztethettek, ismét tárgyalás alá vették az ország rendei, s hosszabb vitatások után több pontokra nézve meg lett a két tábla közt az egyesség, s ezeket egy külön törvénycikkelyben, melyet .//. alatt alázatosan idezárunk,29 őfelségének föl is terjesztettük, amiben pedig meg nem egyezhettünk, minő például az általmenetelek kérdése30 volt, annak további vitatását fenntartottuk. Felírásunkra, mely a két táblának hosszabb ideig tartó egyezkedése miatt csak későn küldethetett fel, az országgyűlésnek utósó napjain érkezett a királyi válasz, melyben azt mondja őfelsége, hogy mivel a felírást csak e napokban küldetett fel, a tárgy fontossága pedig annak végelhatározásához több időt kíván, az országgyűlésnek berekesztéséig elhatározó királyi válaszát ki nem adhatja, hanem kegyesen gondoskodni fog, hogy az minél előbb elintéztessék. Hasznos és szerencsés eredménynek tartjuk mi e tárgyban már azt is, hogy a főrendi tábla felírásunknak számos nagy érdekű pontjait elfogadta, s így ezek iránt most már a két táblának egyesített akaratjából származott országos határozat áll fenn. Biztosan reméljük, s méltán várjuk fejedelmünk igazságától, hogy ezen országos határozatot ő is elfogadja, s ekképp a vallás és lelkiösméret szabadságát teljesen biztosítva, polgártársaink megzavart nyugalmát ismét visszaadja.

deak-001-004-012-02929 Hiányzik a melléklet.

deak-001-004-012-03030 Valamely vallásról egy másikra való áttérés.

Midőn ezen fenn említett felírás és törvénycikkely felett a két tábla egyessége megkészült, a főrendek azon utósó izenetben, melyet e tárgy iránt hozzánk küldöttek, arról is tudósítának bennünket, hogy az ország prímása31 az egyházi rend nevében ezen törvénycikkelynek nyilván ellenmondott, s a világi főrendek közül is némely tagok ezen ellenmondásra nézve az egyházi rendhez csatlakoztak. Mi azonban az említett ellenmondást csak úgy tekintettük, mint annak egyszerű kijelentését, hogy a főrendi táblának kisebb része a 285többség által elhatározott törvénynek alkotásához nem járult. És így ezen egyszerű kijelentést nem a főrendek izenetébe, melyben csak a többség határozatának van helye, hanem inkább a főrendek naplójába tartozónak vélvén, azt határozottan viszautasítottuk; megjegyezvén válaszizenetünkben azt is, hogy a törvények elleni ellenmondásnak soha senkitől és semmi tekintetben helye nincs, és hogy a végrehajtó hatalomra bízzuk, minden kivétel nélkül, s hajthatatlan szigorúsággal teljes és tökéletes sükert szerezni a törvényeknek.

deak-001-004-012-03131 Kopácsy József (1775–1847), 1838-tól esztergomi érsek és hercegprímás.

A nagyváradi és volt rozsnyói püspököknek némely rendeleti s pásztorlevelei ellen, mik a vegyes házasságokat és azok egyházi megáldását tárgyazták, Bihar és Gömör vármegyék sérelmet panaszolva szólaltak fel.32 Mi ezen tárgyat köztanácskozás alá vevén, csakugyan sértve láttuk az említett egyházi rendeletek által a törvényt és megzavarva a békés polgárok nyugodalmát. Sérelmünket tehát egy külön felírásba foglalva kívántuk őfelségének fölterjeszteni, de abban a főrendi táblának többsége meg nem egyezett, hanem arra szólított fel bennünket, hogy föl levén ezen tárgyak már úgyis a panaszolkodó megyék által őfelségéhez terjesztve, mi a felírási javaslattól álljunk el; hanem inkább a vegyes házasságok kötésére nézve is oly törvényes rendszabásokról gondoskodjunk, melyek a különböző vallások elveinek megóvása mellett egyrészről a vegyes házasságokat az 1790:26. törvénycikkely rendelete szerint minden akadályok ellen ezentúl is ótalmazzák, másrészről pedig az egyházi rendet minden lelkiösméretbeli erőltetés ellen biztosítsák. Mi ugyan tovább is szorosan ragaszkodtunk felírási javaslatunkhoz, s annak fölterjesztését ismét sürgettük; de a főrendek azt folyvást ellenezték. S így ezen felírás őfelsége elébe nem terjesztethetett. Azt azonban a főrendek felszólításának következésében mégis célszerűnek láttuk, hogy az 1790:26. törvénycikknek a vegyes házasságoknak katolikus lelkipásztorok előtt leendő kötéséről szóló rendelete úgy módosíttassék, miszerint azok ennek utána mindenkor a vőlegény vallásán levő lelkipásztorok előtt s annak vallási szertartásai szerint köttessenek. Ezen módosítást is beleiktattuk tehát a vallás tárgyában készített törvénycikkelybe, melyre, mint a fentebbi pont alatt említettük, még királyi válasz nem érkezett. Fájdalmas volna, ha ezen sérelmet okozott nagyváradi példa33 több követőkre is találna, s Magyarországban is, mint Európa több tartományaiban, ezen kérdés újabb és keserűbb ingerültséget okozva megsemmisítené reményeinket, melyeket a béke, nyugalom és egyetértés helyreállítására nézve a két tábla között több pontokban sikerült egyesség után táplálni kezdettünk.

deak-001-004-012-03232 Lásd Deák 1840. január 20-i országgyűlési beszédét a vegyes házasságokat ért sérelem ügyében.

deak-001-004-012-03333 307Lajcsák Ferenc nagyváradi püspök 1839. március 15-i pásztorlevele arra szólította fel az alsópapságot, hogy tagadják meg a reverzális nélküli vegyes házasságok megáldását.

A görög nem egyesült vallásúakra nézve is több sérelmek és kívánatok adattak elő némely törvényhatóságok által. Ezek iránt is tehát egy törvényjavaslatot 286készítettek a karok és rendek, melyet .///. alatt alázatosan idezárunk.34 De hosszabb vitatások után sem valának képesek javaslatunk elfogadását eszközölni, és így e tárgy ezen országgyűlésen be nem végeztethetett.

deak-001-004-012-03434 Hiányzik a melléklet.

Azon biztosság, mely az 1836:21. törvénycikk35 következésében kiküldetett, hogy Kraszna, Közép-Szolnok, Zaránd vármegyéknek és Kővár vidékének tökéletes visszacsatolását eszközölje, munkálódását még be nem fejezvén, felírást készítettek a karok és rendek, melyben azon biztosság munkálódásának siettetését sürgették, s ezen felírást a főrendek is csekély módosítással elfogadván, az őfelségéhez föl is terjesztetett.

deak-001-004-012-03535 Az 1836:21. tc. az uralkodó kötelességévé tette a Részek Magyarországhoz való visszacsatolását.

Továbbá törvényjavaslatot készítettek a karok és rendek aziránt is, hogy az unitária vallás Magyarországban is törvény által bevett vallásnak tekintessék. A főrendek a bevételre nézve ugyan az elvet elfogadták, a törvény alkotását azonban akkorra kívánták halasztani, midőn majd a visszakapcsolás tökéletes teljesítésére kiküldött biztosságnak munkája bemutattatik, s országos tárgyalás alá vétetik. S így e törvény a jelen országgyűlésen nem létesülhetett, de reményleni lehet, hogy a jövő országgyűlésen annak létrehozása sem a főrendeknél, kik az elvben már megegyeztek, sem őfelségénél nehézségre nem talál.

Felírási javaslatot készítettek a karok és rendek azon súlyos sérelmek iránt is, miket Bars vármegyében a közgyűlésnek törvény elleni eloszlatása, a tisztújítószéknek szinte törvényt sértő vezetése, több tisztviselőknek hivatalaiktól helytelenül történt felfüggesztése, a megyei végzéseknek főbb hatalom általi megsemmisítése s egyéb e részben elkövetett törvénytelenségek okoztak. Ezen felírási javaslatot, melyet mi 4. ./. alatt minden e tárgyat érdeklő mellékletekkel együtt alázatosan idezárunk,36 a főrendek el nem fogadták, azt hozván elő különösen, hogy a kérdéses tárgyat minden közelebbi körülmények ismerete nélkül kellőképpen megbírálni nem lehet, s mivel Bars megyének kebelében királyi biztosi vizsgálat vagyon rendelve, annak eredményei által a netalán létesülő aggodalom megszűnhet, és ha panasz volna is, ez azután alaposabban terjesztethetnék fel. Nem valának ezen okok elegendők arra, hogy üzenetünkben s felírási javaslatunkban felállított nézeteinktől elálljunk, mert nem abban láttunk mi sérelmet, hogy őfelsége vizsgálatot rendelt, hanem hogy a királyi leiratok, melyek Bars vármegyéhez érkeztek, egyoldalú tudósítások következésében előbb sújtottak, hogysem a dolog kellőképpen megvizsgáltatott volna, s éppen akkor, midőn az állítólag elkövetett rendetlenségek megvizsgálását panaszolják, a megye pártoskodással, egyes személyek pedig a közbátorságra nézve veszélyes törekvéssel vádoltatnak, s a megye főbb tisztviselői, a rendes bíróság elmellőzésével, csupán kormányi parancsra hivatalaiktól megfosztattak. Előadtuk mindezeket a főrendekhez küldött 2. 287izenetünkben, de ők ezután sem hajoltak javaslatunkra. Több izeneteket váltottunk még e tárgy felett, s az utósót az országgyűlés végnapjaiban küldöttük által; de sükeretlenek valának mindezek, s felírási javaslatunk őfelsége elébe nem juthatott.

deak-001-004-012-03636 Hiányzik a melléklet.

Az országnak általános és az egyes törvényhatóságoknak külön sérelmeit s kívánatait, mind azokat, mik előbb már fölterjesztve valának, de orvosolatlanok maradtak, mind azokat, melyek az utósó országgyűlés óta történtek, tárgyalás alá vették a karok és rendek. Ezek közül némely pontokra nézve a két tábla között egyesség nem eszközöltethetett; de a többi pontok őfelségéhez fölterjesztettek. Érkeztek is őfelségének a fölterjesztésekre királyi válaszai, melyek azonban fölterjesztett sérelmeink legnagyobb részéről általában hallgattak, de egyébkint is csak igen kevés pontokra valának kedvezők. Mi tehát mindazokat, mik ezen királyi válaszokban kedvezőleg valának eldöntve, amennyiben célszerűnek láttuk, törvénycikkelybe foglaltuk, a többire pedig az orvoslásnak sürgetését továbbra is fenntartottuk.

Fájdalommal jelentjük a tekintetes rendeknek, hogy azon sérelemre nézve, melyet a zalaegerszegi hídvám szedését eltiltó parancsolat ellen 1830. esztendőben fölterjesztettek az ország rendei, s melynek orvoslását ezen országgyűlésről ismét sürgettük, őfelségének folyó évi ápr[ilis] 30-án kiadott válasza ismét határozottan megtagadó.

Hasonlóul megtagadó a királyi válasz azon sérelmünkre is, melyet a megyei pecsét magyar körírását eltiltó főbb rendeletek ellen előadtunk. Pártolták ugyan panaszunkat az ország rendei, s az őfelségének ápr[ilis] 15-i felírásban föl is terjesztetett. De a folyó évi ápr[ilis] 29-én kiadott királyi válasz erre nézve azt mondja, hogy a hitelesség és kiváltság törvény szerint egyedül őfelségétől származhatván, ezen fejedelmi jussának korlátolásában meg nem egyez. Az országgyűlésnek hamar következő berekesztése újabb felírást már meg nem engedett, és így ezen sérelemnek orvoslását eszközölni képesek nem valánk.

Azon sérelmünket, mely 1836. esztendőben a követi jelentések kinyomtatása iránt kiadott, s jövendőre minden efféle nyomtatást eltiltó főbb rendeletekből származott, szinte fölterjesztették az ország rendei; de ugyanazon királyi válaszban őfelsége minden, a sajtót érdeklő sérelmeket a sajtó iránt alkotandó törvénynek tárgyalásához utasít.

A hétszemélyes táblának özvegy Séllyeiné asszonyság perében hozott ítélete iránti sérelemre nézve a fölterjesztést nem eszközölhettük, mert a főrendek abban meg nem egyeztek, azt állítván, hogy az 1790:12. tc.37 rendeleténél 288fogva a főtörvényszék által hozott egyes bírói ítéletet őfelsége elébe orvoslás végett fölterjeszteni nem lehet.

deak-001-004-012-03737 Az 1790:12. tc. értelmében a bíróságok törvényes ítéletét a király sem vizsgálhatta felül.

Ellenben azon sérelem, mely az egyházi rend végrendeleteire nézve érkezett újabb megszorító rendeletekből származott, teljesen orvosolva van, mert őfelsége királyi válaszában kijelentette, hogy azon rendeletek már meg vannak szüntetve.

Azon követelésekre nézve pedig, miket megyénk és több törvényhatóságok leginkább a francia háború idejéből a királyi kincstáron követelnek, biztosította királyi válaszában őfelsége az ország rendeit, hogy mihelyt az illető megyék hátralévő felvilágosításaikat beadják, valósággal kimutatott követeléseikre nézve azonnal ki fognak elégíttetni.

A sérelmek és kívánatok tárgyalásakor előadtuk mi a tekintetes rendeknek azon vitatását is, mely a Balaton tavának lecsapolását s egy hajózható csatorna által a Dunával-i összeköttetését tárgyazta. De az országos rendek indítványunkat nem pártolták, hanem bennünket az 5. ./. alatt idemellékelt végzés38 által a vizek és csatornák felett éppen tanácskozás alatt lévő, s utóbb meg is állapított törvényre utasítottak.

deak-001-004-012-03838 Hiányzik a melléklet.

Ugyanazon alkalommal Sopron vármegye részéről indítvány tétetett, hogy külön törvény alkottassék, miszerint az összes törvényhozás megegyezése nélkül semmi szerzetesrendet Magyarországba bevenni ne lehessen. De a főrendek eddigi törvényeink rendeletét e tárgyra nézve elégnek látván, új törvény alkotásában meg nem egyeztek, és minthogy véleményük mellett az országgyűlés berekesztéséig megmaradtak, felírásunk és törvényjavaslatunk fel nem terjesztetett.

Indítványba tétetett Torontál megye részéről az is, hogy őfelsége megkérettessék, miszerint a megüresült egyházi javak jövedelmeit közcélokra fordítani méltóztassék. De a főrendek ezt is szükségtelennek állítván, szinte félrevetették, és végre a rendek a tárgy további vitatását máskorra fenntartva, javaslatuk sürgetésétől elállottak.

A pesti magyar színháznak felállítása és állandó megállapítása az 1836. évi 41. tc.39 folytában egyeseknek szabad ajánlatai által nem eszközöltethetvén, szükségesnek látták az ország rendei azt a nyelv és nemzetiség terjesztése és a nemzet közóhajtása tekintetéből országos ajánlat által is létrehozni, és fennállását biztosítani; annyival is inkább, mert a dolog azon ponton volt már, hogy az eddig létezett játékszínnek, melyet néhány lelkes honfiak buzgósága csak áldozatokkal vala még képes fenntartani, rövid idő múlva meg kellett volna szűnni. Ez pedig a nemzetre homályt vetve, leverő hatásával jövendőre is káros volna. Ugyanazért ezen nemzeti közcélra országos ajánlatot tévén, 289azt törvény által 450 000 forintokban állapítottuk meg; s elhatároztuk, hogy a most fennálló színház, mely szabad ajánlatokból épült, országos pártfogás alá vétessék, az ezen színházon fekvő terheknek kifizetésére az országos ajánlatból 50 000 forint fordíttassék, s a 400 ezer forintot alapítványi tőkének tekintetvén, kamatjainak legfeljebb kétharmada a színház évenkinti költségeinek pótlására s egyharmada a tőkének szaporítására használtassék. Az ajánlat kezelése pedig és a színház fenntartására való felügyelés egy országos választmányra bízatott, mely egyszersmind Pest vármegyétől magát a színházat, a most létező társaságtól pedig a díszítményeket és ruhákat általveendi, az adósságokat kifizeti, a tőkét biztos helyre kiadja, egyszóval a tárgyhoz tartozókat elintézi. Végre ugyanezen törvényben világosan kijelentetett az is, hogy az 1836:41. törvénycikkelyben kijelelt telek, mely egy honi színháznak építésére vala rendelve, további rendelkezésig eredeti céljára megtartassék. Így tehát, ha célszerű leend, jövendőre a most ajánlott tőkéből s annak felszaporodó kamatjaiból egy új színház fog azon telken épülhetni. Azonban hisszük azt, hogy idővel a nemzetiség kifejlődése s Pest városának buzgósága nem fogják tűrni, hogy a magyar színház az idegen német mellett a magyar haza fővárosában mintegy zsellérkedjék, s a város mint hatóság s a magyar nemzet hatalmas tagja nem fogja mindig önkebelében az idegent a nemzeti felett pártolni. Az erőltetés e részben káros és igazságtalan volna, mert Pest városának tulajdona fennálló színházára nézve sérthetetlen; de ha önérzéseik, nyelv és nemzetiség iránti buzgóság a város polgárait egykor még arra vezetni képesek nem volnának, hogy ezen tulajdont a nemzet javára használják, azon nemzetére, melynek ők alkotórészei, s mely Pestet emelni, annak kifejlődését, fontosságát áldozattal is nevelni mindenkor lelkesen törekedett, akkor jövendőkre nézve leverők kilátásaink, akkor ugyanazon erőt, melyet fővárosunk emelésére használunk, legszentebb közérdekeink ellen fordítottuk, mert amely honban még a főváros is gátot vet a nemzetiség kifejlődésének, ott a lakosok összessége csak nép marad, de nemzet soha nem lehet.

deak-001-004-012-03939 Az 1836:41. tc. a Pesten országos költségen felállítandó „nemzeti játékszínről” rendelkezett.

Az országgyűlés folyamatja alatt báró Vécsey Miklósnak40 és báró Sina Györgynek41 vezérlete alatt egy részvénytársaság alakult, mely a Dunát a Tiszával Pestről és Bölcskéről, vagy ezen pontok vidékeiről Szegednél, Csongrádnál, Szolnoknál, vagy azok vidékeinél csatorna által készül összekötni. Hogy tehát ezen munka, mely hazánkra s különösen az ország alsó vidékeire hasznos, és minden tekintetben nagy hatású leend, bizonyosabban létesülhessen, mind az ott szükséges kisajátítást, mind a megkívántató biztosítást tárgyazók iránt egy külön törvénycikkelyt alkottunk, s ezáltal is a kereskedést, 290s a nemzeti szorgalom kifejlődését igyekeztünk a lehetőségig előmozdítani.

deak-001-004-012-04040 Vécsey Miklós báró (1789–1854), Szatmár megye főispánja.

deak-001-004-012-04141 Sina György báró (1782–1856), görög származású bécsi bankár.

Azon vasúti vonalok között, melyekre az 1836:25. tc.42 a kisajátítás kedvezéseit kiterjeszti, a Bécstől Magyarországon keresztül Triesztig vezető vonal nem foglaltatik. Mivel pedig egy ilyen vasútnak építése már több idő óta komoly szándékkal terveztetik, nehogy a törvény hiánya e nyereségtől is megfossza hazánkat, az említett törvénynek rendeleteit s kedvezéseit ezen vonalra is kiterjesztettük. Különösen hasznos lenne egy ily vállalat megyénkre nézve, mert annak egy részén menne keresztül hihetőleg a vaspálya, s ezáltal kereskedésünk új életet nyerne.

deak-001-004-012-04242 Az 1836:25. tc. az ország közjavát és kereskedését gyarapító magánvállalkozásokról – köztük például a vasútépítési tervekről – rendelkezett.

A közadó feletti tanácskozások folytában előadtuk mi sérelemképpen azt, hogy a jelen országgyűlés törvényeink sérelmével a kitűzött három esztendőn túl egy hónappal későbben hívatott össze, s mivel az adó már 1836. esztendőben is határozottan csak a törvényes idő alatt okvetetlen megtartandó országgyűlésig és nem tovább vala megajánlva, ezen egy hónapra az adót megszűntnek kell tekinteni, s azt az újonnan teendő ajánlásba be nem lehet foglalni. Az ország rendei szinte sérelmesnek találták ezen egy hónapi halasztást, s az adó iránt ezen országgyűlésről felküldött felírásunkban a törvény rendeletéhez ragaszkodva, jövendőre nézve ünnepélyes óvást tettek az ellen. De azon egy hónapi adó beszámításának kérdésébe nem bocsátkoztak.

Előadtuk mi azt is, hogy legsúlyosabb sérelmeink orvoslásáig az adó ajánlásába ne ereszkedjünk, de a többség ezt el nem fogadván, az adó mennyiségének és a föltételek ajánlatainak tárgyalásába bocsátkozott. Kénytelenek lévén tehát mi is a tanácskozásban részt venni, s az adónak eddigi mennyiségét a lehetőségig leszállítani igyekezvén, s azt évenkinti 3 600 000 forintokban kívántuk megállapíttatni; a többség azonban ezen első felírás mellett évenkint 4 000 000 forintot ajánlott. Az ajánlatnak mindazon föltételei, melyek a múlt országgyűlésen megállapíttattak, most is világosan kiköttettek, az ajánlat idejére nézve pedig a felírásban kijelentetett, hogy mivel a megajánlott adó hosszabb időre nem terjedhet, mint amennyire a törvények értelmében az országgyűlésén ajánltatik, az 1790:13. tc. pedig az országgyűlésnek három évek alatt múlhatatlanul leendő megtartását rendeli, mi a fenn említett adót folyó 1840. évi május hónapnak 2. napjától (mely ti. akkor az országgyűlésnek berekesztésére határnapul ki vala tűzve) jövő 1843. évi május 2. napjáig oly világos föltétellel ajánljuk meg, hogy ha azon napon az országgyűlés valósággal meg nem tartatnék, az adó további fizetése és beszedése azonnal teljesen megszűnjék; magában értetődvén, hogy azon esetre, ha a törvényes határidő bekövetkezése előtt az országgyűlés összehívatik, azt, hogy azon időközben 291tartandó országgyűlésen a törvények értelméhez képest a közadóról maga egész kiterjedésében rendelkezzünk, nyilvánosan és általánosan fenntartjuk.

A királyi válaszban, mely azon első felírásra folyó évi április 18-ról érkezett, őfelsége az ország rendeit arra szólította fel, hogy a közállomány szükségeinek tekintetéből nagyobb mennyiségű adót ajánljanak, mint ami ezen első felírásban foglaltatik; s a karok és rendek többsége a királyi válasz következésében, ismét szavazatunk ellenére, az adónak múlt országgyűlésen ajánlott mennyiségét 4 395 244 forintokban 38 1/2 krajcárokban s a hadfogadási intézet elősegélésére különösen 75 000 forintokban meg is ajánlotta, a föltételek mellett pedig, melyek ellen ezen első királyi válasz sem tett különösen semmi kifogást, tovább is megmaradtak az ország rendei, csakhogy az ajánlatnak idejét, minthogy már ekkor az országgyűlésnek berekesztése május 13-ára vala határozva, folyó évi május 13-ától 1843. esztendő május 13-ig tűzték ki.

A második királyi válasz az ajánlatnak mennyiségében megnyugodott, de a föltételekre nézve a múlt országgyűléshez intézett s e tárgyat érdeklő királyi válaszokra hivatkozott. A karok és rendek pedig országos ülésben közakarattal hozott végzés által újra kijelentették, hogy föltételeiktől, melyeket az adó ajánlásához kötöttek, s melyek mind a törvények világos rendeletén alapulnak, semmi esetben elállani nem fognak.

A Ludovicea43 magyar katonaintézetnek oly rég szándéklott felállítását buzgón óhajtván az ország rendei, e jelen országgyűlésről is felírással járultak őfelségéhez, s megajánlván azon 309 000 forintokat, mik ezen intézet felállítására még szükségesek, ajánlatukhoz csak azon föltételt kötötték, hogy az 1808. országgyűlés által kidolgozott nevelési rendszer ismét országgyűlésileg tárgyalás alá vétetvén, a jelen időhöz képest tökéletesíttessék, és hogy ezen intézetben a tudományoknak legalább egy része magyar nyelven taníttassék. Már az 1836-i országgyűlés megajánlotta ezen summát, mely az intézet létrehozására megkívántató vala, de akkor az ajánlás visszavétetett, mert a királyi válasz a nemzetnek azon jussát, hogy a megállapított nevelési rendszer változtatásába beleszóljon, megtagadva, csak az ajánlatot akarta elfogadni, de a föltételekre nézve megtagadó vala. Most tehát ismét megújítottuk ajánlatunkat s kérelmünket, de arra királyi válasz nem érkezett, s az ajánlat ismét elmaradt, az intézet pedig föl nem állhat. Bármennyire kívánatos volna is ezen intézetnek minél előbbi létrehozása, de azt a nemzet jussainak sérelmével s nemzetiségünk kárával megvásárolnunk nem lehetett.

deak-001-004-012-04343 A Ludovika katonai akadémiát a magyar tisztek képzésére kívánták felállítani.

Azon magános ajánlatok, melyek a Ludovicea katonai intézet felállítására, úgy szinte azok is, melyek a magyar tudós társaság alapjának gyarapítására a 292közelebb lefolyt néhány évek alatt tétettek, az adakozók emlékéül külön törvényekbe lettek iktatva.

Azon országos választmány, mely az 1836:26. cikkely44 által a Buda és Pest közötti állóhíd tárgyában ki vala küldve, jelentését és azon szerződést, melyet egy lánchídnak felállítása iránt báró Sina Györggyel kötött, az országgyűlésnek bemutatta. Voltak ugyan némelyeknek a választmány eljárására nézve több észrevételei, de a többség, tekintve azt, hogy a kiküldött országos választmány törvény által volt egy szerződésnek kötésére meghatalmazva, s tekintve leginkább az ország közhitelének fenntartását, a bemutatott szerződést felbonthatónak többé nem tartotta. Megegyeztek ebben a főrendek is, de válaszukban felszólítottak bennünket arra, hogy mivel a bemutatott szerződésben az, mit báró Sina a tartalék pénzalapra nézve az alkudozások közben megajánlott, világosan kitéve nem vala, s mivel továbbá a szerződés által kikötött 97 éveket báró Sina György önmaga későbben 87-re leszállította, az országos választmány ezeknek, mint már a szerződők által megállapítottaknak, a kötött szerződésbe leendő iktatása végett ismét kiküldessék. Mi ezen felszólításban tüstént megegyeztünk, s az országos választmány újra kiküldetvén, báró Sina Györgynek megegyezésével az említett pontokat egy toldalék cikkelyben a szerződéshez ragasztotta, s ezen toldalékcikkelyt jelentése mellett, melyet mi 6. ./. alatt alázatosan idezárunk,45 az országgyűlésnek bemutatta. Ekképpen tehát teljesen elkészülvén a szerződés, az külön törvény által teljes erejűnek nyilváníttatott.

deak-001-004-012-04444 Az 1836:26. tc. a Buda és Pest közötti állandó híd felépítésével foglalkozott.

deak-001-004-012-04545 Hiányzik a melléklet.

Az 1836:14. tc.46 rendeletét, mely a világos örökösödés esetében rövid úton teljesítendő osztályról szól, mi a tekintetes rendek utasítása szerint olyképpen akartuk módosítani, hogy azon kérdésben, vajon a fennforgó eset világos örökösödés esetének tekintendő-e, a választmány ítéletét a meg nem elégedő fél birtokon belül az illető megyei törvényszékhez vagy városi tanácshoz feljebb vihesse, s ha az a választmánytól különbözőleg ítélt, egyenesen a hétszemélyes tábla szinte birtokon belőli megvizsgálásnak legyen helye. Ezen módosításban a mi táblánk többsége meg is egyezett, de több megyéknek kívánságára még azon módosítás is tétetett, hogy az osztálynak megtételéért esedező mindjárt a folyamodás benyújtása alkalmával két bírót, s a másik fél legfeljebb 15 napok alatt szinte kettőt, ezen bírák pedig együtt egy ötödiket elnöknek válasszanak. Ha azonban a felek vagy bírák ezen kötelességüknek eleget nem tennének, azok helyett az illető törvényhatóság nevezze ki a választmánynak tagjait s illetőleg elnökét. E két módosítást tehát egy új törvénycikkelybe foglalva általküldöttük a főrendeknek, kik az utóbbit, mely a bírák választásáról szól, elfogadták, de a másikban, mely a feljebbvitelnek 293elrendelését tárgyazta, semmiképpen meg nem egyeztek; és így az e tárgyban alkotott új törvény csak a bírák választásának s kinevezésének fenn említett módjáról rendelkezik, de a feljebbvitelre nézve semmit sem határoz.

deak-001-004-012-04646 Az 1836:14. tc. a testvérek és unokatestvérek közötti világos örökösödés esetén végrehajtandó vagyonmegosztásról szólt.

Az izraelitáknak elnyomott polgári helyzetét is figyelembe vették a karok és rendek, s minthogy az igazsággal ellenkezőnek tartották azt, hogy egy olyan néposztály, mely a közállománynak legkevesebb polgári kedvezéseivel él, annak terheiből minden polgárok között legtöbbet viseljen, a törvényes adózásokon felül türedelmi adónak neve alatt egy, a törvény előtt ismeretlen, súlyos és önkényes adóval is terheltessék; minthogy továbbá károsnak vélték a hazára nézve, hogy ezen néposztály polgári tekintetben egészen elhanyagoltassék: felírást készítettek, melyben a jelen állapot méltatlanságát kiemelve, azon törvényes és politikai okokat, mik ennek jobbra változtatását tanácsolják, bőven kifejtették, s törvény által kívánták kimondani, hogy a türedelmi adó eltöröltetik, s az izraeliták az ország egyéb nem nemes lakosai által gyakorlott minden polgári jogokban a magyar szent korona alatt mindenütt egyaránt részesíttetnek. Teljes mértékben elismerték a főrendek a felírásban foglalt okoknak és nézeteknek fontosságát, de a törvényjavaslatot egész kiterjedésében el nem fogadták, hanem lépcsőnkénti kifejlődést eszközlő módok gyanánt javasolták azt, hogy a türelmi adó eltöröltessék, az izraeliták jövendőben az ország minden városaiban s vidékeiben szabadon lakhassanak, mesterségi céhekbe, kalmári társaságokba felvétethessenek, s nemcsak jobbágytelkeket, hanem minden királyi vagy kiváltságos városokban polgári fundusokat is szerezhessenek. A karok és rendek addig is, míg a polgárosítás eszméje a jövendő idők körülményeinek kifejlődésével teljesen eszközöltethetik, a főrendek által javaslottakat is hasznos előlépésnek tekintvén, azokat elfogadták, s a felírás ily értelemben föl is terjesztetett. De a királyi válasz csak némely részben vala kedvező, sőt némely pontokat oly módosításokkal fogadott el, hogy mi azokban mint olyanokban, melyek még a jelen állapotot is rosszabbá tennék, s a jövendőnek ártanának, meg nem egyezhettünk; azon pontokat tehát, melyek a királyi válaszból elfogadhatók valának, s melyek között legérdekesebb az, hogy ezentúl az izraeliták, a bányavárosokat kivéve, az ország minden vidékein s a királyi városokban is szabadon lakhatnak, törvénybe iktattuk, a többit pedig a jövendő törvényhozás gondoskodásának adtuk által, biztosan remélve, hogy idővel kedvezőbb körülmények s az izraeliták polgári s erkölcsi kifejlődése ki fogják azt lépcsőnkint eszközölni, mit most elérni nem lehetett.

Azon súlyos terheken, melyek megyénk adózó népét a porták aránytalan felosztása47 miatt még inkább nyomják, legalább valamennyire akarván könynyebbíteni 294ezen országgyűlésen, ismét indítványba hoztuk a porták ideigleni kiegyenlítését. A többség el is fogadta indítványunkat, s a főrendeket felszólítottuk, miképpen az ideigleni újabb kiegyenlítésben ők is egyezzenek meg, s annak teljesítésére a főherceg nádor megkérettessék; de kijelentették a karok és rendek egyúttal azt is, hogy Horvátországnak eddig fennállott igazságtalan könnyítése megszűnjék, s a porták összes számából arra is annyi vettessék, mennyi az országos összeírásban foglalt adatok szerint erejének arányához képest reá esendő volna. A főrendek azonban Horvátország portáit tárgyazó kívánatinkat el nem fogadták, s valamint a múlt országgyűlésen, úgy most is folyvást ellenzették azt, hogy Horvátország portáira nézve változás történjék. E tárgy felett tehát a két tábla meg nem egyezhetett, az ország nádora pedig kijelentette, hogy megmaradván Horvátország portáinak mostani száma, a többi törvényhatóságokra nézve az ideigleni egyenlítésnek felette csekély eredménye lenne, s mindezeknek következésében a mi táblánk többsége is, szavazatunk ellenére, felhagyott ezúttal az ideigleni kiegyenlítés sürgetésével.

deak-001-004-012-04747 A porták száma képezte az adókivetés elvi alapját.

A honosításra nézve, melyet ezen országgyűlésen is, mint a 10., utósó törvénycikk mutatja, több külföldiek nyerték meg, csak azt kívántuk a tekintetes karok és rendeknek különösen kiemelve jelenteni, hogy a honosítottak közül csak báró Lederer Ignác magyarországi hadikormányzónak48 és báró Eichhof Józsefnek, a cs. kir. udvari közönséges kamara elnökének49 , kiket az ország folyamodás nélkül honosított, vagyon az országgyűlési ülés és szavazat törvény által megadva; a többiek pedig, habár külföldön a főrendek sorába tartoznak is, a honosítást ezen országgyűlési juss nélkül nyerték meg. Követték ebben az ország rendei az 1715. esztendei 130. törvénycikk50 példáját, s megváltoztatták a közelebb időkben folyvást fennállott gyakorlatot, mert nem akarták, hogy addig is, míg az országgyűlés elrendeltetik, a főrendi tábla annyi honosított külföldinek szavazatival elöntessék, s miután ebben őfelsége is megegyezvén, a törvények e szerint alkottattak, reményleni lehet, hogy az országgyűlés jövendőben is ezen ösvényt követendi.

deak-001-004-012-04848 Ignaz Lederer báró (1769–1849), cs. kir. tábornok, budai főhadparancsnok.

deak-001-004-012-04949 Joseph Eichhof báró a bécsi udvari kamara elnöke volt.

deak-001-004-012-05050 Az 1715:130. tc. értelmében Savoyai Jenő herceget honosították.

A koronaőri hivatalnak betöltésére nézve, még mielőtt a kijelelés megérkezett volna, indítványba tettük mi a tekintetes rendek utasítása szerint, hogy a kijelelés most és jövendőre minden országos hivatalokra nézve, melyek a nemzet szabad választásától függnek, az illető követek által a törvényhatóságoknak megküldessék. Voltak, kik pártolták egész kiterjedésében indítványunkat, de a többség azt a jelen esetben el nem fogadta, az elvet azonban jövendőre nézve számosan magokévá tették. Megérkezvén pedig a kijelelés, gróf Teleki József51 közfelkiáltás által koronaőrnek elválasztatott.

deak-001-004-012-05151 Teleki József gróf (1790–1855), történetíró, 1830-tól Csanád megye főispánja, 1838 és 1842 között koronaőr, majd Erdély kormányzója.

295Azon országos választmányokra nézve, melyek, amint említettük, több közérdekű tárgyak kimunkálására törvény által lettek kiküldve, a jelen országgyűlésen is elhatározták a karok és rendek, hogy azok, kik a megyei követek közül általuk az országos küldöttségekhez választatnak, ha választásuk után időközben királyi kinevezéstől függő hivatalba lépnének, a küldöttség tagjai lenni megszűnvén, annak eljárásában részt többé ne vehessenek. Továbbá minden választmányhoz a megyék és királyi városok részéről pótló tagok is választattak, kik, ha valamely rendes tag akadályozva lenne, ahelyett a választmányhoz meghívandók lesznek.

Az 1832/36:45. cikkely,52 mely a pereknek országgyűlés alatti folyamatáról rendelkezett, a jövő s annak utána következő országgyűlési időkre is új törvény által kiterjesztetett.

deak-001-004-012-05252 Az 1836:45. tc. a következő (1839/1840-es) országgyűlés alatti perek gyorsabb bevégzéséről rendelkezett.

Még az 1836. esztendei országgyűlésen indítványba hozták a karok és rendek az országgyűlési hírlapok létesítését, s aziránt egy törvényjavaslatot is készítettek, melyben azoknak megelőző vizsgálat nélküli kiadhatása elhatároztatott, s egyszersmind a szerkesztők ellen, ha visszaéléseket követnének el, célszerű büntetések rendeltettek. Nem fogadták el akkor ezen javaslatot a főrendek, s a két táblának e feletti vitatásai siker nélkül folytak az országgyűlésnek berekesztéséig. A jelen országgyűlésen tehát ismét felvettük ezen tárgyat, s a főrendeket ismét felszólítottuk, hogy abban megegyezni s velök aziránt újabban közlött törvényjavaslatunkat elfogadni szíveskedjenek. Ők azonban óhajtásunk létesülését folyvást ellenzették, s az országgyűlési hírlapoknak megelőző vizsgálat nélküli kiadhatását semmiképp el nem fogadták, hanem e tárgyat a sajtó kérdésének egész kiterjedésében leendő felvételéhez utasították. Készek valánk mi a sajtó kérdését is kimerítőleg tárgyalni; de addig is, míg ez megtörténik, szükségesnek láttuk az országgyűlési hírlapokat létrehozni. Újra és ismételve vitattuk tehát kifejtett nézeteinket; a főrendek azonban határozatuktól el nem álltak; mi pedig megelőző vizsgálatban, mely törvényeinken nem alapul, s melyet a nemzet hozzájárulása nélkül, sőt a nemzet jussainak sérelmével hozott be a kormány, meg nem egyezhettünk, s azt megegyezésünkkel tettleg nem törvényesíthettük. És így, minthogy a sajtó kérdésének kimerítő tárgyalása, melyet már határozat által kitűztünk, annyi egyéb fontos és szinte közérdekű tárgyak mellett idő hiányában az országgyűlésen meg nem történhetett, az országgyűlési szabad hírlapokra nézve kivívni semmit képesek nem valánk.

Meg vagyunk pedig győződve, hogy a nemzet legnagyobb szükségeinek egyike az ilyen szabad hírlapok létesítése. Más alkotványos nemzeteknél a szabad sajtónak vitatásai kifejtenek minden tárgyat, mielőtt afelett a törvényhozás 296határoz; s mikor az köztanácskozások alá kerül, ismerve van a fennforgó kérdéseknek minden oldala, tudják a nemzet képviselői a nemzet véleményét és közszükségeit, s végzéseiket ezekhez alkalmaztathatják. Ahol ez így van, nem lehet ott félni attól, hogy valamely eszmének elragadó fényes külseje veszélybe döntse a nemzetet, mert a szabad sajtó, melynél a vélemények minden árnyéklatának van képviselője, a felkapott és megvitatott eszmét tartózkodás nélkül felboncolja, lefejti fényes külsejét, kimutatja veszélyes részeit, s a közvélemény ezáltal tisztul és erősödik. A kormány ott igaz ügyében a veszélytől nem félhet, mert annak éppen a szabad sajtó szabad vitatása által adhat irányt. De ahol ez nincs, ott kormány és törvényhozás több nehézségekkel küszködik, az ország egyik vidéke nem ismeri a másik vidéknek szükségeit és nézeteit. Minden törvényhatóság csak maga köréhez képest adhatja utasításait, a kormány nem kísérheti gondos figyelemmel a nemzet kifejlődésének haladó lépteit, s munkálkodását ezekhez nem irányozhatja. Innen származnak a számtalan csalódások, a gyakran elhibázott számolások, és azon ingatagság, mely irányt és eszközöket minduntalan változtatva, célt soha nem ér, de kárt sokat tehet. Ne gondolja senki, hogy midőn a nemzet érezni kezdi közszükségeit, a kormány egyoldalú fejtegetésekkel irányt adhasson a közvéleménynek; mert még akkor is, ha ezen fejtegetések alaposok, ha minden, mit a kormány akar, hasznos és igazságos volna, már csak azért, mert ellene szabadon felszólani tiltva van, s az ellenkező véleménynek szabad kifejtése gátoltatik, gyanú támad az emberekben a célnak tisztasága iránt, s mivel tisztán nem láthatnak, ott is rémi alakot látnak, hol az nem létez. Nem a közvéleményt fojtja el a sajtónak megelőző vizsgálat általi korlátozása, hanem annak tisztulását gátolja, s nem várt, sőt gyakran nem is sejtett kifakadásait keserűbbekké, s éppen azért, mert váratlanok valának, zavaróbbakká teszi. Tapasztalás mutatja nálunk is azt, hogy minden országgyűlésen hónapok múlnak el, míg a kormány a nemzetnek és a nemzet véleményének valóságos állásával tisztán megismerkedik; s ez gyakran az elvesztett időn felül még keserűségbe is kerül. Nálunk a nemzet csak igen későn tudhatja meg a vitatás alá került kérdések feletti vélemények minden árnyéklatait, a nézeteket, melyek aziránt kifejtettek, az okokat, melyek mellette vagy ellene felhozattak; pedig éppen nálunk, hol a törvényhatóságok időközbeni utasítások által is gyakorolják a törvényhozás jussát, felette szükséges volna, hogy ezek minél előbb s mindenütt tudva legyenek, és ezt a szabad hírlapok eszközölhetnék legjobban. Ha ilyen hírlapjaink volnának, sok fontos közérdekű tárgy, mely a nemzetnek anyagi jobblétét is eszközlendő vala, nem bukott volna el részvétlenség miatt, sérelmeink száma bizonyosan kevesebb volna, 297nem emelne s kárhoztatna eszméket és embereket egyoldalúlag sem a kormány, sem a felingerült közvélemény, egyszóval, polgári állásunk nyugodtabb és erősebb, kifejlődésünk gyorsabb és biztosabb volna. Óhajtani lehet, hogy a kormány és nemzet e részben tisztán felfogják a közérdeket, s a közelebbi országgyűlés a szabad sajtó iránt egy oly törvényt hozzon létre, mely célszerű rendeleteivel számos hiányaink pótlásának, a törvények iránti tisztelet terjesztésének s haladó kifejlődésünk előmozdításának hathatós eszköze légyen.

Az országgyűlés kezdetén már elhatározták a kerületi rendek azt is, hogy kerületi tanácskozásaikról rendes naplót vezessenek. S ezen határozat következésében minden szükséges intézkedések megtétettek, s mind a gyorsírókkal, mind a nyomtatóval már az alku is megköttetett. Azonban mielőtt még a nyomtatás elkezdetett volna, jelentetett a kerületi rendeknek, hogy a sajtónak használatára nézve törvény ellen fennálló gyakorlat és szabályok folytában a naplónak kinyomtatása meggátoltatott. Sérelmesnek láttuk mi ezen akadályozást, s azt mint a sajtó szabadságán ejtett újabb sérelmet őfelségéhez tüstént föl akartuk terjeszteni; de a főrendek meg nem egyeztek javaslatunkban. Többször ismételt izeneteink sikeretlenek valának, s így a kerületi napló elmaradt.

Felszólítottuk az országgyűlés kezdetén a főrendeket arra is, hogy köztanácskozásaikról nyilvános naplót vezessenek. Több ideig ugyan siker nélkül maradt felszólításunk; de az országgyűlésnek vége felé a főrendek is elkezdették a rendes naplónak vezetését,53 s azt folyvást fenn is tartották. Kételkedni nem lehet, hogy ezen elkezdett gyakorlat jövendőben állandóul megtartatik, s azt hisszük, hogy ezáltal is sokat nyert hazánkban a nyilvánosság.

deak-001-004-012-05353 A főrendi napló vezetését 1840. február 25-én kezdték meg. A felsőtáblán korábban nem vezettek hivatalos jegyzőkönyvet.

Büntetőtörvényeink nagy részben a hajdankornak elavult maradványai, melyeket már azóta sokféleképpen változtatott a gyakorlat, úgyhogy jelenleg sem a bűnnek mértéke, sem a büntetésnek nemére és nagyságára nézve törvényeink biztos alapot nem nyújtanak, s több esetekben a bírónak személyessége szerint ugyanazon vétekért, ugyanazon körülmények között, a büntetések felette különbözők és önkényesek. Börtöneink pedig sok helyen oly állapotban vannak, hogy azoktól az emberiség szelídebb érzete méltán visszaborzad. A büntetés célját veszti a közállományra nézve, midőn a vétkest sújtva, csak bosszul, de nem javít, s ahol a börtön egyedül szenvedésnek helye, de az erkölcsi jobbulásra figyelem nincsen, ott sem a büntetésnek szigorúsága, sem annak a vétkest bizonyosan sújtó gyorsasága nem elég a bűntetteknek kevesítésére, mert félelem jobb erkölcsök nélkül még nem nyújt kezességet a közállománynak arról, hogy törvényei tiszteletben tartatnak. Nálunk pedig, 298fájdalommal kell megvallanunk, a tömlöcök még eddig nem javítóhelyek, hanem nagy részben a vétek oskolái valának, s gyakran akit indulat vagy könnyelműség vétekbe kevert, de keble fogékony volt még a jóra, s az erkölcs útján csak megbotlott, de szíve romlott nem vala, mint vétkét bánó bűnös kerül a börtönbe, s mint kitanult gonosztevő hagyja el azt. Korunkban minden művelt nemzet különös figyelmet fordít büntetőtörvényeinek javítására, s börtöneinek s a javító rendszernek célszerű rendezésére, s az újabb tapasztalás e részben már sok régi előítéletet megcáfolva kivívta azon igazságot, hogy a szelíd emberiséget a közbátorság biztosságával egyeztetni s a büntetéssel az erkölcsi jobbulást is összekapcsolni nehéz ugyan, de nem lehetetlen, sőt első és legszentebb feladása a törvényhozásnak. Nekünk tehát, kik e részben leginkább hátra vagyunk, az elismert hibáknak javítását, a számos hiányok pótlását ismét utóbbra halasztgatnunk vétek volna hazánk és az emberiség ellen.

Meg valának erről győződve az ország rendei; ugyanazért törvény által egy választmány küldetett ki,54 mely a büntető törvénykönyvvel kapcsolatban levő büntető- s javítórendszer behozása iránt kimerítő véleményt adjon, s egyszersmind javaslatot készítsen afelől is, hogy a most említett börtön és javítóintézet mellett gyakorlati alkalmaztatás tekintetében az 1817. esztendei országos választmány által bemutatott büntető törvénykönyv tökéletesítésére mik kívántatnak, s mindezek iránt munkáját a legközelebbi országgyűlésnek okvetetlen bemutatni tartozzék. És így reménylenünk lehet, s mindenesetre kívánnunk kell, hogy büntetőtörvényeink a közelebbi országgyűlésen kimerítőleg tárgyaltassanak, mert számos hiányaink között ezen tárgy az, mely a halasztás nélküli gyökeres orvoslást leginkább megkívánja, s azoknak tárgyalásánál a nemzet jussainak legkisebb sérelme nélkül tanácskozás alá vétethetnek majd azon törvények is, melyek a felségsértésnek és hűtelenségnek eseteit s a politikai vétségek egyéb nemeit tárgyazzák.

deak-001-004-012-05454 A büntető- és javítórendszer kidolgozására hivatott országos választmányt az 1840:5. tc. értelmében küldték ki.

Azt is indítványba tették az ország rendei, hogy az 1836. esztendei 16. törvénycikk55 rendelete a büntetőtörvényekre is kiterjesztetvén, az ezekben hozott ítéleteket is minden bíróságok tartozzanak okokkal támogatni, s ezen kívánatot őfelsége is elfogadván, az külön törvény által elhatároztatott.

deak-001-004-012-05555 Az 1836:16. tc. alapján a bíróságoknak indokolni kellett a polgári perekben hozandó ítéleteket.

A nem nemesek személybeli biztosságára nézve már a múlt országgyűlésen fölterjesztetett, de akkor el nem fogadott törvénycikkelyt ismét tanácskozás alá vették az ország rendei, s ezt a jelen országgyűlésről őfelségének újra felküldötték. A királyi válasz nyilván és határozottan megegyezett ezen törvényjavaslatnak elvében, de az egész dolognak részletes tárgyalását a büntetőtörvények 299felvételére halasztotta; s így kétséget nem szenved, hogy az igazságnak és emberiségnek ezen méltó kívánata hazánkban is rövid időn létrejön.

A népnevelésnek szükségét mélyen érezvén a karok és rendek, már a múlt országgyűlésen egy országos választmányt akartak kinevezni, mely e tárgyban kimerítő véleményt készítsen, de őfelsége akkor ebben meg nem egyezett, hanem országgyűlésnek végnapjain azt válaszolta, hogy fejedelmi kötelessége szerint gondoskodni fog azon intézet[ek]nek, miket említett felírásunk mellett javaslatba hoztunk, amennyire a körülmények engedik, fölállításáról; ugyanazért a javaslott törvényekre semmi szükség nincsen. Fájdalmasan vették ezt akkor is a karok és rendek, mert meg valának győződve, hogy a nevelésnek elrendelésére felügyelni a nemzet legszentebb jussa, s hogy éppen ebben korlátolni a nemzetet annyi, mint az egyes polgároknak atyai jussait is megszorítni. Öregbedett ezen fájdalom, midőn láttuk, hogy a múlt országgyűléstől lefolyt három évek alatt e tárgyban a kormány részéről csakugyan semmi nem történt, mi a nemzet reményeinek megfelelt volna. Ugyanazért a jelen országgyűlésen, nehogy még az előmunkálatokban és a javaslat készítésében is gátot tegyen ismét valamely királyi válasz, egy kerületi választmányt neveztünk ki, s azt e tárgynak kimunkálásával megbíztuk; de a számos és szinte halasztást nem szenvedő köztárgyak özönében ezen választmány csak az országgyűlés utójára készíthette el munkáját, és így az még kerületi tanácskozás alá sem vétethetett. Szükséges, hogy a jövő törvényhozás e tárgyat ismét csüggedést nem ismerő szilárdsággal fölvegye, s abban, amit lehet, törvény által is eszközölni mindenképpen igyekezzék. Addig is pedig közhatóságok és egyes polgárok tegyenek mindent, ami hatalmukban áll, mert minden áldozat, mi e célra fordíttatik, a hazának és emberiségnek oltárán van letéve. Nevelni a népet oktatással, intéssel, célszerű törvényekkel, ez a legnemesebb feladás, mert kifejti a nemzet erejét, virágzásra emeli a hazát, biztosítja törvényeink szentségét, s az embereket jobbakká s boldogabbakká teszi.

A tisztválasztásoknak56 számtalan visszaélései, melyek a nemzetnek legszebb jussát, a szabad választást, veszéllyel fenyegetik, szükségessé tevék, hogy a törvényhozás e részben is javításokról gondoskodjék, melyek mind az egyesek polgári jussainak sértetlenségét, mind a törvényes rendnek szoros megtartását biztosítsák. E tárgyban is tehát kerületi választmányt neveztek ki az ország rendei, mely azonban munkáját szinte csak az országgyűlésnek végére adhatta be, s így annak kerületi felvétele sem történhetett meg. Bemutatjuk mi ezen munkát a tekintetes rendeknek is 7. ./. alatt alázatosan idezárva,57 minthogy az éppen azért, mert kerületi tanácskozások alá sem került, az országos iratok közt nem foglaltatik.

deak-001-004-012-05656 A megyei tisztviselők választásának.

deak-001-004-012-05757 Hiányzik a melléklet.

300Végre még egy fontos közérdekű tárgyról kell szólanunk, mely a nemzet komoly figyelmét különösen megkívánja, s ezen tárgy a királyi városoknak jelen állása. Keserű érzéssel szólaltak fel ezen országgyűlésen ismét a királyi városoknak küldöttei, s törvényeinkre hivatkozva, teljes mértékű szavazati jogot követeltek. A karok és rendek ugyan mindaddig, míg a királyi városokban a választásoknak és utasítások elhatározásának eddigi rendszere fennáll, azoknak országgyűlési szavazatára nézve az eddig követett gyakorlattól el nem állhattak. De hogy ezen akadály is minél előbb megszűnjék, indítvány tétetett, hogy haladék nélkül egy választmány neveztessék ki, mely a királyi városok belső viszonyainak s országgyűlési helyezetének elrendezése iránt még ezen országgyűlésre kimerítő véleményt adjon. Ezen indítványt akkor a többség el nem fogadta, sőt a királyi városok követei közül is többen szólottak ellene. Utóbb azonban kerületi ülésben ismét megújítottuk azt, s ekkor többséget nyervén, egy kerületi választmányt azonnal ki is küldöttünk. De mivel ezen választmánynak tagjai más választmányi munkákban is foglalatoskodtak, melyek szinte fontosok és halasztást nem szenvedők valának, ezen munkák pedig csak az országgyűlésnek végnapjaiban lettek befejezve, a választmány idő hiányában a városok kérdésének sok munkát kívánó tárgyalásához nem kezdhetett. Elhatároztuk tehát, hogy e tárgyban egy országos választmány küldessék ki, mely legalább a jövő országgyűlésre kész munkát adjon, akkor haladék nélkül felveendőt, s ezen határozatunkat egy külön felírásban (melyet a hozzá csatolt törvényjavaslattal alázatosan 8. ./. alatt idezárunk)58 kívántuk őfelségéhez fölterjeszteni, de a főrendek abban semmiképp megegyezni nem akartak; később azonban az országgyűlési szavazatot tárgyazó módosítással a főrendek abban megegyeztek, de arra királyi válasz nem érkezett.

deak-001-004-012-05858 Hiányzik a melléklet.

Így tehát ezen országgyűlésen sem történhetett e tárgyban semmi előlépés, pedig a dolog hosszas halasztást nem szenved. Úgyis eddigi hibáink, s az eddigi mulasztás sok rosszat szültek már, s azoknak keserű következéseit naponkint inkább érzi a haza. Más nemzeteknél városokban fejlődött ki legelőször a szélesebb és biztosabb alapra épített polgári szabadságnak tiszta felfogása. Városok törték meg hajdan az erőszak szülte igazságtalan hatalomnak láncait, s a szorgalomnak s műveltségnek bölcsői, a szabadságnak s nemzetiségnek legerősebb támaszai városok valának. És hogy ez nálunk nem egészen így történt, hogy hazánkban éppen a nemzetiségnek s a polgári szabadságnak kifejlődésére nem valának jótékony hatással királyi városaink, azt leginkább a törvényhozásnak százados elmulasztása és gyakran ismételt hibái okozták.

301Törvényeink a királyi városokat kiváltságok által a népnek sorából kiemelték, s elszakasztották azoknak érdekét a népnek érdekétől, a nemesi rend pedig soha nem volt hajlandó azokat polgári tekintetben magához fölemelni, sőt gyakran ellenséges indulattal használta ellenünk hatalmát s polgári felsőbbségét. Így állanak királyi városaink még most is elszigetelve közöttünk és a nép között, érdekben és érzésekben tőlünk és attól különválva. Idegen elemek valának azok, mikből királyi városaink egykor alakulni kezdettek, és őseink elmulasztották ezen idegen elemeket a nemzettel egybeolvasztani. Zsibbasztó volt már századok óta városaink szabadabb kifejlődésére nézve azon régi hibás és igazságtalan rendszer, miszerint minden szabad választási, közigazgatási s törvényhozási jussokat, a polgárok egész tömegének teljes kizárásával, csak azon csekély számú testület gyakorolja, mely önmagát választja, kiegészíti s utasítja, s mindezen polgári közjussokban a többi polgárok még csak közvetve sem részesülnek. És ezen hibás rendszernek célszerű javítására századok óta semmit nem tett a törvényhozás. Annyi panasz után még most sincs eltörölve azon önkényes hatalom, mellyel a királyi kamara városainkat függésben tartja. Egyszóval, századok óta semmi nem történt, ami városainkban egy önállású, független polgári rendnek kifejlődését eszközölte volna, pedig ezen hiányt minden közviszonyainkban s a haladást tárgyazó minden lépéseknél súlyosan érezzük; s ily polgári rend nélkül városaink soha azon közállományi fontosságra nem emelkedhetnek, melyen más nemzeteknél a városok állanak. Mik volnának már eddig királyi városaink a hazára s nemzetiségre nézve, ha egy ekképpen kifejlett polgári rend egyszerű, de szilárd önállásában őrködnék a törvény, szabadság és nemzetiség mellett? Hol volna már polgári tekintetben nálunk is a nép, ha királyi városaink attól különvált érdekeik által el nem szakadtak volna?

Mindezen hiányokat tehát minél előbb pótolni kell. A feladás nehéz, mert századok mulasztását kell helyrehozni; de mégis múlhatatlanul szükséges hozzáfogni e nehéz munkához, mert az elválasztó ponton állunk már. Még hatalmunkban van a városokat bizodalomnak és szeretetnek, igazságnak és méltányosságnak szorosabb köteleivel a nemzeti szabadság közérdekéhez kötni, még hatalmunkban áll célszerű törvények által kifejteni bennök azon morális erőt, mely egyedül képes azokat és általuk a hazát is virágzásra emelni. De minél inkább halasztjuk ezt, annál kevesebbet biztos a siker, s annál inkább félhetünk, hogy azok, kiket századokig idegeneknek tekintettünk, szívben és érzésben idegenek is maradnak hozzánk, sőt idővel még ellenünk s érdekeink ellen fognak használtatni.

Azonban nem elég, sőt nem is tanácsos egyenesen és egyedül csak az országgyűlési 302szavazat kérdését eldönteni városainkra nézve, mert a törvényhozási jusst nem a városok néhány tisztviselőivel, hanem a városi polgárok öszvességével oszthatjuk csak meg, s csak ezeknek független önállásától lehet biztosan reményleni, hogy azt szabadon és tisztán a haza közjavára fogják használni, s mindazon tekintetek, melyek a királyi városok politikai fontosságára nézve fennforognak, nem a tisztviselőkről, hanem az egész városról s a város polgárainak egyesületéről állanak. Ezt a független önállású polgári rendet kell tehát törvény által létrehozni; azt pedig a királyi városok belső viszonyainak s közigazgatásának célszerű elrendezése, a szabad választásnak kiterjesztése s a kamarátóli függésnek megszüntetése fogják csak biztosan eszközölni.

Ugyanazért hisszük azt, hogy a jövő országgyűlés mindjárt kezdetében hozzáfog e tárgyhoz, s valamint már a jelen országgyűlésen akartuk, egy kerületi választmányt fog mindezeknek előleges kimunkálásával megbízni, s akkor majd, ha ezen munkáját beadandja, könnyebb lesz a már kifejtett kérdéseknek részletes tárgyalása, s reményleni lehet, hogy e tárgy az igazság és méltányosság alapjain fog elintéztetni.

Íme, tekintetes rendek, előadtuk fő vonásaiban az országgyűlésének folyamatját. Mennyire feleltek meg magas feladásuknak a nemzet képviselői, azt a nemzet és a jövendőség fogják megítélni. Történtek ezen országgyűlésen némelyek, mik kifejlődésünk eszközlésére célszerűek, de sok, igen sok még a teendő; pedig súlyosak az akadályok, mik haladásunk minden lépteit gátolják.

Volt egy idő, midőn a feudalizmus, melyet a középkornak harcokban élő lovagi szelleme fejtett ki, minden nemzeteknél elnyomta a szabad tulajdonnak tisztább eszméjét. Hazánkba is áthatott a külföldnek példája, de nálunk a feudalizmus egész kiterjedésében soha fenn nem állhatott, hanem abból és a szabad tulajdonnak eszméjéből támadott egy rosszabb s károsabb vegyület, mely ámító külsejével a szabad tulajdonnak színét fenntartotta, de valóságát semmivé tette; s ezen vegyület: az ősiség. Más nemzetek régen lerázták már a feudalizmusnak bilincseit, mert megszűnvén a körülmények, mik azt egy időben korszerűvé tevék, győzött az elnyomott szabad tulajdon helyreállításának hatalmas ösztöne. De hazánk az ősiségnek súlyos jármát még most is viseli, mert a külszín által elámítva sok ideig azt hitte a magyar nemes, hogy ő vagyonának szabad tulajdonosa. Polgártársaink közül számosan a törvénykezés szövevényes ösvényén másét keresve, magukét hanyagolták el, kétes kimenetelű költséges perek közt töltötték éltöket, átkozták törvénykezésünk hosszú folyamatját, mely miatt még nyerve is vesztettek, ha százados 303pereik terhes kölségeit fölszámították, és mégis büszkék voltak abban, hogy másnak birtokához ősi jussok van, s ezen büszkeségökben pártolták az ősiség eszméjét, mely azon jusst nekik fenntartotta. Sokan az ősiséget alkotmányunk legnagyobb kincsének hitték, pedig éppen az ősiség dúlta fel hazánkban a nemesi birtoknak biztosságát, úgyhogy alig van vagyonosabb család, mely kétkedés nélkül elmondhassa, hogy javaihoz másnak semmi törvényes jussa nincsen. Az ősiség tette oly igen szövevényessé törvényeinket, s a törvénykezés folyamatját, mert a birtoknak ingadozó biztosságát a perek hosszú folyamatával s a törvénykezésnek ezer rést nyitó védelem eszközeivel akarták őseink némileg pótolni. Az ősiség azon rémkép, mely ellen minden javításnak létrehozásánál küszködnünk kell; egyszóval, azon akadályok közül, mik haladásunkat gátolják, egyik és talán legsúlyosabb az ősiség. Bámulni lehet, hogy azon eszme, mely első támadtában már homályos volt, mely azóta is az egymással ellenkező magyarázatok miatt soha tisztába nem jöhetett, mely annyi jónak és hasznosnak létrehozását gátolta, mind ez ideig fennállhatott. De csakugyan ébred már a nemzet, s érti az időnek komolyan intő szavát; gyökerében rázták meg az ősiséget azok, mik ezen országgyűlésen történtek, s biztos reményt nyújtanak, hogy a hajdankornak szomorú hagyományképpen reánk szállott előítéleteit e részben is legyőzi a nemzet valóságos érdekének tisztább felfogása.

Haladásunknak másik súlyos akadálya az, hogy a nem nemesek hazánkban ingatlan nemesi javakat tulajdonosi jussal nem bírhatnak. Önmagát bünteti a nemesi rend ezen megszorítás által; mert javainak becse sokkal nagyobb volna, ha nem nemes honfitársait azoknak bírhatásából ki nem zárná. De kárt tesz egyszersmind a hazának is, mert minden ilyen megszorítás a szorgalomnak és köziparkodásnak szabad kifejlődését nehezíti. Azonban e tárgyra nézve is önérdekünk által sürget az idő; mert ha semmit nem teszünk a nemesi javak értékének emelésére, midőn a biztosabb és bárki által megszerezhető polgári s jobbágyi birtoknak becse mindinkább nevekedik, mi hátramaradunk, s javainknak valóságos értéke aránylag csökkenni fog.

A haladásnak ezen két legsúlyosabb akadályait mindinkább megszüntetni bizonyosan első gondja leend jövendőben a törvényhozásnak. És ha az egyszer megtörtént, ha még emellett a népnek érdekéről mind erkölcsi, mind anyagi tekintetben gondoskodik a nemzet, ha majd a közadózásnak eddig fennállott hibás és igazságtalan rendszere megigazíttatik, s a törvényhatóságok belső igazgatásából származó terhek célszerűbben elrendeltetnek, akkor nyugodtabb kebellel tekinthetünk hazánk jövendőjébe, mert az idő és közvélemény ki fogják fejteni, ami még hátra lesz; minden osztályok érdekei egy 304magasabb közös érdekben fognak egyesíttetni, s egyesült erejében függetlenségére nézve is biztosabb lesz a nemzet.

Nehéz a haladásnak pályája, mert ezer ellenkező magánérdekekkel kell küzdeni, melyek, hogy önmagukat védjék, minden lépést a polgári alkotvány felforgatására intézettnek kiáltanak; de fontos is az, mert minden lépéstől a nemzet jövendője függ. A törvényhozásnak a nemzet jelen szükségeit kell főképp tekintetbe venni; de figyelemmel legyen egyszersmind arra is, hogy midőn az alkotott törvények a jelent tetszőleg kielégítik, a jövendőnek kifejlődését meg ne kössék, vagy annak helytelen irányt ne adjanak. Nemzetünk is föllépett már a békés haladásnak ezen pályájára; csekély az, ami eddig történt, és csak gyenge kezdet, de az első nehéz lépés már meg van téve, mert ismerjük, sőt mélyen érezzük törvényeink számos hiányát, s keblünkben élénk, nem múlékony ösztön támadott: pótolni a hiányt, s javítva változtatni, amit rossznak, károsnak ismerünk. Ezen érzés pedig és ezen ösztön létrehozzák majd azon erőt, mely a jónak eszközlésére szükséges.

Hajdan a véres harcok szünetlen küzdése között csak egy szent kötelességet ismertek őseink hazájuk iránt: vérrel is védni annak jussait s függetlenségét. Korunkban ezen szent kötelességgel még egy másik párosult: kifejteni a nemzet szunnyadó erejét, új életet adni a szorgalomnak, s az annyi véren vásárlott béke áldásai között virágzásra emelni a hazát, melyet őseink vére vívott ki, és ismét őseink vére tartott meg számunkra. S aki ezen kötelességét nem teljesíti, mert a sértett magánérdekek felzúdult zajától visszaijed, az gyáva szintúgy, mint aki az ellenség fegyverétől félve, hazája védelmére föl nem kelt, midőn hajdan a fölkelés jeleit, a véres kardot, hordozták szét az országban. Aki hazája kifejlődésére minden legkisebb áldozattól irtózik, az éppen oly keveset szereti hazáját, mint aki hon védelmezésének kötelességét csak kényszerítve teljesíti, s többet nem tesz, mint amire hatalom vagy törvény kényszerítik, mert a tespedésnek életölő álma lassú halál, s még inkább semmivé teszi a nemzetet s annak függetlenségét, mint a fegyveres ellenség dúlása.

A feldúlt országnak eldarabolt ereje ismét összeállhat, s idő és körülmények kedvezésével megtörheti az ellenség hatalmát, de a tespedésben kialudt nemzeti erőt semmi hatalom többé vissza nem hozza.

A vélemények különbsége haladási kérdések felett, s ebből származott elmesúrlódások nem ölik el a haladás ösztönét, sőt annak új erőt adnak; csak gyűlölség és üldözés ne párosuljon azokkal, mert ekkor a vélemények sérthetetlen szabadsága van elnyomva, mely nélkül nincs szabad tanácskozás. Alkotványos nemzeteknél, hol csak a többség határoz, minden lépés akkor 305biztos, midőn a kifejtett eszméket az okoknak győző ereje s az igazságnak hatalma vívja ki, s ez el nem marad, csak kitűrni tudás kísérje. De a hanyagság, csüggedés, ingatagság azon súlyos átkok, melyek minden kifejlődést lehetetlenné tesznek.

Aki az elkezdett munkában már kifáradt, s ezentúl henyén akar vesztegelni, nézzen előre, s ha látni fogja, mennyi még a teendő, hanyagsága múlni fog, vagy nem lépett tiszta szándékkal azon pályára, melyről oly hamar lelépni készül. Aki csügged, mert erejét s erőnket a teendők nagy tömegéhez mérve, nem lát reményt, hogy célt érhessünk, az tekintsen vissza honunk egykori állapotjára, tekintsen vissza a közelebb lefolyt 25 évre, s látni fogja, hogy mégis haladtunk, hogy a gyengébb erő is, ha nem csügged, sükerrel munkálkodhatik; gondolja meg, hogy mienk a kezdésnek nehéz munkája, s egy ember élete csak egy óra a nemzet életében, de hogy minden lépés könnyebbé teszi a következőt, s minden óra kevesíti a teendőket. Az ingatag és változékony pedig figyelmezzen a világ tapasztalásának a történetek évkönyveiben leírt azon tanítás[á]ra, hogy az ingatag és változékony erő csak elpazarlott erő, mely célt nem érhet soha; és hogy a sükert más nem biztosítja, mint a kitűrni tudás, melynek minden bukásnál jelszava: „Csak újra és ismét újra.”

De bezárjuk díszes és terhes hivatalunknak ezen utósó munkáját. Végszavaink forró köszönet a bizodalomért, mellyel a tekintetes rendek minket megtiszteltek, s a kegyességért, mellyel nehéz pályánkon ápoltak, és azon buzgó esdeklés, mellyel már e jelentés kezdetén is kegyes elnézést kértünk, ha tehetségünk az igyekezet buzgóságának meg nem felelt, s erőnk hiányában képesek nem valánk eszközölni mindazt, mit elérni óhajtottunk. Tartsák meg tovább is a tekintetes rendek irántunk eddigi kegyességöket, s engedjék újra kijelentenünk azon mély tiszteletet, mellyel vagyunk

a tekintetes karoknak és rendeknek alázatos szolgái

Zalaegerszegen, 1840. július 27.

Deák Ferenc
Hertelendy Károly
országgyűlési követek

Eredeti fogalmazvány, Deák Ferenc s. k. javításaival. ZML kgy. ir. 1840:1516. Nyomtatott változata: Követjelentés az 1839–40-ki országgyűlésről Deák Ferencz és Hertelendy Károly Zala vármegyei követektől. Pesten, 1842, Landerer és Heckenast. Közli Kónyi Manó 1. köt. 490–553. p.