ORSZÁGGYŰLÉSI BESZÉD AZ ŐSISÉGRŐL ÉS A HITELRŐL Pozsony, 1839. november 2. | Deák Ferenc munkái

236ORSZÁGGYŰLÉSI BESZÉD AZ ŐSISÉGRŐL ÉS A HITELRŐL
Pozsony, 1839. november 2.

Az előadottakból1 azt lehetne hinni, hogy Magyarországon a hitel igen jó lábon áll[, pedig az bizonyos, hogy ott, hol az adósságban elvett jószág nem mint akármikor kiváltható jószág tekintethetik, ott a hitel erősebb lábon áll].2 Azt lehetne hinni, hogy nálunk igen megszaporodtak a tőkepénzesek, s igen könnyen lehet pénzt kölcsönvenni, ettül a magyar arisztokrácia megijedt, nehogy a külföldöni pénzözön elborítsa hazánkat, mindenféle paliszádokkal3 , régi törvényeinkkel akarja magát az ellen megóvni. Különös, hogy midőn az angol arisztokráciát kivévén, jószágra nézve nincs gazdagabb arisztokrácia a mienknél, mégis pénz szűkében vagyon. Ennek oka az, hogy nincs hitel, mert a magyar az adósságba elvett jószágát akármikor kiválthatá, visszaveheté azt ex neglecta praemonitione, praejudicio4 s több esetben, hogy az ősiség ne csorbuljon. A törvény azt rendeli ugyan, hogy az atya el nem idegenítheti fiai vagyonát, de hány pazarló apa játszá ki már ezen ősiség törvényét? Vajon nem volna-e jobb, ha az árveréskor eladott jószág örökösen a vevőé maradna? Így sokkal drágábban adhatná el az adós vagyonát, s kielégítvén adósságait, még maga szükségére is maradna, holott ily módon egy akármikor kiválthatandó birtokot csak igen kis áron lehet eladni, s így az adósság kielégítésére több jószágot kell végrehajtás alá bocsátani. Annál kevesebb jövedelmező tőkéje marad tehát az adósnak, melynek jövedelmébül visszaválthassa a zálogot. Azt tartja Trencsén követe,5 hogy e tárgyról csak akkor lehet szólani, ha az aviticitás6 kérdése vétetik fel. Ez ellenvetés már többször tétetett, valamikor javítások kérdése fordult elő. Valamint a tengerészeknél (marina)7 a veres kötél, mely végig megy minden köteleken, úgy nálunk az aviticitás keresztülleng minden törvényeink szellemén; kívánjunk bár a tizedekrül, a királyi adományokrul vagy fiskus8 örökösödésérül rendelkezni, mindenkor az reá a felelet, hogy ezt így röviden, mellékesen elintézni nem lehet. Igaz, hogy noha a nemzet hitelének igen nagy kárára van ezen aviticitás törvénye, azért mégsem lehet egyszerre eltörölni; de lehet legalább lassanként tenni benne javításokat, mert azon haszon, melyet sokan az ősiségben képzelnek, csak papiroson van. A törvény kijátszására sok az alkalom; avagy mutasson valaki oly esetet, hogy egy szegényebb sorsú nemesember zálogba adott jószágának kiváltása által gazdagabbá lett-e? Nem emésztette-e meg a tömérdek sok perlekedés nagy részét vagyonának? Avagy nem hamis-e 9/10 része a zálogos 237leveleknek, midőn nagyobb summa íratik be, mint valósággal felvétetett? Nem demoralizációja-e ez a státusnak? Hozhat-e áldást a nemzetre az ily cselekvésre okot szolgáltató törvény? Nem egészen a vámok hibás rendszere, nem is egyedül a kormány gyakori kihágásai, hanem az aviticitás fennmaradása gátolja nagy részben nemzeti előhaladását. Tapasztaljuk, hogy a hitel előmozdítására a múlt országgyűlésen hozott törvény nem felel meg céljának, s azért azt javítani kívánjuk, és most újra az az ellenvetés, hogy a javaslott indítvány megrontaná az egyeseknek praelatio, superinscriptióbeli9 jussait; de én azt nem találom, mert hazánkban úgy is igen ritka a superinscriptionális per; a jószágnak nem volt nagy ára, az indítványozott örökeladás pedig azon jó következéssel lenne, hogy drágábban lehetne a jószágot eladni, s legalább reménysége volna a hitelezőnek is valamit kaphatni. Trencsén követe ezen javaslatot azért, mert nem egészen tökéletes, nem akarja elfogadni, s inkább megmarad a régi legtökéletlenebb mellett. Megtörténhetik ugyan az általa felhozott eset, miszerint tudniillik az adós egy harmadiknak vagyonát fogja egzekúció10 alá bocsátani, de ez ritkábban fog előfordulni, s e tekintet végett nem kell a hitelezőket biztosítás nélkül hagyni. Ha Trencsén követe javaslott indítványomnál jobbat hoz elő, szívesen ahhoz ragaszkodom, különben kérem indítványomat szavazat útján eldöntetni.

deak-001-004-006-0011 Az 1839. november 2-i kerületi ülésen arról folyt vita, hogy a bírói végrehajtás útján eladandó nemesi birtok mint bírói zálog mindenkor kiváltható legyen-e. Deák a vele vitába szálló Marczibányi Antalnak, Trencsén megyei követnek válaszolt.

deak-001-004-006-0022 A szögletes zárójellel jelölt szövegrész csak a Kónyi Manó által használt Országgyűlési Tudósításban szerepel.

deak-001-004-006-0033 Cölöpökből készített sáncokkal.

deak-001-004-006-0044 Előzetes figyelmeztetés és ítélet nélkül.

deak-001-004-006-0055 Marczibányi Antal (1793–1863), Trencsén megye követe.

deak-001-004-006-0066 Ősiség.

deak-001-004-006-0077 Marine – tengerészet.

deak-001-004-006-0088 Kincstár.

deak-001-004-006-0099 Elsőbbségi, felülfizetési.

deak-001-004-006-01010 Végrehajtás.

Országgyűlési Tudósítás 1839/1840. 44. sz. 373, 374. p. Közli Kónyi Manó 1. köt. 394–396. p.