ORSZÁGGYŰLÉSI BESZÉD A SZÓLÁSSZABADSÁG SÉRELMEIRŐL Pozsony, 1839. október 2. | Deák Ferenc munkái

222ORSZÁGGYŰLÉSI BESZÉD A SZÓLÁSSZABADSÁG SÉRELMEIRŐL
Pozsony, 1839. október 2.

A főrendek a szólásszabadság tárgyában hozzájuk küldött üzenetünket taglalván, először arról szólanak, hogy a kormány helyesen cselekedett, midőn azon pöröket1 elrendelte. Erre nézve azokhoz, miket Somogy követe2 előadott, nincs mit hozzáadnom, és csak azt jegyzem meg röviden, hogy van ugyan jussa a kormánynak felügyelni a közbátorság fenntartására, de azt önkényes hatalommal nem gyakorolhatja, mert erre nézve a törvény szab korlátot. Ezt a kormány önkényesen nem magyarázhatja ott, hol a törvény világosan szól, ezt több követ urak kifejtvén, én csak arra felelek, mit a főrendek üzenetünket megtámadólag különösen a bíróságról mondanak. Azt mondják ők, hogy az ítéletek törvényesek, hogy az eljárás helyes volt, s nekünk nincs jussunk azokat törvényteleneknek mondani. E két ellentétben levő állításra nézve nincs egyéb hátra, mint faktumokat3 hozni fel.

deak-001-004-004-0011 A Wesselényi, Kossuth és az országgyűlési ifjak elleni hűtlenségi vagy felségsértési perekről van szó.

deak-001-004-004-0022 Somssich Miklós (1784–1870), Somogy megye főjegyzője és ellenzéki országgyűlési követe.

deak-001-004-004-0033 Tényeket.

Én azt mondom, hogy az eljárás és ítéletek nem törvényesek, mert amint már kimondottuk, a bíróság a törvény rendelte formákat megsértette, s oly törvény elleni elveket állított fel, melyek nemcsak törvénybe ütközők, hanem veszedelmesek is. A formát megsértették a [bírák]4 több pontokban: először midőn az ifjak a szabad védelemtől megfosztattak, ügyészeiktől törvényben nem lévő eskü kívántatott, védelmezőik a királyi fiskus szobájában zárt ajtóknál dolgozni kényszeríttettek, rokonaikkali társalkodástól eltiltattak, szóval, a szabad védelem tőlök megtagadtatott; továbbá, hogy a kúria a tanúk meghiteltetését, szembesítését nem maga tette, hanem egy-két emberére bízta; vannak még több ilyek, melyeket menteni nem lehet.

deak-001-004-004-0044 A szögletes zárójellel jelölt szövegrészek csak a Kónyi Manó által használt Országgyűlési Tudósításban szerepelnek.

Azt mondják a főrendek, hogy ezen eljárási mód a törvény alkotása után keletkezvén, az több hűtlenségi esetekben folytattatott, s azt a kúria consvetudója5 hozta be, annálfogva attól el sem állhatott, miután a kúria hatósága ezen pörökre nézve az 1790:56.6 cikkely által megállapíttatott.

deak-001-004-004-0055 Szokásjoga.

deak-001-004-004-0066 Az 1790:56. tc. a pártütés és a hűtlenség bűnéről rendelkezett.

Ezen törvény azt mondja: „ut causae haec ab ordinariis regni judiciis nullo sub titulo avocentur”.7 És itt nemcsak a bíró személyét, hanem az eljárási normát is értem, mert a judicium8 alatt nemcsak az ember, hanem a forma és mód is értetik. Már midőn a törvény ezen pereket a kúriára áttétetni rendelte, ha a régi commissionális9 formát meg akarta volna tartani, akkor azt világosan kimondta volna, s éppen azért, mert a formáról nem szólt, minden magyarázat oda üt ki, hogy azon pörök nemcsak a személyekre, hanem a formákra 223nézve is áttétettek, mert különben mi nyereség fogott benne lenni? A régibb törvények azt mondják, hogy őfelsége maga ítélhet ezen pörökben az országon kívül is, de csak magyar törvény szerint; ha pedig maga nem ítél, akkor tartozik azokat magyar tanácsosok által magyar törvény szerint ítéltetni. Ha állna is azon törvény, őfelsége nem vesződött volna ezen pörökkel, kellett tehát azokban magyar bíráknak magyar törvény szerint ítélni. Ha tehát az 1791:56. cikkely a formákat oda nem értette volna, akkor csak úgy állna a dolog, mint a régibb időkben, mert a királyi tábla tagjai is éppen úgy királyi kinevezéstől függnek, mint azok, kiket régenten a király nevezett, mert az mindegy, akár egyes esetekre rendeltessék ki a bíró, akár legyen egy a kormány által kinevezett bíróság. Azt mondják a főrendek, hogy consvetudo hozta be azon formákat, mik szerint a kúria ítélt. Azt kimondani szép, de az faktis10 nem áll, mert azokat az 1790-i felsőbb parancs hozta be, melyet, mivel kihirdetve nem volt, nem kétlem, éppen akkor keresték ki a bírák a kúria archívumából, hogy megtudják, mi foglaltatik benne? Vajon consvetudo-e ez? Megegyezik-e ez a prologiális 6. címmel11 ? Nézzük, mit mond Werbőczy §. 12.: „lex debet esse justa, honesta, possibilis secundum naturam et consvetudinem patriae etc. et si tamen quid ambiguum, vel obscurum fuerit, ejus est interpretari, qui condidit”.12 Vajon a kormány által kiadott parancs szülhet-e consvetudot?

deak-001-004-004-0077 „Hogy ezek az ügyek az ország rendes bíróságaitól semmilyen címen el ne vonassanak.” Deák itt sem szó szerint idézte a törvényt.

deak-001-004-004-0088 Ítélet.

deak-001-004-004-0099 233Bizományi.

deak-001-004-004-01010 Ténylegesen.

deak-001-004-004-01111 A Hármaskönyv előbeszédének 6. címe a törvény meghatározásairól és ennek kellékeiről.

deak-001-004-004-01212 Idézet a Hármaskönyv előbeszédének 6. címe 12. §-ából: „a törvénynek igazságosnak, tisztességesnek, mind a természet, mind a hazai szokások szerint lehetségesnek stb. kell lenni, és ha mégis kétséges vagy homályos volna, annak kötelessége magyarázni, aki alkotta.”

Csak maga a kormány-e a törvényhozó hatalom? Az 1790:12. nem osztja-e meg a törvényhozást a nép és fejedelem közt? Azt mondja tovább Werbőczy: „ut consvetudo sit rationabilis, tendat ad bonum publicum, et non sit contra jus naturale, gentium et positivum”13 , azon gyakorlat pedig, melyet nem egyes esetek, hanem egy fensőbb parancs hozott be az ítélőszékeknél, nem rationabilis14 , ellene van a pozitív és természeti törvényeknek, mint azt Gömör követe15 megmutatá, merthogy az embertől megtagadtassék a teljes védelem akkor, midőn élete és vagyona forog kérdésben, ügyésze rendkívüli esküre kényszeríttessék, titkon dolgozásra szoríttassék, a pörbe iktatandó védelmet a fiskus cenzúrája alá vegye: vajon megegyezik-e ez a természeti törvénnyel, vagy nem borzad-e inkább vissza az emberi természet is ezektől? S így maga a főrendek állítása mutatja, hogy éppen a 6. cím szerint helytelen ezen consvetudo. Ha a kúria egy felsőbb parancs következtében consvetudót hozhat be, kérdem, volt-e joga az ország rendeinek a pátensek szerint hozott ítéletek ellen felszólalni? 1811-ben egy királyi parancs meghagyá a kúriának, hogy így fogsz ítélni a korrelációk tárgyában, a kúria úgy ítélt, következésképp a főrendek logikája szerint ítéletei helyesek. E[z] szép következtetés lenne, ha magok a főrendek is nem mondtak volna ellent az 1811. és 1825-i országgyűléseken ezen ítéleteknek; különösen az 1825-i rendek azt mondják 224az augusztus 11-i felírásban: „csak azon ítéleteket fogjuk törvényeseknek tartani, melyek az 1790:12. következésében a fennálló törvények rendeléséhez képest fognak hozatni” (1825-i irományok 3. kötet).16 Nyíltan kimondották itt, hogy a pátensek szerinti ítéletek az ország rendeinek felfogása szerint nem törvényesek. Már ha ezt ki lehetett mondani 1825-ben a korrelációk tárgyában hozott ítéletekről, nem látom okát, miért ne lehetne ezen ítéleteket is, melyeknek hozásában különösen az eljárásra nézve a kúria királyi parancsot követett, szintén törvényteleneknek mondani? Ebben van a bírói függetlenség legnagyobb szatírája: függetlennek mondani a bíróságot, melynél az ily élet és halál kérdésben az eljárást legelőször felső parancs határozta meg. Itt maga a bíróság sértette meg függetlenségét, midőn a királyi parancsnak nem mert ellene mondani. Miért nem volt elég független az akkori bíróság azt félrevetni? Miért nem volt független a mostani bíróság kimondani, hogy nekünk ezen parancs zsinórmértéket nem szab, hanem a törvény? A királyi kúria a katonai karral lett elfogatásokat az ítéletekben egy szóval sem érinti; pedig neki, mint a törvények őrének, kötelessége lett volna a fiskus ezen faktumát helytelenítni. Azon szegény ifjak magokat nem is védelmezhetvén, nem szólhattak, hanem a kúriának lett volna kötelessége kimondani, hogy a [fiskus] az elfogatásokkal törvénytelenül cselekedett.

deak-001-004-004-01313 Deák nem szó szerint idézte a Hármaskönyv előbeszédének 10. címe 3. §-át: „a törvény legyen ésszerű, a közjóra irányuljon, ne legyen a természeti, nemzeti és a tételes joggal ellentétben”.

deak-001-004-004-01414 Helyes, okszerű.

deak-001-004-004-01515 Szentiványi Károly (1802–1877), Gömör megye főszolgabírája és ellenzéki országgyűlési követe.

deak-001-004-004-01616 Az 1825/1827. évi országgyűlés hivatalos irományainak 3. kötetében az 1827. augusztus 11-i feliratban nem szerepel a Deák által idézett szövegrész. Vö. 1825-dik esztendőben, Szent Mihály havának 11-dik napjára rendeltetett Magyarország gyűlésének írásai. Pozsony, 1827. 3. köt. 1682–1689. p.

Hibának tartom továbbá, hogy Kossuth Lajostól a szabadláboni védelem megtagadtatott. A főrendek azt mondják, hogy az 1687:14.17 szerint az elfogatás nem volt helytelen. Kénytelen vagyok magamat a törvényhez tartani. Az 1715:7. §-a ezt mondja: „Extra tamen solum casum atrocis perduellionis, seu criminis laesae majestatis, citationem ante capturam, in aliis omnibus, ac etiam notam infidelitatis, de jure municipali Hungariae, inferentibus casibus, semper observari, nec ullo sub titulo ommitti debere”.18 A törvénynek ezen szavai: „nec ullo sub titulo ommitti debere”19 oly tiszták, oly határozottak, hogy semmi kivételt nem szenvednek. Már hogy ezen értelemben törvénytelen volt az elfogatás, s azután a szabad védelemnek megtagadása csak azt hozhatja kétségbe, ki a törvényt nem érti, vagy annak értelmét el akarja csavarni. A főrendek továbbá a formákra nézve különösen ellenmondásba esnek. Az eddigi ellenmondásukat holmi gyakorlattal védelmezték; de kíváncsi vagyok tudni, hogy fogják ezen cserben védelmezni a kúriát? Báró Wesselényi Miklós azon pörben, mely ellene az országgyűlés alatt indíttatott, azon kifogást tevé, hogy pöre az országgyűlés alatt helytelenül volt kezdve, azért annak leszállítását kívánta, szóval exceptivákkal20 élt. Erre a királyi tábla 1836-ban ezen ítéletet hozta: „competentia fori, tam ratione loci etc. ob notam circa judicatum exceptionem rejici”21 ; tehát báró Wesselényinek ezen kifogására 225ítéletet hozott. Balogh János hűtlenségi pörében az idézés ellen tett kifogást; a királyi tábla erre azt mondá, hogy azon kifogás nem áll, s az idézést megállapította. Később, 1838. június 16-i ítéletében, ugyancsak Wesselényi pörében, a királyi tábla azt mondta, hogy ily pörökben nincsen a kifogásokkali védelemnek helye, tehát itt a királyi tábla egyenesen kimondta, hogy a hűtlenségi pörben a kifogásokkali védelemnek helye nincsen, pedig éppen ő maga, a királyi tábla, ugyanily pörben kifogásokkali védelem felett már ítélt, s így tettleg megösmerte, hogy azoknak helye van. Vajon tekintetes rendek az ily bíróságnak, mely ugyanazon pörben ily ellenkezőleg, ily magának ellentmondólag hoz ítéletet, mely azt, mit elébb maga ítélet által elösmert, később általánosan elveti, az ily bíróságnak – mondom – eljárását lehet-e törvényesnek mondani? Óhajtom, hogy ebben engem valaki felvilágosítson, mert előttünk csak az ítéletek állnak, nem tudom, mi annak alapja, hogy a királyi tábla magával annyira ellenkezik? Szeretném tudni, mivel védelmezik magokat? Azt fogják-e mondani, hogy ez is a normatívumban22 van? Vagy először is meg kellett volna tartani ezen normatívumot, vagy most sem. A procedúra egyes részleteibe ereszkedni nem akarok, hogy több remediumok, mint revocatiók, prohibita23 s némely kérdésekben a fellebbvitel meg nem engedtetett. A rendek előbbi üzenetükben azt mondották, hogy törvénytelenek az ítéletek, hogy törvénybe ütköző elveket állított fel a kúria, s hogy ezáltal a törvényhozás fölébe emelte magát. A főrendek ennek helyességét tagadják, tehát ennek bizonyítására is faktumok kellenek.

deak-001-004-004-01717 Az 1687:14. tc. a csekély vagyonú nemesi gonosztevők elfogásáról rendelkezett.

deak-001-004-004-01818 Az 1715:7. tc. 2. §-a az alábbiakat írta elő: „De az árulás vagy felségsértés szörnyű bűnének egyetlenegy esetén kívül, a letartóztatás előtti idézést minden más, és így az ország saját jogánál fogva hűtlenséget maga után vonó esetekben is, mindenkor meg kell tartani, s azt semmi ürügy alatt el ne mulasszák.”

deak-001-004-004-01919 Azt semmi ürügy alatt el ne mulasszák.

deak-001-004-004-02020 Kifogásokkal.

deak-001-004-004-02121 „A bíróság illetékességét, a hely okán is stb. a megítélt kifogás miatt elutasítja.”

deak-001-004-004-02222 Rendszabályban.

deak-001-004-004-02323 Jogorvoslatok, mint visszahívások, tilalmazás.

Tettleg megállapítja ugyanis a királyi kúria azt, hogy közgyűlésen előadott vélemény még akkor is, midőn azt semmi vétkes tett nem követi, midőn azáltal senki törvénytelenségre fel nem szólíttatik, midőn a szóló csak rendes törvényhozás által kívánja azt elhatároztatni, ami alkotmányszerű, törvényes, és amit az országgyűlés őfelségének már egyszer felterjesztett: hogy ily esetben is a kimondott vélemény lehet hűtlenségi pörnek tárgya. Nem akarok több terrénumot24 védelmezni, mint mennyi ezen esetben megtámadtatik. Ezen tárgy már a múlt országgyűlésen megvitattatott, abba nem bocsátkozom; most csak azon egyszerű kérdésnél maradok, mely a jelen esetben fennforog. Vajon ha még ily vélemény előadása is lehet hűtlenségi pör tárgya; ha ily esetben is a királyi fiskus szabad tetszésétől függ valakit notára húzni25 , s a bíróság önkényétől a notát elhatározni: hol van akkor a köztanácskozások szabadsága? Nem illenek ide azon extrémumok26 , miket a főrendek mondanak, hogy szóval is lehet lázítani s fegyveres ellentállásra ingerelni. Ez itt mind nem történt; itt csak vélemény adatott elő; pedig a törvényben faktumról27 van szó, mégis a főrendek azt állítják, hogy itt is a legsúlyosabb büntetéssel 226lehet fenyíteni. Ezen elv nemcsak a szenvedőre, hanem mindnyájunkra, az egész országra nézve veszedelmes; mert ha a kúriának ezen elve fel28 fog maradni, akkor a törvénytől jobbra-balra eltérni, a törvényt terjeszteni, szélesíteni, kivált oly ítélőszéknek, mely felelettel nem tartozik, könnyű dolog; szóval, ha azon elv áll, akkor a tekintetes rendek a nemzet szabadságát, függetlenségét átadták a bíró önkényének, azon bírónak, ki a főrendek véleménye szerint senkinek felelettel nem tartozik, és mindentől független nemcsak, [sic!] hanem egyszersmind oly szent és sérthetetlen, hogy még akkor is, midőn törvényt sért, a státusnak felforgatása nélkül nem lehet mondani, hogy törvénytelenül ítélt.

deak-001-004-004-02424 Területet.

deak-001-004-004-02525 Hűtlenségi perbe fogni.

deak-001-004-004-02626 Szélsőségek, végletek.

deak-001-004-004-02727 Tettekről, cselekedetekről.

deak-001-004-004-02828 Értsd: fenn.

Igen fontos továbbá azon elv is, melyet a kúria tettleg felállított, hogy a kormány cselekedeteiről szigorúabban szólni annyit tesz, mint a fejedelem személyét sérteni. Ha ez áll, akkor azon alternatívába esünk, hogy vagy szabad minden tartózkodás nélkül a fejedelem cselekedeteiről csakúgy, mint a kormányéról véleményünket kimondani – nem tekintve a fejedelem személyének szentségét –, mit nagyon veszedelmesnek tartok, mert a história mutatja, hogy ezen elv vezet legbizonyosabban anarchiára; vagy ha ez nem szabad, mit szabadnak lenni nem hiszek, akkor az lenne a következés, hogy a kormány ellen sem szabadna szigorúabban kimondani azt, mit a fejedelem ellen kimondani vétek. Ebből továbbá még az következnék, hogy amit a kormány tesz, azt egész hűséggel vakon elfogadni tartozunk. Így a kormány mindenkor a fejedelem palástja alá bújhatna, hol volna akkor az Ulászló VI. könyv 7. rendelete29 , melyről legalább az 1825-i országgyűlés még azt hitte, hogy ezen törvény áll, mert a tanácsosokat nemcsak feleletre, hanem büntetésre is vonni kívánta. Ha pedig a főrendek által felállított elv megáll, akkor a felhozott törvény rendelete egészen megszűnik, mert senkinek sem szabad nyúlni a kormány tagjainak tetteihez anélkül, hogy a fejedelem személyét ne sértené. Figyelmeztetem a tekintetes rendeket itt egy körülményre, tudniillik azon szép viszonyra, mely a kormány és ítélőszékek közt van. Ha a kormány valakire azt mondja: „ez hívtelen, ez büntetést érdemel”, a bíró viszont ezt: „a kormány illethetetlen, sérthetetlen”, a kormány ismét a bíró ítéletére azt mondja: „hogy ha az törvénytelen is, a világért sem szabad érinteni”. S így látjuk, hogy az ítélőszék a kormányt, a kormány az ítélőszéket védi törvénytelenségeiben, minket pedig a kettőnek törvénytelensége ellen semmi sem véd egyéb, mint a törvény, melyet egyik sem tart meg. Ha ezen elv így megáll, akkor oly kapcsolatba hozza ezen két hatalmat a nemzet ellen, hogy polgári alkotmányunk, sőt országgyűlésünk is merő szatírává válik, mert ez nagy nehezen megkészítené a törvényeket, de azokat ama két hatalom meg nem 227tartaná; mi eziránt a gyűléseken felszólalnánk, de ekkor a fiskus a szólót nyakon kapja, s odaadja a bírónak, ez megcitáltatja30 , megítéli, három vagy több évekre bezáratja;31 eljön az országgyűlés, mely azt, mi három év előtt igazságtalanul történt, orvosoltatni akarja, s a kormány ellen kifogást tesz, de különösen az ítélőszékek ellen, melyek törvénytelenül ítéltek, de a kormány és ítélőszékek egyezőleg azt mondják: „az Isten mentsen meg, a bírói ítéleteket, ha törvénytelenek is, tűrjük inkább, mint megbántsuk a bírói függetlenséget, mert felfordul a státus”. Ily esetben hol lelünk oltalmat az ellen, mi törvénytelenül történt; akkor a törvényhozás felesleges, adjuk által az egész alkotmányt a törvényszékeknek, bízzuk reájok, hogy aziránt tetszésök szerint rendelkezzenek, mert úgyis mi nyereség lenne, ha a bírák úgysem kötelesek a törvényeket megtartani?

deak-001-004-004-02929 Az 1507:7. tc. a királynak törvényellenes és kártékony tanácsot adó tanácsos megbüntetéséről rendelkezett.

deak-001-004-004-03030 Bíróság elé idézteti.

deak-001-004-004-03131 Wesselényit három-, míg Kossuthot (1839. március 2-án) négyévi börtönre ítélte a királyi kúria.

A harmadik elv, melyet a kúria az ifjak elleni perben32 ítélet által megállapított, az, miszerint vétkül tulajdonítja az ifjaknak, hogy kaszinó név alatt33 társaságba álltak felsőbb engedelem nélkül. Így tehát kaszinót felsőbb engedelem nélkül alakítani nem szabad, kivált ha azok ellen valahol resensus34 mutatkozik, amint az ítélet mondja: „ab undique”35 . Ezen ab undique resensus36 az ország rendeitől, tudom, nem támadt, mert noha a múlt országgyűlésen jelen voltam, ezt mégsem tapasztaltam. Lehet, hogy azok mutattak resensust, kik az ifjúságra felügyelnek, talán a perszonális37 vagy a királyi tábla többi tagjai: de hogy ez azért vétkes cselekedet volna, az első, amit hallok; ez egészen új elv, hogy a társalkodási egyesületek vétkesek. Ez utoljára oda visz, hogy nálunk is, valamint más országokban, politikai felügyelet tárgyaivá teszik a társasági egyesületeket. Szeretném látni azon törvényt, mely ezeket, sőt politikai egyesületeket is, hazánkban tiltana. Erre nem tudunk törvényt mutatni, s ha nem tudunk, ki bízta a kúriára, hogy efelett törvényt alkosson? Nem igaz-e tehát, hogy a kúria törvény feletti állásra emelte magát? Vajon ott, hol a törvény hiányzik, lehet-e a kúriának pótolni a törvényeket, különösen oly esetekben, hol általános személyes politikai jogokról s társalkodási életrendszerről van szó? Ha ez meg lesz engedve a kúriának, akkor tökéletesen vége van minden erkölcsi kifejlődésnek; ekkor azt mondhatja például a kúria: „én veszedelmesnek tartom a magánlevelezést”, s ekkor nemcsak ezt, de mindent eltilthat, amint látjuk Kossuth történeteiben, aki magánlevelekben írta azt,38 mit százan gyűléseken mondtak, mit nagyobb fontosságú dolgokról, a kormány s minden ember tudtával, negyedfél évig39 folytatott. Most ezen levelezés nem szabad; miért? Tiltja ezt a törvény? Szeretném látni azt a törvényt. Én egyet sem láttam. Tehát szabad eltiltani a felségnek azt, mit a törvény nem tilt? Mi lesz abból, ha ezen elvet felállítjuk? Így utoljára egy 228általános rendszabás fog kibocsáttatni, mely annak küldetik, kit valamitől el akarnak tiltani. Helyesen és törvényesen mondotta-e hát a kúria, hogy levelezéseket sem törvény[en], sem gyakorlat[on] alapítani nem lehet? A gyakorlatra nézve állítása nem áll, mert a múlt országgyűlésen Kossuth ezen levelezést nagyobb kiterjedésben gyakorolta, s így a gyakorlat is mellette áll. Törvénytelennek tartom tehát azon elvet, hogy az ily eltiltásnak nem engedelmeskedni hűtelenség. Mondja-e valahol a törvény, hogy az eltiltások szabadok, s a levelezés tilos? Ha pedig szabadok a levelezések, akkor az eltiltás nem törvényes, annak nem engedelmeskedni nem hűtelenség. Az esetet feltéve, az eltiltás szolgabíró által történt.40 A kúria itt faktis azon elvet állítja fel, hogy szabad magánlevelezéseket anélkül, hogy az eredeti eltiltó parancs vagy annak párja az eltiltottal közöltetnék, eltiltani, és ha az eltiltatott, ki az eredeti parancsot nem is látta, azt magával eredetiben vagy legalább párban közöltetni kívánja, s ettől függeszti fel cselekvését, és az soha vele nem közöltetik: lehet-e mégis mondani, hogy az ily eltiltásnak nem engedelmeskedni hűtlenségi bűn? Ezen elvet állapítja pedig meg a kúria, de vajon törvényes, igazságos-e ez, s az egészre nézve nem veszedelmes-e? Sőt, továbbmegy a kúria, s tettleg megállapítja azt is, hogy az ily parancsokat a törvényhatóságok elmellőzésével egyesekhez is lehet küldeni. Nem akarom említeni, mit Gömör követe41 a múltkor kifejtett. Hajdan a magyarnak ellenszegülési joga volt; de 1687[-ben] az ország rendei azt eltörlötték42 ; azonban sohasem volt eszükben azt határozni, hogy eltöröltetvén ezen szabadság, az ország minden felsőbb parancsnak vakon tartozzék engedelmeskedni, s azok ellen, ha törvénytelenek, felszólalni szabad ne legyen. Az ellentállás helyett megállapíttatott a megyéknek azon jussa, hogy a törvénytelen parancsok ellen felszólaljanak, azok iránt okaikat őfelségéhez felterjesszék. Ezen törvényt követé az országgyűlés is. Az ország ezen jussa sarkából kiforgattatik a királyi kúria ezen elvénél fogva, mert aszerint őfelsége nem küldi a törvényhatóságokhoz legfőbb parancsát, hanem egyes emberekhez, kiknek vakon engedelmeskedni kötelesség, különben hűtlenségi perbe esnek. Ezen elv – merem állítani – veszedelmesebb az abszolutizmus akármely fokozatánál; mert abszolút monarchiában legalább általános parancsokat bocsát ki az uralkodó, melyek zsinórmértékül szolgálnak a polgárok cselekedeteinek, hogy tudja ki-ki, mit szabad és mit nem szabad cselekednie. De nálunk a kúriának ezen elve mellett senki sem biztos arról, ha vajon egy felsőbb parancs nem fogja-e neki megtiltani, mit mások a törvény értelmében tesznek; ettől pedig a rabszolgasághoz csak egy lépés van, mert ha a kormánynak szabad egyes embernek megtiltani azt, mit törvény nem tilt, s ez annak vakon engedelmeskedni tartoznék, különben 229hűtlenségi bűnbe esnék, kérdem, hol van ekkor a személy- és vagyonbeli bátorság?

deak-001-004-004-03232 Az országgyűlési ifjúság vezetőit, Lovassy Lászlót és Ferencet, valamint Tormássy Jánost 1836 májusában elfogták, börtönbe vetették, majd hűtlenségi per alá vonták. Perükben 1837. február 22-én hirdetett ítéletet a Királyi Tábla: Lovassy Lászlót tízévi, Tormássyt másfél évi börtönre ítélték, míg Lovassy Ferenc büntetését addigi fogságával letöltöttnek nyilvánították.

deak-001-004-004-03333 Az országgyűlési ifjúság Társalkodási Egyesülete a radikális szellemű jurátusokat fogta össze.

deak-001-004-004-03434 Ellenérzés.

deak-001-004-004-03535 Minden oldalról.

deak-001-004-004-03636 Minden oldalról ellenérzés.

deak-001-004-004-03737 Somssich Pongrác királyi személynök.

deak-001-004-004-03838 Az ellenzék álláspontja szerint a Kossuth által szerkesztett és kézírással sokszorosított 234Törvényhatósági Tudósítások pusztán magánlevelek voltak, ezért terjesztésüket nem gátolta törvény.

deak-001-004-004-03939 Az Országgyűlési Tudósításokat 1832. december 17-től 1836. május 15-ig adta ki Kossuth.

deak-001-004-004-04040 A Törvényhatósági Tudósítások megjelentetését első ízben 1836. május 31-én tiltotta meg József nádor, mégpedig Pest megye közgyűlésének megkerülésével.

deak-001-004-004-04141 Szentiványi Károly.

deak-001-004-004-04242 Az 1222:31. törvénycikkben rögzített ellenállási jogot az 1687:4. tc. törölte el.

Még tovább megy a kúria, midőn mint borzasztó s iszonyúan terhelő körülményt említi ítéleteiben azt, hogy Kossuth ezen eltiltása miatt a megyékhez mert folyamodni. Vajon hát az ország törvényhatóságaihoz folyamodni is vétek már? Vajon lázítás-e ez? Vajon a megyék nem mondhatják-e ki az eltiltás törvényes vagy törvénytelen voltát? Sőt még ennél is tovább megy a kúria, mert Wesselényi ellen, mint terhelő körülményt, azt hozza fel, hogy pereit minden megyéhez megküldötte43 , s azon pert, mely neki vagyonát és életét érdeklette, s mely nem titokban folyt, okleveleivel együtt a megyéknek megküldötte. Vajon vétket követett-e el ezáltal? A törvény ezt nem tiltja, hogy merte tehát a királyi kúria neki ezt vétkül imputálni44 ? Nem igaz-e hát, hogy a királyi kúria a törvényen felül emelte magát, midőn arról rendelkezett, mire csak a törvényhozásnak van jussa? Nem akarom mostani előadásomat a kúria egyes tagjaira alkalmazni; de ha én bíró volnék, s oly ügyben kellene ítélnem, melyre nézve az országban a vélemény több részre oszlik, sőt melynél a közvélemény hajlandó a szenvedőt pártolni, s ügyét igazságosnak tartani, én azonban mint bíró a perbeli irományokból látnám, hogy ő valódi büntetést érdemel, ennek következtében méltán gyaníthatnám, hogy talán a jól fel nem világosított közvélemény fogna megróni, hogy igazságtalanul ítéltem: ily esetben mi volna az én legitimációm45 , s mi volna legfőbb óhajtásom? Az, hogy ezen per az egész világ előtt tudva legyen, mert csak így igazoltatnék az általam hozott ítélet. De a királyi kúria nem így tett, megfordítva cselekedett: terhelő körülménynek vette azt, hogy báró Wesselényi perét a megyékkel közleni merte; a kúria rettegett, hogy azok lássák, miben van a dolog. Itt ismét az emberi indulatok természete azt mutatja, hogy amely ember a világosságtól retteg, s azt kerüli, gyanússá szokott válni. Ne nekünk tulajdonítsa tehát a kúria, hanem ítélete ezen pontjának, ha az országban igen sokan azt fogják mondani: „azon bíró, ki fél, hogy a per körülményeit mások is tudják, nemigen bízik ítéletének igazságában, s így maga felett mondta ki az ítéletet”. Azt tette tehát a kúria, mit a tekintetes rendek előbbi üzenetükben nem helyeslettek. Oly elveket állított fel tudniillik, melyek törvényben felállítva nincsenek, véteknek mondja azt, ami nem vétek, s így magát a törvényhozáson felül emelte; a nemzet szabadságát megszorító elveket állítván fel ítéleteiben, annálfogva ezen ítéletek – tisztán és határozottan mondom ki – törvénytelenek. Ha pedig ezek törvénytelenek, akkor – átmenvén a főrendi üzenet 2. pontjára – kérdem, miért ne volna szabad azt ki is mondani? Hát oda akarják szorítani a főrendek a törvényhozást, hogy azt se mondhassa ki, miről meg 230van győződve, hogy úgy van? Hát csak ezen testület az, melynek az igazat kimondani nem szabad? A törvény tiltja ezt? Nem, hanem egy különös viszonos védelem kedvéért, mely a kormány és bíróság közt van, újdonnan újan felállított teória. Nem ereszkedem teóriai feszegetésbe: tudom azt, hogy az újabb publicisták a státus három hatalmát, úgymint a törvényhozóit, bíróit és végrehajtóit, megkülönböztetik; de azt is tudom, hogy ezen három hatalom nem külön s mintegy magától eredett hatalom, hanem a bírói és végrehajtói hatalom az elsőnek (tudniillik a törvényhozásnak) folyadéka, mert a törvényhozói hatalmat a státus maga gyakorolja, a más két hatalmat pedig általadta másoknak. Gyakorlatilag akarok szólani. Ha a bíró a törvény szabta formákat meg nem tartja; ha azt mondja véteknek, mi nem az; ha törvényt akar szabni ott, hol nincs rá szükség; ha meg akarja tiltani azt, mit a törvény nem tilt, ha azt nem szabad mondani, hogy mindezek törvénytelenek: akkor nincs szükség törvényhozásra, mert a főrendek elve szerint a törvényhozás is a bíróságra ruháztatik által. Ezt Magyarországra alkalmazva azt állíthatom, hogy oly kiterjedésben, mint a főrendek akarják, a bírói függetlenség sohasem divatozott. Bizonyítják ezt Szent László és Kálmán törvényei46 ; az 1498:4. [törvénycikk]47 szintén szigorú büntetést rendel a bírákra, pedig nem lehet mondani, hogy [ezen törvény] megszűnt, mert az 1807-i királyi előadásokban48 annak eltörlését maga a kormány sürgette, de ki nem vihette. Ezen fennálló törvények bizonyítják, hogy a hajdankorban nem esmerte el az ország azt, hogy a bíró annyira független, miként azt semmi tekintetben feleletre vonni nem lehet. Azonban nem is ment annyira határozatunk, mert a többség nem kívánta feleletre vonni a bírákat, hanem csak azt mondja, hogy az ítéletek törvénytelenek, mert így van meggyőződve; miért ne volna tehát szabad azt ki is mondani? Mikor változott meg az ország jus publicuma49 ? Hiszen már 1811-ben és 1825-ben kimondották azt az ország rendei, sőt 1811-ben előre kijelentették, hogy mindazon ítéletek, melyek a korrelációk50 dolgában a parancsok szerint hozatnak, törvénytelenek, 1825-ben pedig már nemcsak megelőzőleg, hanem visszahatólag is kimondották, hogy mindazon ítéletek, melyek nem törvény, hanem királyi pátensek51 szerint hozattak, törvénytelenek.

deak-001-004-004-04343 Wesselényi Deák tanácsára küldte meg 1837 tavaszától a megyék tájékoztatására a folyamatban lévő hűtlenségi per teljes szövegét.

deak-001-004-004-04444 Felróni.

deak-001-004-004-04545 Eljárásom törvényszerűségének elismerése, megerősítésem.

deak-001-004-004-04646 A bírákról az alábbi törvények rendelkeznek: Szent László 2. könyve 6. fejezet, 3. könyve 16. és 22–25. fejezet, továbbá Könyves Kálmán 1. könyve 10., 23. és 31. fejezet.

deak-001-004-004-04747 Ulászló 3. dekrétuma, az 1498:4. tc. megkövetelte, hogy az ítélőmesterek és a táblabírák megvesztegethetetlenek legyenek.

deak-001-004-004-04848 Az országgyűlés napirendjének alapjául szolgáló királyi előterjesztések.

deak-001-004-004-04949 Közjoga.

deak-001-004-004-05050 Kölcsönös viszonyok dolgában.

deak-001-004-004-05151 Parancslevelek.

S így, ha ezt akkor ki lehetett mondani, miért ne [lehetne] most [is]? Annyival inkább, mivel oly világosan, oly határozottan látjuk, hogy a mostani ítéletek mind a törvénykezési formára, mind az azokban felállított elvekre nézve nem törvényesek, sőt a hazára nézve veszedelmesek. Van tehát jogunk, sőt kötelességünk továbbá is kimondani, hogy ezen ítéletek törvénytelenek. És igen furcsának tartanám e tábla helyezetét, miután azt hittem, alig lesz 231valaki közöttünk, ki az előadottakban sérelmet nem lát, ha mégis azoknak következtében ki nem merné mondani, hogy törvénytelenek az ítéletek: ez pedig a másikkal oly szoros öszvefüggésben van, hogy a kettőt egymástól elválasztani nem lehet.

Szólok végre röviden arról, mit a főrendek aziránt mondanak, hogy új törvényt alkossunk. Ha ezt szükségesnek látnám, nem ellenzeném, s magam is kívánnék oly törvényeket alkotni, melyek a mai szelídebb század szellemének megfelelnének; [de] hogy akkor, midőn a főrendek a bíróságnak oly terjedelmes függetlenségét szándékoznak megállapítani, új törvényeket alkossunk, azaz hogy kimondjuk, hogy mi jobbaknak látjuk a most javallatba hozott törvényeket az eddigieknél, s kívánjuk, hogy a bíró ezután azok szerint ítéljen, azonban, ha ő e részben kötelességében el nem jár, ám lássa, Isten neki, hiszen ő független: ez valóban a törvényhozásnak szatírája volna. De különben is ezen jelen sérelmeink az alkotandó törvényekkel legkisebb kapcsolatban sincsenek: a sérelmeket nem az alkotandó törvényekből kell megítélni, hanem az eddigiekből; ha sértve vannak azok, orvosolni kell a sérelmeket; ha hiányosak a törvények, alkotni kell jövendőre újakat; de ez a sérelmeknek a múltra való orvoslásával semmi öszveköttetésben nincs. Így tehát, mivel most az ország sérelméről van a szó, mindenekelőtt azokat kell orvosolni. Mindezeknél fogva arra vagyok bátor figyelmeztetni a tekintetes rendeket, hogy mindaddig, míg az elvekre nézve a főrendekkel így állunk; míg a főrendek vagy tán a kormány is azt mondja, hogy a bíróság függetlensége oly igen messze terjed; míg a bíráknak kinevezése a kormánytól függ: mindaddig – akármi érje hazánkat – a legnagyobb veszedelem volna új törvények alkotásába bocsátkozni; mert akkor a bíró Magyarországon nem volna védpajzsa az ártatlannak, nem volna védfal, mely az egyes polgárok szabadságát mentené az önkény ellen, hanem ezáltal oly eszköz adatnék a bíró kezébe, mellyel a polgárok szabadságát, életét elölhetné, és alkotmányos jogainktól megfoszthatna. Figyelmeztetem a tekintetes rendeket, hogy a szólásszabadságra hazánkban soha nagyobb szükség nem volt, mint most, midőn a haza mindennapi szükségeinek elrendezése van kérdésben. A múlt országgyűlés megkezdette a hibákat kijavítani, hibás rendszerünket kiigazítani; ezekben ezerfelé oszlanak a vélemények; itt minden ember előadván vélekedését, az elmesúrlódások elkerülhetetlenek, az eszmék csak itt fejlődhetnek ki, kivált oly országban, mint hazánk, hol a sajtó az elméket előre el nem készítheti, hol minden nyilvánosság csak ide van szorítva. Ha ettől is meg leszünk fosztva; ha akkor is, midőn a dolog kifejtésére kell vigyázni, a szavak megválasztására kell legfőképpen ügyelni, úgy a kifejlődés csírájában el lesz fojtva, az ideák 232súrlódása meg lesz gátolva, s így minden intézkedéseink csak félszegek, mint éretlen gyümölcsei a ki nem fejlődhetett közvéleménynek, a hazára nézve csak kártékonyak lesznek. Így a kifejlődés ingere, a haladásnak azon magvai, melyeket a múlt országgyűlés elhintett, s melyek – habár némelyeknek kedvetlenek, némelyeknek érdekét sértik is – idővel a hazának jó gyümölcsöt hoznának, elnyomattatnak. Tudom azt, hogy mi, kik e pályára felléptünk, nem éppen a legkellemetesebb pályán járunk, mert ha állhatatosan meg fogunk maradni elveinknél, mindenünket, éltünk boldogságát is kockáztathatjuk. Emlékezzünk vissza, vajon nem éppen a haladás által sértetnek-e meg a magánérdekek; vajon nem találunk-e éppen azért ezen körben, melyben élünk, azoknál, kikkel különben barátságos, atyafiságos viszonyban állottunk, mint a haladásnak eszközlői idegenkedésekre, üldözésekre? Ezeknek eltűrésére erős kebel kell; de ha az ezen pályán járók feje felett a főhatalomnak pallosa lebeg, akkor Magyarországban vége a haladásnak. Ha ide jutunk tekintetes rendek, akkor szálljunk le inkább azon törvényhozási pályáról, melyen ily körülmények közt bizonyosan a nemzetnek inkább átka, mint áldása fog követni.

Ha ide jutunk, elmondhatjuk mi is, mit Tacitus írt Agricolához: „Dedimus profecto grande patientiae documentum, nam sicut vetus aetas vidit, quid ultimum in libertate esset, ita nos quid in servitute, adempto per inquisitiones loquendi audiendique commercio, memoriam quoque cum voce perdidissemus, si tam in libertate nostra esset oblivisci, quam tacere.”52 [Mintsem ide jussunk,] hagyjuk el e helyet, és ne szentségtelenítsük meg azt ily lépésünk által.

deak-001-004-004-05252 „Valóban nagy bizonyságát adtuk türelmünknek, és amiképpen a régi kor láthatta, meddig terjedhet a szabadság, mi is láthattuk, meddig a szolgaság: a figyelők miatt még beszélni, egymást meghallgatni sem lehetett. Hangunkkal együtt az emlékezést is elvesztettük volna, ha a feledés ugyanúgy rajtunk múlnék, mint a hallgatás.” Publius Cornelius Tacitus: Agricola élete. Fordította Borzsák István. In Római történetírók. Budapest, 1986, 453, 454. p.

Országgyűlési Tudósítás 1839/1840. 36. sz. 302–306. p., 37. sz. 309–313. p. Közli Kónyi Manó 1. köt. 373–385. p.