11. Tapadó korongos deenevérek (Thyroptera Spix)
11. Tapadó korongos deenevérek (Thyroptera Spix)
Ez a nemzetség a gombás denevérekével egyetemben azért lett a síma orrúak családjának sereghajtója, mert rendkívül sajátos kapaszkodó-, helyesebben tapadóberendezésük révén nemcsak a denevérek rendjének, hanem általában az emlősök osztályában is páratlanul álló, legjobban kikülönült csoportja. Állataink tapadókorongjainak kezdetleges formája ugyan a Glischropus nemzetségben is fölismerhető, sőt a vaskos lábú denevéren (V. pachypus) is látható, de csak a tapadókorongos és a gombás denevéreken fejlődött ki igazi mivoltában és a maga jellegzetességében. Mert a kezdetleges szerveket még nagy lépés választja el az igazi tapadókorongoktól, s ez utóbbiaknak csak a két legutóbb nevezett nemzetség van birtokában. Ezeknél az egész talp valóságos kerek, a közepén bemélyedő koronggá alakult ki, s ugyanez a szerv a hüvelykujjon, megnagyobbodva, oly tökéletes alakban látható, hogy az embernek önkénytelenül a „szörnyeteg” tengeri tintahalak és polipok fogó karjai jutnak az eszébe. Az első hírek arról szóltak, hogy ezeket a korongokat külön izomzat teszi képessé kiterjedésének és alakjának megváltoztatására; de viszont Dobson nagyítós készítményeken is hiába kereste ezeket a külön izmokat, semmi nyomukat sem találta. De hiszen minő izmok is lehetnének ezek? Ilyesmire ismét csak nem lenne más példa az emlősök osztályában! A természet különben sem szokott bonyolult szervezetet létesíteni ott, ahol az egyszerű éppúgy, vagy legalább megfelelően megteszi a szolgálatot. A különös tapadókorongok a hüvelykujjon s a talpakon tehát nem egyebek, mint a kültakaró rendkívüli módon kikülönült egyes részletei. E mellett szól nemcsak elhelyezkedésük, hanem szerkezetük, s e mellett szólnak a fölsorolt denevéreken látható kezdetlegesen kialakult hasonló képletek is.
A tapadókorongos denevérek több faja Közép- és Dél-Amerikát lakja.
A háromszínű denevér (Thyroptera tricolor Spix)
Egy spanyol megfigyelőnek, Jimenez de la Espadanak jelentéséből, amint ezt Dobson kivonatosan közli, kitűnik, hogy a Dél-Amerikában elterjedt hároszínű denevér tapadókorongjai bőrnemű, rendkívül hajlékony és mozgatható vájt félgömbök. A denevér valahányszor harapni akart, hüvelykujját ennek segítségével tapasztotta meg. Rátapadásával az emberben azt az érzést keltette, mint amikor lyukas végű kulcsot vagy pedig gyűszűt helyezünk nyelvünkre úgy, hogy előbb az üregből kiszívjuk a levegőt. A korongok peremükön bőrneműek, bemélyedt közepükön pedig húsosak. Régebben azt hitték, hogy ezek a szervek külön izmok segítségével változtathatják átmérőiket. Ezt a fölfogást Dobson döntötte meg.
Megjegyzendő, hogy a tapadókorongos denevérek csak rövidebb időre használták ezt a szervüket a falakon való megtapadásra, míg nappal, alváskor éppúgy hátsó végtagjaik karmaival kapaszkodtak meg, mint többi rokonaik.
