A nép nyelve.
A nép nyelve.
Minden egyes dialektusban, mely hazánk területén békességesen megosztozva, hűségesen megőrzi hagyományait, nyelvünk egy-egy eltérő fejlődését, avagy fejlődésének más-más fokát látjuk, mely a közös magyar nyelv természetét más-más oldalról világítja meg, hellyel-közzel régibb állapotát tartotta fönn, vagy pedig a továbbfejlődés jeleit tanúsitja. Vasmegye a szomszéd Sopronmegyével együtt, Balassa fölosztása szerint, rábavidéki nyelvjárást beszéli, mely az ősrégi, hetési, göcseji és alsó-zalai nyelvjárásokkal együtt a nyugati nyelvjárás-terűletté foglalható össze.
A vasmegyei nyelvjárás szigorúan elkülöníti a nyílt hangú e-től a zárt hangú ë-t, pl. ebben a szóban: embër kétféle hangot ejt, nem mond sem ember-t, mint a debreczeniek, sem ömbör-t, mint a szegediek. Van azonban sok olyan szó, melyben ezt a zárt hangot ö-nek ejti, pl. vörös, sör, söpör. Az írott nyelv hosszú é hangjának szintén kétféle az ejtése, pl. iélës (éles) és ílet (élet), iég, eget, íg, éget, bár e megkülönböztetés nem olyan pontos, mint Sopronmegyében; Vasban az í helyén is ejtenek néha ié-t, a mi zalai hatásnak látszik. Ugyancsak zalaias sajátság, hogy a névelőt a vasmegyei, kivált a hegyháti ember, e, ez alakban szereti ejteni, pl. eladom e lovamat, tëdd ez ablakhoz, a lovamot és az ablakba helyett.
Nem szereti e nyelvjárás a hosszu magánhangzókat és rövid lesz nála az i, u, ű, pl. hir, sir, viz, hus, husz, ut, tüz, szüz. Csak é, ó, ö helyett ejt néha hosszú í, ú, ű hangot, pl. íl, lú, kű, valamint ol, öl szótag helyett is ú, ű-t, pl. porúnyi (porolni), pörünyi (pörölni). Hosszú í van a hí (padlás) szóban is, de ez, úgy látszik, hé helyett van, vagy a hiu összevonása. Többnyire azonban kettős hangot ejt az é, ó, ő helyett, valamint az l elhagyásával az el, al, ol, öl szótagokban is, pl. kiéz (kéz), suó (só) rüöf (rőf), iémënt (elment), uóma (alma), vuót (volt), füőd (föld), küő (kell).
A magánhangzók (í, ú), hosszúságát igen gyakran mássalhangzós nyujtás (kettőzés) pótolja, pl. tanító helyett tanittó, nyitni helyett nyittani, gyúlad helyett gyullad. Egyebekben is szereti a kettőzést, pl. pappiros, függe, rokkony, mezzüő (mező); de már az első Vasban esüő, a szőlő szülőlüő. Továbbá az erre-arra névmásban a mássalhangzós nyújtást magánhangzós nyújtásként diftongus váltja föl: iére, uóra. A hosszú é néha megrövidül, pl. ehës (éhes), mëgehül (megéhezik), cserelés (cserélés), már inkább zalaias a mesz (mész).
Sajátságos túladunaiasság, a mi a vasmegyei nyelvben is megvan, hogy az á hang maga után nem tűr meg a-t, hanem o-ra változtatja, pl. káso (kása), táblo (tábla), árvo (árva), várto (várta), de az az o a továbbképzésben és a ragozásban megint á-vá nyúlik, pl. kásájo, tábláro, árván. Ritkább az olyan példa, mint kokas (kakas). Sopronmegyében Kokas családnevű is járja.
A nyilt e hang helyett is zártabb ë-t ejtenek a szó végén, pl. feketë, kezë, kípë (képe), vagy ö pl. könyvö (könyve), fülö (füle), néha i pl. körti (körte), valamint a ragozásban kezin, könyvit. Az i helyett néha zártabb ü hangzik, pl. ünmög, üngöt (ing, inget), szüvö (szive). Az o helyett néha u, durung, hun (hol).
A birtokos személyragok, valamint az igeragok többes 3. személyében az ok, -ëk alakot használják, pl. velëk (valök, velük), tëgyëk (tegyük), várgyok (várjuk); néha egy fokkal nyíltabbá lett az ilyenekben könyvenk (könyvünk). A tyuk helyet tik, lyuk helyett lik járja.
Igen élénk a mássalhangzók egymásra hatása, még a v is változtat a hangszínezeten, pl. Vazsvár (Vasvár), id van (itt van), od van (ott van), avagy a v módosúl át f-fé, pl. ötfen (ötfen), hatfan (hatfan). A j az előtte levő mássalhangzó természete szerint gy vagy ty lesz, pl. dobgya (dobja), fog-gya (fogja), raktya (rakja), kalaptya (kalapja), r után is gy-t ejtenek: 379borgyu (borju), akargya (akarja), irgyam (irjam). Vannak ilyen példák is: öreg-gyebb (öregebb), müveltyebb (műveltebb). Szó elején j helyett gy hangzik egyebekben: gyiég (jég) g: giércze (jércze).
Nem ismeri a nyelvjárás az ly hangot helyette, valamint lj helyett is l vagy ll hangot ejt, pl. helës (helyes), Károl, illen, ollan, millen, halla (hallja), íllënny (éljen). Az ny mássalhangzó előtt átváltozik n-né, m-mé, pl. asszonyom, asszonnak, asszomba; megfordítva az n-ből könnyen lesz ny, pl. szappan, szappanyos, csinyál, ülni helyett ünyi, írni helyett irnyi, sőt irnya.
A magánhangzók egymásra hatása érvényesűl a mély és magas hangok összekerűlésekor, pl. napestig (napestig), dölögtívüő nap eologtévő), sehun (sehol). Még inkább megvan ez az idegen szavakban pl. bankéton, októbërban, salugátëros, kadétok. Másrészt azonban a göcseji hatás nyílvánúl a -vel ragnak mélyhangú szavakban megtartásában, pl. villável, bottel, goluóvel (golyóval).
Más vidékek nyelvjárásához hasonlóan kerülik a mássalhangzók torlódását, pl. kerbe (kertbe), horhat (hordhat). A magánhangzók összekerítését összevonással simítjuk el, pl. utczczajtuó (utcza-ajtó), konyhajtuó, kátt, kátoz (kiált, kiáltoz); de másrészt kilökik két magánhangzó közűl a v mássalhangzót, pl. üeg (üveg), avagy j-vel pótolják, pl. füjjet (füvet), h-val, pl. bihal (bival), föhiény (fösvény).
Az azzal-ezzel névmás mindíg avval, evvel, illetőleg avvuó, evvié alakban járja.
Szereti a vasmegyei nyelvjárás a bővebb vagy teljesebb szóalakokat, pl. májájo (mája), hangyál (hangya), kágyula (kagyló), epërgye (eper). Teljesebb alakjával föltűnik egy gyakran hallható szavunk ragozása; tányiérat, tányiérak, tányért, tányérok helyett. Ide csatolhatjuk a vissza régies visszha alakját. A birtokos é képző is teljesebb, pl. így kérdik: Kiejé ezëk az ökrök? E Pikejé (a Pické.)
E feleletben még egy sajátság is nyílvánúl; nevek előtt szeretik a névelőt, pl. a Pista az Örzsi, a Széchenyi.
A kell igéhez hozzáadják a személyragokat, tehát el köllök mennyi, el köllöttem kűdenyi).
A vasvármegyei ember erősen ragaszkodik nyelvjárásához. Ha más vidékre kerül is, nem egy könnyen felejti el honi kiejtését.
