Szenczy Ferencz.
Szenczy Ferencz.
Utódjává a szombathelyi püspöki széken Szenczy Ferencz neveztetett ki.
Született 1800. szeptember 17-én Szombathelyen. 1817-ben Somogyi püspök által a szombathelyi egyházmegye növendékpapjai közé felvétetvén, jeles tehetségei miatt a pesti központi papnöveldébe rendeltetett. 1823-ban áldozárrá szenteltetvén, a szombathelyi papnöveldében a dogmatica tanárává neveztetett ki, 1839-ben. Tanári működése mellett az irodalom terén is figyelemre méltó eredménynyel dolgozott. Méltó feltünést keltettek a valódi tudós komolyságával írt és a „Religio és Nevelés” czímű egyházi folyóiratban közölt, többnyire polemikus tartalmú czikkei, nevezetesen a „szombathelyi levelek”. 1845-ben czímzetes, 1850. évben pedig valóságos kanonokáká s nemsokára püspökké neveztetett ki. A megye kormányzásában a nagynevű Szily püspök elveit akarván feleleveníteni az ujabb kor változásaihoz idomítva, 1855-ben kiadta annak „Instructio”-ját, melyben a lelkészi teendők minden ága oly kimerítően van tárgyalva, hogy azt ma is minden pap haszonnal olvassa. A magyar püspökök külön tanácskozmányaiban, de főleg a birodalmi püspöki kar együttes üléseiben bátran és lelkesen felszólalt a magyar egyház ősi jogainak és érdekeinek megóvása és fenntartása mellett. Főpásztori levelei közül kitűnik az első, melylyel papságához beköszöntött és azon szép egyházi beszéde, melyet ugyanekkor a néphez mondott, továbbá a b. szűz Mária szeplőtelen fogantatásáról szóló hitágazat kihirdetésére vonatkozó encyclica és ugyanakkor a néphez tartott remek szentbeszéde. Miután 1868-ban valóságos belső titkos tanácsossá nevezték ki, életének hátralevő napjait többnyire félrevonultan szerette tölteni. Meghalt 1869. február 19.
