Ujabb telepítések tolonczokkal.
Ujabb telepítések tolonczokkal.
Az 1738–40. évi pestis és a török pusztítások következtében a népesség annyira megritkult, hogy Bécsben eleintén azt hitték, hogy e tartományt többé nem is lehet rendszeres úton benépesíteni; ezért azután a kormány a bűntetteseket, a társadalom salakját szándékozott ide küldeni, hogy vagy megjavúljon, vagy az egészségtelen éghajlattól elpusztuljon. Szóval, a bécsi kormány a Maroson túli területet deportáló helynek szánta, nagyobb bűnösök, munkakerülők és a nagyvárosokban egybegyűlt dologtalan és kicsapongó életű elemek számára.
Ausztriában, – ugymond Szentkláray Jenő, többször idézett művében, elegendő volt csak csekély vétségeket elkövetni, hogy valaki a Temesvári Bánságba tolonczoltassék. Közönségesen a következő bűntényeket és vétségeket tekintették Ausztriában olyanoknak, a melyeket a bánsági számkivetéssel kellett büntetni: lopás, orgazdaság, emberölés, rablógyilkosság, szökés, paráznaság, csempészet. A tolonczokat hajókon szállították Bécsből Pancsováig és onnan szárazon Temesvárra, hol a »Schub Direktor« előtt jelentkeztek, a ki a börtönre ítélteket elzáratta, a többieket pedig kiállította a piaczra, a hol bárki kiválaszthatott magának egyet a tolonczok közül. Ezeket új gazdáik cselédekül alkalmazhatták, a többieket pedig szekerekre tették és néhány huszár kiséretében a tartományokba, a kerületi tiszttartókhoz küldték őket, a kik ez ismeretlen idegen földön szabadon bocsátották a tolonczokat.
Sok ezer ily tolonczczal szaporodott a Maroson túli országrész népessége és nem volt oly év, hogy 200–300 tolonczot ne küldöttek volna a Bánságba.
Természetes, hogy ebben nem igen volt köszönet. A tolonczok a közbiztonságot állandóan veszélyeztették, bár kétségtelen, hogy sok toloncz itt megjavúlt és családi tűzhelyet alapított. Legtöbbje azonban kóbor életet élt, a szebb női tolonczok legnagyobb része pedig folytatta ledér életmódját; de ezek közül sokan 418örmény és zsidó kereskedők révén Törökországba kerültek, hol azután legnagyobb részük elpusztult.
József császár körútja alkalmával nagy megütközéssel tapasztalta a tolonczügy káros hatását a tartomány népességére nézve. Előterjesztést intézett tehát Mária Terézia királynőhöz, a ki azután 1770-ben a temesvári kormányzósághoz intézett leiratában a tolonczolást beszüntette. (Szentkláray Jenő i. m. I. 256–257.)
Rendszeres nagyobb arányú telepítés azonban csak a kamarai igazgatás alatt történt. A temesi tartomány igazgatása eddig inkább csak katonai volt, melyet még Mercy tábornok léptetett életbe; ez az igazgatási rendszer évtizedek óta is csak nagyon keveset változott és csupán a déli részen letelepedett határőrök részesültek más igazgatásban. Ezeknek a hatásköre a katonai és polgári ügyekre egyaránt kiterjedt s az igazgatási szervezet a legkisebb ágazatig katonai volt.
