A szerb mozgalmak.
A szerb mozgalmak.
Miután a szerb mozgalmak veszélyesebb mértéket kezdtek ölteni, a vármegye megteszi a szükséges intézkedéseket, a kormány pedig katonaságot szállásol el a vármegyében. Nagybecskereken Kiss ezredes parancsnoksága alatt 3 zászlóalj gyalogság, 10 század könnyű lovasság, 8 ágyúval nyer elszállásolást. A június 27-iki közgyűlésen a vármegye elhatározza a 3000 határőr sürgős kiállítását és egyben a határőrség részére kinevezendő tisztikart is kijelöli és pedig névszerint Rohonczy Lipótot, Derra Kálmánt és Bajzáth Vilmost nemzetőrségi őrnagyokká, Bajzáth Albertet kapitánynyá és Pilisy Istvánt hadnagygyá.
Sztratimirovits, az ezredesi ranggal felruházott Drakulics volt cs. kir. főhadnagyot küldte ki a németbánsági határőrezred területére, hogy a felkelést szervezze, a törzshelyeken levő hadikészleteket kerítse hatalmába és a felkelőket vonja össze táborokba. Drakulits kiküldetésének fényesen megfelelt, a mennyiben sikerült neki a határőrvidéki községek nagyobb részét csatlakozásra bírni és a többieket semlegességre kényszeríteni. E semleges községek voltak: Ozora, Torontálvásárhely, Nagylajosfalva, Antalfalva és Végszentmihály. Ozora és Végszentmihály azonban később kiléptek a semlegességből és nyiltan a magyar ügyhöz csatlakoztak. Miután a hadiszerek is könnyű szerrel Drakulics birtokába kerültek, a Határőrvidék népe tömegesen vonult a táborokba és rövid időn belül a perlasziban 5000–6000, az alibunáriban pedig 4000–5000 volt a felkelők száma. A kormány rendelkezésére állottak a császári seregek, a melyek azonban az egész Délvidéken szanaszét voltak elhelyezve. Temesvárott báró Piret volt a parancsnok, a ki a helyett, hogy nyomban elfojtotta volna a lázadást, őrvonalat vont a vármegye és a Határőrvidék között és Kiss ezredesnek, ki Nagybecskereken állomásozott, nem engedte meg, hogy a felkelők ellen támadólag lépjen fel.
A kormány felhívást bocsátott ki a vármegyéhez a lázadás elfojtása czéljából. Ez azonban most már nehezen ment, mert a kormány rendelkezésére álló 8–10.000 főnyi katonasággal szemben, harminczezer felkelő állott.
Bechtold lett a délvidéki seregek fővezére, a mi Kissnek rosszúl esett, mert ő számított a fővezérletre. Bécsben azonban mindenféle akadályokat gördítettek a kinevezése elé. De Kiss Ernő mint jó hazafi hamar kiengesztelődött és Bechtold is mindent elkövetett, hogy megnyerje; ezért reábízta a Bánságban fekvő összes csapatok önálló vezetését.
458A felkelőket bántotta, hogy akad a községek között olyan is, mely az ügyükkel nem rokonszenvez; elhatározták tehát, hogy ezeket kényszeríteni fogják a csatlakozásra. Végszentmihály magyar érzelméről ismert románajkú község volt az első, melynek lakosai felhívásuknak nem engedtek, minek következtében az alibunári táborból megtámadták a községet és porrá égették. Ugyanily sorsban részesült Ozora község is.
A július 3-án tartott közgyűlésen Dadányi Pál szolgalbíró tett jelentést Végszentmihály szomorú sorsáról, mire a 3000 főből álló határőrök sürgős behívását rendelték el. Nehogy továbbá ujabb hasonló esetek történjenek, táborhelyek felállítását határozzák el és pedig az egyiket Torontálszécsányban, a másikat Zichyfalván, hová a határőröket elhelyezik és főparancsnokul a szécsányi táborban Koczó Károly nyugalmazott főhadnagyot, a zichyfalvaiban pedig Karácson Istvánt nevezik ki. Hogy a lőszerekben hiány ne legyen, megkeresték a temesvári főhadikormányt, hogy küldjön a vármegye részére készpénzfizetés mellett 10 mázsa lőport. Végre felhívást intéztek Csanád, Csongrád és Békés vármegyékhez, továbbá a Jászsághoz, Kis- és Nagykunsághoz, valamint Szeged városához, hogy tekintettel a nagy veszélyre, küldjenek fegyveres segélyt.
Az alibunári tábor a szentmihályi eseten felbuzdulva, Versecz megtámadását határozta el. Blomberg ezredes azonban kellő időben értesülvén szándékukról, elkészülve fogadta támadásukat és keményen megverte őket. Fogságba esett akkor Sztanimirovits az odbor-biztos és Koits vezér, kiket Blomberg Temesvárra szállított, a hol őket lázadókként a rögtönitélő bíróság kötél általi halálra ítélte és kivégeztette.
A verseczi vereség után a felkelők harczi kedve mélyen alászállott és a táborban a csüggedés jelei mutatkoztak. Az odbor meghökkent a beállott változáson és maga Rajasics Pancsovára ment, hol gyujtó szavakban lelkesítette a lázongókat a harcz további folytatására.
De a bácsmegyei események nagyobb tevékenységre indították a németbánsági területen táborozó lázadókat is, úgy hogy ujból megkezdték támadásaikat. Miután Écskán, Tarrason és Kumánon is erős forrongás mutatkozott, Drakulics elhatározta, hogy Nagybecskerek ellen nyomul. Bechtold szenttamási kudarcza ez elhatározását még növelte.
Kiss Ernő ezredes Drakulics szándékáról értesülve, nyomban intézkedéseket tett, hogy a lázadóknak Écskára való betörését megakadályozza. Katonáit Écskára vezényelte és várta a túlnyomó számú ellenség támadását.
