A horvát határőrök „alaptörvényei.” | Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai

A horvát határőrök „alaptörvényei.”

A szabadságharcz után ugyanis a bécsi kormány belátta, hogy az új viszonyok között a határőrvidéki intézmény az eddigi módon többé nem tartható fenn. Új intézményeket kellett tehát életbe léptetni és a háborgó kedélyeket lecsillapitani. A szerbek kvánsága teljesült, mert megalakították a szerb vajdaságot; teljesíteni kellett tehát a horvát határőrök kívánságát is.

A horvát határőrök ugyanis 1848-ban sérelmeiket és kívánságaikat pontokba foglalva, a márczius 25-én törvénytelen úton Zágrábba egybehívott országgyűlésen bánná megválasztott báró Jelasics József útján a császár elé terjesztették. Ez óhajaikat a bántól június 5-én egybehívott országos értekezleten képviselőik is hangoztatták, helyzetüknek mielőbbi megváltoztatását sürgetve. A bán, hogy őket megnyugtassa és a maga czéljaira megnyerhesse, augusztus 6-án kelt rendeletével azoknak teljesítését kilátásba is helyezte.

A legfontosabb intézmény, melyet az egész Határőrvidéken az 1850. évi május 7-én kelt legfelsőbb elhatározással életbe léptettek, az 1850. évi alaptörvény volt. Ez az alaptörvény a horvát határőröktől a császár elé terjesztett sérelmek következtében keletkezett és azok az 1850-ik alaptörvénybe teljes szövegükben átmentek. Schwicker dr. ez alaptörvényt méltatva, azt mondja róla, hogy az »a határőrvidék belső kiépítésében igazi, valódi haladást jelez, jelzi a fejlettség legmagasabb fokát, melyet ez az intézmény mint egész elérni képes vala.«

Ez alaptörvény mélyebb méltatásába, melyet máskép a határőrök alkotmányának is neveztek, e keretben nem bocsátkozhatunk s így csak lényeges rendelkezéseit fogjuk felsorolni; de a történelmi haladás sorrendje igazolni fogja, hogy Schwicker állítása hamis és ép ez alaptörvény az, mely a Határőrvidéki lakosság sérelmeit még jobban növelte, és mely annak megszüntetését és polgárosítását szükségessé tette.

Az 1850-iki alaptörvény három fejezetből áll: az első az általános határozatokat tartalmazza, a második hét részben, a Határőrvidék lakosainak jogairól és kötelességeiről általában, az ingatlan javakra való jogokról különösen, a határőrök jogairól ipar-kereskedelem, művészetek és tudományok elsajátítása tekintetében, a házközösségekről a védkötelezettségről, a közmunkáról, az adóról a katonai városokról (Militärkommunitäten) szól és végül a harmadik fejezetből, mely a Határőrvidék politikai beosztását foglalja magában.

Lényeges rendelkezései a következők: A katonai Határőrvidék elválaszthatatlan alkotó része az osztrák örökös monarchiának. A katonai Határőrvidék és a hasonnevű tartomány (provinciale) együttvéve egy országterületet alkot, de külön közigazgatással és képviselettel. A határőrvidéki intézmény eddigi szervezetében fenntartatik és hadi, valamint a katonai közigazgatási szolgálat tekintetében, a birodalmi hadsereg alkatrészeként, a birodalmi végrehajtó hatalomnak (t. i. a cs. kir. hadügyminiszteriumnak) marad alárendelve. A Határőrvidék lakosai szabad alkotmányt kapnak s úgy, mint a többi koronaország lakosai, az 1849 márczius 4-én kiadott birodalmi alkotmánytól engedélyezett jogokban annyiban részesülnek, mint a mennyiben azok a határőrintézmény czéljaival és szükségleteivel megegyeztethetők.

A határőrvidéki járások katonai beosztása változatlan marad és alapját teszi a politikai közigazgatási szervezetnek. A határőrök birtokviszonyait és az azokból folyó, valamint személyes kötelezettségeiket is ez a törvény szabályozza. A Határőrvidéken a katonai szolgálat nyelve ugyanaz, mint a hadseregé, t. i. a német. A tartományi nyelvek használata a politikai közigazgatási ügyletekben, a törvénykezésnél, a felsőbb és alsóbb iskolákban meg van engedve. A határőrök katonai vétségek és bűntettek miatt a cs. kir. hadsereg törvényei, minden más esetben pedig az általános törvények alatt állanak.

Az összes határőrvidéki tartományok a belső és külső fegyverszolgálat tekintetében megtartják eddigi hivatásukat. Ehhez képest kötelesek békében és háborúban, az országban és azon kívül katonai szolgálatot teljesíteni és a határőrvidéki 442belintézmények fönntartásához hozzájárulni. Mindezekért a határőrvidéki házközösségek minden jogszerű birtokaikat a maguk és utódaik számára valódi és állandó tulajdonul kapják. A határőrvidéki lakosok minden fekvő birtoka, az összes határőri kötelezettségek teljesítése ellenében, a határházközösségek teljes tulajdona; mely csak annyiban van a korlátozásnak alávetve, a mennyiben olyanokat e törvény megállapít. Az 1807-iki alaptörvény 1. §-a értelmében fennállott és a földesúri hűbéri kapcsolatból keletkezett haszontulajdoni viszony ezennel megszünik. Ingatlan birtok a Határőrvidéken hadkötelezettségre mindenkit kötelez. Katonatisztek, hivatalnokok, lelkészek, a kik házközösségben nem állanak, csak lakóházakat és legfeljebb három hold földet, kereskedők és iparosok pedig, a kik házközösségtől különválva élnek, a házzal és házhelylyel együtt, legfeljebb hat hold ingatlant szerezhetnek. A határőrvidéki házközösségi birtok törzsvagyonra (Stammgut) és külsőségekre (Überland) oszlik. A törzsvagyon nem idegeníthető el, csak különös esetekben. A külsőség (Überland) azonban elidegeníthető.

A község eddig használt legelői a község tulajdona. A határőrvidéki erdőség állami vagyon és abból a határőrőknek a házi szükségletre való építő- és tüzelőfa ingyen utalványozandó, az erdőben marhájukat ingyen legeltethetik és hetenként három napon át rőzsét szedhetnek.

Addig, míg a házközösség több férfiből áll, azok különbség nélkül egyenlő jogokkal birtokolják a házközösség ingatlan vagyonát. A házból kiváló elveszti e jogát, mely a többi férfitagokra és ezek hiányában a nőkre száll, a kik a gazdaságot közösen folytathatják. A házközösségnek csakis az utolsó sarja rendelkezhetik az ingatlan vagyon fölött, hacsak nincsenek oly egyének, a kiknek a határőrvidéki házba való visszalépési joguk fön van tartva. Örökösök hiányában a vagyon a határőrvidéki intézményre (Grenz-Institut) száll.

A határőrvidéki lakosokat a kereskedés, ipar, művészet és a tudományok elsajátitását eltiltó korlátozásokat hatályon kívül helyezték, de a házaló kereskedést továbbra is eltiltották.

A mit a házközösség egyesült erővel szerez, az a ház közös vagyona. Az egész házközösséget vagy a házközösségi vagyont érintő minden fontos ügyletnél köteles a családfő a 18-ik életévüket betöltött összes családtagok meghallgatását és hozzájárulását igazolni. Minden határőr a hatóság engedelmével átléphet más házközösségbe, ha abba mind a két házközösség tagjai beleegyeznek.

A határőri ezredek fegyverszolgálati hozzájárulásának megállapítása után az alaptörvény áttér a hadkötelezettségnek teljesítésére, melyre az összes fegyverképes legénység, a 20. életév betöltésétől kezdve van hivatva.

A díjas vagy ingyenes kincstári munka iránti kötelezettséget, valamint a bánsági Határőrvidéken eddig fennállott legelő-illetéket megszüntették, de a községi közmunkák teljesítése továbbra is kötelező, szintúgy kiállítása.

A Militär Grenz Communitäten elnevezés alatt fennálló városok és mezővárosok külön községi alkotmányt kapnak és a Határőrvidék kiegészitőrészeiként megmaradnak. A communitátokban az osztrák általános conscriptionális és ujonczozási szabályzat alkalmaztatik.

A horvát-szlavon és a szerb-bánáti Határőrvidék, eddigi területének változatlan fenntartása mellett, a helyi viszonyok szerint hadosztályokra, dandárokra, ezredekre és zászlóaljakra oszlik.

A katonai Határőrvidék legalsó beosztásában községekre oszlik, melyek egyenként vagy többen együtt egy századot alkotnak.

Ezek voltak azok a lényeges rendelkezések, melyeket a »határőrök alkotmánya« magában foglalt.

A Határőrvidék közigazgatása is tisztán katonai volt, melynek élén a bécsi cs. kir. hadügyminiszterium állott. Utána a bánsági Határőrvidék élén, Temesvár székhelylyel, az országos főhadiparancsnok állott, kinek építészeti, számvevőségi, iskolai és erdészeti igazgatóságok voltak alárendelve. Az ezredkerületben a katonai és a polgári közigazgatás az ezredparancsnok (ezredes) kezében összpontosult. Törvénykezési ügyekben elsőfokú bíróság az ezredtörvényszék volt.

Minden ezredkerület tizenkét századkerületre oszlott. Ezeknek az élén a század-parancsnokok állottak. Miután a századkerület több községet foglalt magában, mindenik községbe – állomás-parancsnokként – egy tiszt volt kivezényelve. A községi bírót a nép választotta, de a falu vénjét a századparancsnok nevezte ki.