Károly Róbert korában
Károly Róbert korában
Temesvár valószínűleg soká maradt volna még egyszerű földvárnak, ha a XIV. század virradatán dinasztiaváltozás be nem következik. Ez korszakos jelentőségű volt Temesvár történetében. Az Árpádok kihaltával trónra jutott első magyar 5Anjounak, Károly Róbertnek megbuktatására törekvő pártmozgalmak egész váratlanul előtérbe állították a már-már elhanyagolt Temesvárt.
Károly Róbert elhagyva az ország fővárosát, Temesvárra tette át királyi székhelyét. Az okok, a miért ezt tette, megértetik velünk a temesi vár átalakításának szükségét. Bizonyára nem tette kedvtelésből vagy az enyhébb égalj végett, mint némelyek állítják, hanem tette szorongatott helyzetének javítására, személyes érdekeinek biztosítása czéljából. Koczkázott királyságát, a saját és családja életét a temesi kunok körében vélte legjobban megvédhetőnek. Kun László nejének Erzsébetnek, Károly nápolyi király leányának révén atyafiságot tartott a kunokkal. Szerették őt és hűséggel ragaszkodtak hozzá.* Temesvárról fékezhette meg Erdélyt és a kunok segítségével védhette az ország aldunai határait. Míg az ország belsejében tartózkodott, élete szüntelen veszélyeknek volt kitéve. Ismételve kellett az országot az ellenkirályok és oligarchák kezeiből kiragadnia. Visegrád, Esztergom, Székesfejérvár királyi székhelyek ellenségei hatalmában valának. A kiközösített Buda pedig oly ingatag viselkedést tanusított iránta, hogy egy alkalommal hajszálon függött az élete. Csák Máté egyenesen a király személye ellen tört. Fegyveres csapatai nem egyszer száguldoztak egészen Buda alá. Erdély felől Keán László vajda, a Szerémség felől a Kőszegiek (Németújváriak) fenyegették. Maradhatott-e a törvényesen még meg sem koronázott király ilyen körülmények között az ország belsejében?
Bebizonyították ezt 1308-ban a cseh trónkövető kiűzésénél, 1304-ben a cseh- és morvaországi hadjáratokban, 1307-ben Esztergom és Buda ostrománál, 1312-ben a rozgonyi csatában.
Temesvár három nagy folyótól és Erdély bérczeitől bekerítve, a kun szállásoktól védve, kétségkívül nagyon alkalmas erősség volt mind a támadó, mind a védő harczokra. Több órányi távolságra a folyami és hegyi keretektől, sohasem lehetett kitéve hirtelen meglepetéseknek, váratlan támadásoknak. Akármerről közeledett az ellenség, sem a Maros, sem a Tisza, sem a Duna révein, sem az erdélyi szorosokon nem törhetett be oly hirtelen, hogy a király fegyveres népének ne maradt volna ideje fölkészülni a támadás visszaverésére. Szükség esetén menekvési út is kínálkozott a Duna felé, hol Horom és Keve mintha arra lettek volna teremtve, hogy Temesvárnak fedezetül szolgáljanak. A dunai révben pedig mindenkor rendelkezésre állhatott a királynaszádosok vízihada.
E fontos szempontokon kívül belevonta Károly király a távol jövőbe néző keleti politikájának érdekeit is. Temesvárott tüzetesebben, egészen közelről akart foglalkozni a mindinkább előtérbe nyomuló keleti kérdéssel. Innen akarta meggátolni a Balkán felől fenyegető romlást és biztosítani az Adria felé vezető világkereskedelmi útat. Amaz vezető elv lett a politikában, emehhez az első kapavágást máig sem tették meg.*
Márki S.: Temesvár multja és jelene.
