Egyházi viszonyok.
Egyházi viszonyok.
A róm. kath. egyház és a róm. kath. hitélet tekintetében mérhetetlen csapás érte a csanádi egyházmegyét. Mohamedán törvén parancsolta ugyan hogy midőn a török valamely keresztény területet meghódított, kímélni tartozott a meghódolt nép vallását és annak intézményeit, mindazonáltal ez csak írott szabály maradt, mely a temest hódoltságban a róm. kath. egyházra nézve vagy sehogysem vagy 345csak időközönként, az uralkodó basák különös kegyelméből érvényesült. Az apostoli szentszék s az egyházmegyétől távol tartózkodó csanádi püspökök gondoskodásának, de még inkább az „in partibus infidelium” életük feláldozásával és sok szenvedés hőslelkű elviselésével munkálkodó szerzeteseknek, jelesül a ferenczrendieknek és a jezsuitáknak tulajdonítandó, hogy a csanádi egyházmegye területén a félhold uralma teljesen ki nem írtotta a róm. kath. egyházat. A török uralom alatt levő egész Délvidéken sehol sem voltak papok, kik a híveket a vallás vígasztalásaiban részesítették volna. A kath. templomokat a törökök mind elfoglalták s mecsetekké, vagy raktárakká alakították át. 1650-ben Thomassi Gábor bolgár ferenczrendi jelentést tett Rómába a kongregácziónak, hogy Karánsebesen, Lugoson, Lippán, Rékason és más jelentékenyebb helységekben nincsen plebános. A püspökök tényleg csak a püspöki czimet viselték. Római megerősítésüknél a szentszék mindég a lelkükre kötötte, hogy megyéjükben a megrongált hitéletet lehetőség szerint helyreállítani igyekezzenek. Ugyancsak a szentszék bízta meg a XVI. század második felében és a XVII. században a Szegeden, Ternesvárott, Orsován, Krassófőn, Haczakon, Palánkán és Karánsebesen élő ferenczrendieket, majd azután a Jézus-társasági atyákat is, hogy a Délvidéken szétszórtan élő kath. híveket lelkipásztori gondozásban részesítsék. A szentszék misszióterületnek tekintvén a hódolt csanádi püspökséget, a ferenczrendiek közül apostoli vikáriusokat nevezett ki, kik teljes joghatósággal intézkedtek a délvidéki r. kath. hivek lelki ügyeiben. Néhány vikáriusnak nevét is ismerjük. Ilyenek voltak: Raguzai Boldizsár 1572–1581 táján, Pegjics Albert 1625-ben és Honcarpi Jakab 1643-ban. Innentúl a szegedi ferenczrendi ház főnökei püspöki vikáriusokként működtek az elfoglalt részeken.
Ezek a lelkes szerzetes elüljárók és a lelkipásztorkodásban fáradságot nem ismerő, önfeláldozó társaik, e szegény barátok tartották fenn a kath. hitet a hódoltság területén. „Majd a kietlen pusztákon, majd a nádasok között s a tavakon úszó talpakon született kisdedeket keresztelik, a házasok frigyét megáldják, durva szűrben, mezitláb vagy bocskorban keresik fel a török elől bujdosó híveket, hogy a szentségeket kiszolgáltassák.” Nem csoda, ha az elhagyatott nép rajongó tisztelettel és szeretettel viseltetett irántuk. 1628 aug. havában azt írja Bandulajevics Márk Krassófőből a Propagandához Rómába, hogy társával, Illés baráttal Karánsebesen és vidékén 180 embert keresztelt meg s most templom és ház építésén fáradozik, de nincsenek paramentumai és fölszerelése. 1639 márcz. 26-án Muszli, a szegedi zsoldos lovasok tisztje, igazolványt állít ki a szegedi gvárdiánnak és két társának, kik a vidéken a szétszórt híveket látogatták, hogy a velük találkozó gházik fel ne tartóztassák őket útjukban. 1640 márcz. 3-án Mehemet szultán megerősíti elődjének azt a császári athnáméját, mely a boszna-ferenczrendieknek a hódoltságban szabad járást-kelést biztosít és védelmet ad nekik a török katonák és tisztviselők zaklatása ellen. Hasonló menedéklevelet kap 1641-ben Pápai Péter, a szegedi egyház papja, 1642-ben a szegedi gvárdián, 1645-ben Péter atya.*
Borovszky: id. m. és Oltványi id. m.
A Jézus-társasági atyák hódoltsági lelkipásztorkodásával már a XVII. század elején találkozunk a csanádi egyházmegyében. Mikor Bethlen Gábor 1613-ban erdélyi fejedelem lett, két jezsuitát vitt magával Temesvárról Gyulafehérvárra Vásárhelyi Gergelyt és Szini Istvánt. Temesvárott Gorián Gáspár atya maradt vissza s öt évig egyedül volt, alamizsnából élve. 1618-ban működött Temesvárott Tugelinus Jakab jezsuita. Engedélyt kapott a szultántól, hogy Temesvárott templomot építhessen, melyet készpénzen megvásárolva, fel is szentelt. 300-nál több magyart visszavezetett a kath. egyház kebelébe, kik eltörökösödtek vagy Kálvin hívei voltak. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem 1625-ben Károlyi Mihály és Kornis Zsigmond kérelmére több jezsuita atyát küldött Erdélyből a Karánsebes-lugosi Bánságba. A fejedelem a bibliafordító Káldy György kérelmére Karánsebesen házat is adott a jezsuitáknak, honnan két rendtárs szüntelenül látogatta a török uralom alatt élő híveket, sőt magyar foglyokat is hoztak haza. Bujtul György és Makó István voltak az első jezsuiták, kik Erdélyből Karánsebesre jöttek. Világi ruhában keresték fel a hódoltsági keresztényeket, sőt a törökökre is kiterjesztették figyelmüket, térítvén őket és keresztelvén a megtérteket. 1687-ben még jezsuiták lelkipásztorkodtak Karánsebesen.
A gör.-kel. n. e. szerbek és oláhok püspökségei a török hódoltsági korban teljes épségben maradtak fenn. Különösen a szerbek gyarapodtak a Délvidéken 346a török uralom alatt. A régi Csanád vármegyét, melynek határai a Marosnak balparti vidékén délfelé messze benyúltak a mai Temes vármegyébe, csaknem egészen szerbek özönlötték el. A fentebb említett délvidéki püspökségek közül Szegeden 1560–1570 táján György metropolita állott egyháza élén. 1609-ben Mardaria szeged-bácsi metropolita fordul elő. – Jenei püspök 1605-ben Brankovics Sabbas, a ki Lippa visszavételénél nagy érdemeket szerzett s ezért Báthory Zsigmond fejedelemtől 1606-ban Szabadhelyt kapta. Következett Brankovics Lázár (Longinus), ki zárdába vonulván, vele a jenei szerb püspökség tényleg megszűnt. Csak a czímet viselték még a XVII. század végén bizonyos János és Diákovics Izaiás. – Az aradi püspökség a jeneivel együtt a XVII. században beolvadt a temesváriba. – A verseczi püspökségben 1594-ben fordul elő egy nevéről ismeretlen vladika, kit a temesvári basa megnyúzatott. Utána 1619-ben Simeon fordul elő, kit 1622-ben Antal, 1662-ben Theodosius követtek. – Becskereki püspök 1594-ben Tivodorovics Tivadar, 1609-ben Bisarion, 1687-ben Mihály. A zentai csata után rövid ideig Diákovics Izaiás. – Lippai püspök 1563-ban Dániel, 1651-ben Sofronius. Utána következett Sabbas, a kinek három faluja, Lippán a Darabos- és Város-utcza szegletén szép rezidencziája s a Maroson malma volt, azonkívül élvezte a lippai vár alatti Szabadhely jövedelmeit is. – Temesvári püspökök: 1608–1613-ban Neophitus, 1655 táján József metropolita, 1686–1687-ben Mihály, 1688-ban Basilius, 1694-ben Diákovics Izaiás, 1716–1722-ben Vladiszávlyezvics Joannitius.*
Szentkláray: A szerb monostorok tört. emlékei Délmagyarországon.
Temesvárnak s illetőleg az egyházmegye püspöki székhelyének Csanádnak eleste után, a csanádi püspököket az egri, győri, esztergomi káptalanokból vagy a szerzetesrendekből nevezték ki. A püspöki birtokok idegen kézen levén, egyedül a kanonoki javadalmaikból tartották fenn magukat. Barlabási János püspök halálával, vagyis a török hódoltsági időszakban 30 püspököt neveztek ki Szt.-Gellért székére. Neveik szerint a következők: Bódy György, Kapronczai Paulinus Péter, Kolozsvári János, Sbardellati Dudics András, Bornemisza Gergely, Gersei Melegh Boldizsár, Mathisy István, Szegedi Pál, Veráncsics Faustin, Herovics Mátyás, Lósy Imre, Dubovszky György, Püsky János, Szelepcsényi György, Széchenyi György, Zongor Zsigmond, Tarnóczi Mátyás, Rohonczy István, Erdődi Pálffy Tamás gróf, Macripodari Jáczint, Erdődi Pálffy Ferdinánd gróf, Ipolykéri Kéry Jásnos gróf, Galantai Balogh Miklós, Fényessy György, Dvornikovics Mihály, Telekessy István, Dolny István, Ordódy Zsigmond, Labsánszky Ferencz és Nádasdy László gróf. Történeti nevezetességű emléket csak néhányan hagytak maguk után. Kolozsvári és Dudics képviselték a magyar papságot a trienti zsinaton. – Bornemisza a szepesi kamarának prefektusa volt. E minőségében sok nemesi birtokot foglalt le Felső-Magyarországon a kamara számára igazságtalanul. Erélyes és válogatás nélküli gyarapítója levén a kamarának, jutalmazásul a király csanádi püspökké nevezte ki.* – Veráncsics Fausztin irodalmi férfiú volt s ötnyelvű szótárt szerkesztett, melybe a magyar nyelv szókincsét is fölvette. 1610-ben még csanádi püspök volt. Ez évben igyekszik Forgách Ferencz bibornok, esztergomi érsek közbenjárásával a másnak adományozott sági prépostságot visszanyerni.* Szelepcsényi pécsi püspök és esztergomi érsekként tette nevét a hazai egyháztörténetben emlékezetessé. – Széchenyi atyját Szabónak, akkori divat szerint Sartor Mártonnak nevezték. A török hódoltság alatt hadnagy volt Szécsény végvárában. Innen vette nevét. Sartor Márton a kereszténységért vívott harczokban többször ontotta vérét és a harczmezőn halt meg. A püspök anyja, Bán Sára, két fiával: Györgygyel és Lőrinczczel Bethlen Gábor támadása elől Szécsényből Gyöngyösre futott. György túl volt már a 30 éven, mikor a papi pályára lépett. Közel volt a 40-hez, mikor baccalaureussá s a hittudományok doktorává avatták. Még kispap korában nemességet szerzett magának, özvegy anyjának és Lőrincz öcscsének. 1629-ben II. Ferdinándtól kapták az armálist. Széchenyi 66 évet töltött az egyházi pályán. 10 éves áldozópap volt, mikor csanádi püspökké lett. 92 éves korában lett esztergomi érsekké. Vagyonszerző kitünő gazda volt. Kortársai a „bőkezűség és adakozás csodájá”-nak nevezték. – Gróf Kéry János virágzó nyomokat hagyott a magyar irodalom történetében. Rómában tanult és 31 éves korában 347a magyar pálosrend generálisa lett. Politikai és vallási ügyekben vezető országgyűlési szónok. Megírta Szelepcsényi György életrajzát és a „Martis Turcici Ferocia” cz. művet (1672). Korának kimagasló, nagytekintélyű alakja.* – A XVII. század második felétől kezdve kivált az elveszett püspöki javak visszaszerzése képezte főgondját a csanádi püspököknek, sajnos azonban csak csekély eredménynyel.
Vécsey Tamás: Az 1569. évi 58. törvényczikk.
Vatikáni Levéltár. Forgách 1610 máj. 10, aug. 2 és 3-án írt levelei. A pápa 1610. máj. 8-iki levele. (Századok, 1901. évf. IX. f. 781. 1.)
Bathó István: Kéry János. Budapest, 1911.
A protestánsok a hódoltság kezdetén még nem szakadtak el külsőképpen a kath. egyháztól. Önálló egyházi szervezetük csak később lépett életbe. A protestáns lelkészek eleinte a kath. egyház szertartásaival éltek; templomaikban megtartották az oltárokat, gyertyákat, szenteltvizet stb., megülték a kath. ünnepeket s a gyónáshoz is hozzájárultak. Ez az egység azonban mindinkább tünedezett s a különböző kerületekben legnagyobb eltéréseknek adott helyet. Dévai Biró Mátyás, Kálmáncsehi Sánta Márton volt gyulafejérvári kanonok, Mélius Péter s mások befolyása következtében a helvét reformáczó is behatolt a temesi végekbe. Sőt Erdélyben és a kapcsolt részekben az unitárius felekezetet is behozták, melynek hitelveit Blandrata György, János Zsigmond udvari orvosa hozta magával Lengyelországból. A reformáczió törekvéseit, az egyik előző szakaszban megnevezett délvidéki urakon kívül, a török hatóságok is rendkívül előmozdították, azzal is ellentétbe helyezvén magukat a Habsburgok uralkodó házával. Nádasdy Tamás, 1554 óta Magyarország nádora, Enyingi Török Bálint temesi főispán, Drágfi Gáspár nagybirtokos főúr s mások segédkezet nyujtottak Perényi Péter erdélyi vajdának, Petrovicsnak, a Jaksich és Csáki-családoknak az új hit terjesztésében. Magában a szomszédos Arad vármegyében 60-nál több református templom volt. Petrovics Péter Lippán és vidékén oly kegyetlen erőszakkal terjeszté az új vallást, hogy az áttérni vonakodó kath. papokat megfosztotta javadalmaiktól, tüzes vassal bélyeget süttetett az arczukra s fejük bőrét a tonzura helyén lenyúzatta. Temesvárott és vidékén Siklósi Mihály, Perényi Péternek udvari papja, azelőtt sátoraljaújhelyi kath. plebános, Lippai Kristóf és Abádi Benedek segédkeztek Szegedi Kiss Istvánnak, ki a Délvidéken töltötte élte javarészét, a reformáczió meghonosításában. Kálvin vallását a magyar nemzeti párton levő vezető urak vallásaként, a Ferdinánd és utódai kath. pártjával szemben „magyar hitnek” nevezték el. Protestáns iskolák keletkeztek Szegeden, Csanádon, Temesvárott, Lippán és Gyulán. A reformátusok 1549–1550-ben kétszer is zsinatot tartottak a Jaksicsok toronyi kuriájában.
A lángbuzgalmú Pázmány Péter, ki e korban a magyar kath. egyház legdicsőbb győzelmeit vívta hazánkban, nem szólhatott a temesközi kath. hívekhez is, mert katholikusok a hódoltságban már alig valának.
A magyar tudomány és irodalom, mely a mohácsi vésztől a bécsi békéig terjedő időszakban az ország más vidékein egyetemes emelkedést tüntet fel, úgyszólván teljesen ismeretlen és hatástalan maradt az elidegenített és magyarságából kivetkőztetett Temesközben. Némi vonatkozásban áll Délmagyarország ez időszaki kulturális történetével Gyarmathi Balassa Bálint költői múzsája, ki „Juliához” czímű szép énekeiben ifjúkori szerelmének tárgyát, Losonczy Annát, a temesvári hős leányát, dicsőitette meg, úgyszintén Tinódi Sebestyén, Enyingi Török Bálint íródeákjának költészete is, ki kora eseményeiről és vitézi tetteiről szerzett verseiben Temesvár hősi védelmét és bukását énekelte meg.
