Boszorkánypörök.
Boszorkánypörök.
De bár, mint láttuk, a vármegye a nagy királynő uralkodása alatt közgazdasági és közművelődési tekintetben jelentékeny lépéseket tett, ez időre esnek ama kor szégyenfoltjai is, a boszorkány-perek. A emberekben mindig megvolt a hit, hogy a túlvilági lelkek hol gonosz akarattal, hol pedig incselkedve beleavatkoznak az ő ügyeikbe. Igy például Szirmay az 1607. esztendőhöz, a következő eseményt jegyzi fel: „Ecsed várában a gonosz lélek maga szemfényvesztéseit tette, kövekkel hajigálván az embereket és az ételeket elcserélvén.” Károlyi Lászlónak 1667-ben nejéhez írt levelében is találunk valami ilyesfélét. „Csudálatosképen jelentette Isten nekem – írja, – szegény Laczkó betegségét meg; szombaton négyszer vagy ötször esék olyan peczczenés a kis asztalomnál. Vasárnap nem hallatott; hétfőn öt óra tájban kezdte el megint, mig a 502lábaimat mosták: csak ritkán, de nagyon peczczegett. Hogy lefeküdtem, azután nem hallatszott. Kedden a szerint –. Azolta már nem hallatik.”
De e hitnek olyan túltengése, a minőt e boszorkányperekben tapasztalunk, szégyene a XVIII. századnak. Pedig miben állott az egész? Vén és gonosz parasztasszonyok, kik a bűnt nem akarták elhagyni, puszta telkeken éjjeli dorbézolásra gyültek össze. Az ital és egyéb előttük ismert izgatószerek élvezete felkorbácsolt idegrendszerük elé démoni képeket állított, melyeket félig-meddig ők maguk is valóknak tartottak. A kínpad megtette a többit: rémes dolgokat vallottak. Hogy olvasóink e boszorkány-perekbe betekintést nyerjenek, a Rekettye Pila vallomásairól 1745-ben felvett jegyzőkönyvből közlünk egyes részleteket:
„.... Felvétetett a per Rekettye Heléna császlai lakos ellen, ki boszorkányságának kétségbevonhatatlan jeleit adta. Arra ítéltetett, hogy a kínzások minden nemével vallassák ki, kik voltak bűntársai, azután pedig égessék meg. Vallomását Jékey László szolgabíró vette ki és a boszorkány megégetése után foglalta irásba.
Kérdés: Azért teremtett-e az Isten, hogy üdvözűlj és ő szent felségét imádjad?
Felelet: Azért.
K: Ki adott neked okot, avagy kicsoda ingerlett arra, hogy az ördöggel szövetkezzél, valld meg!
F: Az megégetett tyukodi Kós Anna tanított, Rekettye Andrásné is tanított. Ő adott elsőben dióhéjban ételt és italt. Az Tolnay ur gyermekeit is Rekettye Andrásné vesztette meg. Mészárost is ő étette meg pálinkával dióhajban.
K: Miformán, minémű móddal szokták az boszorkányok magokat az ördög incselkedésére megadni, s magad is miképpen lettél azzá?
F: Legelsőbben Császlóban Varga Pál Kisóhoz mentem tánczolni, Csegöldön valamennyi gyermekén vesztés, emberi tétemény tapasztaltatott: mind Varga Pál Kisó ölte meg. Rekettye Andrásné is olyan boszorkány, az ki elszökött.
K: Kicsodák nyilvánvaló boszorkányok? Azok hol laknak? Személyválogatás nélkül, nevezet szerint valld meg; és mit cselekedtek, igazán beszéld elő!
F: Császlóban Czigány-Horvátné lúdjérczén járt, meglelte Tolnay úr. Az Szent-Gellért-hegyén jártunk. Az Tolnay úr gyermekét megvesztette (Itt elősorolja boszorkánytársait. Szerinte vannak ilyenek: Csengerben, Kisnaményban, Nagyarban, Jánkon, Gyarmaton, Rápolton, Rozsályban, Tatárfalván, Szatmártt, Csegöldön, Szárazberken, Gyügyén, Károlyban) Tyukodon pedig Pápainé főgenerális, az zászló nála vagyon.
K: Ládd, meg kell halnod. Olyan tisztes lélekből vallottad-e ezeket, az mineművel Isten színe eleiben akarsz menni? Ha nem úgy vagyon valami, még nem késő, s mind levonom az írásbul, valamit hibásan találtál mondani s vallani. Ime utoljára is elolvasom, és értsd meg jól.
F: Nem az kínzatástul való irtózástul, nem haragombul, sem hogy valakinek kárt tegyek, hanem amint igaz lelkembül vallom az felirottakat boszorkányoknak lenni. – mert mind boszorkányok; velem együtt jártak, költek, károkat töttek.”
A másik boszorkány, a kit megégettek s a kiről Rekettye Pila is beszélt. Kós Anna volt. A vallomásairól fölvett jegyzőkönyv a következőket tartalmazza:
K: Nevezd meg boszorkány, vagy kanördög társaidat; azokat kinek híják és hol laknak
F: Minthogy magam sem vagyok boszorkány, nincsenek boszorkánytársaim, s nem tudok aféle mesterséghez.
A szerencsétlen a kínzások három fokát állhatatosan végigszenvedte. De mikor a hóhér a negyedikbe akart fogni, kérte, hogy álljon meg, mert vallani akar. Ilyformán „szabaddá” lévén, szóról-szóra így felelt a feltett kérdésekre.
K: Mondd meg tehát, kicsodák a társaid, és azok hol laknak?
F: Én hogy boszorkányságra adtam magamat, csak négy esztendeje, nem több.
K: Hát miképpen és mi formában adtad magadat a boszorkányságra?
F: Ezelőtt négy esztendővel Tyukodon lakos Babócs Andrásné és társai engemet az tyukodi Szilágyi István puszta házában vittenek éjszakának idején 503és ottan minden úton-módon kényszerítettek, hogy legyek én is boszorkány, mint ők; sőt Babócsné három sing vásznat is adott nekem a végre. Én sok untatásokra reá állottam, és közikbe is iktattak.
K: Miformában lett az közikbe lett esküvésed?
F: Primo. Az Istent meg kellett tagadnom, azt mondván ők énnékem, hogy ne higyjek mindenkor az Istennek és ne híjam segítségül mindenkor, mert anélkül is elmehetek oda, a hova akarom, csak az Isten neve helyett mondjam ezen szavakat: „Hip, hop, ott legyek, az hol akarom.” Szekundo. A miatyánk imádságábul ki kellett ezen szavakat hadni: „De megszabadíts a gonosztul.”
K: Minekutána közikbe eskettek volna, azután mit csináltak veled azon személyek?
F: Közikbe lett esküvésem után Babócs Andrásné balfelől az hasamon megjegyzett és bélyegezett.
Notandum! Ezen rajta lévő jegy okuláté is általunk megnézettetvén, olyan hosszúságú és szélességű, mint az embernek az ujja; és olyan sebhelye van, mintha tüzes vassal sütötték volna oda.
K: A megbélyegeztetésed után miként történt dolgod?
F: Akkor ottan semmit sem csináltunk, csak eloszoltunk, kiki maga házához. Hanem harmadik éjszaka, éjfél előtt Babócsné a Szilágyi András házában, az holott akkor laktam volna, bejövén és az ágyam előtt megállván, engemet felköltött, azt mondván: „Kelj fel, el kell menni! De elsőbben is az urad mellé tégy egy seprőt!” Én az ágyambul felkelvén, a seprőt az uram mellé tettem. Azután Babócsné engemet megnyergelt, egy nyeregforma darab csontot tévén az hátamra és valamely kenőcscsel a fejem tetejét, két tenyeremet és mindkét talpamat megkenvén, az hátamra ült és azt mondotta: „Hip, hop, ott legyek, az hol akarom.” S jóllehet az ház ajtaja be volt zárva, de azon szavai után mindketten felkelvén, az ajtó kilincsénél levő hasadékon, de igen kicsiny helyen, az házbul kimentünk. Azholott is kinn az udvaron állván az megnevezett boszorkányok, együtt felkeltenek és elmentünk az feljebb mondott Szilágyi puszta házába, az hol ezelőtt harmadnappal közikbe esküdtem vala.
K: Mit csináltatok akkor azon puszta házban?
F: Elsőben is ettünk valami rosz nyúlós húsbul való igen rosz ételt. Bort is ittunk, melyet a sutrul vettek le, de az jó volt.
K: Asztalrul vagy valami székrül ettetek-e? És a setítben miként láttatok enni?
F: Sem asztalunk, sem székünk nem volt, hanem csak körül ültünk az ház közepin a földre; úgy ettünk. Volt valami világosság is az házban. De az sem nem gyertya, sem pedig tűzvilág nem volt. Magam sem tudom, mi lehetett. Mely világosságot öreg Sz. Jánosné hordozta. Az ételt elvégezvén, az angyalosi Cs-né mintegy másfél arasznyi sípot vett elő és azt fújván, mindnyájan mintegy félóráig tánczoltunk ottan a sípossal együtt. Ezeket e szerint elvégezvén, onnan felkeltünk és mentünk Angyalosba Cs-né házához, én ezen útban is lova lévén Cs-nének. Hol a földön mentünk, hol pedig repülve. Másként az hol vizet értenek, azonnal mindnyájan szárnyokra költenek, de igen hamar oda érkeztek. Ottan is az Cs-né háztájékán alkalmasint félóráig tánczoltunk és elvégeztével ezen szókat mondották: „Hip, hop, ott legyek, az hol akarom.” Mindnyájan szárnyakra költenek és oly kevés idő alatt, míg kétszer a miatyánkot el lehetett volna mondani, Tyukodra haza mentünk. De mivel én Babócsnénak lova voltam, őtet elsőben a maga házához haza kelletett vinnem. Az holott a nyerget Babócsné az hátamrul, az hársbul csinált kantárt is fejemrül lehúzván, újra is a feljebb nevezett kenőcscsel fejem tetejét, két tenyeremet, talpamat Babócsné megkenvén, a Szilágyi András házában, az hol akkor laktam, az ajtó be lévén zárva, azon az lyukon, vagyis hasadékon, az hol kimentünk vala, visszarepültem és az uramat aluva tanálván, a seprőt elvettem mellőle és az ajtó mellé helyére visszatettem. Másként olykor egész virradtig az úr fel sem szokott serkenni, mert valamikor elmentünk mesterségünket követni, elsőben Babócsné valami kenőcscsel meg szokta kenegetni a szeme körül, hogy nehéz álom legyen rajta.
K: Ezen mesterséget követve többször is és azután is jártál-e az nevezett boszorkányok társaságába?
F: Amint megmondottam, csak négy esztendeje, miolta megmondott boszorkányok közé esküdtem. Másként igen gyakran nem is szoktuk mesterségünket 504követni, hanem mikor az ujság feltetszik, mindenkor három éjszaka egymásután cselekedtük, azután egész holnapban egyszer sem.
K: Hová szoktatok járni, nevezd meg: Szent Gellért hegyére, avagy más helyre?
F: Többször, avagy inkább mindenkor Világosvár puszta hegyére, az holott más kompániákban levő boszorkányok is voltak mindenkor.
K: Az más kompániában levő boszorkányok, úgy ti is mit csináltatok azon Világosvár hegyén, és a más rendbéliek kicsodák s honnan valók voltanak?
F: Én azokat nem ismértem, mert inkább mind oláh nyelven beszéllettek. Máskép is ők az maguk kompániájával az hegynek egyik oldalában, mi pedig, az mi kompányiánk, az másik oldalában voltunk, lévén minden kompányiának sípos muzsikása, kinek muzsikálásánál alkalmasint félóráig tánczolván és azt elvégezvén, a tyukodi kompányiabéliek kimentenek bizonyos pinczébe akármi kicsiny lyukon. Nem gondoltak azzal, hogy az ajtaja be volt zárva. És ottan borral jóllaktak s némelyek meg is részegedtek.
K: A pinczében a bort csapon-é, avagy lopón vették ki? És te is lejártál-e vélek a pinczébe?
F: Csűt hordoztak magokkal, azzal szíjták ki az hordóbul a bort és úgy ittuk. Mivel pedig minden menetében én lova voltam Babócsnénak, néha lementem véllek, néha pedig a pincze mellé leütöttek egy kis vesszőcskét és kantárszáromál fogvást ahhoz kötöttek. Ott kellett állanom, míg ők a pinczében vendégeskedtek. Másként engemet sem hadtak szomjan, mert üvegpohárban hozták ki a bort nekem s úgy itattak.
K: Mikor az italt, tánczot és egyebeket ottan elvégeztétek, azután mit csináltatok?
F: Mindnyájan szárnyokra kelvén, Babócsné pedig nékem az hátamra ülvén, Tyukodra s kiki maga lakóhelyében haza mentünk. De mivel én lova voltam Babócsnénak, elsőben őt mindenkor a maga házához kelletett vinnem; úgy aztán a feljebb megírt módon mentem a magam szállásomra.
K: A más rendbéli általad megnevezett kompániának, úgy a tyukodi kompániának is hány zászlójok volt és azok micsoda formájuk?
F: A másik kompániának három tarka zászlója volt, a tyukodinak pedig egy fekete-tarkájú koczkás, nem szinte félviseltében való négyszegletű selyem keszkenőből álló; a rúdja mintegy két arasznyi, de nem tudom, fábul-e, vagy rézbül való, mert igen sárga, mint az arany.
K: Magánosan sohse mentél?
F: Egyszer sem mentem magánosan, hanem mindenkor lova voltam Babócsnénak. A minthogy a sok járás miatt mind a két térdem, valamikor elmentünk, úgy a hátam is annyira kisebesedett, hogy a térdembül csontot is hánytunk ki. Másként Babócsné az hátamon és lábamon levő sebeket megkenvén, két nap alatt meggyógyultak, noha más úttal megint kisebesedett, mert éjfélig mindenkor meg kellett Világosvárát járni. És a szám is, mikor fére volt húzva, a zabola miatt történt, de azt is ugyancsak Babócsné gyógyította meg.
Notandum: Az hátán mondott s nyergelés miatt esett, úgy a térdein levő helyeket okuláté is mi megnézvén, a szerint tanáltatott, a mint mondotta, úgy hogy egész háta csak forradásból, sebhelyből állott, a térdei is hasonló sebhelyekből.
Ezen szószerinti idézet után rövidebbre fogjuk a szerencsétlen Kós Anna vallomásait.
Elbeszéli, hogy Babócsnénak a tömlöczből is üzent, hogy szabadítsa ki, de hiába. Elmondja, hogy az ő parancsára rontotta meg Urai Mihálynét, olyformán, hogy kötést tett a derékalja alá. Azért haragudott reá, mert ennek kutyái az ő borját megölték és az árát nem akarta megadni. Babócsné pedig a Simai Sámuelné lábát rontotta meg, a miért megölte a malaczát. Ez a Babócsné egy lidérczet tart a házhéján, olyan formát, mint egy iromba tyúk; nappal az ágya alatt van, tövissel rakja be, hogy meg ne lássák, éjjel pedig közösködik vele. Ezt a lidérczet sorban tartják és sótalan kását adnak neki enni, de mindíg a házhéján, mert a szobában nem etetik.
Arra a kérdésre, hogy mi haszna van a boszorkányságnak, ezt feleli: Világosvár hegyén egy emberi ábrázatú, szűrbe öltözött alak fogadja őket, ki nem más, mint Judás nevű pokolbeli ördög. Ez tánczra bíztatja őket. Mikor pedig 505már kifáradtak, egy-egy pénzt ad nekik. Nem olyan az, mint a király pénze, hanem fekete és jórészben réz; ezért kapnak a pinczében inni, stb.
Bírái annyira hittek a szerencsétlen asszony boszorkányságában, hogy még ily kérdést is intéztek hozzá: „A Székely Jánosné gyermekének hová tetted és kötözted az eszét, erejét és testének minden egészségét?”
Babócs Andrásnét, kit tyukodi Kós Anna és Rekettye Pila kevertek be vallomásaikkal e perbe, Szatmáron fogták vallatóra. De állhatatossága mellett szerencséjére oly erős természete volt, hogy a kínzások összes nemeit kiállotta. Ezért a tanács, bár ártatlannak nyilvánította, de a város területéről örökre kitiltotta. Mindössze a hóhérnak fizetett munkájáért egy forint húsz krajczárt. A szatmári hasonló pörökből tudjuk meg azt is, hogy miképen ment végbe a boszorkánypróba. Jobb kezüket ballábukhoz, balkezüket jobblábukhoz kötve, vízre bocsátották őket. Ha alámerültek, bűnösöknek nyilváníttattak, s akkor kezdődött a vallatás tüzes harapófogóval.
