A devalváczió.
A devalváczió.
Az 1811-ik év keserű meglepetést hozott. Levél érkezett a nádorispántól, melyet csupán márczius 15-én volt szabad felbontani. Ebből értesültek a rendek a pénzügy teljes csődjéről, melynek következtében a papírpénz értéke ötödrészére szállott alá. A vármegye ugyan rögtön megnyugtatta aggódó tisztviselőit, mert fizetésüket az előbbinek ötszörösére emelte, de a nagy közönségben hallatlan rémületet idézett elő a devalváczió, különösen pedig az a nélkül is pangó kereskedelmet és ipart bénította meg teljesen. E méregpohár után valóságos limonádé számba ment, hogy a kormány atyáskodó módon eperfacsemetéket osztott szét a községek között a selyemtermelés meghonosítására, valamint az is, hogy négy font pamutcserje magot tukmált rá a törvényhatóságra.
Az 1812. évi országgyűlésre felküldött Eötvös Sándor és Isaák Sámuel instrukcziói főkép a pénzügyi helyzet megjavítására czéloznak. Rendezze a kormány az ország financziális állapotát, a követek pedig ne is vállaljanak újabb terheket. A bányamívelés előmozdítására a termés aranyért ne bankót, hanem aranypénzt kapjanak a bányatulajdonosok. Állapíttassék meg a kősó ára mázsánként 2 frt 30 krajczárban, a por-sóé pedig ezzel arányosan. Vétesse elő újból a kormány a reformterveket, gyorsítsa a törvénykezés rendjét; adja vissza a vármegyének azt a jogát, hogy önmaga válaszsza meg jegyzőit. Határozzák meg a rendek pontosan, hogy a kihalt ág után mikor örököl a rokonság, mikor a kincstár, s terjeszszék ki ezt a törvényt a városokra is. Minthogy továbbá a nem nemesek nem juthatnak ingatlan birtokhoz, töröljék el azt a szokást, hogy a nemesi. birtokok zálogképen zsidó kézre szálljanak. A többiekben ismétlik régi reformterveiket, melyeket a kormány teljesítetlenűl hagyott.
