A lelkészek.
A lelkészek.
Egyáltalán ezeken a keleti részeken, a hol az újítás telesen diadalra futott, a református egyház az ősi uralkodó egyház jogaiba lépett. Papjaik ármális nemességet élveznek, mely azonban nem terjed ki gyermekeikre is. Baj, hogy nagy függésben vannak híveiktől. Szerződéses viszonyban állanak velök, melyet bármelyik fél előleges bejelentés után felmondhat. A hívek igen állhatatlanok, mert gyakran élnek azzal a jogukkal, hogy főképpen öregebb papjaikat nem marasztják s akkor azoknak pusztulniok kell. A lelkipásztorok között nem ritkaság a magas képzettségű ember, ki tudományát valamely külföldi egyetemen szerezte. Az ilyen tudós ember köré, ha már híre futamodott és a héber, görög és latin nyelveket előadni tudja, csakhamar messze vidékről sereglenek a tanulók, de csak ha a szegényebbjét a város vagy az egyház pártfogója, valamely hatalmas főúr, élelemmel ellátja. Igy volt ez Erdődön, hol Drágfi Gáspár, Szatmártt és Nagybányán, hol a városi tanács karolta föl az oktatás ügyét. Tehát egy akadémiai képzettségű ember is elég ahhoz, hogy valahol „főiskola” alakuljon; a mai gimnázium hat osztályának megfelelő klasszisokban tógátus diákok végezték a tanítást. Ilyen helyeken nagy az egyház tekintélye s bár a belső zavarok ott sem tartoznak a ritkaságok közé, a hívek engedelmes szívvel vetik alá magukat az eklézsiai fenyítéknek, még az elég gyakran alkalmazott kiközösítésnek (excommunicatio) is. Ily előkelő helyeken a papok és tanárok irodalmi működéssel is foglalkoznak. Egy ily örökös emlékezetű tudományos vállalat lett volna az is, melyre 1652-ben Szatmári Miklós szatmári tanár kérte ki a vármegye pártfogását. A dolog előzménye az volt, hogy id. gróf Bethlen István végrendeletileg 500 aranyat hagyott egy magyar bibliafordításra. Szatmári tehát a vármegyéhez intézett folyamodványában előadta, hogy „az ő szent társaságuk közönséges vágyózó akaratbul, Istenhez való buzgóságbul és az Ő szent szándéka szerint újonnan akarja magyar nyelvünkön kinyomattatni a bibliát cum marginalibus annotationibus, capitulorum summis seu argumentis et locis parallellis, öreg formába egész árkusonkínt, öreg betűkkel.” De a könyvnyomtató ezért a pénzért csak 450 példányt állíthat elő, holott ezrekre volna szükség. Ezért kéri a vármegye támogatását. Ugyanő egy másik felterjesztésében előadja, hogy a váradi, fejérvári és bányai iskolák mintájára szeretnék a szatmári iskolát is classisokra osztani, mert így ifjú és gyermek együtt tanúl, s e miatt sok a zavar és hátramaradás. A szülők inkább pápista iskolákba viszik gyermekeiket s ezek maguk is oda kivánkoznak. Minthogy a város képtelen ily nagy reform végrehajtására, a vármegyétől kér négy preceptor számára fizetést.
446Szatmári Miklós óhajtásai talán éppen azért nem teljesülhettek, mert nagyon is sokat kért. Legalább sehol sem olvassuk a vármegye irományai között, hogy ezekre a nemes czélokra akkor valamit áldozott. De más oldalról örökre fogja hirdetni a szatmár-vármegyei születésű Károli Gáspár biblia-fordítása e vidék reformátusainak tudományszeretetét s egyszersmind akkori magyar nyelvét.
