A szatmári vár ostroma.
A szatmári vár ostroma.
Balassa, zsákmánynyal megrakodva tért vissza a szatmári várba, a hol éppen a sok kincs felosztásával volt elfoglalva, mikor arról értesült, hogy Ibrahim budai és Malkócs temesvári basák 20.000 törökkel közelítenek a vár ostromára. Ferdinándnak sok jó vitéze volt a várban, így hát erősen készültek annak védelmére, Az ellenség azzal kezdte, hogy Németi városát 1562 április 13-án felgyujtotta. Az éjszaki szél valóságos tűzesőt öntött Szatmárra s a város és a vár lángba borult. Odaégett minden eleség, az összes takarmány; a lángok martaléka lett a Hadadnál ejtett zsákmány, sőt még az arany- és ezüstpénz is összeolvadt. Képzelhető, milyen nyomorba jutott az egész őrség, mikor még a lovak is a fák rügyein tengették életüket.
Midőn legnagyobb volt a zavar a tűzvészben, a törökök általános rohamot intéztek a vár ellen; de a magyarok egyik kezükkel a tüzet oltva, a másikkal magukat védelmezve, a támadást hősileg visszaverték. Az ostrom ideje alatt meghallották a törökök, hogy a környékbeli nemesség egy része családjával és minden becses ingóságával együtt a rozsályi várban vonta meg magát. A két basa, a dús zsákmány reményében, oda küldte serege egy részét, hogy azt az erősséget, a mely inkább kastély volt, mint vár, kézrekeritsék. Az ostromlottak szerencséjére éppen azelőtt való napon érkeztek oda Gémes Ferencz és Kátai Ferencz, valami százötven főnyi lovassággal Eger alól. Ezek nem szüntek meg 440buzdítani a benszorult nemességet és parasztságot, hogy csak legyenek kitartók, mert igy menekülhetnek meg a török rabságtól. Mikor már az ostrom javában folyt és mindkét részről sokan hullottak el, a vár kisebbik kapuján kibocsátották Baksai Tamást mintegy ötven jó legénynyel, kik az ostromlók háta mögé kerülve és onnan támadva, hirtelen akkora rémületet okoztak, hogy a törökök hanyatt-homlok futva, elmenekültek a vár alól.
De Szatmár ostroma tovább folyt. Ferdinánd király, hogy ezt a fontos várat megtarthassa, az éppen moldvai útjából megérkezett Székely Antalnak megparancsolta, hogy lehető nagy sereget gyüjtve, menjen az ostromlottak segítségére. Ráírt a szomszéd vármegyékre is, hogy a nemesség mind egy szálig, a parasztok közül pedig minden ötödik keljen fel és siessen a Székely Antal zászlai alá. Már mintegy ötezer ember volt együtt Ecsed alatt. Ezekhez csatlakozott még az a 415 lovas, a kiket Sziléziában toborzottak össze a törökök ellen. A szatmáriak különösen a miatt jutottak válságos helyzetbe, hogy puskaporuk elfogyott s így még védeni sem tudták eléggé magukat. Ezért a főbb emberek tanácsára, parancsnokuk, Zay Ferencz azt határozta, hogy a várból titkon kibocsátott embere által puskaport kér Székelytől, kinek megüzeni, hogy meghatározott időben legyen Németiben; ő majd hidat veret a Szamoson s azon kiront, hogy a szállitmányt átvehesse. De elszámították magukat, mert a mikor az éj csendje alatt a várból a hídon átszáguldtak, a várva-várt szállitmánynak hírét-hamvát sem látták, s alig voltak ők a tulsó hídfőn túl, a törökök ugyanazon az úton a vár ostromára rohantak. Most látták, milyen oktalanul cselekedtek, s ezért visszafordulva, az ostromlók után iramodtak. Elveszett volna a vár, ha Dobó Domokos, az egri hős öcscse, ki köszvénye miatt otthon maradt, a nagy sivalkodás hallatára hirtelen lóra nem kap s embereit, kit szép szóval, kit tőrrel, a bástyák védelmére nem hajtja. Így a törökök két tűz közé szorultak s nagy veszteséggel verettek ki a várból. A magyarok győzelmük ellenére is kénytelenek lettek volna – a nagy inség miatt – a várat feladni, már ki is tűzték a meghódolás napját, azonban három nap mulva, az ostrom tizenhatodik napján, a török váratlanul elvonult, mert bár az egész nagy vidéket kirabolta, szintén hiányt szenvedett az élelemben. Így menekült meg Szatmár vármegye, s messze vidéke; ment is maradt hosszu időre a török hódoltság átkától. A basák Szatmár alól Ecsed felé tartottak és miután itt mindenben nagyobb eredmény nélkül összemérték fegyvereiket a magyarokéval, eltávoztak és mindegyik saját székhelyére vezette csapatait.
Balassa Menyhért a veszedelemtől megszabadulván, uj csínyt követett el. Csellel elfoglalta Szinér várát. Tudnunk kell, hogy a Meggyesaljai Moróczok családja a XV. század végén fiágon kihalt s birtokaikat a Báthoryak kerítették kézre erőhatalommal. Ezek sokáig perlekedtek egymás között fölötte, míg végre 1520-ban Verbőczy István királyi itélőmester előtt az Ecsedi, Somlyai és Szaniszlófi Báthory ágak egyességre jutottak és megosztoztak. Szinér vára akkor Báthory Zsigmondnak egy ifjúkorban levő, tapasztalatlan fia kezében volt. Ezt arra kérte Balassa, a vén róka, engedje meg neki, hogy aranynyal és ezüstel telt kincses ládáit az ő sokkal biztosabb fekvésü várában elhelyezhesse. A gyanútlan ifjú beleegyezett. Erre ő kövekkel telt ládákat czipeltetett fel a várba, s mig kincseinek megtekintésére hol kisebb, hol nagyobb kísérettel oda felrándult s mindannyiszor bebocsáttatást nyert, egy kedvező alkalommal az őrséget lefegyverezte s a vár urával együtt kidobta. Szirmay, a ki szintén Bethlen Farkas műveiből veszi át ezt az eseményt, hibásan írja le, azt állítván, hogy a Szapolyai-pártiak követték el ezt a csalárdságot és megtoldja azzal, hogy ugyanők a várat Báthory András ellen való haragjukban földig lerombolták és hogy azóta föl sem épült. Ez igaz lehet, de nem az előbbi eseménynyel állott közvetetlen kapcsolatban.
Az egész ország megbotránkozott Balassa gonoszságain és még sokkal inkább fájt az mindenkinek, hogy a király mindezt tűrni kénytelen. Tele is volt panaszszal az 1563. évi pozsonyi országgyűlés, mikor Miksa királyt koronázták. A többi között megjelent ott a rendek színe előtt egy nemes ember, levágott két karját nyakába akasztva és megindító módon hívta fel bosszura Istent és az embereket Balassa ellen, a ki őt ily kegyetlenül megcsonkította.
Szatmár továbbra is a Balassa Menyhért kezén maradt, de a két testvérváros polgárai tűrhetetlennek találták már rabló-garázdálkodásait, azért csak 441a kedvező alkalomra vártak, hogy tőle megszabaduljanak. A szerencse kedvezett, mert Balassa 1564 őszén hosszabb rablóhadjáratra indult: a tokaji szüretet akarta megrabolni. Míg ő faluról-falura járva, a lakosságtól hordókat zsarolt, hogy legyen mibe leszűrnie a mások fáradságának édes gyümölcsét, azalatt a szatmáriak megüzenték régi földesuruknak, Somlyói Báthory Istvánnak, hogy jőjjön és foglalja vissza igaz tulajdonát; ők mindenben segitségére lesznek. Báthory, a ki akkor Várad parancsnoka volt, hallgatott szavukra és egy este a maga előtt hajtott csorda pora között észrevétlenül bement a várba és elfoglalta. Hatalmába esett itt Balassa felesége és egész családja, meg az a temérdek sok rablott kincs, melyet az akkori írók mesés értékűnek mondanak.
