A vármegye őslakói.
A vármegye őslakói.
Ezen – régészeti szempontból – fontos kérdésnek megoldása tisztázásra vár, a melyhez egy morzsával a következőkben kivánunk hozzá járulni.
Az ajaki határban, közel a kis-várdai vasúti állomáshoz, Czóbel Imre birtokán 1867-ben, határárok ásása alkalmával több kővésőt és nagy kovakéseket találtak és innen került dr. Rómer Flóris szerint az első biztos magyar lelhelyü nagyobb kovakés a nemzeti múzeumba.
E lelhely közvetlen közelében – egy mocsáros hely szélén – br. Vécsey József, dr. Rómer Flóris és többek társaságában, e czikk írója is tevékeny részt vett egy őstemető kutatásában.
Mintegy nyolcz sír bontatott fel; – de van ott még több is. – A csontvázak – valószínűleg a humus-sav behatása folytán – teljesen épek voltak. Két koponyát a szabolcsi múzeum őriz. A csontvázak arczczal keletre irányítva, baloldalra fektetve, fejüket bal kezükön nyugtatva, összekuporodott helyzetben voltak, mint azt dr. Wosinszky Mór Tolna vármegyében Lengyelen is találta. Ezt a temetkezési módot Egyiptom praehistorikus (Menes előtt) népénél is észlelték. – Némely csontvárnak hátuljánál, lábainál nagyobb – a földnek súlya által összetörött edény volt.
Mindegyik csontváz szája előtt 4–6 apró edény volt elhelyezve, nyilván azon czélból, hogy a túlvilágon ne éhezzenek. Ez edénykék többnyire nem korongon készültek, de akadtak korongon, finoman készültek is, de minden diszítés nélkül és annyira rosszul voltak égetve, hogy dr. Rómer Flóris felügyelete alatt, zsebkéssel és nagy gondddal faragván ki azokat a környező televényes agyagból, mégis csak kettőt lehetett ép állapotban kiemelni, melyeket dr. Rómer magával vitt.
Mellékesen jegyezzük meg, hogy nálunk a homokos talajban a honfoglaláskori, árpádkori sírokban a csontvázak többnyire el vannak enyészve, míg a sokkal régibbekben – de anyagos rétegben – épebbek.
I. tábla.
A szabolcs vármegyei múzeum őskori gyüjteményéből.
Saját felvételünk.
372Az ajaki sírokban talált csontvázak az őslény-csontokhoz hasonló színüek és szilárdságuak.
Azt, hogy a csupán kőeszközöket használt őslakóink, vidékünkön az agyagiparnak mily fokán állottak, mai tájékozottságunk szerint csakis az ajaki temetőben lehetne megállapítani. Annyi bizonyos, hogy az agyagipar akkor magasabb fokon állott, mint a milyenre honfoglaláskori és árpádkori temetkező helyeinken akadunk.
A közbe eső bronzkorszaki és népvándorláskori agyagedényeknek kitünő, páratlan példányait őrzi a múzeum, míg az úgynevezett La Tčne-koriak, még az ajaki kőkorszaki edények mögött is messze állanak.
Úgy látszik, hogy az ősidőkben is, a harczias népek kevesebb súlyt fektettek az iparra, mint a békében élők. Asz agyagipar itt nem haladt fokozatosan, hanem haladás és visszaesés váltakozott egymással.
