A gyulaji kunhalmok.
A gyulaji kunhalmok.
A gyulaji határban, egymástól messze szétszórva, mintegy 7 halom, a geszterédi határban pedig mintegy 9 halom külön csoportokat alkotnak, mely utóbbiak közül hat egymás mellett ívalakban elhelyezett kunhalmokat 1868. és 69-ben báró Vécsey József e sorok írója és később Rómer Flóris jelenlétében ásatott meg. Ez ásatások eredménye az Archaeologiai Értesítő I-ső évfolyamában lett közölve.
E hat halom közül öt még az ősidőkben, kincsásók által teljesen ki lett fosztva és csak egy kardtok záródását képező u alakú, 5 1/2 cm. széles és 4 1/2 cm. hosszú ezüst tárgyat és néhány alaktalan bronz-lemeztöredéket találtunk. A hatodik sír nem volt egészen kifosztva. E halmok közűl 2 nagyobb, 4 kisebb volt. A legnagyobb 4 méter magas és 24 méter széles. – A halmoknak az alja eredetileg egész szélességükben mintegy két méter mélységben a föld színe alatt ki volt hányva és az egyetlen emberi csontváz a nagy kerek sírnak közepére volt elhelyezve. Itt-ott rendetlenül szétszórt lócsontokat is találtunk.
A sír feneke mintegy két méterrel feküdt mélyebben a talaj felszínénél. Lehetett 2 méter hosszú és másfél méter széles. Az egyetlen emberi csontváznak csak némely része volt a sír közepén fejjel délnek, lábbal északnak elhelyezve, de ezen elhelyezést csak egyes csontok helyzetéből lehetett következtetni, mert a csontváz legtöbb része a sírnak a délnyugati szögletében volt felhalmozva. A délkeleti sarokban, hegyével lefelé irányítva, egy 29 cm. hosszú elrozsdásodott vaslándzsát találtunk, melynek köpüje vastag színezüst-lemezzel volt borítva. A sír négy szögletében nagy L alakú elrozsdásodott vaskapcsokra akadtunk, melyek valószínűleg a sírládát képező négy – teljesen elkorhadt – deszkát tarthatták össze. Több apró színezüst lemeztöredék és apró csat is került, de azt már nem tudjuk, hogy a sírnak mely tájékán; arra azonban világosan emlékezünk, hogy a legtöbb ezüsttárgy színezüstből volt készítve, réz-rozsdának nyoma sem volt, és hogy azok teljesen chlor-ezüstté változtak, mert mikor kivettük, hófehérek voltak, a világosságon előbb lilaszínűvé, később feketévé váltak, és az ujjak között szétporlódtak. Két ezüst tárgy ahhoz a két kicsin gót sarkantyúhoz hasonlított, mely Kanyárról került múzeumunkba és a mely annak egyik becses részét teszi. Találtunk egy rézből vagy bronzból készült pajzsdudort is, mely egy kis gyermek kalapjának is tartható lett volna, ha karimáján három helyen egymáshoz közel levő két-két lyukkal nem lett volna ellátva, melyeknek mindenikében egy-egy, – centiméter hosszú – mindkét végén szétkalapált aklaszeg volt.
A sírnak a közepe táján találtunk egy kis tojás nagyságu borostyánkő darabot, melyen rovatolások voltak, meg pedig úgy, hogy csekély fantáziával lófej utánzatának lehet tartani. Közepét egy ezüst húzal hatotta át.
A sírnak kellő közepén, az emberi csontváz-maradványok jobb 388oldalán, egy körülbelől 5 centiméter széles, 50 ctm. hosszú vaskard feküdt, annyira elrozsdásodva, hogy azt zsebkéssel és nagy gonddal körülfaragva, csak sok darabban lehetett kiemelni.
A karnak felületét bársonyszerü – pár milliméter vastag – fekete lepedék borította, mely a kard-hüvelynek bőr-, vagy más anyagból készült korhadéka lehetett. E hüvelyen, tehát a kard hegyén is túl, két mintegy 7 centiméter átmérőjű, vékony ezüst-lemezből készült korong találtatott, melyet egy ujjnyi vastagságú, külső kerületén rovátkolt, belső kerületén réses, a korongok kerületének megfelelőleg kerekre hajlított, üres ezüstcső foglalta össze. Az alsó korongon díszítésnek nyoma sem látszott. A felső korong, mely az előbbivel együtt egy sikban feküdt a karddal, némileg babérkoszorúhoz haosnló, de alig látható aranyozott díszítéssel volt ellátva, közepén két centiméter hosszú, néhány milliméter vastag, fényesre csiszolt, kerülék alakú, metszés nélküli onix-kővel.
E tárgyakon kívül cserépdarabokat szedtünk fel, melyeken – kiszáradásuk után lekefélve – díszítéseket észleltünk és mozaikszerűleg összeragasztva, a paksihoz hasonló, nagy csésze-alakú, vékonyfalazatú, keskeny talpú, a terra sigillátákkal rokon-edény állott elő, de felülete fényezett nem volt. A perem alatt úgynevezett ökörszem-díszítés futott körül, ez alatt pedig elmosódott, rendnélküli, pettyes girland, mely talán csillagokat vagy napokat ábrázolt. Ez edény koráról dr. Rómer véleményt nem nyilvánított, de néhány évvel a lelet után, Berlinben a „Norddeutsche Alterhümer” gyűjteményben egy hasonló edény volt látható, melyet Mainzban Kr. u. ötödik századból származó érmekkel együtt találtak, tehát azon korból, mikor hazánk területe a hunnokat uralta.
A lényeges különbség a két edény közt azonban az, hogy a Mainzban talált edény domborúan, a geszterédi pedig homorúan volt díszítve; tehát a geszterédi edény egy rómainak barbár utánzata. Ezen halmok dr. Hampel szerint a Kr. u. II.–III-ik századból származnak, de nem lehetetlen, hogy hun-sírok voltak és ez a nép nyelvén kúnra változott. Dél-Oroszországban a Káspi-tengerig kurgán elnevezésű, számos halom van szétszórva, a melyeknek tudományos átkutatására az orosz kormány évenként 29–30 ezer rubelt áldoz.
