Bátor, a Rákóczyak birtokában.
Bátor, a Rákóczyak birtokában.
Id. Bethlen István 1648-ban meghalván, még ugyanazon évben, a linczi békekötés értelmében, az ecsedi uradalommal együtt, a Rákóczyak birtokába jutott Bátor, s hogy uj tulajdonosaik kiváló figyelemben a pártfogásban is részesítették, sok adat bizonyítja.
Ezek közt 1638 deczember 13-án Gyulafehérváron kelt okiratban I. Rákóczy György elengedi az Ecsed várához tartozó bátoriaknak a nemes vármegyétől reájok vetett ú. n. dica-pénzt (adó), mivel különben is ezt a várhoz megszolgálják. Fia, II. Rákóczy György meg 1648 aug. 16-án Nyír-Bátorban kelt okiratában felmenti őket a postaszállítás alól s ugyanezt ismételi 1651. okt. 19-én kelt levelében.
1649. szept. 16-án Kállóban kelt okiratában a bátori lakosokat a Szatmár és Szabolcs vármegyékben vett marháik után a harminczad fizetése alól felmenti, s ezt 1654 decz. 17-én is megerősíti.
1654 decz. 8-án Ecseden kelt okiratában meghagyja tisztjeinek, hogy Bátornak azon régi kiváltságát, mely szerint ide a jobbágyok bárhonnan jöhetnek s innen szabadon el is mehetnek, tiszteletben tartsák, azonban szabolcsmegyei jobbágyember befogadását megtiltja.
Ugyanezen év és hó 17-én kelt okiratában a száldobágy-teremiekkel szemben bizonyos „Fekete-Berek aljáról és kaszálójáról” intézkedik a bátoriak javára.
Legnevezetesebb okirata II-ik Rákóczy Györgynek az 1655. febr. 5-én Somlyó várában kelt s részben már érintett kiváltságlevele, melyben 40 nyírbátori katonájának s ezek hadnagyának kiváltságait és kötelességeit szabályozza, a melyet 1666. július 3-án I. Rákóczy Ferencz is megerősített Sárospatakon kelt okiratában.
II-ik Rákóczy Ferencztől is van két oltalomlevél 1703. aug. 9-ről és 1709. márczius 9-ről, melyek közül az első azért adatott, mert a bátoriak, megértvén a haza felszabaditására indított mozgalom jelentőségét, megjelentek a táborban és hűségöket bebizonyították.
Említésre méltó még Báthory Zsófiának, II-ik Rákóczy György özvegyének 1671 szept. 23-án kelt levele, melyben a károlyi görög harminczadot kitiltja Bátorból, mondván, „a mi jószágunkban az harminczados ne disponáljon”.
I. Rákóczy György
