Törvénykezési esetek.
Törvénykezési esetek.
Már a XIII. század végéről, még inkább a XIV. század elejéről, számtalan, közkézen forgó oklevél tárgyal ennek a vármegyének törvénykezéséből való eseteket. Hogy csak a XIII. század végéről való eseteket említsük, így a váradi káptalannak 1284-iki okirata, mely szerint Káta nemből való Tamás mester, ugyane nemből származott Tamással és Pállal, a káptalan előtt többek közt Pap és Paszab birtokaikra nézve kiegyeznek; a Zichy-okmánytár 1284. körül kelt okirata, mely bírói bizonyítvány arról, hogy Péter és István comesek, Aladár comessel (a Várdayak ősével) Bel Öszöd birtokra nézve, mely birtok a mai, – különben akkor is létezett, – Dögén felül a szintén elpusztult, s már fentebb említett Bodon mellett feküdt, kiegyezett; az egri káptalannak év nélkül való az az irata, melyben IV.-ik László királynak jelenti, hogy Keled fiait most említett Öszöd és Tölgyes birtokába beiktatni akarta, s ennek Aladár fia László ellent mondott, és ugyanennek a káptalannak, ugyancsak IV. László királyhoz intézett irata, a melyben az jelenti, hogy Öszöd és Tölgyes birtokba László, Aladár fia, ellenmondás nélkül beiktattatott; a Zichy-okmánytár 1293-iki keletü okirata, mely szerint Aladár fia László, az Omode nádor által Rosal földtér örökségi joga iránt odaitélt esküt, öt családjabeli és húsz más nemes társával, leteszi arra, hogy az említett Rosal földtér (a Veresmart közelében mostanában községi minőségéből kiesett Rozsály) az ő örökös földjét képezi és képezte; Semjénben 1293. körül kelt bírói bizonyítvány 228arról, hogy László, Aladár fia és Csud nevü jobbágy esküjének letevésére uj határidő tüzetett ki; ugyanott és ugyanabban az évben Szabolcs vármegye alispánjának okiratos levele arról, hogy Opoy comes és Aladár fia László közt fenforgó ügy tárgyalását, azért, mivel László, (a Várday család egyik őse) Omode nádorral királyi követségben Lengyelországba lesz menendő, elhalasztja; Budán 1297. évben kelt bírói bizonyitvány arról, hogy az emlitett ügyben Benk és Mogyorós nevü birtokok megbecsülése iránt hivatalos intézkedés történt; a budai káptalannak 1299-ben kelt okirata, mely szerint a káptalan előtt Keled fia Péter comes, Istvánnal és testvérével Lászlóval, az Aladár fiaival, valamint szintén a Gut-Keled nembeli Pelbarttal, úgy Gyula marázi nemessel (ez a Maráz a mai Ajak, Karász és Thass közt feküdt) és testvérével Gyorkkal a káptalan előtt megjelenvén, ott élőszóval azt a felvallást tették, hogy Ajak földjének az országút által egyenlő részre osztott nyugati felét Szennay Csepán fiainak átengedik; a Rákoson ugyancsak 1299. évben kiadott bizonyítvány arról, hogy Kis Kozma, aki más adatok szerint az Ajak község területéhez tartozó s más csak dülőnév után ismert Ige földnek volt birtokosa és Aladár fia László közt fenforgó ügyben, miután nevezettek ott, a királynak, lovagjai közt tartózkodása huszonkettedik napján, személyesen megjelentek, a feleletre határidő tüzetett ki; III. Endrének év nélkül kelt oklevele, mely szerint Bihar, Szabolcs, Szatmár, Szolnok és Kraszna megyék nemeseivel és más előkelőivel Nagyváradon (in villa Varadiensi) törvénykezési közgyűlést tartván, azon az egybegyült nemesekkel és minden másokkal Istvánt, az Ubul fiának Mihálynak a fiát, nyilvános gonosztevőnek s halállal büntetendőnek nyilvánítja akképen, hogy bárhol feltaláltatnék, Angyal testvére Péter ellenében és Aladár fia László ellenében, falvaik feldúlásával elkövetett tettéért kétszáz márka megfizetésével és bírói kedvezés nélkül halállal büntettessék – stb.
A XIV. század első feléből ismert, Szabolcs vármegyét s egykori egyéneit illető per-esetek közül az a peres eljárás érdemel emlitést, melyek 1328., 1329. és 1330-ban kelt bírósági iratok szerint, Bacskai Miklós, Aladár, Pelbárt fia és János, László fia ellen a Veresmart határában fekvő „Gyalmas” nevü halastó felett folytatott. A perre az adott okot, hogy Aladár fia Pelbárt és László fia János panaszt tettek, miszerint az 1328. évi lefolyt negyven napos bőjti idő alatt Bacskai Miklós az ő „Gyalmastó” nevü tavukon halásztatott és őket abban megkárosította. – A per tehát nyilván visszahelyezésre irányult.
Érdekes a pernek az a jelensége, hogy, mint az előbb közölt egyik oklevélben is már előfordult, a peres felek hely- vagy tárgyismerő tanúk helyett, magukhoz hasonló rendű és állásu tanúkkal, jobban mondva eskütársakkal vállalkoztak kölcsönösen annak bizonyítására, hogy a Gyalmastó kinek birtokát képezi és az abban való halászatot ki gyakorolta emberemlékezet óta. Miután pedig a nagyváradi konventnek 1329-ben kelt bizonyitványa szerint, Pelbárt és János Bacskai Miklos ellen Agárdi Benedek fia László, Öszödi Lőkös fia János és Szygani (Czigándi) István fia Domonkoson kívűl, a kik mint szomszédos birtokosok a fő, vagyis tárgyismerő tanúkul tekintendők, még Miklóst Kerecsényi Péter fiát, Kopolchot Apáthy Károly fiát, Lőköst Marázi György fiát, Magyar nevezetü Dezsőt, iváncsi Kánthur Isvánt, Miklóst, Leveleki Csanád fiát Istvánt, Apagyi Mihály fiát Demetert, Ibrányi Péter fiát Mihályt, Semjéni Mihály fiát Simont, Orosi Egyed fiát Jánost, Csaradai (beregi falu) János fiát Gábort, 229Papi János fiát Csépánt, Barabás Miklós fiát, Surányi Miklóst, Bekét, Bulcsui Mihály fiát, Jánost, Daróczi István fiát, Takasi Sándort, Pethőt, Terecsi Péter fiát Lászlót, Berencsi István fiát Pált, Gégényi Jakab fiát Dezsőt, Mikusi Mykus fiát Tamást, Komorói Loránt fiát Tamást, Jékei Benedek fiát Pétert, Lövői Tamás fiát Jánost és Balogivánosi János fiát valamint más régi nemes társaikat, összesen százat, vagyis a Kisvárdával határos községek birtokos urait, a kiknek névsora ekként fényes képet nyújt Szabolcs vármegye egykori birtokos nemes lakosairól, mintegy a mellettök való közvélemény megnyilatkoztatásául tanúként a nagyváradi káptalan elé állították és ezek a tanúk az előző három tanúval hasonlóan szóról szóra egyhangulag bizonyitották, hogy Gyalmastó az ő örökös tulajdonukat képezi és Veresmarthoz tartozik, a pécsváradi convent 1330. évről kelt bizonyító levele szerint a peres felek, Gyalmastó nevü halastó használati és birtokjogára nézve, a felperes Pelbártnak és Lászlónak is megitélt eskü letétele előtt, egyességre léptek, olyan kikötéssel, hogy az említett tavat közülök jövőben egyik fél sem fogja külön és kizárólag birtokolni, vagy azon külön állított embereik által halásztatni, hanem közösen fogadott embereik által fognak halászni és a halászat eredményén osztoznak egyenlően, a mely értelemben peres felek közt Pál országbíró, aki ajaki birtoka után, melyet az előző kun lakosok és birtokosok kihalása után Margit nevü kun származásu és valószinüen a kihalt kunok egyikének örököse révén Róbert Károlytól donáczióba nyert, maga is szabolcsi birtokos nemes volt, Visegrádon szintén 1330-ban kelt oklevél szerint felosztatni is rendelt, – de már csak a volt peres felek fiai, illetve unokái közt.
Érdekes ennek a processusnak a lefolyása még azért is, mivel távol helyeken való megjelenés és nagy számu tanúállítással járó bizonyitás-felvétel mellett, melynek során a halastónak az egri káptalan utján való megbecsültetése is szerepelt, aránylag rövid idő alatt befejezést nyert. Maga az egyezség pedig a magyar józan felfogásnak és igazságérzetnek igazi gyöngye.
A törvényszéki fogház belső udvara.
Hunyadi L. felvétele.
