Perbeidézés.
Perbeidézés.
Az inquisitio (vizsgálat) befejeztével a szolgabíró (judlium) a bűnper összes iratait species facti, azaz az ügynek összes részleteit megvilágító „esetírás” kiséretében átküldi a fiskálátusi tisztségnek. A fiskus ez iratok alapján „írásbeli véleményt” készít. Ez a vélemény nagyjában megegyezik a mi bűnvádi perrendtartásunk alapján beadatni szokott vádírattal, ill. ügyészi vádelejtéssel, mivelhogy a rendek ennek alapján hozzák meg inactionáló, azaz perbeidéző, levelestárbatételt rendelő, azaz megszüntető, avagy pediglen „az ügy bővebb felderítése czéljából szükséges további investigatiót, vagy inquisitiót”, esetleg (litis pendentiae kifogás alapján) felfüggesztést rendelő határozatukat. Látszólagos megegyezésük ellenére, a régi és új vádaláhelyezési eljárás teljesen ellentétes alapon épül. Ma a vádtanács – mert ez illetékes a most felsorolt végzések hozatalára – csak az esetben hozhat a perbeidézéssel azonos hatályú vádaláhelyező végzést, ha a vádló indítványozza. Ellenben Pest vármegyének negyvennyolcz előtti joga szerint a perbeidéző határozatnak nem előfeltétele a vád, a mennyiben igen sok oly esetet láttunk, melyekben a vádló egyszerűen „a tekintetes karok és rendek bölcs belátására” bízta: „mi légyen a per további sorsa” és mégis perbeidézték a terheltet. Minthogy pedig a vádelviségnek úgyszólván alfája és omegája, hogy „vád nélkül nem lehet bíró”, világos, hogy Pest vármegye eljárását vádelviségen alapulónak nem lehet mondani.
A perbeidézési eljárás foruma tekintetében a század eleje óta egészen negyvennyolczig mindig változik a gyakorlat. A század elején az esetek egy részét már a kisgyűlés intézi el, különösen az ú. n. nemtelenek elleni kisebb sulyú pereket. A kisgyűlés tagjai Pest vármegyében a szolgabíró, esküdt, tiszti ügyész és két jegyző. Ezeken kívül még soknak van megjelenési joga. Már a 30-as évek elején van rá eset, hogy nemes embert helyeznek vád alá kisgyűlésileg. A negyvenes évek elején a kisgyűlés rendszerint „határozati tervezet”-et terjeszt a közgyűlés elé nemesek ügyében. De sok nem nemes ember ügyében is a közgyűlés dönt. Ezt a rendszertelenséget óhajtja megszüntetni Pest vármegye 1846. évi. 6297. sz. határozatával: „A fentálló bűnvádi gyakorlat szerint a nemesi kiváltságban élő egyének ellen bűnkereset egyedül a közgyűlés által lévén elrendelhető, annak megvizsgálása: elégséges oly adatok vannak-e, melyek a bűnkereset alapját tehetik, ugyane helyre tartozik. Miután ennélfogva bűnvádi esetek körül tett tiszti vizsgálati iratok a közgyűlésnek különben is előterjesztetnek, a KK. és RR. az e részben előleges véleményezéseknek szükségét fennforogni annál kevésbé látják, mivel ezen a személy és vagyonbátorságot érdeklő kötelességöket közvetetlen önmaguk is a legnagyobb figyelemmel kívánják teljesíteni. Ennélfogva kijelentik és elhatározzák, hogy a nemesek bűnvádi ügyét tárgyazó iratok egyenesen a közgyűlésen lesznek megvizsgálandók. Utasításul adván egyúttal a jegyzői tisztségnek, hogy a közel mult évi 5821. szám folytán véleményezés végett a törvényszék elibe utasított vizsgálati irományokat a közgyűlési tárgyak lajstromába iktassa és azokat legközelebb terjeszsze elő.” Itt jegyezzük meg, hogy a rendek még ugyanazon a közgyűlésen 6456. szám alatt, Hentaller Károly ócsai postamestert perbeidéztetni rendelték a büntető törvényszék szakvéleménye alapján.
A közgyűlések bűnügyekben folytatott tanácskozásainak módjáról csak annyit tudunk, hogy az egész populus, szóval egész megyebeli nemesség részvételével folytak le. És ha volt is benne igazság, hogy „ott, hol hg. Esterházynak csak annyi a votuma, mint a legutólsó bocskorosnak, ott a votisatio systemája et in theoria, et in praxi merő képtelenség jellegével bír” – a rendek mégis ragaszkodnak az általános, egyenlő, közfelkiáltással gyakorolt szavazati jog rendszeréhez és pedig annál is inkább, mert a bocskoros proletárok az akkori közlekedési viszonyok mellett csak nagyritkán tudtak a rezidencziába fellátogatni és ha megjelentek is, akkor sem tudtak befolyásra szert tenni abban a vármegyében, melyben Kossuth Lajos, Zsedényi Edvárd, Széchenyi István, 312Dessewffy Emil és Aurél, Prónay Albert, Földváry Gábor, Eötvös József, Nyáry Pál, Réső-Ensel Sándor, Ráday Gedeon, Szentkirályi Móricz és hozzájuk hasonlók mérték össze szellemök ragyogó fegyvereit. Ezekre a pesti közgyűlésekre gondol Ferencz király udvarának bizalmasa, Wirkner Lajos, a midőn utóbb magyar fordításban is megjelent „Éleményei”-nek 23. lapján kifejti, hogy, ha a nemesség néha-néha vissza is élt szinte korlátlannak mondható hatalmával, annyi kétségtelen, hogy „hatalma honszerelménél sohase volt nagyobb.”
A negyvenes években sok vármegye a honorátiorokat (tudósokat, művészeket, diplomás embereket) közgyűlési szavazati joggal ruházta fel. Ebben a nagy horderejű kultúrális reformban is Pest vármegye volt a vezér.
Teljesen elfeledik a Hk. III. Rész 2. czímének abbeli kijelentését, hogy ha a populus (Werbőcianus) két részre oszlanék, akkor a józanabb és előkelőbb rész határozata áll meg; józanabb és előkelőbb résznek pedig azt tekintetik, a melyben a méltóságra és tudományra nézve ismertebbek vannak. Ennek ellenére a szavazás közfelkiáltással történik és pediglen az 1819. évi, az ország összes törvényhatóságához intézett helytartótanácsi tilalom után is. Ebből majdnem komoly bonyodalom származott Pest vármegye és a helytartótanács között 1837-ben, a mikor Kossuth Lajos letartóztatása miatt a rendek a kormány eljárása elleni tiltakozó felirataikat közfelkiáltással fogadták el, a mit a helytartótanács rosszalt, a rendek azonban a Hk. I. R. 4. és 9. czímjére hivatkozva, felíratukban törvényesnek minősítettek.
