Története.
Története.
A vármegye szőlőmívelése és bortermelése nagyobb múltra tekinthet vissza, mint maga a vármegye. Kétségtelen, hogy már a bort kedvelő rómaiak alatt voltak itt szőlőtelepek és a kereszt felvétele után a korábbi szőlőmívelés általában fellendült, a mennyiben magának az egyháznak – különösen szerzetes rendjei utján – kiváló gondja volt a szőlőmívelés terjesztése.
A XI-ik században már nemcsak a vármegye dunajobbparti hegyoldalain, valamint a duna-balparti felső dombvidékén, hanem az Alföldön, a Duna–Tisza közén, a homokterületeken is voltak szőlők. (V. ö. Hornyik János, Kecskemét város története.) Buda vidékén a szőlőmívelés úgyszólván virágzott, a budavidéki vörös borok az Árpádházi királyok idejében már híresek voltak s később az Anjouk és Mátyás király idejében még nagyobb hírre tettek szert. De kitünők voltak a fehér borok is, a melyekről Bertrand de la Broquiére, a burgundi herczeg főlovászmestere, 1432-ben, Budán átutaztában kóstolva, dicsérően emlékszik meg. (V. ö. Herczeg M., Magyarország szőlő- és bortermelésének tört.)
Bél Mátyás írja, (Notitia Hungariae novae historico-geographica) hogy Mátyás király Francziaországból, Champagneból és Bourgoundból hozatott szőlővesszőket s azokat a budavidéki hegyeken ültette el. Úgy látszik, hogy a vörös bor termelése a mai buda-sashegyi borvidéken azóta nyert nagyobb tért. Bár azelőtt is jó híre volt a budavidéki vörös bornak, de Mátyás idejében annyira emelkedett, hogy azt akkor a magyar borok között legjobbnak tartott szirmiai borokkal állították egy sorba. (Bél Mátyás.)
Savoyai Jenő, a zentai hős, a ráczkevei birtok uraként 1739-ben Badenből, Breisgauból svábokat telepít a mai Budafok területére, a kik az erdőket kiirtva, majdnem az egész határt szőlővel ültetik be s csak a szőlőmívelésre alkalmatlan, mély fekvésű partmenti területeket hagyják meg legelőnek.
A XVII. század vége felé telepednek meg a szerbek is a dunamelléki falvakban, (Szentendrén stb.) s miután a települők nagy része oly vidékről származott, a hol szőlőtermeléssel foglalkoztak, az itteni, szőlőmívelésre alkalmas hegy 96oldalokat is csakhamar beültették s jelentékeny bortermésükkel nemcsak a belföldi, dunamenti városokat, Komáromot, Győrt, Pozsonyt, keresik fel, hanem Bécsig s azon túl is eljutnak s élénk kereskedelmet űznek. A szentendrei vörös bor annyira ismert és kedvelt lett, hogy alig volt említésre méltó hely Ausztriában, Orosz- és Lengyelországban, a hol azt nem fogyasztották volna. (V. ö. Schams Ferencz: Ungarns Weinbau.)
Szentendre, Buda, Budafok (akkor Promontorium) és Tétény voltak a leghiresebb vörös bortermő-helyek s ott még a múlt század első felében is, a termelés háromnegyedrésze vörös bor volt, s csak azután hanyatlott a vörös bortermelés, a hogy a felemelt vámok következtében a kivitel és kereslet csökkent. A vármegye többi részén a fehér bor termelése volt túlsúlyban. Schams (1832) különösen kiemeli a vecsési, szadai és csömöri borokat s egyébként azt mondja, hogy a borok minősége annál gyengébb, minél távolabb esik a termelőhely a Dunától.
A múlt század elején némi hanyatlás állott be a vármegye hegyi szőlőmívelésében, egyrészt a kivitel csökkenése miatt, másrészt pedig azért, mert a síkvidéki és homoki szőlők telepítése is megindult. Schams szerint a múlt század harminczas éveiben e vármegyében körülbelül ugyanannyi sík vidéki és homoki bor termett, mint hegyi s azok a hegyi borokat a helyi fogyasztásból kiszorították.
