Reformáczió.
Reformáczió.
A mohácsi vész után, az ellenkirályok trónküzdelmei közepett, az újított hit szinte észrevétlenül terjedt el Pest vármegyében, a hol Kálmáncsei Sánta Márton († 1557) terjeszté az új hit tanait. Kőrös városának lakosai túlnyomó részben elfogadták a reformált hitet, míg a lakosság egy része még 1564 után is megmaradt a kath. hitben. A református vallás a török uralom alatt erősödött meg, s jutott a városban túlsulyra. A város templomának birtoka miatt folytonos egyenetlenkedések voltak a két hit követői között, míg végre a templomot a városi tanács kétfelé osztotta s a templomnak azt a részét, a hol a szószék állott, az új hit követői nyerték. A kisebbségben levő katholikusokat azonban bántotta, hogy ősi templomukat az újított hit követőinek kellett átengedniök, mire néhány kath. hitű ember, a XVII. század első felében, egy döglött kutyát vitt be a templomba s azt a szószékre tették. A református hit követői ezért annyira felháborodtak, hogy vasvillákkal s dorongokkal rontottak a katholikusokra s közülük sokat megsebesítettek.
1668-ban már nem volt Kőrösön a katholikusoknak állandó rendes lelkészük és az ősrégi Szent László-templomot csak a reformátusok használták. Gróf Keglevich Miklós, a város akkori földesura, ugyan 1668-ban a Kőrösön lakó kevésszámú kath. hívek részére oltalomlevelet állított ki, melyben követelte, hogy a városi tanács a kath. lelkészeknek és szerzeteseknek a városba való bejövetelét ne akadályozza és az isteni tisztelet tartásában a katholikusokat más vallásúak ne háborgassák, mindamellett a XVII. században az itteni katholikus hivőknek nem volt lelkipásztoruk, csupán a szomszéd kecskeméti és szolnoki Ferencz-rendűek keresték fel az itteni csekély számban élő kath. híveket. A XVII. század közepén a városi tanács is református polgárokból állt.
