1848–49.
1848–49.
A gazdasági fellendülést azonban hosszú időre megakasztotta a szabadságharcz, melyből a város polgársága méltóan kivette részét. Az 1848 július 2-ára egybehívott első népképviseleti országgyűlésre a város Tanárky Gedeont választotta képviselőjévé, a ki mindvégig hűen kitartott a nemzeti ügy mellett s az országgyűlést Debreczenbe is követte. Az országgyűlés július 11-én 200.000 újonczot szavazott meg, mely számból 40.000-et azonnal ki kellett állítani. Ebből Nagykőrös városa 76-ot állított ki toborzás útján. Az ugyanekkor alakult Hunyady-huszárezredben Pálinkás Sámuel százados nagykőrösi fiúkból egy századot alakított, melyet a délvidéki lázadás lecsendesítésére küldtek s az ellenség előtt derekasan megállotta a helyét. Kossuth Lajos történelmileg híres körútjában 1848 szeptember 25-én érkezett Nagykőrösre, buzdítására a lelkesült polgárságból lelkesült nemzetőrség alakult, melynek egy része, mintegy 300 ember, Gubody Sándor vezérlete alatt, csakhamar útrakelvén, Ercsinél átkelt a Dunán s Ozora felé vette útját. A nagykőrösi nemzetőrök azután részt vettek a Roth és Philippovich tábornokok vezérlete alatt álló horvát határőrök bekerítésében s ott voltak az ozorai fegyverletételnél is. E rövid diadalmas hadjáratban a városi előkelő családok sarjai közül Jalsoviczky Károly nemzetőr-főhadnagy, Ádám Gerzson, Póka Sándor és Károly, Gubody Sándor és Jalsoviczky Mihály nemzetőr százados vettek részt.
435November havában gróf Károlyi István, Pest vármegye főispáni helytartója, saját költségén egy huszárezredet állított fel, melynek hadkiegészítő helyéül a kormány Nagykőrös városát szemelte ki. E huszárezred szervezése körül Pálinkás Sámuel, a Hunyady-huszárok századosa, Nyáry Miklós és Szilassy György, úgyszintén Kalocsa László fejtettek ki nagy tevékenységet; ez utóbbi azzal örökítette meg nevét, hogy minden ezüstneműjét a nemzeti hadsereg szervezésének költségeire ajánlotta föl. A gróf Károlyi-huszárezred tisztikarában szolgált többek között Beretvás Gergely, a ki Erdélyben esett el, Jalsoviczky Béla, Mészáros Benjamin, Inárcsi Farkas László és Pálinkás Gyula; a huszárezred őrnagya, Pálinkás Sámuel, Tótkomlósnál esett el. A honvédelmi bizottmány 1848 deczember 18-án kelt felhívására Szentpétery Sándor szabadcsapatot szervezett; ez volt a nagykőrösi szabad csapat, mely 1849. telén és tavaszán vakmerő támadásaival tette ismertté nevét.
Az elősoroltakon kívül a városi családok sarjai közül még a következők vettek részt a nemzeti küzdelemben: Galgóczy Gábor tábori főorvos; Galgóczy Károly nemzetőr-főhadnagy, a kit a kormány 1848-ban a Tiszavidékére küldött újonczozási biztosnak; Gombay Sándor, a ki 15 éves korában csapott fel honvédnek, Kalotsa Balázs, a Coburg-huszárok századosa; Mistét István, Mészáros Benjamin; Kovács Lajos, Nagykőrös város későbbi lelkésze, a ki mint önkéntes lépett a honvédek közé; Pálinkás Gyula, a ki mint 15 éves ifjú állott be a Lehel-huszárok közé, majd a gróf Károlyi-huszárezred hadnagya lett; Szentpétery Gyula a 101. számú honvédzászlóalj főhadnagya; Szalay József, a kit az 5. honvédzászlóaljba soroztak, 1849-ben vadászhadnagy lett s 1849 június 19-én Sáros vármegyében a zabovai szorosban halált megvető bátorsággal harczolt az oroszok ellen; összevagdalva, vérbefagyva maradt a csatatéren s csaknem élettelenül szállítatták be az eperjesi kórházba, a honnan csak hónapok mulva került ki, s egész életén át csonka s béna maradt. Vitézsége elösmeréséül Dembinszky a kórházban főhadnaggyá nevezte ki; Szalay László honvédezredesként harczolta végig a szabadságharczot.
Midőn Perczel Mór tábornok a móri csatavesztés után (1848 decz. 30) a fővároson át Szolnokra húzódott, üldözésére Windisch-Grätz herczeg Ottinger vezérőrnagyot küldte, a ki, miután Perczel átkelt a Tiszán január 13-án, Szolnokot ellentállás nélkül megszállotta. Perczel ugyan január 22-én Ottingert Szolnokról kiverte és január 25-én Czeglédig nyomult előre, január 27-én azonban ismét a Tisza mögé volt kénytelen visszavonulni. Január végétől egész márczius 28-áig Jellasich horvát bán hadai tanyáztak Nagykőrösön. Maga Jellasich ez idő alatt főhadiszállását hol Kecskeméten, hol pedig Nagykőrösön tartotta. Vetter Antal altábornagy, a honvédsereg főparancsnoka, Szolnok elfoglalása után Czibakházánál mintegy 35.000 embert s 150 ágyút szállított át a Tiszán, s Nagykőrös közelében, a kocséri erdőnél ütött tábort, hogy a városban tanyázó császáriak ellen onnan intézzen támadást. Vetter azonban e tervéről kénytelen volt lemondani, mert a járatlan útak miatt a mocsaras területen az ágyúknak és a szekereknek szállítása tömérdek nehézségekbe ütközött és mivel a császáriak az összes haderejüket Nagykőrös környékén egyesítették, tehát Czibakházánál ismét átkelt a Tiszán és Tiszafüredig vonult, a hol egyesült Görgey táborával. Ennek következtében Nagykőrös városa is megszabadult Jellasich hadaitól.
Az április 6-án vívott isaszegi döntő küzdelem után a császári hadak a főváros felé hátráltak s a honvédsereg mindenütt diadalmasan a nyomában. Április közepén gyorsan hadilábra állították a nagykőrösi nemzetőrséget is, melyet Aulich táborába rendeltek. A nagy nemzeti küzdelem már vége felé közeledett, midőn ismét megjelent a honvédsereg Nagykőrös falai között. Perczel Mór, a turai lovasharcz után (1849. julius 20) 2000 lovasával Abonyba vonult, majd onnan Mészáros tanácsára Nagykőrösön, Kecskeméten és Félegyházán át Szegedre huzódott, hova julius 28-án érkezett meg. (Gracza György 1848–49. szabadságh. tört. V. 612.) A távozó honvédeket csakhamar követte Haynau, a ki Budapestről julius 24-én indult az Alvidékre. Haynau seregének balszárnya Lichtenstein, majd Schlick vezérlete alatt, Szolnokon és Nagykőrösön át a Tiszához húzódott.
