Dömötör János tanfelügyelősége.
Dömötör János tanfelügyelősége.
Dömötör János az 1875 szeptember 1-i tanácsülésen mutatkozott be. Beszédében rámutat a népoktatás bajaira: a községek szegénységére, az iskolalátogatás elhanyagolására s az egyház és község gyakori ellentéteire a népnevelés tekintetében. Ismerve a viszonyokat, nem áltatja magát hiú ábrándokkal, hanem buzgalmához az iskolatanács tagjainak támogatását kéri. Javaslatai közül fontosabb az, hogy keresse meg az iskolatanács a vármegye területén lévő izraelita kerületi elnökséget: küldje át azoknak az izraelita hitközségeknek a névsorát, a melyek szabályszerűen megalakultak. Az ily hitközségek iskoláit az 1868: XXXVIII. t.-cz. 11. §-a értelmében, ha nem kizárólag egyesek tartatják fenn, tekintsék hitfelekezeti nyilvános tanintézeteknek; a diasporában élők iskoláit pedig tekintsék magánháznál való tanításnak, mely után a tanulók évenként valamely megfelelő nyilvános intézet tanítói előtt kötelesek vizsgát tenni, s ennek ellenőrzését, nyilvántartását, s róla a tanfelügyelőségnél és a megyei iskolatanácsnál való jelentés évenkénti beszolgáltatását tegyék a községi elüljáróság kötelességévé. Ezzel akarta kiirtani a mindenképen veszedelmes és hazafiatlan zugiskolákat, melyeknek fenntartói, tanítói és növendékei sejtelemmel sem bírnak arról, hogy Magyarországon közoktatási törvény is van. Ha nekik tetszik, minden héten megnyitják és minden héten megszüntetik iskolájokat, melynek egész felszerelése egy asztal, néhány szék, egy vásáron fogadott tanító s e tanítónak egy vonalzója és irásmintái, ha ugyan ilyenek is vannak. Ismétlőiskolai oktatás ezekben soha sincs. A növendék nem tudja, hogy neki hazája is van, melynek történelmét, földrajzát, alkotmányát, természeti viszonyait neki meg kell ismernie, hogy szerethesse. Az állam védelmét igényli, megköveteli a polgári jogokat, élvezi, de polgári kötelesség előtte nincs. Utasítsa továbbá az iskolatanács a községeket és városokat, hogy az ismétlő-iskolák megnyílásáról az őszi iskolai időre gondoskodjanak; akár a felekezetek tegyék ezt, akár a községek, akár egyház és község egyesült erővel. A felső népiskolák és polgári iskolák felállítása ügyében egyelőre ő maga tesz kísérletet, valamint a magániskolák 203ügyében is intézkedni fog. Majd szól az uradalmaktól pátronusi kötelezettség nélkül, az összes lakosság gyermekei számára fenntartott, többnyire pusztai iskolákról s azok jellegéről. Az uradalom uradalmi, az egyházi hatóság felekezeti iskoláknak nevezik ezeket. Mindkettő ellen lehet kifogást tenni, mert egyik sem egészen jogos. E kérdésben az iskolatanács döntését fogja kérni.
Nagyfontosságú ügynek jelzi az iskolai statisztikát is. Hogy a népiskolai kimutatások pontosak lehessenek: mulhatatlanul szükséges, hogy minden községnek és minden városnak legyen egy főkönyve, mely évről-évre kimutatja a tanköteleseket pontosan, születési éveik szerint, 6–12 és 12–15 év között. Míg ezt a község és egyház együttesen el nem készíti: addig nincs ellenőrzés; addig nem tudjuk, hogy az évi kimutatás szerint iskolába nem járó tankötelesek nagy seregéből hányan nem járnak egyáltalában iskolába; hányan nem járnak egy-két évig s végre hányan járnak egy-két évig. Az iskolai mulasztások rendes vezetése szintén mulhatatlanul szükséges, mert a községi elüljáróságot s a vármegye szolgabíráját nem lehet arra kényszeríteni, hogy esetleg a tanító emlékezete szerint hajtsa be a mulasztási büntetéspénzeket. A népiskolai törvény 133. §-a ellen is fordulnak elő vétségek a felekezeteknél. Egész sereg azoknak a rendes tanítóknak a névsora, a kik tanképesítési vizsgálat tétele nélkül már több év óta vannak rendes tanítói állomásra megválasztva, anélkül, hogy egyházi hatóságuk őket az oklevél megszerzéséig ideigleneseknek tekintené, s bizonyos záros időn belül, elmozdíttatás terhe alatt, követelné tőlük, hogy a törvénynek eleget tegyenek. S mily gondatlanság az adminisztráczióban, hogy a tanítóknak gyakran még csak egy írott sorban sincs a fizetésök megállapítva, sem díjlevél, sem jegyzőkönyvi határozat, sem szerződés formájában. A tanítók fizetésére nézve még arra is fölveti a kérdést, hogy ki van feljogosítva a kántortanítói díjak szétválasztását megállapítani? Ugyanis nyomára jött, hogy a kántortanítói fizetésekből 8–9 frtot számítanak a tanításért, 4–500 frtot és a stólát a kántorságért. Pedig a „canonica visita” nem egyoldalúlag s nem csupán egyházhatóságilag megállapított közokirat s azért nem is lehet azt egyoldalúlag, csupán az egyházhatóságnak magyarázni, hanem annak magyarázásába be kell folyni mindazoknak, a kik a „canonica visita” megalkotásában tényező részt vettek. Hisz így az is el fog következni, hogy az úrbéri rendezések alkalmával, országos törvény alapján, a tanítónak adott legelői illetménybeli fizetés is megszünik az egyháznak iskolai vagyona lenni.
Az iskolai jövedelmek kimutatásánál különben is igen sokszor előfordul az a kifejezés, hogy „az iskolának nincs semmi jövedelme”, holott ugyanakkor a másik oldalon 500–600 frt kiadás van kimutatva. Hogyan lehet tehát az iskolának kiadása, ha jövedelme nincs? A felelet igen egyszerű: egyházi vagy községi segélyből. De sem az egyház, sem a község nem igen mutat hajlandóságot az iskolának valami határozott jövedelmet, alapvagyont, tőkét vagy bármi jövedelmi forrást határozottan kijelölni, hanem az évi segélylyel akarja függésben tartani magától az egész iskolát, tanítójával együtt. Ezek alapján kéri tehát a tanfelügyelő az iskolatanácsot, hogy a népiskolai állapotok pontos kimutatásának elérhetése czéljából következőleg intézkedjék:
a) Utasítsa a megye összes községeit, városait, hogy a tankötelesek főkönyvét az egyházi elüljáróság segélyével készítsék el.
b) Szerezzen minden község a kebelében lévő iskolák részére mulasztási naplót, mert csak annak pontos vezetése s hiteles kiírása alapján lehet a népiskolai törvény 4. §-át végrehajtani.
c) Utasítsa a községeket az iskolatanács, hogy a statisztikai adatok bejegyzésénél vagy bediktálásánál a felekezetektől csupán oly adatokat fogadjanak el hitelesek gyanánt, melyek az említett főkönyv, egy szabályszerűen vezetett felvételi, egy anyakönyv és egy másik mulasztási napló alapján készültek, melyeknek hitelessége tehát kimutatható.
d) A községek csupán olyan tanítói fizetések behajtására vállalkozzanak, melyek szabályszerű díjbevétlevélben, vagy akárminő, de mindenesetre irott ügyirat formájában mutathatók be az elüljáróságnál. Iskolai vagy tanítófizetési hátralékokat is csak az esetben hajtson be a község, ha a járandóságaikat megfizetők és meg nem fizetők rendes könyvbe jegyeztetnek s onnét hitelre méltóan jegyeztetnek ki.
e) A kántori és tanítói teendők különválasztásakor keresse meg az iskolatanács a megyei bizottságot, hogy a hol csak befolyásával állapíttatott meg a kántor-tanítói fizetés, ott mindenütt érvényesítse befolyását a szétválasztásnál is. Sőt általában mindenütt kívánatos, hogy a tanítói fizetések változtatása ne történjék az állam vagy a törvényhatóság tudta nélkül, hogy így biztosítékot nyerjünk afelől, hogy a mit államtörvények adtak a felekezeti tanítóknak, azt a felekezetek valóban az ő fizetésökre fordítsák.
Ezek szükségesek a tanfelügyelőnek, ha erejét elfecsérelni nem akarja.
204Fölemlíti még, hogy a népiskolai köteles tantárgyak közül a mezei gazdászatra és kertészetre s ezekkel kapcsolatban az iskolai kertekre és faiskolákra vonatkozó régebbi határozatok felfrissítendők, ugyancsak a tornahelyek előállítására is köteleztetni kéri a községeket, a hol ilyen még nincs.
Pest-Pilis-Solt vármegye tanügyi állapota – Dömötör János idejében – 1876-ban, mikor a vármegye épp utóljára szerepel e névvel, a következő volt:
