Műemlékek.
Műemlékek.
A váczi ősi székesegyházat még 1241-ben teljesen szétrombolta a tatárság, azt a fényes templomot pedig, melyet IV. Béla épített helyette, miután egyideig mecsetűl szolgált, 1629-ben mindenestül lebontották s köveit a vár erődítésére fordították. A kalocsai székesegyház, mely eredetileg ősmagyar modorú, négy saroktoronynyal ellátott épület volt s a XVII. század elejéig, mint az ország legszebb temploma szerepelt, Nádasdy hajduinak esett áldozatul. A monostortemplomok közül, melyeknek sorában kétségkívül több művészi alkotás találkozott, mindössze az ócsai, mely ma ref. egyház, érte meg épségben korunkat, és a gyönyörű zsámbéki egyházból maradtak ránk tetemes és omladék állapotukban is pompás részletek.
A világi építkezésnek is van egy értékes emléke: a visegrádi alsóvár hatalmas donjonja, melyett IV. Béla felesége, Mária királyné rakatott és a hagyomány hibásan keresztelt el Salamon tornyának. Utóbb a XIV. században, mikor a csúcsíves építés már Magyarországon is egész divattá lett, felsővárat építettek hozzá s az ekként kiegészített erőség az Anjouk alatt fényes napokat látott. Károly Róbert ragyogó palotát építtetett a vár aljába, melynek művészi pompáját I. Mátyás annyira fokozta, hogy Castelli püspök, a pápai követ Visegrádról mint „földi paradicsom”-ról emlékezett. Azonban a török világ zivatarai ennek a pompának is véget vetettek.
Vácz sorsa sokban hasolított Visegrádéhoz. Mint emezt, Váczot is több király kedvelte, lakóhelyül szolgált több fejedelemnek és Mátyás korában érte el virágzásának tetőpontját. Báthory Miklós püspök az olasz ízlés pompás alkotásaival árasztotta el a várost. Azonban a török kor itt is véget vetett minden művészi törekvésnek.
A XVIII. század műépítés tekintetében is az újjászületés korszaka volt a vármegyében. Kalocsa és Vácz főpásztorai székesegyházakat, székpalotákat és monostorokat építtettek, melyeket a festő- és szobrászművészet remekeivel díszítettek fel. E korból való a máriabesnyői kapuczinus-zárda és templom, mely a hajdani kápolna romjai alól előkerült s csontból készült Mária-szobor révén látogatott búcsújáróhelylyé vált. A világi építkezés terén viszont e korból való nagyobb szabású és művészileg megoldott épületek a herczeg Grassalkovichok gödöllői, Savoyai Jenő herczeg ráczkevei, a báró Prónayak acsai, a gróf Rádayak péczeli, és a Beleznayak pilisi kastélyai.
A XIX. század első feléből és közepe tájáról a vármegyének legszebb építészeti emléke a Károlyi-család empire-ízlésű fóti kastélya és a fóti templom, Ybl Miklósnak remeke. Azonban építettek egyebütt is. Czegléden ugyanebben az időben emelték a kéttornyú, reneissance-stílű ref. templomot s nemsokára 235rá Kecskeméten a zsidók mór ízlésű imaházát. Azonban legnagyobb lendületet az építés, mint a képzőművészetek gyakorlati alkalmazású ága, mégis a XIX. század második felétől kezdve tanusít, a mint azt a törv. hat. és hét rend. tan. városban, nemkülönben jelentősebb helyeken emelt egyházi és világi középületek hathatósan bizonyítják.
A vármegye egyházi intézményeinek és klastromainak száma arra vall, hogy a középkor parcziális műveltsége itt a Duna–Tisza közén s vidékén szintén meleg fogadtatásra talált. Kalocsán, Váczon bizonyosan volt káptalani, székesegyházi iskola, a kolostorokban középiskolai tanfolyam, melyekben a grammatikán kívül a logikát és filozófiát, sőt a sémi nyelveket is tanítani kellett, továbbá könyvgyűjtemény, könyvmásoló és díszítő, mint ama váczi Pál szerzetes, a ki 1480-ban Aquinói Tamás Summájának 1477-ben, Velenczében megjelent I. részét illusztrálta. Később az új áramlat szellője járta át a szellemi életet s a humanizmus, a rennaissance hódításaira már sokkal tüzetesebb, kimerítőbb egykorú tudósítások árasztanak világosságot. Váradon, Budán, Pécsett, Esztergomban valóságos rennaissance-udvarokkal találkozunk, de az „újjászületés” hatása Visegrádon s Pest vármegye egyéb helyein is érezhető. Kalocsán Mátyás korában Várady Péter, tudós humanista volt az érsek, ki Beroaldo szerint Olaszországnak összes tudósaival barátságban élt s fönnmaradt leveleinek (126) tanusága szerint, mint latin író nem állt alantabb Vitéz Jánosnál. Váczon ugyanakkor Báthory Miklós ült a püspöki székben; szép, előkelő modorú ember, a ki Itáliában nevelkedett, levelezésben állott Marssigliocinoval, művelte a költészetet, Galeottót nem szünt meg biztatni, hogy Mátyás király jeles cselekedeteinek megírását el ne mulassza, és annyira lelkesedett a klasszikusokért, hogy még a király előszobájában is kedvelt Cicerójával foglalkozott. Báthory szerette a fényűzést, de emellett nemcsak humanistához, hanem főpaphoz is méltó életet folytatott. „Mert házában mindig nyájas társalgás vagy tanulmányozás járja; koboz mellett énekelt dalokat hallgatnak, tisztességes tárgyakról beszélgetnek, a tétlenség, henyélés, időpazarlás pedig ismeretlen dolog. A püspök gyakran sétálgat kiváló férfiak társaságában, könyveket vive magukkal és vitatkozva. Néha pedig hintón rándul ki s olvasgatás és tisztes társalgás közben nézi meg kellemes, verőfényes hegyeit, melyek köröskörül szőlővel és gyümölcsfával vannak beültetve s az emberben azt a gondolatot ébresztik, hogy a Bachusnak szentelt halmokon Minerva és a múzsák örömest időznek.”
