Visegrád neve.

Teljes szövegű keresés

Visegrád neve.
Mindkét író úgy véli, hogy a visegrádi várhegyen IV. Béla neje, Mária királynő építtette az első várat 1259 táján.* Pedig ez tévedés. Nem tekintve, hogy a rómaiak ad Herculem nevű vára kétségkívül Visegrád és Dunabogdány között, talán éppen a Salamon-tornya helyén állott, már az a körülmény, hogy a visegrádi várhegy természetes kulcsa az Esztergom-Vácz közé eső Dunaszakasznak és völgynek, kétségtelenné teszi, hogy annak olyan a milyen erősség jellegével kellett bírnia. De leginkább bizonyítja ezt maga a várhegy neve, a szláv származású Visegrád. E szó ugyanis wysok (magas) és grad (vár) szóból képződött, világosan jelezvén, hogy a szláv időkben e helyütt valami sövényszerű erődítés lehetett. Magának Pilisnek a neve is szláv elnevezés. Eredeti alakja a Pelys, Pylus, a plesu (kopasz) szóból származik. Ez is tehát szláv telepre vall.*
Pesty tévedésének az az alapja, hogy ő a visegrádi várat a Pilis hegyen véli felépíttetnek. IV. Béla adománylevelében elkerülte ugyanis figyelmét, hogy ott egy elhagyott hegyről van szó, mely a pilisi erdőben állott, nem pedig a Pilis hegyről, mely mint tudjuk, a Pilis-Gerecse hegy csoportnak törzsöke és egyik oldalról Szántó és Szentkereszt, a másik oldalról Szentlélek és Csév közt emelkedik, tehát Esztergom és Pestmegye között a határhegyet alkotja.
V. ö.: Miklosich Slavische Ortsnamen. Denkschrift der Akad. der Wis. in Wien II. CI. XXIII. 258. Békefi: A zirczi, pilisi, pásztói és szent-gotthárdi cziszterczi apátságok története. I. és II. k. Melich D. Szláv jövevény szavaink. Budapest. 1903. I. k.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem