A halál.
A halál.
A sok küzdés és talpalás után mondhatni fásult nyugalommal közeledik a palócz az utolsó kis stáczió felé, melynek ajtaja csak befelé nyílik, akárcsak a börtöné. A beteggel, különösen ha öreg, nem igen törődnek túlságosan, mert első a dolog, a napszám és a kenyér. A javasasszonyok tanácsa és egyéb hallomások után megpróbálnak ugyan mindenféle házi orvosságot, de ha egy-két nap alatt nincsen foganatja, akkor a gyógyítást legtöbb esetben a jóistenre bízzák s azzal igyekeznek segíteni a szenvedőn, hogy megszereznek neki mindent, a mit csak megkíván. Orvost nem igen kér a beteg, inkább a papjához folyamodik és szentelt gyertyával a kezében, Jézusába vetett bizalommal leheli ki törődött lelkét. Az első nagyházban, hol valamikor bölcsője ringott, ott fekszik most ravatalon »halóruhájában«, leterítve a »hamvas« szemfödővel. A fehér vászon halóruha helyett manapság, már ünneplő van a halotton s a keze keresztbe téve, ha keresztapa volt, s közte imakönyv, ha olvasni tudott. Kalapja, pipája, csizmája, dohányzacskója s egyéb aprósága mind vele van, mert különben hazajárna értük.
