Vármegyei önkormányzat.
Vármegyei önkormányzat.
A vármegyék, mint a magyar államélet helyhatósági szervei, a közjogi és politikai jelentőségnek ama fokára, melyen azok a XIX. évszázad első felében jelentkeznek, százados politikai harczok nehéz viszontagságain keresztül jutottak el.
A keletkezésében idegen, máshol mindenütt már régen nyomtalan eltűnt megyei intézményt kizárólagosan magyar önkormányzati intézménynyé, a magyar lélek, gondolkozás faji sajátosságai mellett, különösen két tényező közrehatása fejlesztette. Az egyik ama viszonynak különös politikai természete és következése, a melybe hazánk a nemzeti állam bukása után egy oly hatalmassággal szemben jutott, melynek hatalmi súlypontja az ország határain kívül esik; a másik az a harczmodor, melyet a magyarság az ilyen, nemzetiségében, történeti hagyományaiban is merőben idegen hatalommal politikai önállóságának, alkotmányának, szabadságainak, sőt nem egyszer nemzeti létének megoltalmazásáért folytatott nehéz küzdelmeiben követni kényszerült.
A vármegyéknek jutott a feladat: megvédelmezni az enyészettől, törvénynek, vagy szükséghez képest kardnak erejével is a nemzeti alkotmány fenmaradását.
Ebben erőssége az volt, hogy saját választott tisztviselőivel, önkormányzati területet alkot, melynek hatósága területén oly középponti kormányrendelet, mely törvénybe, alkotmányba ütközik, a megyei rendek hozzájárulása nélkül végre sem hajtható.
511Az úgynevezett »birodalmi egység« réme folytonosan kísértgetett a magyar látóhatáron. Elődeinket az egységesítés, összpontosítás kísérleteinek észlelete, tapasztalása intette, hogy védekezzenek még a gondolatától is a kormányzati összpontosításnak, mely fent és alant idegen kézbe s nemzetellenes czélra szolgáltatná ki a magyar összes államhatalmat, mely a megyei önkormányzat révén eddigelé a nemzet kezében is van. A veszedelem szüntelen érzete sarkalta vármegyéinket a hatalom összpontosítási irányzatával ellenkező működésre: minél több erőtartalmat vonni be a helyhatósági önkormányzat hatáskörébe.
E gondoskodásra valóban nagy szükség is volt. Mert jött idő, midőn a haza fiainak keblében elszunnyadt a nemzeti öntudat, midőn lüktető életjelt, mely a közért, magasabb nemzeti ideálokért, vágyódásokért dobogna, a nemzeti szívverés nem mutatott. A császárváros felé fordultak az áhítatos tekintetek, mert onnét sugárzik minden, mi földi érdeket kielégíthet: méltóság, rang, czím, hivatal, birtokadományozás.
De a Gondviselés őrködésének útjai csodálatosak: a koronázatlan uralkodó erőszakos hatalmi ténykedései képében jótékony, tisztító vihart támaszt.
