A vármegye mint az alkotmány védőbástyája.
A vármegye mint az alkotmány védőbástyája.
A császár nyilt kényuralmi fellépése s intézkedései, melyek a magyarságnak nemzeti mivoltából, alkotmányából most már teljes kiforgatását tűzik ki egyenesen bevallott czélul, – a magyarságban újra felélesztik, sőt daczra, ellenállásra tüzelik a nemzeti közérzést. A magyarság, visszaemlékezve multjára, bizonyságait láthatta, hogy a XVII. század nagy politikai viharai közt folytatott nemzeti küzdelmeinek legnyomatékosabb erkölcsi súlyt a nemzeti köztudatnak, közérzésnek az az ereje szolgáltatott, melyhez a termő talajt jórészben akkori irodalmunk fellendülése segített megmívelni. Az ige ápolásának költőkben, írókban lelkes, elszánt mívelői, apostolai, hirdetésének a vármegyék egyes hivatottjaiban buzgó szószólói támadtak. A magyar közéletben ez időtől fogva a nemzeti politika és nemzeti irodalom egy nyomon haladt, egy czél felé tartott. Haladásukban egy a vezérlő alapgondolat: a nemzeti közérzés és közmívelődés kifejlesztése és ezzel egybefonódva az alkotmány és törvény ereje által Magyarország kormányzatának függetlenítése és ez úton az országnak újra kiképzése nemzeti állammá.
Ám a kapcsolatot nemzeti politika és nemzeti irodalom között megsejtette csakhamar az intéző hatalom is, s a napoleoni háborúk diadalmas bevégzése után létrejött »szent szövetség« erejére támaszkodva, legelső gondjai közé a szólás és írás szabadságának elnyomását, a vármegyék egymásközötti, politikai vonatkozásokat rejthető levelezésének, postai továbbításának eltiltását sorolta. Ez volt az úgynevezett »cabinet noir« uralmának első kiadása hazánkban.
A vármegye azonban három évszázad óta nem volt soha puszta közigazgatási gépezet. Élő, cselekvő politikai valóság volt még akkor is, mikor erejét, kifelé való működését a ránehezedett viszonyok teljesen megbénítani látszottak. A mit pedig ilyenkor hivatalosan meg nem tehetett, azt pótolták egyes szóvivő lelkesek, kiknek fenmaradt levelezése mutatja, hogy miként tartották fenn a vármegyék maguk között továbbra is az összeköttetést, mely alkalmasnak látszott arra, hogy szétfutó, majd ismét egybefonódó szálaival közvetítse, eszközölje valamely fontosabb közérdekű kérdésben a közvéleménynek megteremtését.
Ily helyzetben voltak a vármegyék, midőn az országgyűlésnek törvény ellenére való folytonos szüneteltetése, a lezajlott háborúk és a rossz kormányzás által előidézett pénzügyi tönk súlyos következéseinek szenvedése közben, a legközelebb elmult századok harmadik évtizedének első felében az ujonczállítás és adószedés ismeretes dolgában kibocsátott udvari parancsolatok során a súlyos összeütközés fejedelem és nemzet között beállott, a melyhez hasonló hazánk történetében nem egyszer fordul elő.
* * *
És itt, az előtér rövid megrajzolása után, amaz időponthoz érkeztünk, melynél Komárom vármegye újabbkori politikai történetének fonalát fel is vehetnők. Mielőtt azonban erre rátérnénk, az 1848 előtti vármegyéről általánosságban, s ennek keretében a kínálkozó alkalomhoz képest Komárom vármegyéről is, egyet-mást ismertetésül az emlékezetben fölelevenítünk.
512Az 1848 előtti vármegye törvényhatóságát, mint intéző s rendelkező szervet, a megyebeli birtokos-nemesség törvényesen egybehívott és konstituált gyűlése alkotta, igazgatási és igazságszolgáltatási hatalomkörét pedig az intézkedés és végrehajtás körében tisztviselői által gyakorolta.* Tisztviselőinek működése felett az ellenőrzést a közgyűlés, a kormányhatalom részéről a főispán gyakorolta. – A gyűlés kétféle volt: közgyűlés és kisgyűlés. Közjogi, felségjogi vonatkozású, országos vagy egyéb nagyobb fontosságú ügyek s elvi kérdések, ilyenekben érkezett kormányrendeletek, kir. leiratok s válaszok, tervezett feliratok felett a tanácskozás és határozati megállapodás, követválasztások, követutasítások, nemesi bizonyságlevelek kiadása, karhatalom alkalmazásának elrendelése, a tisztikartól működésének s eljárásának számonkérése, stb. – a közgyűlés hatásköréhez tartoztak; míg egyéb, noha nem egyszer szintén nagyérdekű s fontosságú kérdések előkészítésével kapcsolatos tárgyak a kisgyűléseken is elintézhetők voltak. Közgyűlést kitűzhetett a főispán vagy a megelőző közgyűlés; kisgyűlést pedig az alispán, a főispán tudta s hozzájárulása nélkül is. A közgyűlésen elnökölt elsősorban a főispán, másodsorban az első alispán, harmadsorban a másod-alispán.* A gyűlési jegyzőkönyvekben a jelenvoltak közül az elnökön kívül névszerint csupán a táblabírák neveztettek meg; ha megyebeli főrendűek vagy magasabb rangú és állású vendégek voltak jelen, úgy ezek is. A többiek (tisztikar, uradalmak képviselői, nemesség) jelenlétére csak egyszerű utalás történt. A gyűlési jegyzőkönyvekben a vármegye intéző közönségét Rendek vagy Karok, vagy pedig együttesen Karok és Rende néven nevezik.*
Komárom vármegye nemességének létszáma az 1820–1848 közötti időben tizennyolczezer körül volt, a létszám magassága tekintetében tehát a vármegyék közt a 11-ik helyen állt. Ebből a szavazatra jogosult mintegy 2500. Birtokos özvegy nemesnők a tiszt-, és követválasztásoknál meghatalmazott által szavazatjogot gyakorolhattak.
Komárom vármegyében: negyedsorban a főjegyző, vagy valamelyik érdemesebb s tekintélyesebb főszolgabíró is, – mint közgyűlési különösebb megbízásból – alispánhelyettes.
Történetünk során midig a »rendek« elnevezést fogjuk használni.
A gyűlések rendes tárgysorozati rendje volt: 1. A kir. udv. kanczellária leiratai, rendeleti közjogi, különböző igazságügyi, gyám-, gondnokságügyi, birtokperi, stb. ügyekben. 2. A nádor és a ker. helytartótanács rendeletei közönséges közigazgatási, és kormányzati ügyekben. 3. Törvényhatóságok átiratai. 4. Küldöttségek jelentései. 5. Nemesi bizonyságlevelek. 6. Tisztviselők jelentései. 7. Kérvényezések. 8. Zárgondnokság elrendelése. 9. Karhatalom elrendelése. 10. Előintések, ügyvéd-vallások, stb. 11. Ki- és beutalványozások. 12. Be- és kitáblázások.
Ezekhez járult országgyűlések idején a követek részére szóló utasítások, pótutasítások megállapítása, azok jelentéseinek és beszámolásainak meghallgatása és tárgyalása, végül a szentesített törvények kihirdetése.*
A követutasításokat utóbb a rendeknek egy e végre koronként megbízott küdöttsége készítette elő.
Hányszor intézhet feliratot a közgyűlés valamely kormányrendelet ellen annak végrehajtása előtt, az törvényben nem volt megszabva. Ezért a le- és felirat-váltások, midőn ama felsőbb rendelet törvényes vagy törvénytelen volta, törvényes szokás és gyakorlatba ütközése vagy nem ütközése forgott szóban, gyakran megismétlődtek és mindaddig tartottak, míg vagy eligazították a kérdést békés úton, vagy pedig a királyi harag megnyilvánult s ekkor az erősebbel szemben következett a meghajlás, vagy, szenvedőleges ellenállás képében, az alkotmány-háború.
* * *
