Harcz az adó körül.
Harcz az adó körül.
A kegy. királyi levél tartalmának felolvasása után a kir. biztos kinyilatkoztatta, hogy »ő ugyan nagyon ohajtaná, miszerint a Rendek nem várnák be, hogy ő a ráruházott királyi biztosi hatalommal éljen s maguk jószántából állanának reá Ő Felsége változhatatlan akaratának végrehajtására, a hadi adónak még ezen gyűlésben pengő pénzérték szerint való kivetése, felosztása és fizetése elhatározására, – ebbeli készségükkel is megbizonyítván a koronás, fejedelem iránt való hűségüket és engedelmességüket, akkor is, midőn különben a felséges akarattal meggyőződésük egyezésben nincs: minélfogva, hogy sérelmeiknek Ő Felsége elé terjesztésében és azok törvényes orvoslásának kérésében annál nagyobb fiúi bizodalommal és reménységgel élhessenek, ajánlja bizodalmasan a felséges királyi akarat föltétlen teljesítését, míg ellenkező esetben mint királyi biztos kénytelen lesz a kérdéses adónak rögtöni kivetését és felosztását saját erőhatalma útján keresztülvitetni.«
A rendek mindazonáltal, – a jegyzőkönyv szavai szerint, – »bővebb és hosszasabb tanácskozások után, mind ő felsége iránt való hívségüknek, mind ő excja méltósága, érdemei és személye iránt való tiszteletüknek megőrzése mellett abban állapodtak meg, hogy miután egyrészről az 1715: VIII., 1740 évi XXII. és 1791: XIX. törvényczikkelyek világos értelme szerint az adó dolgának, az 1439: X. t.-cz. szerint pedig a pénzérték dolgának elhatározása egyedül az ország gyűlésére, és ott a nemzet s a koronás király egyesült hatalomkörére tartoznék; másrészről mivel meg vannak teljesen győződve, miszerint a felséges akarat teljesítése csak az adózó nép vagyoni helyzetének teljes megrontására s veszedelmére vezetne, a miért pedig a felelősséget magukra egyáltalán nem vállalhatják: mindezeknél fogva az adónak pengő pénzben való kivetésébe, felosztásába, annál kevésbbé annak az adózóktól beszedésébe nem bocsátkozhatnak.«*
A jegyzőkönyv a gyűlést nem közgyűlésnek, hanem commissariusi gyűlésnek nevezi.
»És ámbátor, – így folytatja a jegyzőkönyv, – ő excja újabban is és több ízben hathatósan eléjök terjesztette volna, miként ő felségének más elhatározott akaratától való elállását többé reményleni nem lehetne és azt is, hogy vonakodásuknak mi lehetend a következése, tehát a dolgot jól gondolják meg: a rendek mindazonáltal kijelentik, hogy eddigi elhatározásuk mellett továbbra is megmaradnak.«
519A király az ez értelemben fölterjesztett feliratra 1823. június 6-án kibocsátott királyi parancsban a királyi biztost az adónak pengőpénzben leendő behajtására újabban felhatalmazta, a vármegyének pedig szigorúan meghagyta, hogy a királyi biztost ebbeli működésében kész engedelmességgel támogatni kötelességének tartsa.
A rendek ez újabb királyi parancsot a főispáni helytartó királyi biztos elnöklése mellett 1823. július 15-én tartott gyűlésükben tanácskozás tárgyává tették. A királyi biztos a parancs felolvasása után »minden kitelhető módokkal és okokkal« igyekezett rábírni a rendeket: fontolják meg a király megmásíthatatlan akaratát, engedjenek a hatalomnak, a legfelsőbb parancsolatnak; mit ha megtesznek, annál hamarabb remélhetik az ország sérelmeinek orvoslását. De vegyék tekintetbe az ő »szomorú helyeztetését« is, midőn ő egy részről a rendek egész bizodalmát bírni, fentartani, az ország közszabadságaival ellenkező minden lépést elkerülni egész lélekkel kívánkozik, másrészről viszont, mint a királyi felség biztosa, annak szoros parancsolatait még a »legkellemetlenebb erőhatalommal is« végrehajtani kénytelen. Fontolják meg tehát mindezeket a rendek, s ne vonják a különben is sikertelen ellenállásukkal az eltávoztatni kívántnál is nagyobb bajt magukra, mely »az elkerülhetetlen erőszakból« rájuk fog szakadni, stb.
A rendek azonban szilárdan ragaszkodván elfoglalt álláspontjukhoz, hogy t. i. a fenforgó kérdés eligazítása az országgyűlés joghatóságához tartozik, s a törvények ereje alól nekik sem lehet és nem szabad magukat kivonniok – határozottan kijelentették, hogy »ő felsége törvényen kívüli akaratára reáállani nincs módjukban.«
Midőn a királyi biztos erre kijelentette, hogy e szerint ő a királyi felség változhatatlan parancsolatát a reáruházott hatalomnál fogva végrehajtani fogja, ekkor felállott helyéről az első alispán s előadta, hogy »mivel az aratás ideje éppen beállott s az arató és nyomtató részek szokásos meghatározását a gazdaközönség és a munkások érdekei tekintetéből, valamint a szarvasmarha árának alábbszálltával a hús árának újabb szabályozását a fogyasztó közönség érdekéből a gyűlés már nem halaszthatja«: a rendek a királyi biztos hozzájárulásával a gyűlést e végből a következő más napon az első alispán elnöklete mellett folytatandónak határozták.
Midőn azonban ekkor, július 16-án, a rendek, élükön az alispánnal, a dolog felett javában tanácskoztak, felhangzott a dobszó, melylyel a vármegye székháza elé katonaságot vezényeltek.
A tanakodó rendek ennek tapasztalatára küldöttjeik által a főispáni helytartót, mint királyi biztost megkérdeztették: vajjon a katonai erőnek ez a kirendelése s ide vezényeltetése az ő tudtával történt-e, és mi végből? A küldöttek a királyi biztos azon válaszával tértek vissza, hogy a katonai erőt igenis ő, mint királyi biztos rendelte a székházhoz, és pedig oly végből, hogy ezáltal a tisztviselői kart, »mely a királyi felség parancsolata előtt meghajolni tartozik«, az engedelmességre erőszakkal is kényszeríthesse.
A rendek ez üzenetre a következőket határozták: »A rendek a tisztikartól semmi esetben, kiváltképen pedig a mostani szorongató körülmények között különválni nem akarnak, annak sorsát a maguk ügyévé teszik, – s ebből kifolyólag, tekintettel a fenforgó esetre, mely szerint a kir. felség akaratának erővel is foganatosítandó végrehajtására a fegyveres hatalom erőszaka immár tettlegesen is jelen van, a tisztviselők részére adandó utasításul megállapodtak abban, hogy a tisztikar, a mint oly helyzetbe szoríttatni látja s érzi magát, a midőn már személyes szabadsága is veszedelemben forog: e szomorú esetben engedhet az erőszaknak, s e tekintetben feloldozzák azt a felelet terhétől. De kinyilatkoztatják a rendek ezúttal is óvásul ünnepélyesen, miszerint a királyi parancsolat követelését ország gyűlésének hozzájárulása s végzése nélkül érvényesnek, törvényesnek, soha el nem ismerik.«
A megye rendeinek ugyanez évi november hó 10-én tartott gyűléséről szóló jegyzőkönyv feljajduló szavaiból kitetszik, hogy a tisztikar a királyi parancs végrehajtására, miként sok más vármegyében, úgy itt is katonai erőhatalommal kényszeríttetett, »holott – mint a jegyzőkönyv mondja – a fegyveres erő egyedül a haza védelmére lenne rendeltetve«. Majd kijelentik ugyanebben a határozatban a rendek, hogy addig is, míg e nagy sérelmök orvosoltatását 520a folyton sürgetett, ezúttal is sürgetendő országgyűlés egybehívásától várhatnák, a jelenlevő kényszerhelyzetben nem tehetnek egyebet, mint ő felségéhez újabb feliratban ismételten kérést intézni: méltóztassék a követelt adónak behajtatásával felhagyni, sőt az adózó népen a vámok törvényes és igazságos rendezése s ezzel kapcsolatosan a magyar termények szabad kiviteli forgalma által könnyíteni és segíteni.
A feliratra dörgedelmes királyi válasz jött, mely a vármegyét minden e tárgyban való feliratnak küldésétől jövőre szigorúan eltiltja, s szemökre hányja a rendeknek, hogy a királyi biztos kirendelését tulajdonítsák egyedül a saját »vétköknek, mely szerint megengedhetőnek tartották, miképen a legkegyelmesebb királyi parancsolattal ellenkezést tanúsítani merészeltek.«
Hogy mennyire ment a törvényen kívüli állapot három éven át tartott ideje alatt a katonai erőhatalom alkalmazásávál behajtott hadi adó: azt a vármegye későbbi, 1828. évi közgyűlési jegyzőkönyveiből tudjuk meg, a melyek szerint az egész országot illetően elengedett 3,342.746 frt 15 krból Komárom vármegyére 53.596 frt 30 kr, tehát az egészhez viszonyítva 1.60% esik. Ez utóbbi összeg a megyebeli adózók törvényszerű adótartozásának hátralékába beszámíttatván, maradt a törvény alapján követelhető adóhátralék ugyanazon időről számítva összesen 6347 frt 21 kr.
* * *
