Fejedelmi vendégek.
Fejedelmi vendégek.
Selmeczbánya fejlődését az uralkodócsalád mindig élénk figyelemmel kisérte. 1751-ben Mária Terézia férje, I. Ferencz császár a városba érkezett és tizenegy napig bejárt a bányákba; házigazdája báró Hellenbach Károly volt, kinek a Szentháromságtéren levő házában szállott meg a császár. De következményeiben még ennél is fontosabb látogatásban volt része a városnak 1764-ben. Akkor fiatalemberekként, két jövendő uralkodónk, József és Lipót látogatta meg Selmeczbányát. Hat napig tartózkodtak a városban, miközben az előző évben alapított bányásziskola híres tanára, Jacquin Miklós József három órán át kisérleteket mutatott be kiváló vendégeinek.
A bányaiskola csakhamar akadémiává fejlődött, melynek alapját Mária Terézia Bécsben 1770. április 3-án kiadott iratával vetette meg. A bányászakadémia alapításával Selmeczbánya a külföldön is ismert várossá lett, hova távol országokból is sereglettek a tanulni vágyó ifjak.
A város oly jelentékeny helylyé fejlődött, hogy 1780-ban hazánknak lakosságszámra a harmadik városa 24.000 ember lakta és csak Pozsonyban s Debreczenben volt nagyobb a lélekszám; Buda már mögötte maradt.
II. József uralkodása alatt a város a római katholikus gyermekek számára elemi iskolát építtetett; a vallásügyi változtatásokkal kapcsolatban a templomi szolgálatra is külön világi plébános alkalmaztatott. Ekkor kapta mai alakját az egyemeletesből kétemeletessé átalakított városház.
1786-ban azt a jogot nyeri Selmeczbánya, hogy országos vásárokat tarthat. Az uralkodó egyesítette Bélabányával, közigazgatását újraszervezte és 1783 nyarán még egyszer felkereste. Most Németi felől érkezett II. József és pedig egy nappal előbb, mint várták. Igy történt, hogy a zúzóműveknél és a kohóknál nem találta ott a tisztviselőt, pedig meg akarta magának magyaráztatni a bányászati berendezéseket. Segített a bajon a vele jött megyei esküdt, ki régebben Slmeczen járt iskolába, s itt nemcsak bányászati ismereteket szerzett, hanem németül is megtanult; így szolgálhatott magyarázattal a császárnak, ki meg is csodálta a megyei ember sokoldalú tudását. Selmeczbányán e második látogatás alkalmával 126csak egy napot töltött a császár, ki a Szentháromság-téren álló »Szarvas«-ba szállt, s másnap tovább utazott Szélakna felé.
A bányák gazdagsága ekkor már fogytán volt, s így a város hanyatlását II. József sem tudta feltartóztatni; gyolcs- és csipkeszövés meghonosításával kivánt rajta segíteni, a minthogy napjainkban gyárak létesítésével törekszünk erre. Selmeczbánya azonban csakhamar háttérbe szorult az Alföld hatalmas fejlődésnek induló városaival szemben.
Mindazonáltal a város protestáns lakossága ebben az időben is tanúságát adta hitbuzgó áldozatkézségének. Hosszú idő óta csak faimaházban végezhette áhítatosságát. De most II. József türelmi rendelete és II. Lipót vallásügyi törvénye megadta nekik is az engedélyt a templomépítésre, mire összeadták filléreiket s 1796-ban be is fejezték a nagy művet. Ma is ugyanazon a helyen, a házsorban dícséri tervezőjének ügyességét.
Régi iskolájuknak a maguk erejéből való tovafejlesztésére azonban a selmeczi evangelikusok már nem képesek. A bányai egyházkerülettől kérnek segítséget egy tanár díjazására s ezt megkapják 1808-ban, oly feltétel alatt, hogy a magyar nyelv rendes tantárgy legyen iskolájukban. Ez szerény kezdete a selmeczi iskolák magyarosodásának; szerény, mert még e tantárgy tanítási nyelve is hosszabb ideig a latin maradt.
A tudományos élet igen jelentékeny gyarapodását jelzi ugyanez évben, hogy I. Ferencz király a bányászati akadémia mellé sorolja még az erdészetit. De mind a két főiskolán még sokáig németül folyik a tanítás. Csak 1868-ban lesznek igazán magyar tudományos intézetekké és napjainkban fejlődnek megfelelő épületek létesítésével valóban mintaszerű szakiskolákká.
Az uralkodó család folytonos érdeklődését Selmeczbánya iránt, a főiskola fejlesztésén kivül, egyes tagjainak látogatásai is bizonyítják. József nádor kétszer volt itt: 1798-ban és 1822-ben. Ekkor harmadik nejével, Mária Dorottyával jött, ki protestáns létére később, midőn a selmeczi egyház iskoláját kétemeletesre építtette fel, e költségekhez a maga részéről is hozzájárult 300 frttal. 1802-ben két főherczeg: Antal és Rainer. 1811-ben pedig Ferdinánd trónörökös kereste fel Selmeczbányát. Kitörő örömmel fogadta a lakosság István nádort, mikor 1847-ben nagy körútjába belevette ez ősi bányavárost is. A kamaraházba szállt, lakása előtt a bányászok mesterséges tárót helyeztek el, úgy, hogy annak folytatása az Alsó-utcza felé a szállás ablakából már nem volt látható. Az est beálltával a bányászok mécseikkel a táró bejárójában eltűnvén, ilyképp igyekeztek bemutatni az ifjú nádornak földalatti életüket. Tiszteletére este bál volt a Marsalkó-féle teremben. A nádor minden feltünés nélkül jelent meg, éppen akkor, midőn a fiatalság egy része csárdással, másik része pedig keringővel kivánta megkezdeni a tánczot. A nádor intett kisérőinek, hogy ne zavarják a versengőket, s midőn a mulatság csárdással kezdődött, azon, őt jellemző szavakat mondotta: »Örülök, hogy a magyarok győztek.«
Ő Felségét, most is dicsőségesen uralkodó királyunkat, Selmeczbánya 1852-ben látta falai között. Július 7-én érkezett ide Albrecht főherczeggel, Ipolyság felől. Látogatása emlékét a többi között azzal örökítette meg, hogy az előző évben leégett evang. liczeum helyreállításához 700 frttal hozzájárult. De még örvendetesebb volt Ő felsége itt tartózkodásának hatása nehány évvel később, midőn szóbakerült, hogy a bányászati és erdészeti akadémiát Selmeczbányáról el akarják vinni.
Az uralkodó ekkor kijelentette a Bécsben megjelent és e terv elejtését kérelmeő küldöttségnek, hogy nyugodtak lehetnek, az akadémia Selmeczbányán marad.
A királynak az evang. iskola iránt tanúsított jóindulata annál örvendetesebb jelenség volt, mert ez intézetben, Breznyik János nagynevű igazgatójának kezdeményezésére már 1847 óta minden tantárgyat magyarúl tanítottak, sőt ettől a tanárok még a Bach-korszakban sem tértek el. A hazafias érzület még a hálánál is erősebb volt bennük. S ezért főképpen ők voltak azon, hogy az evang. egyház 1859-ben visszautasította azt a császári pátenst, mely segélyt helyezett ugyan kilátásba, de az önrendelkezési jog sérelmével.
1848/49-ben rövid időre Selmeczbányának is nevezetes szerep jutott. A lakosok kitörő örömmel üdvözölték a demokratikus törvényeket s készek voltak azokat meg is védelmezni.
